web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog

2006.júl.16.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Gyurival a Stefániában

Mikor saját ehetnékjét és a körünkben készített közvélemény-kutatás összesített eredményét maradéktalanul bediktálta, a pincér még egy utolsó kísérletet tett annak megtudakolására, mégis, milyen sorrendben hozza ki mindezt, ám barátunk huszárvágással elejét vette minden további gasztronómiai fakszninak: - Hozzon ki mindent, és mi majd úgy esszük, ahogy akarjuk. - De mi már

Tovább
Címkék: tárca, nov

Pilinszky 11-12.

Meg hát persze minden ilyen alkalommal magáról Pilinszky Jánosról is meg lehet emlékezni, felidézni szikár alakját, éneklős, papos hangját, cigarettát tartó finom ujjait. És a verseit. Őelőtte tisztelegni mindig jóleső dolog. Csak ne úgy tegyük, mint a magát írástudónak valló két kárpátaljai ifjú, midőn egyik a másikkal interjút készített és a kérdezett, vagyis az alany(i költő) imigyen nyilatkozott:

Megjött a Debreceni Disputa legutóbbi száma, én éppen benne voltam valami csinálásban, félretettem a borítékot, Éva bontotta fel és éppen a Pilinszky-szonettjeimnél nyitotta ki. Kivételesen ez most meglepett, én azt hittem, hogy rajtam a sor, nekem kell a folytatást küldenem, én vagyok hátralékban a lappal szemben - de nem. Elég régen küldtem el ezt a két verset, és valahogy már megjelenteknek könyveltem el őket. De hát persze nem, a sorozatom 11. és 12. darabja most került sorra.

Mint minden esetben, ez a publikáció most is jó alkalom arra, hogy azt a szellemi vállalkozásomat szóba hozzam, amelynek során a Mester két szonettjének a sorközeit töltöm meg egy-egy sajátommal (a Pilinszky-projektum leírása). Két újabb vers elkészülte után épp a tervezet felénél fogok tartani.

Meg hát persze minden ilyen alkalommal magáról Pilinszky Jánosról is meg lehet emlékezni, felidézni szikár alakját, éneklős, papos hangját, cigarettát tartó finom ujjait. És a verseit. Őelőtte tisztelegni mindig jóleső dolog. Csak ne úgy tegyük, mint a magát írástudónak valló két kárpátaljai ifjú, midőn egyik a másikkal interjút készített és a kérdezett, vagyis az alany(i költő) imigyen nyilatkozott: "megszerettem Pilinszky János költészetét, aki köztudottan önálló arculattal jelentkezett" (az interjú). Ezen a köztudottan önálló arculaton és az ezzel való jelentkezésen mindannyiszor kuncognom kell, ahányszor csak felidézem. Soha ennél méltatlanabb megidézést...

 


És akkor a most megjelent szonettjeim: A hírhozó | A kufár


 

Blogom Gold

Szereplek a HVG által indított GoldenBlog nevű verseny kategória-jelöltjei között. Aki szívesen olvassa az oldalaimat, a Közélet kategóriában a Manzárdra szavazva nyilváníthat véleményt

Első átfutásra nem találtam magamat a GoldenBlog kategória-jelöltjei között. Utólag ezt több dologgal magyarázom. Először is alaposan megleptek a kategóriák (pl. "képregény", "praktikák", "gasztroblog"), így aztán valószínűleg azokat, amelyekben kereshettem magamat ("közéleti", "személyes", esetleg "megmondós"), kicsit felületesen futottam át, közben arra gondolva, hogy istenigazából egyikbe sem illik bele a Manzárdom, amelyet mondjuk írói blognak tudnék legrövidebben nevezni, hosszabban pedig személyes, közéleti és kulturális blognak. Az utóbbi túlsúlya miatt esetleg, hogy ismét rövid legyen, kultbognak.

Mivel ilyen vagy hasonló kategóriát nem láttam (és álmomban sem gondoltam volna, hogy a "szórakozás" alá tették a zenével, filmmel, színházzal foglalkozókat, mint ahogy azt sem, hogy a könyvajánlós társasblog meg a "praktikák" alá kerül), így eldöntöttem, hogy ugyan egyedülálló zseniálitással blogolok, de egyikbe sem voltam besorolható.

Volt bennem kisebb előzetes bizonytalanság amiatt is, hogy a Blogtértől valamelyest elszakadtam, ám itt, a régi helyemen talán még nem kapaszkodtam meg eléggé, így ez a mostani öszvér-megoldás biztosan árt jó megítélésemnek, hiszen kissé átláthatatlanná vált, hogy akkor most hol is blogolok, hol vannak az archívumaim stb.

Aztán meg: hiúságomra is ráfáztam, mert a saját nevemet és a BéDéKá Manzárd címet kerestem, de ilyen nem volt.

A lényeg, hogy mivel első átfutásra nem találtam magamat, szépen el is könyveltem, nem olyan rossz az, hogy ezután sem kell görcsölnöm a megfelelési igény terhe alatt, és látogatóimat is felmenthetem a szavazási procedúra alól, bőven elegendő, ha ezután is csak olvasnak. Minderről írtam is egy posztot a blogtéri helyemre, GoldenBlog - nélkülem címmel. Ám alig pár perc múlva egy hozzászóló (Szamárfül) már jelezte is: de hát ott vagyok Manzárd néven a Közéleti kategóriában. És tényleg! Kár lenne letagadnom, örültem, mint hülyegyerek a spenótnak - mégsiscsak: a legjobb 100 közé bekerülni -, de visszafogtam magam, és tartózkodó hangnemben szépen felülbíráltam, amit addig írtam, így most ez a bejegyzésem ÍGY FEST.

Ide pedig még leírom, hogy a listáknak kétség kívül vannak furcsaságai, esetlegesnek gondolom a kategóriákat és a blogok besorolását, hiányolom több kedvenc napi olvasmányomat, náhányról pedig nem értem, hogy kerülhetett fel a listára. Élesebb kritikát talán nem lenne illendő megfogalmaznom, így inkább nagyon szépen megköszönöm azoknak, akik jelöltek a játékra és a listára, s azoknak is, akik oda végül is kiválasztottak.

Továbbá szüleimnek, első tanítónőmnek... stb.

sms frissítés 2015: a blogter rég megszűnt, ezeket a posztokat részben átmenekítettem ide, az ungparty.blog-ba, amely a google-helyezések javítása terén kifejtett hatását illetően egyelőre még nem veszi fel a versenyt az akkor a hvg-től is erős linkeket kapó blogtéri manzárddal. 

GoldenBlog - nélkülem velem

Az idén nem fértem be egyik kategóriába sem a GoldenBlog szavazási listáján. A bekerültek nagyobbik részét egyáltalán nem ismerem, így minőségülről nem szólhatok, ellenben gratulálok nekik. Őszintén szólva MÉGIS BENNE VAGYOK!

Az idén nem fértem be egyik kategóriába sem a GoldenBlog szavazási listáján. A bekerültek nagyobbik részét egyáltalán nem ismerem, így minőségükről nem szólhatok, ellenben gratulálok nekik. Őszintén szólva nem is illettem egyik rovatba sem, mert egyszerre vagyok személyes és közéleti és olykor "megmondós", de leginkább kultblog, utóbbi kategória pedig nem is létezik, a t. zsűri szerint legalábbis.

No, a lényeg, hogy ezután sem kell görcsölnöm a megfelelési igény terhe alatt, és látogatóimat is felmenthetem a szavazási procedúra alól.

Ezután is elegendő, ha csak olvasnak. 

Frissítés.

BOCSÁNAT! MÉGIS BENNE VAGYOK!

Azzal néztem el, hogy én a nevemet és a BéDéKá Manzárd címet kerestem és a http://hhrf.org/ungbereg/manz/ URL-t. Ellenben ezzel a blogtéri címmel vagyok benne, mint a hozzászólásában Szamárfül alább jelezte (köszönet érte), vagyis így

Manzárd (Közélet kategória!)

AKKOR VISZONT ROHANJON MINDENKI SZAVAZNI!

IDE!

Kösz!!

Címkék: blog, goldenblog

100 milliárd határon túlra

...sehol nem cáfolja vagy kérdőjelezi meg a kormányzati részről kifejtett véleményeket és elhatározásokat, így Gémesi Ferenc MeH-államtitkárnak azt a megállapítását sem, hogy a határon túli magyarságra fordított 100 milliárd forint nem hozott eredményt, a cikk címe mégis ez: Kidobott milliárdok? A kérdőjel odabiggyesztése szakmai szempontból megkérdőjelezhető, ugyanis

Tovább
Címkék: sajtó, közpol, htm

Tsúszó Sándor komplex létezése

Az irodalom önmagában is egy nagy fikció, ám ezen belül a képzetesség újabb dimenziói nyithatók, amelyek más-más módon, más-más áttételek révén kapcsolódnak az objektívan is létező valósághoz. ...Tsúszó Sándor végig fogta a kezemet. Példát jelentett kihúzásos szövegtechnikája csakúgy, mint egybetűs költeményei, a fragmentumról vallott nézetei. Általánosabban véve pedig nagyszerű alakjának egésze.

Tovább

Egy kis tsuszológia

Időzített bomba a könyves szakmában. Szabályosan berobbant a kiadói-szerkesztői-írói körökbe a hír: a Liber-All Kiadó megjelentette a legendás hírű Tsúszó Sándor legújabb művét, az Utazások innen és túl című útinaplót. Az időzítés kítűnő volt: a szakma éppen arra készült, hogy a Mester első halálhírének 50. évfordulóját méltassa. Már íródtak az ünnepi beszédek, emléktábla avatására készültek

Tovább
Címkék: könyv, irodalom
süti beállítások módosítása