Weblap optimalizálás, SEO

weblap-seomarketing.jpgEgy kissé félresikerült az az elképzelésem, hogy új tárhelyen új domain alatt alakítsak ki újabb Seo-portált. Az építkezést elkezdtem, de a tárhelyet nem tudtam az elképzeléseimnek megfelelően használni, így elhoztam a domaint a régebbi webtárhelyszolgáltatómhoz. Itt mindent úgy alakíthattam, ahogy terveztem, ezt a blogot felhasználom két ajánló link küldésére egy-egy terjedelmesebb idézetet követően (utóbbiak az ott közzétett írásokból vett citátumok).

Első hely a Google-keresőben

- részlet a Seo-cikkből -

Amikor 2012-ben (Pingvin Google első frissítései) a túlzott mértékű linkszaporítás szankcionálttá vált, akkor a Nagy Kereső a szorgos hangyától elvette azt, amit egész nyáron gyűjtött, és odaadta a kicsit léha, de ügyes improvizációkra mindig kapható kreatív tücsöknek. Hadd forogjon La Fontaine a sírjában a pere-lachaise-i temetőben Párizsban.

A két rovart versenyeztető erőpróba első akadályait jól vettem: 2013 őszéig én a liberális tücsök voltam ebben a mesében, lévén a Google Penguin Algorithm kezdeti lefuttatásai sokkal inkább kedveztek, semmint ártottak volna optimalizált honlapjaim keresőtalálati helyezéseinek.

Aztán 2013 őszén én is pórul jártam zárcserés, műanyagablakos, betonvágásos és részben autóbérlős projektjeimmel, holott nem követtem el más szakmai lapszust, mint azt, hogy nagyon a kulcsszavakra összpontosítva végeztem a linkprofil építő seomarketing munkát, de okoltam a dologból és ma már tudom, hogyan kell akár a kulcsszavas linkek részleges vagy akár akár teljes mellőzésével top Google-helyezést elérni éppen a mellőzött, megkerült, szórással diszperzált kulcsszavakra nézve azóta, hogy a Google a minőségi honlaptartalomra koncentrál és az egyes kulcsszavas találati oldalakon óvatosan optimalizált weboldalakat igyekszik élre sorolni, olyanokat, melyeknek a tartalma információkban gazdag és komplex. >> tovább a top Google-helyezésekről - számos személyes példa seós tapasztalataimból

Mobilmarketing - online marketing

Egy új seomunka okán vált szükségessé ennek a marketinges website-kezdeménynek a felépítése. Kezdetben fontosnak tartottam elmagyarázni, hogy internetes marketingtevékenység alatt a www felületeken zajló folyamatokat értjük, de itt tartják számon a mobiltelefonokra irányuló reklámtevékenységet is. Ezek közül a tömeges sms küldés a leghatékonyabb mobilmarketing eljárás - ám terveim szerint az aldomain alá integrált portál nemcsak az azonnali üzenetküldésben rejlő piacformáló lehetőségekkel foglalkozik majd, hanem pl ezzel is: >>smsmarketing - google keresőmarketing