web lap top tartalom ajánló blog


2014.sze.14.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Közismerten beteg

A Kárpáti Igaz Szót és annak főszerkesztőjét hosszabb ideje keményen bírálom. Szerintem van miért.

Néha visszaszólt, néha sunyított. Természetesen soha nem ismerte be, hogy ne neki lenne igaza. Erre például sehogyan sem reagált és lap sem adott helyreigazítást:

Az nem nóvum, hogy nálunk soha nem az a hibás, aki hibázik, hanem az, aki észreveszi, nem az, aki vállalhatatlan kijelentést tesz, hanem az, aki erre figyelmezteti.Ám ennél Köszeghy Elemér ma tovább lépett. Erre az írásomra reagálva: Az UMDSZ befeküdt a Jobbik ágyába fakad erre a bölcs megállapításra:

koszeghy-beteg.jpg

Az újdonság itt az, hogy egy főszerkesztő "érvrendszerébe" mi tartozik bele, mire hivatkozva állítja, hogy "irományaimat" hogyan kell kezelni. Ez - részéről - új elem, ezért bátorkodtam megörökíteni.

Tragédia Ungváron

Könyvégetés közben szenvedett tűzhalált Balla D. Károly író. Az ismert kárpátaljai alkotó afeletti örömében, hogy a legrangosabb magyar kiadó gondozza új regényét, úgy döntött, minden korábbi művét megsemmisíti. Ezért előző könyveinek tetemes raktárkészletéből  ungvári házuk udvarában hatalmas gúlát rakott. Ám gyufával nem sikerült felgyújtania, a kissé már megdohosodott könyvek nem kaptak lángra. Belátta, hogy előbb papírgyutacsokat kell sodornia, ezért sorra kitépdeste egy kárpátaljai irodalomtörténeti monográfia róla szóló fejezetének a lapjait, azokból csavart fidibuszt. Fáradozása eredményesnek bizonyult, a könyvpiramis fellobbant a nyári éjszakában, Balla pedig rituális termékenységi örömtáncba kezdett körülötte. Hevülete mindaddig fokozódott, míg meg nem botlott a kert almafájának kiálló nemzeti gyökerében. Egyensúlyát veszítve éppen a máglya közepébe zuhant. A kiérkező tűzoltók már csak azt látták, hogyan hull hamvába egy korszakos tehetség. >>több hasonló tragédia | Válogatott halálaim

BDK ONLINE WEBMAGAZIN

A vereckei botránykőVálogatott halálaimKét hold: a NASA titkol és figyelKállay Labord és a kaméleonok »» BDK ONLINE

Lassan kialakul nemrégiben nyitott webmagazinom periodicitása. A publikációkat egy ideje havi gyűjteményekbe rendezem, az éppen aktuális anyag a FRISS SZÁM link alatt található.  Ezen belül kétheti gyakorisággal lementem az állandóan változó-frissűlő CÍMLAPOT, így lehetségessé válik a címlap-archívum szerinti tájékozódás is.

Webmagazinomat azoknak ajánlom, akik nam figyelik rendszeresen napi blogomat (BDK BLOG), de 1-2 hetente szívesen beleolvasnak a megrostált, válogatott anyagba. Ők tehát ide kattintsanak: BDK ONLINE WEBMAGAZIN.

Pikáns mekegések

Nem könnyű jó kecskerímet írni. Maga a rím nem annyira nehéz, százával lehet találni olyan kettős alakzatokat, amelyekben ugyanaz a két mássalhangzó cserélődik fel (a klasszikus példa: kaján halász / haján kalász), de hogy az alkotott rím újszerű, maga a kétsoros versike pedig lehetőleg poénos, esetenként - mint nálam - kicsit pikáns is legyen, ahhoz már kevés a puszta szókeresgélés és hangcserebere. Tovább...

Csernobil - a birodalom vége

 

25 évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, az álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe befészkelő halálos veszedelemnek, az istencsapásnak. Csernobil… Mivel a hatóságok eltitkolták a reális veszélyt, Kijevben és országszerte megtartották a kötelezően önkéntes május elsejei felvonulásokat. Tudatlanságunkban mi kirándulni is kimentünk Nevickére, Kolos még nem volt másfél éves, félmeztelenül szaladgált a réten a vakító áprilisi napsütésben. Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen izotópok záporoznak rá a makulátlannak látszó kék égből. Nem sokkal később jelentkezett, évekig fulladásos tünetekkel járó allergiája alighanem összefüggésbe hozható ezzel. »tovább

 

Egy házasság pokolbugyrai

Amikor Elizabeth Taylor meghalt, „házimozinkba” épp be volt készítve a Nem félünk a farkastól. A véletlen egybeesés annyira megzavart, hogy az újranézést inkább elhalasztottam, megvártam, hogy lecsengjen a dolog. Aztán persze mégis sorra került a film a DVD-lejátszónk menüjében, és hiába idéződtek fel a sok évvel ezelőtt látottak, az Edward Albee színdarabjából készült 1966-os alkotás (Who’s Afraid of Virginia Woolf?, rendezte Mike Nichols) most is maradéktalan élményt nyújtott. A méltán világhírű film időtállóságát a zseniálisan megírt darab, a páratlanul gazdag színészi játék és az irodalmi alapanyaggal roppant érzékenyen bánó rendezés egyszerre eredményezi, emiatt a Nem félünk a farkastól újra és újra tökéletes szellemi kielégülést nyújthat, sőt, ha a kulmináció drámai fordulatát a legutóbbi találkozás óta sikerült elfelejtenünk, akkor katartikus élményt is. »tovább

Az igazság kelepcéje

A holokauszt-emléknap alkalmából

Sorstalanság – film és könyv

Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. A regény az igazságérzetünket billenti ki egyensúlyából, érvényteleníti bejáratott értékítéletünket, s olyanfajta szembesülésre kényszerít, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen. Ahelyett, hogy megigazulnánk, inkább egyfajta megalázottságot érzünk, de még az sem adatik meg nekünk, hogy ezt erkölcsi  kudarcként éljük meg, ebben lehetne valami fennköltség is, de nem, sokkal elementárisabb, ősibb az érzés, amely, bár irodalmi mondatok révén, mégis áttételek nélkül, primer módon, elemi erővel tör ránk. Emelkedettséget vártunk, gyötrő, fájdalmas, de értékítéletünket visszaigazoló tanulságot, ehelyett kelepcében találjuk magunkat, és pontosan tudjuk, csak ahhoz hasonlatosan szabadulhatunk, mint csapdából a farkas, amikor lerágja és odahagyja vasak közé szorult lábát. »tovább

Ötven éve repült Gagarin

No, űrhajós lenni, az soha nem akartam. Sőt, annak, hogy csillagász viszont igen, vajmi kevés szerep jutott Jurij Gagarin pontosan 50 évvel ezelőtti űrrepülésének. Persze annak azért nyilván volt valami hatása, hogy az űrkorszak hőskorában cseperedtem fel, óhatatlanul hallottam az új és újabb híreket, egy korai versemben ezt mégis némi iróniával énekeltem meg, valahogy így: Születtem: az űrkorszak előtt. / Már kétszer körbeszaladtam a háztömböt, / mire Gagarin hajója megtett egyetlen kört. A csillagok világa iránti vonzódásom azonban valami egészen másnak köszönhetem. »tovább

Menzel a tekerős mögött

Nagyon kedves filmet láttunk, Jiří Menzel Mesés férfiak kurblival c. munkáját (Báječní muži s klikou, 1978). A történet a film hőskorában játszódik, főszereplője egy vándormutatványos (Rudolf Hrusínský játssza – parádésan!),  aki bűvésztrükkjei után leánya zongorakísérete mellett gyűrött lepedőre némafilmeket vetít alkalmi közönségének, s aki arról álmodozik, hogy állandó mozit nyit – még ám Prágában. Váratlanul számos értékes filmtekercset örököl elhunyt társától és egy frissében megözvegyült tehetős asszonyság is kegyeibe fogadja, így a korábbinál is magasabbra törnek vágyai: saját filmeket szeretne készíteni. Ehhez kapóra jön megismerkedése a dokumentum-felvételeket készítő fiatal operatőrrel. Ez utóbbi szerepét maga Menzel játssza, s nem akármilyen élmény a még fiatalember rendezőt kurblis felvevőgép mögött látni. »tovább

Levél a Heti Hetesnek a Dsida-vers meghamisítása ügyében

Azon frissében írtam a levelet, egy hétig vártam valamilyen reakcióra. Most közzétettem.

»Aki valamilyen ostoba túlbuzgóságból ezt az utalást kiiktatta az egyik legnagyobb magyarságvers végéről, az nemcsak a költeményt fosztotta meg egyik sarkalatos tartalmi jegyétől, hanem egy bizonyos ideológiai szemléletről is kiállította a leleplező szegénységi bizonyítványt.«

»» tovább

Tragikus masírozás

Hatásos és meggyőző erejű Dennis Gansel 2008-as filmje. Ezt akkor is megállapítottam, amikor, talán két éve, először láttam. Most másodjára azért már kicsit zavart a didaktikussága, oktatófilm-jellege. Elsőre ez nem tűnt fel annyira, maximálisan lekötött a pergő cselekmény, és nem maradt el a döbbenet sem: lám, milyen könnyű manipulálni a fiatalokat, milyen kevés kell az elvakultságig terjedő lelkesedésük eléréséhez. Elég hozzá egy karizmatikus vezéregyéniség, egy jó név,  megkülönböztető ruhaviselet, embléma, kézmozdulat – és még világosan megfogalmazott célokra sincs szükség, a valahová tartozni akarás, az erőhöz való csatlakozás csoportszelleme egyetlen hét alatt fanatizálja, fasizálja az amúgy teljesen normális kamaszokat. »tovább

Érzelmi behatolás

Nem vagyok az a könnyen meghatódós fajta, sőt, ha észreveszem, hogy meg akarnak hatni, el akarnak érzékenyíteni, akkor zsigerből ellenáll a cinikus énem – de ez a film mélyen megérintett (Beszélj hozzá!, Hable con ella, rendezte: Pedro Almodóvar, 2002). Azt hiszem, azzal ért el ilyen erős hatást nálam, hogy valami egészen sajátos módon keveredik benne a vaskos életszerűség és a művészi lebegtetés. Ócska közhelyek keverednek lehelet-finom »tovább

A boldogságkeresés modern meséje

Bájos főszereplő, kedves történet, olykor költőivé nemesülő mulatságos helyzetek. Mese keveredik a vaskos valósággal, a tenger fennkölt szépsége áll szemben a partján álló viskó sivárságával, az orosz lélek magasztos szimbólumát, Moszkvát elönti a hazug reklám. A tengerben  fogant Alisza nem lehet balerina (ez minden orosz kislány álma), viszont megnémul, hogy aztán már a fővárosban a folyóból kimentsen egy öngyilkos fiatalembert, akinek első kérdésére újra megszólalhat, s akibe persze halálosan beleszeret. A fiú holdbéli telkeket árul jó pénzért, a lány zöldre festi a haját, utcán járó reklámfigurák belsejében sírja el a viszonzatlan szerelem minden bánatát. Leginkább azonban mosolyog, képzelete újra és újra a fényes  tengerpartra viszi, ide száll akkor is, amikor boldog futásában halálra gázolja a kegyetlen valóság. »tovább

A megtisztító eső

 

Történetesen pontosan tudjuk, hogy a mostani újranézés előtt ezt a filmet mikor és hol láttuk először – és utoljára: 1985 április 4-én az akkori ungvári Moszkva Moziban. Az év azért biztos, mert Kolos pár hónapos volt, és Éva két szoptatás között „szökött el” mellőle; a nap meg azért, mert akkoriban a szovjet hatalom azzal kedveskedett az ungvári magyaroknak,  hogy a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepén egyetlen délutáni vetítés erejéig mozinkban levetítettek egy magyar filmet – még ám eredetiben, azaz felirat és szinkron nélkül, tehát magyarul. Ebben az évben kivételesen nem valamelyik Jókai-adaptáció, nem az Egri csillagok és nem is Az oroszlán ugrani készül című „szuperkrimi” került sorra, mint más években, hanem egy kortárs alkotás – és mi úgy intéztük a napunkat, hogy megnézzük. 26 év alatt a történet persze kikopott emlékezetünkből, egyedül a záró képsort tudtam pontosan felidézni. »tovább