Átigazolt színészek

az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház fő erőit Vidnyánszky "átmenekítette" Debrecenbe

Nagyon tartok attól, hogy nagy büszkeségünk, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, amely produkcióval toronymagasan kiemelkedett a kárpátaljai kulturális posványból, ezek után veszíthet nívójából és saját környezetének szintjéhez nivellálódhat. Ne így legyen - de ezt a veszélyt most, a legjobb erők távozása után, reálisnak gondolom. Ha úgy vesszük, ennek a színháznak a története és karrierje amúgy is kisebb fajta csoda volt; ám a csodák...

Épp most szomorkodtam egy sort (Rög a rögtől) azon, hogy a beregi táj nagy szerelmeseként számon tartott költő Budapestre költözött, most meg azt olvasom, hogy Vidnyánszky Attila főrendező a beregszászi társulat "fő erőit", öt színészét "átmenekítette" Debrecenbe, a Csokonai Színházba, amelynek egy ideje ő a főállású művészeti igazgatója (s így kárpátaljai jelenléte egy ideje már inkább csak alkalomszerű - és szimbolikus).

Ezzel a lépéssel legalább annak az öt embernek az egzisztenciális problémája megoldódik a kárpátaljai kiszolgáltatottsággal szemben - ez igaz. Más kérdés, hogy legfőbb összetartó erejük, Vidnyánszky karizmatikus személyiségének tartós hiánya mellett és a legjobb művészek nélkül hogyan tud majd tovább működni, talpon maradni, színvonalas produkciókat kiállítani a hátrahagyott társulat. Félek, hogy sehogy, bár Attila bizakodó. Nagyon tartok attól, hogy nagy büszkeségünk, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, amely produkcióival toronymagasan kiemelkedett a kárpátaljai kulturális posványból, ezzek után veszíthet nívójából és saját környezetének színtjéhez nivellálódhat. Ne így legyen - de ezt a veszélyt most realisnak gondolom. Ha úgy vesszük, ennek a színháznak a története és karrierje amúgy is kisebb fajta csodának tekinthetjük; ám a csodák ritkán időtállóak.

(Próbáltam a debreceni színház honlapján utánanézni, melyik az átigazolt öt színész, de a Társulat link alatti oldal még építés alatt áll.) 

Némileg meglepő Vidnyánszkynak ez a kijelentése: »sem én, sem a beregszászi színészek, sem helyi közösség "nem felelős" a színház létrejöttéért. A politika találta ki 1992-ben. A magyar kül- és kultúrpolitika demonstrálni akarta, mennyire törődik a határon túli magyarokkal, az Ukránok (sic!) pedig azt, hogy milyen jól bánnak velünk. Minket a politika talált ki, aztán magunkra hagyott.«

Hm. Ezen még rágódnom kell egy kicsit.