Balla D. Károly: Képzetes szavak lexikonja - Fusaléb. | Bólogató János | Ebben a blogban újraközlök néhányat azok közül a bejegyzések közül, amelyeket a most megszűnő NolBlogban szereplő játszótársaim publikáltak 2008-as identifikciós játékom keretében. A dolog lényege: általunk kitalált szavak szócikkeit, eredettörténetét, vagy a kifejezéssel kapcsolatos más ötleteinket írtuk meg egy képzetes lexikon számára. Több ebből: identifikció.

Fusaléb - jelenetek I. (Bólogató) János udvarából

 írta: nagyhenceg | 2008. aug. 14. A felhívás: http://bdk.blog.hu/2008/08/11/fusaleb

1. 
   Dadogós kém

Szereplők: I. (Bólogató) János király, Bende Kuetsueg első tanácsnok, Delej Vid fővezér, Szim Atka titoknok. Játszódik egy fontos háború megindítása előtt, a magyarok bejövetele idején.

Bende: Hírhozó jő, fenséges király.

János: Nocsak.

Bende: Hallga, kivel karolt össze a germánnal nyalakodó magyar.

Szim Atka (beesik, hason fekszik, mormog): Már. Márki-ki. Márki. Kiki.

Delej Vid: Mi a frászt mond ez?

János: Ne stresszelj, fiam, beszélj.

Szim Atka: Már-már. Ki-ki. De-de. Fu-fu-sa.

Bende: No, ebből ki nem szedi, fönség.

János: Mondsza, fiam.

Szim Atka: Már-márki. De fusa. Leib.

Delej Vid: Karóba húzatlak, az anyád errearráját. Mit kancsogálsz itt nekem. Mondd már, ki az istennyila ez a Fusaléb.

János: Márki, dejszen mondta. A fusai márki.

Szim Atka: Igen, fennség. Léb-niz.

Delej Vid: Mit hadovál ez?

Bende: Fusa márkija. Leibnizből.

János (hümmög): Hmmm. Nem is olyan hülyék ezek a magyarok.

1. A frank vívótanár

Szereplők: I. (Bólogató) János, Euró, János nevelt fia, Jean-Luc Bagette vívótréner.

Bagette: Szémoá, kicin fenség, így tartjuk kardunk, ketscsesen, bajosan. Azazhodzs bájosan. (Vívóállást vesz föl.)

János: Bánjon keményen, möszjő Bagette, ezzel a neveletlen tuskóval.

Bagette: Szémoá, Möszjő Főfenség.

Euró (Bagette támad, de ő csak áll) Mi a frászt csináljak, ha ez a töketlen támad?

János: Fuss arrább, te barom!

Bagette: Megbocsát, fenség, ezt kell mondni ketcsesen, bajosan: futkarozzal el, mint libbenő szellet a jószagú éjtszakáben. Azazhodzs ban.

János: Érted, állat? Finom modorral mondom, raccsolva, kecsesen, frankosan: fuss ahább, le ne csapják a fehedet.

Bagette: Igen, föhség, ez a módi. Fuss ahlébb, kicin henceg, s nézzed kezem, melyekkel libbentek neked.

Euró: Fusaléb? De apám, ez a piperkőc frank olyan csíra. Most mán mindenki így fog beszélni az udvarban? Hibásan, és nyamnyogva, mint a herélt kandúr?

Bagette: Nem vitazik, kicin henceg, en tamad, te penig fus aléb. Allé! Angarde!

János: Ugye éhted, Ájró fiam?

Euró: Hát ja.

III. A sámán titka

Szereplők: I. (Bólogató) János, Bende Kuetsueg első tanácsnok, Tipeg sámán, Gyalog vezér kódfejtője.

János: Itt ez a postagalamb, levél a szájában, ez áll rajta: fusaléb. Semmi más, csak ez az egy szó.

Bende: A ganaj magyarok küldték Marquis De Fusa udvarából, Leibnizből. Itt a lábán a gyűrű. Az a feladatod, sámán, hogy megfejtsd az üzenetet.

Tipeg: Ennyi az egész, nagyurak?

János: No, látom, jól választottunk, amikor téged hívattunk Gyalog vezér táborából.

Tipeg: Kezdhetjük?

Bende: Miért ne?

Tipeg: Fusaléb. Azt jelenti: reggel hétkor lovasokkal támadunk a Duna-völgyben.

Bende: De király úr, nyolcnál előbb nem tudunk felsorakozni…

Tipeg: Bocsánat, elnéztem. Reggel nyolc után, ezt írták.

János: Lovasokra sem vagyunk fölkészülve.

Tipeg: Elnézést, fenség, tényleg az áll itt, hogy gyalogosokkal támadunk.

Bende: Biztos, hogy Dunát írtak? Csapataink a Tiszánál gyülekeznek.

Tipeg: Kis türelmet kérek. Lássuk csak (a papír fölé hajol). T-i-sz-a. Nem is értem, hogy gondoltam az imént, hogy Duna.

János: Azon tűnődöm, mi lenne, ha nem is támadnának bennünket.

Tipeg: Semmi gond, királyi felség. Vizsgáljuk meg jobban a kérdést. Hopp, mit látok! Az elébb elkerülte a figyelmem. Szinte kizárt, hogy reggel nyolc után, gyalogosokkal támadjunk a Tisza mentén. Ez kész öngyilkosság volna.

Bende: Ez azt jelenti, hogy nem lesz háború?

Tipeg: Pontosan.

___________________

Bólogató János

Balla D. károly kárpátaljai magyar író új blogja

Identifikció, képzetes lexikon: Dzsambalink. A NolBlog megszűnése okán ehelyt újraközlök néhányat azok közül a bejegyzések közül, amelyeket nolBlogos játszótársaim tettek közzé 2008-as identifikciós játékom keretében. A dolog lényege az volt, hogy általunk kitalált szavak szócikkeit, eredettörténetét, vagy a kifejezéssel kapcsolatos más ötleteinket írtuk meg egy képzetes lexikon számára. A jelen blogban olvasható összes bejegyzés ezzel a címkével: identifikció.

Dzsambalink: a kiválasztott Bandzsa

írta: nagyhenceg|2008. aug. 6.

BDK játéka, újabb menet

A tudományosságot megkerülő tévhiteken nem kell fölháborodni. Csupán el kell oszlatnunk a homályt. A jászkarajenői ásatásokkal kapcsolatban – melyek során a nyolcadik magyar vezér, Gyalog Tipeg nevű sámánjának csontmaradványait, használati eszközeit és három saját kezűleg vésett rovásbotját találták meg – számtalan értelmezés látott napvilágot. A kutatók véleménye megegyezett abban, hogy Gyalog szakadár vezér volt, irtózott a vér látványától, az izotópos csontvizsgálat szerint magas vérnyomásban szenvedett, és gyötörte az irgalmatlan lúdtalp. Hogy pontosan miért, nem tudjuk, de tény, hogy kimaradt a vérszerződésből. Erre vezető sámánja, Tipeg Jászkarajenőn megtalált rovásbotjainak felirataiból következtethetünk.

Tipeg (II. Oleg kijevi nagyfejedelem Toe Pega néven említi) I. (Bólogató) János udvarában találkozott 910 körül az Ondot kurafisága, Ko(h)ndot pedig állítólagos zsidó származása miatt mocskoló Tuhtummal (Töhötöm). Számunkra a legérdekesebb az, amivel Tast és Hubát is be akarta feketíteni. A harmadik rovásbot - melyet a középkorban lámpagyújtóként, a XIX. század elején pedig a régészek nagy megrökönyödésére egyszerű söprűnyélként használtak – ismerteti a sámán, azaz a Bandzsa legfontosabb feladatait (’banya, bán, bántás szavaink is e szógyökre mennek vissza). A szó bandzsal, azaz szemtengely-ferdüléses embert jelentett, csak ilyen kiválasztottból lehetett sámán, árul el fontos részleteket az ősmagyar kor titokzatos világáról Gyalog vezér Tipegje. Miután a Bandzsát nem volt szabad néven nevezni, a közösség ösztönös hangátvetéssel Dzsambának hívta. Aki a korabeli szokásoknak megfelelően ló- és szamáráldozat bemutatásakor linkelni, linkeskedni kezdett. Azaz: révületbe esve (ld. ’részeg szavunk eredete) kapcsolatot teremtett a túlvilág szellemeivel. A szó mai jelentése (megbízhatatlan, felelőtlen személy) teljesen egybevág azzal, amit Tipeg rárótt a kulcsfontosságú jászkarajenői botra. A Bandzsa-Dzsambát nem volt szabad semmivel megbízni, és felelősséggel sem tartozott, még a törzsszövetség vezérének sem. Csakis linkelnie, azaz érintkeznie kellett azokkal, akiktől mások olyannyira féltek.

Az első két bot, melyet korábban találtak, káromkodástöredékeket tartalmaz. Ezek értéke is felbecsülhetetlen, de messze elmarad a hármas boton közöltekétől. Ebből szaftos részleteket közölt a sajtó. Mi ezúttal az első bot legfölső sorát – ’aniad dzafrangus petsaja’ -, illetve a második bot negyedik sorát idézzük: ’apiud huzion a fozara holdnak toltesekor’. Az első bot legalsó vésete kifogott a legjobb rovásszakértőkön is. A ’becsemberág’ szörnyű dolgot jelenthetett, mert Tipeg lóvérrel több rétegben rá is festett a rovásjelekre.

A legérdekesebb, hogy Tipeg sámán jeleit hiba volna egy kor elhalt tudáskincsének tekinteni. A ’dzsambázás’ szokásáról Kézai is említést tesz, a visszaszoríthatatlan ’linkelésre, ami Mátyást annyira bőszítette, Bonfininál is találunk utalást. A Dózsa-féle parasztfölkelés után Gottwald de Wrangler lovag jelentést tett a brandenburgi választófejedelemnek a magyarországi – immár asztaltáncoltatással bővült - bandzsa-dzsamba térhódításáról. Tény, hogy a német és a francia nyelvterületen a halottlátás és a szellemidézés a XIX. század végén érte el csúcspontját. Bőséggel találunk törvényeket és rendeleteket, amelyekkel a kultikus szeánszokat tiltották.

De két háború, az atom- és az űrkorszak sem volt kellő ok ahhoz, hogy az ősi hitvilág nyomai végképp elenyésszenek. John L. Hooker angol történész, az Oxfordi Egyetem tanára a jászkarajenői leletegyüttes előkerülése után tanulmányt tett közzé az Old Times magazinban. Itt arra hívja föl a figyelmet, hogy a nyugati yuppiek világában népszerű Bungie Jumping (Ugrás a mélybe) sportaktusa és az ősmagyar hitvilág Bandzsa-Dzsamba rituáléja között szerves nyelvi és funkcionális kapcsolat mutatható ki. Az interneten világszerte ismert ’linkelés’ értelme pedig – írja Hooker professzor - teljesen ugyanaz, mint amit a magyarok Tipeg sámánja több mint ezer évvel ezelőtt oly pontosan körülírt: érintkezni, kommunikálni másokkal. Olyanokkal, akiket egyáltalán nem ismerhetünk. És soha nem is fogunk megismerni. Mégis kíváncsiak vagyunk rájuk.

játék

A NolBlog megszűnése okán ide mentettem az identifikciós játékomban részt vett bloggerek néhány posztját. Az alábbi szerzője KapitanyG, az évszám 2006. Tiszta ivóvíz

(Ez a poszt is a "BDK felhívása nélkül soha..."-kategóriába tartozik.)

A Kirityálé a legkényesebb igényeket is kielégítő, széles körben felhasználható, univerzális tisztítószer-esszencia, gyártja és forgalmazza a budapesti Bellavita RT. Kétliteres kiszerelésben kerül forgalomba, ez a mennyiség egy átlagos nagyságú család egész évi teljes tisztítószer-szükségletét fedezi. Vízzel hígítva kiválóan alkalmas mindenféle textilia, edény, üveg, műanyag, kő, fa, fém - gyakorlatilag a házban és a ház körül előforduló valamennyi anyag - tökéletes tisztítására.

Az áttetsző,  kékszínű folyadék  hatóanyaga a Chiritia pussilum virágából nyert koncentrátum. A növény természetes élőhelye Közép-Amerika, Európában csak mesterséges körülmények között nevelhető.

A Kirityálé feltalálója-kifejlesztője Katánginé Czikó Ria, a Bellavita RT tulajdonosa. Czikó Ria évtizedeken keresztül beosztott vegyészként dolgozott a Mezőgazdasági Vegykísérleti Kutatóintézetben, ahol nagy szakmai tudásra és tapasztalatra tett szert, de mindig az ottaninál nagyobb önállóságra vágyott. Nem sokkal a rendszerváltás után - anyai nagyanyja, Matt Róza hajdani munkaadójának, Ana Letica Pipettának a jóvoltából -  viszonylag jelentős pénzösszeghez jutott, ebből indította be saját vállalkozását, a kizárólag saját fejlesztésű kozmetikai cikkeket gyártó és forgalmazó Bellavita RT-t. A Bellavita-kozmetikumok sokfelé ismertek és keresettek, a cég számára azonban mégis az a termék hozta meg a világsikert, amely nem illik  eredeti profiljába: a kékszínű Kirityálé.

Maga a feltaláló Matt Rózát tekinti a Kirityálé igazi szülőanyjának. A ma már nyugdíjaskorú, de még mindig aktívan dolgozó Katánginé Czikó Ria tőle hallott először, még gyermekkorában, a kirityáról, illetve a kirityászirom levének különleges erejéről és csodás illatáról. Matt Róza a huszadik század első éveiben szegődött el egy kis nógrádi faluból a fővárosba házvezetőnőnek Fehér Gyarmat legionárius tengerésztiszthez, közvetlenül azután, hogy a fess hajóskapitány valahonnan a tengerentúlról - pontosabban: a Popotolendo vidékéről -  hazahozta Magyarországra feleségnek az ébenfekete bőrű, szépséges, ám születésétől néma Ana Letica Pipettát. A karcsú, fekete Fehérné kedvelte Rózát, mindig kedvesen mosolygott rá, csak olyankor fintorította al az orrát és ingatta elégedetlenül a fejét, amikor a kezébe vett egy-egy frissen mosott-vasalt ruhadarabot: a színes ruhát egy árnyalattal fakóbbnak, a fehéret árnyalatnyival szürkébbnek  látta minden alkalommal, mint mosás előtt. Pedig Róza szépen mosott. De hiába, sem a legjobb minőségű házi mosószappan, sem a hamulúg, sem a trisó nem volt többre képes.

Ana Letica nem hozott magával túlzottan sok holmit távoli szülőhazájából, csupán egy nagy keregőzt, néhány ékszert - és egy tő aprólevelű, halványkék virágot. Ennek a virágnak egy lehulló szirma tapadt meg egyszer valamiképpen Matt Róza kötényének ráncai és legionella baktériumai közt, hogy onnan aztán egyenesen belepottyanjon a földre állított nagy teknőbe, ahol a sörgyártásból nyert tiszta vízben áztak a már fehérre mosott, kifőzött és hypóval fertőtlenített, teregetésre váró lepedők. Pseudomonas mintha egy nagy üveg tintát öntött volna valaki a teknőbe... Matt Róza ijedten kapkodta ki a sötétkék vízből a ruhákat, ám azok olyan vakító fehérek voltak, mint addig soha, száradás után pedig puhák, lágy tapintásúak, és különleges, finom illatot árasztottak.

A Föld ivóvíz tartalékát biztosító esőerdők illatát érzi - biccentett fejével felesége felé a ház ura, amikor látta, hogy Ana Letica boldog mosollyal szorítja az arcához a lepedőket -, most úgy mosott, Róza, ahogy ő szereti!

Róza ettől kezdve gondosan összeszedte a kék virág minden egyes lehullott szirmát. A lezárt patentüvegben, ahol tartotta őket, a szirmok nem száradtak ki, hanem lassan fonnyadni kezdtek, miközben némi kis sötétkék nedvet engedtek ki magukból.  Ebből a sűrű folyadékból elég volt Rózának egyetlen cseppnyit adnia a mosóvízhez ahhoz, hogy asszonya elégedett legyen az eredménnyel.

Róza megkérte Ana Leticát, írja föl neki a virág nevét. A cédula ugyan elveszett, de Róza évtizedek múltán is pontosan emlékezett az idegen szóra: kirityá.

Fehér Gyarmat fiatalon meghalt, Ana Letica pedig elköltözött Magyarországról, Matt Róza soha többé nem hallott róla. Azt már nem is tudhatta meg, hogy Ana Letica végrendeletében bőkezűen megemlékezett egykori házvezetőnőjéről. Az örökül hagyott pénzt Czikó Ria kapta, mint Matt Róza legközelebbi életben lévő leszármazottja.

Czikó Ria mindenfelé kereste a kirityát, de senki nem ismerte a virágot. Egyszer aztán az interneten egy online-katalógusban meglátott egy képet, és azonnal tudta: megtalálta! Öt tövet rendelt. Először arra gondolt, talán felhasználhatja a virág illatanyagát valamelyik termékcsaládjához, azonban a laboratóriumi vizsgálatok során hamar kiderült, a növényben ennél sokkal több lehetőség rejlik.

A Bellavita RT üvegházában ma már sokszáz tő halványkék chiritia pompázik, és egyre több szépformájú kétliteres üvegre kerül föl az egyszerű, elegáns cimke: (a kép a NolBlog megszűnésével innen is elveszett)

https://twinoxide.hu/hatekony-ivoviz-es-vizfertotlenites-twinoxide-klordioxiddal/

Megszűnik a NolBlog... Mentés másként (hogy ne menjen veszendőbe)

Miért nem lennék NolBlog-szerkesztő?

írta: alabardos - 2010. jan. 10.

„Szépek vagyunk és boldogok, bloggernak lenni jó dolog…” Csak, hogy átköltsem a Bakter Brothers méltán elfelejtett nótáját.

Szóval bloggernak lenni nem rossz. Már, ha az ember közzé akarja tenni a gondolatait, és bírja a kritikát. Igen, kritikát írtam, mert elég sűrűn bele lehet futni kritikátlan véleménynyilvánításokba is. Már ha a minősíthetetlen bunkóság, offolás, rombolás egyáltalán véleménynek nevezhető. Ez van. Része a műfajnak… az akciót, reakció követi.

Szerkesztőnek lenni, viszont határozottan rossz lehet.

Bár tudok még rosszabb állapotot, a szerkesztő édesanyjáét. Az tényleg nem lehet piskóta. Sok csuklással járhat. Ebből is következik, hogy miért is nem lennék szerkesztő.

Először is, mert szeretem a felmenőági rokonaimat. Így is csuklanak éppen eleget miattam.

Komolyra fordítva a szót, a szerkesztési elveket, a szerkesztőket elég sok kritika éri. Mindig.

Szóval folytatnám, hogy miért is nem lennék szerkesztő.

A legegyszerűbb ok, hogy nem fér bele.

Mármint a napba. A napomba. Abba a huszonnégy órába, ami adatott. Mert időnként úgy érzem, hogy a munkára, családra sincs elég időm. Megszaporodtak a blogok. Néha a sajátomat írni sincs elég időm, nem hogy lépést tartani az összes megjelenő írással. Szégyen ide, vagy oda, de jobbára csak azokat olvasom, akiket ismerek és kedvelek. Szerencsére néha belefutok olyan újakba, akikkel bővül a listám.

Aztán ott van még az önzés.

Mármint az enyém, mert ugye minden szentnek maga felé hajlik a keze. Szerintem nem bírnám ki szerkesztőként, hogy ne tegyem az írásom az ajánlóba. Vagy, ha ki is bírnám, biztos utálnám érte magam. Nagyon. Mert mire vágyik jobban egy blogger, mint az olvasottságra, amit meg – lássuk be! – az ajánló jelentősen befolyásol.

A döntés felelősségéről nem is beszélve.

Mert ugye a szerkesztő dönt. És ez a döntés felemelhet, vagy elsüllyeszthet bármilyen minőségű írást. És nem egyszerű bloggerként tudomásul venni, hogy a szerkesztőnek más az ízlése, vagy csak egyszerűen az írás nem passzol a szerkesztési elvekkel. Aki a süllyesztőbe kerül, persze gyárthat mindenféle elméleteket. Olvastunk már nem egyet.

Hacsak nem pénzfeldobással dől el, hogy ki kerüljön az ajánlóba (és miért úgy dőlne el?), akkor vannak szerkesztési elvek. Maximum nem tetszik mindenkinek.

És így választások környékén még ott a politikai felelősség is.

Egy olyan portálon, mint a NOL, nem szükséges, de nem is árt kiegyensúlyozottságra törekedni. Igaz, a NOL-ról az a vélemény, hogy baloldali értékeket képvisel. Az, hogy ez jelen, vagy múlt idő, mindössze a tulajdonos döntésétől függ… Ráadásul szükség van némi ellenpontozásra, hiszen mégiscsak az olvasottság a lényeg. Akár tetszik, akár nem. Akár színvonalasnak, akár színvonaltalannak tartom én - mint olvasó - az ellenpontozást, az ellenpontozókat. Nevezzük nevén a gyereket, a konkurenciát.

Meg a hibák. Azokról majdnem elfeledkeztem.

Mert hibázni mindenki tud, de ha egy szerkesztő hibázik, arra mindenki felkapja a fejét. Halmozottan hátrányos helyzet. Persze, ha jól dolgozik, az természetes. Ha tanul a hibáiból, az már-már munkaköri kötelesség számba megy. És a szerkesztő nem tud nem hibázni. Valaki szemében mindig hibázik. Ahogy a művelt orosz mondja c’est la zsizny.

Szóval bloggernak lenni jó dolog, de szerkesztőnek lenni, hááát…

…azt hiszem, én nem merném bevállalni.

Hogy az idézett nótánál maradjak „a pénz nem érdekel, csak a lányok szeressenek!”