web lap top tartalom ajánló blog


2016.már.04.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Jönnek a bloglopkodók

11 éve a blogteren - Jönnek a bloglopkodók

írta: Jövőnéző, 2005-12-30

Neves bloggerek arra panaszkodnak, hogy lopkodják a szövegeiket. Nem lesz ez mindig így – mármint nem mindig fognak panaszkodni.

A bloglopkodás úgy történik, hogy az ember a forrás mindenféle megjelölése és bármi egyéb nélkül, szó szerint átveszi mások blogjának szövegeit, amire a techdirt nevû site annyit válaszol, hogy nem nagy ügy. Ilyenkor kell írni egy udvarias e-mailt – a címzett pedig hasonlóképpen udvariasan elnézést fog kérni, és arra hivatkozik, hogy még kezdõ, és nem tudta, hogy... és így tovább. Rendszerint, de nem mindig, mert azért az is elõfordul, hogy nincs válasz, de az ilyen helyek gyorsan be is zárnak, ugyanis hosszú távon senki nem kíváncsi az innen-onnan összeguberált tartalmakra.

Amire egyfelõl azt lehetne mondani, hogy mégiscsak van igazság. Másfelõl pedig azt, hogy valójában furcsa lenne, ha egy annyira más közegben, mint amilyen az internet (és azon belül is a blogszféra) hosszú távon életben tudnának maradni azok a normák, amik még a nyomtatot sajtóval együtt jelentek meg, és amik elítélik a plágiumot. Sõt, nem csak furcsa, hanem több annál, és személy szerint fogadni is mernék rá, hogy nem lesz így.

 Hozzászólások

Tovább
Címkék: blog, blogter, archívum

Kornis Mihály búcsúja a Blogtertől - 2.

Kornis Mihály több részes búcsúzkodása a Blogter.hu szolgáltatótól 2006-ban. Neki is volt itt blogja, és az én összetűzésem vezetett oda, hogy ő is elhagyta a Blogteret. Előzmények:  Kornis: Búcsúlevél 1. rész, BDK cihelődik 1. rész | BDK cihetőlik 2, az én reagálásom búcsúleveleire: http://blog.kárpátalja.net/level-kornis-mihalynak/

Folytatásos búcsúlevél 2.

Amikor Prospero felkérésére ellátogattam BDK térfelére, egy hete, azt láttam, amit nem vártam, hogy itt nem a felhasználó sértegeti a kezelőszemélyzetet, vagy főnökséget, vagy nem tudom, hogy kell ezt mondani, hanem fordítva


Ámde a helyzet az, hogy amikor Prospero felkérésére ellátogattam BDK térfelére, egy hete, azt láttam, amit nem vártam, hogy nem a felhasználó sértegeti a kezelőszemélyzetet, vagy főnökséget, vagy nem tudom, hogy kell ezt mondani, hanem fordítva.

Miért csodálkoztam ezen módfelett?

Azért, mert nemrégiben személyesen is többször találkoztam a Blogtér vezetőivel, és mindegyiküket kifejezetten kedves, kultúrált, előzékeny és jóindulatú embernek találtam, semmi ujpé bennük, semmi vicsorgás. Ebben a vitában viszont akkor, megítélésem szerint, nem volt igazuk. Leöcsiztek, megfegyelmezni óhajtottak egy határontúli magyar írástudót, akinek az írásaiból bárki megtudhajta, ő Valaki, vagyis az én szótáramban a legtöbb, ami egy ember lehet: létezésének következetességével az ember fogalmáért áll helyt. És mióta! Nem épp Öcsi ő már. Régen a szovjet hatóságok öcsizték őt minden lehetséges eszközzel, mert a magyar kultúráért és önnön szavainak a szabadságáért küzdött, ma meg a Blogtér. Szégyen. Régi motoros BDK, ha ti nem tudjátok is, egyike a legbátrabb embereknek a halhatatlan Szovjetúnió közelében.

Tehát bocsánatot kell kérnem BDK-tól, amiért annak idején, amikor idejöttem, és Prospero felajánlotta, hogy a címlapra teszik a blogom logóját, a húzóra, nem mondtam azt, jó, de csak akkor, ha a BD-ét is. El tudom képzelni, fel is tették volna. Ők megkérdik, miért, én meg nekiállok ismeretet terjeszteni, áll esik le, BDK kerül fel, mellém. Gondolom én. Doransky és Prospero lázasan jóindulatú embereknek látszanak, ha ezt Karcsi és a barátai nem is szeretik elismerni most már. Ők tudják miért. Lehet, hogy én nem tudok mindent, de amennyit én látok belőlük, az több, mint elfogadható. Legföljebb nem műveltek annyira, hogy a határon túli magyar irodalom és kultúra hőseit, állomi támogatás és fizetés nélküli őrszemeit is ismernék, Parakovácsig terjed a tájékozottságuk, engem is csak a Nők Lapjából ismert Prospero, no de hát ez az én felelősségem is, nem csak az övé.
Mégis.
Nekem sokkal előbb ki kellett volna állnom azért, hogy BDKnak a még Berlin Potsdam kerületében, és a világ sokhelyén, az USA-beli Seattle-ban és szerte a világon, a Blogtérnél ezerszer jobban ismert és becsült Ungparti Manzárdjának a bannerét Prospero és Doransky a címlapon tartsa, csakis abban az esetben reklámozhatná az enyémet is anélkül, hogy lesülne a pofámról a bőr - ez volt az első felismerésem az elmúlt hétvégén, a BDK blog és a szerkesztői kommentek olvasása közben.
Mert szerintem BDK-nál nem azért csordult ki a pohár, mert itt most a csapból is a Para folyik (folyhatna rosszabb is, sokkal, és úgy néz ki, nemsokára fog is, nem is merem mondani kicsodák, mert nem szeretném siettetni a folyamatot), hanem azért, mert azt tényleg nehéz elviselni, ha egy ember egy valóságos netklubot üzemeltet a maga erejéből a közösség és a demokrácia liberális elveinek dialogizáló megvalósításáért, és a szolgáltatója, merőben kommerciális szempontok alapján mégsem tartja érdemesnek ennek reklámozását. Inkább Kispál és a Borz, Para, Kornis, vagy akár a Belga, (aki aztán télleg merő egy kultúra), vagy akárki, csak ez a kisoroszországba rekedt Öcsi ne.
De jól értsük: nem rosszindulat van emögött a Blogtér vezetői részéről, vagy szimpla sznobizmus, hanem rosszul felfogott kereskedelmi érdek. Ti, Prospero, míg egyfelől azt szeretnétek, ha a színvonalas közönségetek mind szinvonalasabbá válna, másfelől ezt megoldani úgy óhajtjátok, ahogy a csődbement magyar politikai élet. Részint szinfalak mögötti informális megegyezések révén, részint viszont úgy, ahogyan az újkonzervetív közgazdász-bunkók által felállított, érzéketlen és kultúraellenes píár-kánon multiglobál forgatókönyvében meg vagyon az írva.

Itt lép át a történet a személyesből és az egyszeri anokdotából elvi sikra.

Én nem akartam mindenáron eljönni innen, csak azt döntöttem el, hogy a húzóról leszedetem a nevemet, ha a BDK-é nem kerül fel oda, mellém. De azt hittem, hogy BDK-nak az elég, ha a közvélemény, meg én, személyesen is, és még a Doransky meg a Prospero is beáll a bocsánatát kérők és a neki igazat adók hosszú sorába, hogy próbáljuk meg ezt a nagyon TV-2 és RTL-klub ízű "közösségiesedési elwiwulást" ezt a best of sztorisodást megállítani. Mert én tudom, biztos vagyok benne, azért jöttem a régi Blogtérre, hogy ne a popcorn gyártási és kereskedelmi technikájával azonos mederben, szinten és know-howval szülessék meg a virtuális közössági oldalak kultúrája magyar nyelven.

De BDK nem engedett.Eleinte egyet értettem vele ebben.

Később azonban, azt látva, hogy a BDK. mellé állók egy része az egész cirkuszban arra talál alkalmat magának, hogy a Blogtér üzemeltetőinek emberi és szakmai hitelét megkérdőjelezze,  BDk makacsságát már kegyetlennek és kissé értelmetlennek is találtam, jóllehet e makacsság elviségében, tisztaságában egyáltalán  nem kételkedem. De mivel leírtam, hogy ha ő elmegy innét, akkor megyek én is (akkor még úgy nézett ki, hogy a Blogtér dobja le magáról őt) - és az író a leírt szavaiért az életével áll jót - hát el is megyek.

De nem azért, hogy BDK-val szolidarizáljak. Azt már megtettem, azt hiszem.
Nem is azért, mert kételkednék a Blogtér vezetőségének személyes, ámbár a lényeget tekintve mellékes jóindulatában. Nem kételkedem bennük. Hanem - higyjétek el, nincs a szavaim mögött más, mint amit mondok - kiváncsiságból.
Szabadságvágyból.

Én nem tudom, de nekem a feleségem, oppardon a Blogtér, gyanús.

Van valakije. De nem tudom kije. Elköltözöm tőle, mielőtt ország-világ tudja, csak még én nem. Megvagyok én egyedül is. Ha pedig a Blogtér bizonyítja hűségét - nem hozzám, de a becsülethez, a nyílt tranzakciókhoz, a tiszta beszédhez - az egy év alatt biztosan kiderül.És akkor, ha így lesz, újra próbálkozom itt írással, egy csokor virággal neki. De ahhoz hogy így alakulhassanak a dolgok, mielőtt elmegyek, kicsit alaposabban elgondolkodom e helyt a Blogtér jobb jövőjén. Nekem arra kell vigyáznom, hogy ha az én szájamból hallod, szép legyen az igaz. De a Blogtér újdonsült, dogon fetish csilivili szájában ülve, nem lehet az szép, hogy is mondjam, egyszerűen igaz, nem látok biztosítékot rá. Nem rosszaságot érzékelek a vezetőségben, hanem ifjúi - vagy nagyon is öreg - tudatlanságot. Hozzájuk képest én kissrác vagyok, mazsola, egy jenő a felnőtt üzlethez. 

Hát ez már csak igy szokott lenni.

                                        
holnap folytatjuk

______________________________

 

Kornis Mihály búcsúzása a Blogtertől - 1.

Folytatásos búcsúlevél

Kedves Blogtér! Kedves Balla D. Károly! Kedves Parakovács Imre, kedves én! Mindannyiotoktól bocsánatot kérek, jóllehet különböző okokból. Kipattant itt egy vita jó egy hete. Összefoglalom, ahogy én értem.

Kornis Mihály velem együtt a blogter.hu rendszerében vezette blogját. Az ingyenes szolgáltató saját szerepét félreértve néhány vezetője révén maga is részt vett a blogközösség életében, volt saját blogjuk, kommentálták a felhasználói blogok bejegyzéseit, a gépház-blog például messze túlment a szolgálati közlemények publikálásán. Ez akkor vezetett először konfliktushoz, amikor egy húzásuk - PKI túlszerepeltetése - részemről erős bírálatot kapott. Ekkor kéményen beszóltak nekem és nagyjából eltessékeltek. Ami egy szolgáltatótól igencsak megkérdőjelezhető magatartás. Kornis Mityú az elmérgesedett vitában mellém állt - persze a maga módján.

Kedves Blogtér! Kedves Balla D. Károly! Kedves Parakovács Imre, kedves én!

Mindannyiotoktól bocsánatot kérek, jóllehet különböző okokból. Kipattant itt egy vita jó egy hete. Összefoglalom, ahogy én értem. A vita szerintem egyáltalán nem volt felesleges: a végére, mint olvasható, az összes résztvevő megbánta, amit tett, és mindenki önmagát múlta alulfelül kompromisszumkészség tekintetében. Én sem szeretnék lemaradni, tehát egy időre kiiratkozom a Blogtérről.

Nem haraggal, hanem kiváncsi figyelemmel, mondani se merem, szeretettel. Figyelni fogom, mi zajlik. Kis személyes napilapom fügetlenségét azonban zordonul őrzöm, úgy, ahogy azt Petői Sándor, forrófejű bloggertársam a nagy magyar irodalomban hajdan a nagy magyar pusztába üvöltötte:

Fázunk és éhezünk,
átlőve oldalunk,
részünk minden nyomor,
de szabadok vagyunk!

Majd figyelem a Blogteret nélkülem, önmagában, objektíve, ahogy van, a vanását, amíg meg nem értem, hogy kik, miért s mire óhajtanák felhasználni a tényt, hogy a nevem történetesen és szinte véletlenül, és csak egy icipici területen ugyan, de ha idebloggolok, tagadhatatlanul összekapcsolhatóvá válik a Blogtér amugy, komolyan mondom, multi és paraszimpatikus világával.
Ha tetszik nekem az, aki vagy ami az itt olvasható blogok, köztük az én személyes napilapom farvizén óhajtaná szállítani, mi több, el is adni a maga fasza kis portékáját, akkor majd visszajövök. Adok magamnak tünődni ezen egy évet, ha nagyon tehetséges vagyok, egy felet. Addig biztosan kiderül, hogy mi ez itt: blogszolgáltatás, vagy a médiaipar egyik hirdetőfelülete?

Netán ez is, az is.

De melyik ágáé?

Nekem nem volna baj például, ha a Noam Chomsky mögött álló jelentős szellemi erők ámbár nem tudom, vane pénzük, csak egy kanyi lovuk akár most mohón felvásárolták a Musa e kies bájú, elektronikus Parasnasszát azért, hogy az emberi gondolat szabadságának, nagyvállalatok érdekekeitől független mozgásának helyet biztosítsanak. Idevágtatnék gyorsan, hadd legeltessem én is itten a törpeponi Pegazusomat!

De nem vagyok benne biztos, hogy mostanában a szabadságom kopogtat a Blogtér ajtaján. Sokkal inkább az az érzés uralkodik el izgatott bensőmön, ami a három kismalacén is, amikor a Nagymamának öltözött Parakovács El Lobo koppantott az ajtajukon, piros pöttyös kendővel a fején. Sejdítem a farkas csikorgó mosolyában az étvágyat.

Politika- és finomságos zsozsószagot érzek

Jó is az, ha nem rajtam keresik, bújtatva, hanem én találom, a magam akaratából és szívélyes jóváhagyásommal. Egy szép napon bujdogálni kezdett a postaládámba Blogtér aláírással egy Videobomb nevű, spamgyanús linkekkel felszerelt hirdetmény, amit azonmód, orrcsipesszel a szemétládába hajintottam, meg se néztem, mi a (fütty) az, de az aláírásából láttam, hogy a Blogtér általam különben tök normálisnak ismert fenntartóinak közük van ehhez a (fütty)höz, gondoltam, ja persze, veri őket az új főnökség, mint az ördög a feleségét, szegények, hajigálniuk kell a videobombát. Azzal el is felejtkeztem volna az egészről, hiszen mostanában nagyon sokat dolgozom és megbocsájthatatlanul kevés időm van még a saját Blogtéren felállított napilapom, a FELIRATOK A FEHÉR ÉGEN gondozására is, itten van, ez, amibe írok épp, ha igaz, amit nagyon is szégyellek (mármint azt, hogy ilyen kevés új felirat reppent föl mostanában az én fehér égboltomra), s a tisztelt Olvasó szíves elnézését kérem, szeptemberben ez már nem így lesz, naszóval

Akkor kapok egy hangsúlyoznám, tisztességes, de kétségbeesett emailt Prosperótól, nézném már meg, olvasnám el a BDKval elmérgesedett vitájukat, és írnám meg neki, mi a véleményem az ügyről.

Amennyire jólesett, hogy tekintélye van előtte a szavamnak, annyira zavarba is hozott; nyomban éreztem: Balla D. Károly háta mögött nem írhatom neki még azt se, hogy neki van igaza, nemhogy az ellenkezőjét. Ezt ő talán tudná is, ha nem volna pont annyira kiborulva, mint egy tisztességes ember szokott olyankor, ha már tudja, tévedett; mindegy, azzal, hogy a véleményem kéri, bevon egy vitába, amihez semmi közöm, gondoltam, mielőtt elolvastam volna a vitát, na mindegy, előbbutóbb úgyis színt kell vallanom: anyáme nékem Parakovács Imre, vagy a TMobil, majd ennek kapcsán sort kerítek rá

Úgy is lett.

A vita, lám csak, tényleg a Blogtér elparakovácsosodásának tragikomikus történetéről, a tehetséges nyelvbűvész és geniális politologiai illuzionista érthetetlen elblogteresedésének szomorú históriáját ragozta, végehossza nélkül.

Itt, elöljáróban mindjárt leszögezném, PKI. nem anyám ugyan, nem is reklámemberem, de mint Mikszáth, aki vagyok, mondaná: ő egy ifjú újtörök, a liberális sajtó talán egyetlen, sűrűn pislákoló reménye, akinek a véleményével még a leginkább egyetértek (számszerüsítve: kéthavonta egyszer) a napilapok off line romhalmazában. Például még nem köszönte meg neki a mai napig sem a Gyurcsánykormány propagandafőnöke, hogy Imre mondta ki először a magyar sajtóban a jövő megoldását, tudnillik hogy mi a túrónak szólítják fel O.V.-t, mondjon le? A Fidesz addig moccanni nem tud, amíg ő tartja a kezében. Az a jó, ha nem mond le. Le ne mondon! Ezt az igazságtól sziporkázó gondolatot Para előtt a Gyurcsány píárcsoport nem látszott tudni. Para egy édes, pityókás vasutas, aki időközönként nagyon jókat mond a mi rejtőjenői életünk szaharai pályaudvarán. Amikor nem a Blogtéren szendvicsel. De biztos nem tehet róla. Valami történhetett. Innen üzenem :Para, mindentől függetlenül, szeretem a humorodat! Most aztán meg pláne, hogy többet nem látlak Lottó Ottónak itt. Bocsáss meg, ha bármivel, akaratlanul megbántottalak. Keep on, Doctor!

holnap folytatjuk

_________________________________

_________________________________

blog: épített télikertek budapesten - notebook blog - akku 1 év garanciával - marketing blog - postai levél címzés, boríték helyes megcímzése - honlap google optimalizálás

BéDéKá búcsúfelhívása

Blogtéri hónapjaim alatt két blogíró társammal rúgtam össze úgy a patkót, ahogy nem kellett volna. Persze akkor is a magam igazát védtem, de talán túl vehemensen. Volt a dologban némi fölösleges kakaskodás, meg talán félreértéseken alapuló indulat is. Kószáról és Szamárfülről van szó, akiket most nemcsak nyilvánosan megkövetek, hanem egyúttal egy eddig sehol nem látott és hallott felajánlást teszek számukra.

Kedves Kósza, Kedves Szamárfül!


Számomra fontos a mértékadó kritika, a más szempontok alapján szerveződő szemlélet, a sajátomtól olykor gyökeresen eltérő értékítélet. Mivel a ti kettőtök kritikájával kellett úgy szembesülnöm, hogy nehéz volt ellenérveket találnom, mert markáns véleményetek bizonyos rendszer alapján jól megállt a lábán, és mivel ezek a nézeteltérések épp kettőtök esetében vezettek élesebb konfliktushoz, sértődéshez, haraghoz (miközben végig éreztem, hogy talán ezúttal önnön szellemi duhajkodásunk áldozatai vagyunk), ezért most úgy döntöttem, hogy kezetekbe adom magam. Legyetek elővéleményezőim úgy, hogy ezentúl másutt közzétett gondolataim csakis a ti szűrőtökön átjutva, előzetes és kellőképpen éles, ha kell, kíméletlen kritikátokkal illetve jusson el a Blogtér közönségéhez.

Mindezt technikailag a következőképpen gondolom.

1) Meghívlak titeket társbloggernak a Manzárdba (miközben én már többet nem írok bele, így helyben nem lesz módom a viszontkritikára - és ezt épp így akarom!).

2) A nektek megfelelő gyakorisággal - ahogy időtök, kedvetek engedi; én persze azt szeretném, ha minél sűrűbben - figyelitek a frisseim listáját (bárhol is posztolok a világban, minden oldalamba beépítem ezt a listát, itt most a jobb hasábon van és Összes friss a neve, de talán majd hangsúlyosabb helyre kerül). Ezek a linkek mindig oda vezetnek, ahol az új írásom publikálásra került. Belenéztek, ha felkelti az éreklődéseteket, elolvassátok. Ha nincs hozzáfűzni valótok, akkor azzal vége is.

3) Ám ha valamely véleményemmel, megállapításommal nem értetek egyet (ami oly sokszor megesett itt velünk!!), akkor ennek a legélesebb módon hangot adtok, kíméletlen, ha kell, megsemmisítő kritika alá veszitek az írásomat egy tetszésetek szerinti hosszúságú, stílusú, hangnemű posztban, mégpedig itt, "az én manzárdomban", hogy véletlenül se kerülhessem el a szembesülést, s hogy azzal is szembe kelljen néznem: nem idegen helyen, hanem éppen az általam meghódított virtuális térben képeződik meg az ellenvélemény, a más szemléletre, világlátásra alapozott markáns kritika.

Kedves Kósza és Szamárfül! Ha ezt így elfogadjátok, akkor először is nagyon szépen megköszönöm, hogy opponenseim lesztek egy időre, utána pedig tisztázzuk az apróbb részleteket. Mindenesetre első igenetek után azzal kezdem, hogy küldöm a meghívót és kiegészítem a fejlécet így: Manzárd - ahogy Kósza és Szamárfül látja. (Itt két lehetőség is adódik. Lehettek közös blogban, de lehettek külön-külön is, mivel két Manzárdom is van a rendszerben, a másikat bármikor "visszavehetem" a pillangószívtől).

Minden komolysága mellett - és tudom, ez tőletek sem idegen - fogjátok fel a dolgot ti is játéknak, szellemi kihívásnak. Én ezeken túl másnak is tekintem: a magam toleranciapróbájának és kései tanulási kísérletnek.

Örülök, ha ebben partnereim lesztek arra az időre, amíg nektek is kedvetek telik benne.

------------------

Bloggerként én ezzel búcsúzom a Blogtértől, megköszönve minden írótárs és olvasó figyelmét, együttgondolkodását, szolidaritását - és, lásd fentebb, ellenvéleményét is. Üsse kavics, köszönök mindent a szolgáltatónak is.

Az itteni és a másik Manzárd archívuma szándékom szerint "örök időkre" elérhető marad, a Frissek listája itt és mindenütt, ahová beépítettem, naprakész lesz. Mielőtt megfelelő operatív bloghelyet találnék magamnak, visszavonulok régi fapados UngParty Manzárdomba, amely a HHRF szerverén fut hatodik éve.

A http://raz.dva.try.hu link most éppen oda mutat.
Címkék: blog, blogter, személyes

BéDéKá cihelődik - 1

blogtér | megszűnt a blogter.hu | bdk személyes afférja a szolgáltató vezetőivel - A Blogtér.Hu megszűnése óta a korábbi linkek nem működnek, utólag töröltem őket - bdk

Úgy érzem, a Blogtéren való szereplésem közel 9 hónapja alatt bizonyos erkölcsi tőkére tettem szert (mi szerény szavak!), a nyilvánosság egy számomra fontos szegmensének a támogatását élvezem. Meglehet, mégsem okos dolog ezt szó nélkül és azonnal feladni.

Kedves olvasóim és blogíró társaim a Blogtéren!

Elegánsabb és számomra is könnyebb megoldás lenne soha többé nem nem jelentkezni a Blogtéren. Ezt azonnal el is határoztam pénteken este, amikor a szolgáltató egyik legfőbb vezetője, Prospero ezekkel a szavakkal illetett:

"kedves BDK, kérem, ne írj ilyen hangú postokat ellenünk, amennyiben elveinkkel - szellemiségünkkel nem értessz egyet kérlek, korrekt módon távozz. A távozásod esetén természetesen minden technikai segítséget megadunk Neked, hogy segítsük új szolgáltatóhoz való költözésedet. Amennyiben amardsz, akkor viszont szeretném, ha gondod van, nekem jelezd direktben, üljünk le beszéljük meg és legyünk konstruktívek. Mi nem azért dolgozunk, hogy ilyen hangnemmel szembesüljünk, ez nekünk a hivatásunk. Köszönöm és várom megkeresésedet." (Ennek a posztnak a 18. hozzászólása.)

Hogy is lehetne másként az "amennyiben elveinkkel - szellemiségünkkel nem értessz egyet kérlek, korrekt módon távozz" kijelentést értelmezni, mint úgy, mint írva vagyon: amennyiben nem értesz egyet velünk, távozz! Egyenes beszéd. És ugyan mit jelenthet az, ha a házigazda felajánlja, hogy segít az elköltözésben? Ugyanazt: személyed nem kívánatos, ki vagy rúgva.

Ennél én már sokkal kevesebbért otthagytam szerkesztőséget, kiadót, lapot, szövetséget, s a legtöbbször szó nélkül. Akkor is, ha nagyot vesztettem emiatt lehetőségben, egzisztenciában.

Hogy most mégis eldöntöttem, jelentkezem (habár a posztomat nem a Blogtéren teszem közzé, oda csak belinkelem - de ez is jelentkezés, beírás), az számomra több napi vívódás és igen súlyos, fájdalmas döntés eredménye. Van a kompromisszumnak egy határa, amely már megalkuvás. Úgy érzem, akaratom ellenére erre a szűk mezsgyére tévedtem, rossz érzéseim vannak, egyáltalán nem vagyok biztos abban, okos dolog-e (újra) kiállni igazságom mellett. Előre hallom azok nem alaptalan kritikáit, akik magam-kelletéssel, gerinctelenséggel, rinyálással fognak vádolni. Nem fogok nekik ellentmondani; egyáltalán: senkinek sem fogok. Amit fontosnak gondolok, azt megírom itt, hozzászólásokat csak tőletek várok, reagálni legfeljebb a tisztázó, pontosító szándékú kérdésekre fogok.

No, akkor a lényeg: a pénteki prosperói főmű után miért tettem be újra a lábamat a Blogtérre? Először is szombaton azért, mert addigra nem lehettem biztos abban, valóban ő írta-e a posztot (nem volt bejelentkezve, lentebb visszaéltek a nevével). Kértem, ismételje meg bejelentkezve, ha valóban tőle származik ez az eltanácsoló szép üzenet. Nyilvánosan ezt azóta sem erősítette meg (bár nem is cáfolta), ellenben két magánlevelet is írt. Már az elsőben azt kérte, hogy levelét ne publikáljam. Holott leginkább a Blogtéren belüli döntésekről, illetve saját véleményéről értesít. Mivel pedig ez a vita a nyilvánosság előtt zajlott, úgy gondoltam, a 18. bejegyzéssel teljesen ellentétes tartalmú magánlevele szintén a nyilvánosságra tartozik.

Ezért a leghatározottabban arra kértém Prosperót, magánlevele tartalmának megfelelő és azzal azonos súlyú nyilvános hozzászólással tegye helyre a helyzetet, tisztázza a Blogtér vezetőinek hozzám való viszonyát.

Nem tette meg, ellenben újabb magánlevelet írt: ő már szabadságon van és most elutazik, majd 20-a után...

Ezt természetesen nem fogadtam el, kibúvónak éreztem, hiszen ha magánlevélre volt ideje, módja, ugyanezzel az erővel egy három mondatos kommentet is betűzhetett volna. Ezt megírtam. Választ már nem tőle kaptam, hanem Doranskytól, újra csak publikálhatatlan magánlevelet. Itt ezt a szálat most megszakítom, a neki írt választ is publikálni fogom. Most továbbra is arról, miért jelentkezem.

Nem olyan könnyű eljönnöm a Blogtérről, mert lezáratlan dolgaim vannak itt.

Először is ez az egész ügy, amelyből ha most szó nélkül kiszállok, akkor a helyzet részemről azzal szakad meg, hogy Prospero eltanácsolt, én pedig rákérdeztem, hogy valóban-e. Az olvasó csak ennyit lát, a nagyfőnök magánlevelét nem ismeri, sem az én reagálásomat. Pedig nagyon is hozzá tartoznak a történethez.

Aztán ott van az identifikciós játék. 15-én lezárul a forduló. Nem tehetem meg a játékostársakkal, hogy az összegzést nem közlöm, és erre a Blogtéren fel nem hívom a figyelmüket. (És a folytatásról - vagy annak elmaradásáról is értesítenem kell őket.)

No és persze itt vannak nyájas olvasóim, akiket szintén nem hagyhatok el szó nélkül, el kell őket igazítanom, hogy hova jöjjenek majd utánam. A cihelődésben - bár Prosperó nagylelkű ajánlatát nem veszem igénybe - meg kell pár technikai dolgot oldanom, hogy könnyen rám találjanak.

Meg aztán köszönetet is szeretnék mondani. Én úgy tapasztaltam, hogy a blogtéri mérvadó szerzők ebben a vitában inkább énmellettem álltak, s nem a Blogtér vezetői mellett, még ha többen az én túlreagálásaimat is bírálták, egyes dolgokban nem is értettek velem egyet. Talán nem sértődnek meg a többiek, ha nem veszek sorra mindenkit (jaj, már nagyon unom azokat a kommenteket állandóan újraolvasni), itt most csak EL Lobó - A farkas, Bajla, Pizsama von Flanel, Mark'yhennon és Goldmund véleményére utalok (tényleg bocs a többiektől!). Jellemzőnek érzem, hogy nagyjából még azok is nekem adtak igazat, akikkel korábban csúnyán összeakasztottam a bajszomat (Szamárfül, Kósza).

Külön köszönöm Kornis Mihály vitriolos hangú posztját - ő az alapkérdésben ad nekem igazat, és sokkal-sokkal élesebben bírálja Para-Kovácsot és futtatását, mint én. Kíváncsi vagyok: neki is beszólt Vikto, hogy öcsém, találj ki inkább valami eredetit? Neki is szemére vetette Mutant, hogy ne pattogjon, mert a Blogtér őalá is ingyen teszi oda a deszkát? Neki is odavetette Prosperó, hogy ha nem ért egyet a Blogtér vezetőinek a szellemiségével, akkor korrekten távozzon?

Egyáltalán: úgy érzem, a végére kell járnom annak, hogy vajon

egy ingyenes blogszolgáltató vezető embereinek szabad-e és illik-e (jogi, morális, médiaetikai értelemben) letámadni az őket bíráló bloggert?

Ezt itt, a Blogtéren kell megtudnom, hiszen a konfliktus itt alakult ki. Arra láthatóan nem számíthatok, hogy a szolgáltatás vezető emberei nyilvánosan is megerősítsék (vagy akár megcáfolják) azt, amit magánlevélben részben vagy egészben elismertek, így csak olvasóimra, blogíró társaimra apellálhatok, hogy segítsenek eligazodni ebben a kérdésben és vagy erősítsenek, vagy ingassanak meg vélt vagy valódi igazamban.

Végül: úgy érzem, a Blogtéren való szereplésem közel 9 hónapja alatt bizonyos erkölcsi tőkére tettem szert (mi szerény szavak!), a nyilvánosság egy számomra fontos szegmensének a támogatását élvezem. Meglehet, mégsem okos dolog ezt szó nélkül és azonnal feladni.

Azt hiszem, ha nem tilt ki a Blogtér, akkor pár napig még elcihelődöm.

Hamarosan következik : levelem Prosperónak

______________________

teszt.jpgMint olyan valakinek, aki már figyel a weboldali keresőmarketing szempontokra, nagy veszteséget jelentett a blogtér végleges megszünése 2012 ben. Ott vezetett blogjaimnak persze addig volt igazi értéke, amíg gondoztam őket, de nagy archívumuk és nagyon sok bejövő link miatt ezek nagy linkerővel rendelkező weboldalak voltak, amelyeket felhasználhattam keresőoptimalizálási munkámban. A rendszer postjait ugyan többségükben kimentette más rendszerekbe, a tartalom tehát megmaradt, de támogatói háttér hiányában ezek az oldalak már nem vehették át korábbi szerepüket. Blog, szolgáltatás, vállalkozás, tartalom marketing

BéDéKá-napló aug. 3. (megosztó személyiség)

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy

06. aug. 3. (megosztó személyiségem) 

Az UngParty Manzárd a napokban bekerült az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adattár rendszerébe. Íme: Manzárd-EPA. Azon először meglepődtem, hogy a 97-ig visszemenő évlinkekre kattintva mindenütt ugyanaz az oldal - a legfrissebb - jön be, aztán kicsit beleolvastam, hogy is gondolták ezt az archíválást az OSZK-ban. Hát úgy, hogy amelyik elektronikus periodika a saját webhelyén teljes egészében (összes évfolyam, összes "száma" hiánytalanul) megtalálható, azt bizony nem mentik le a saját archívumukba és nem bontják évfolyamokra, hanem rálőcsölik az élő periodika linkjét, tessék keresni a régebbi számokat az eredeti honlapon. Végül is eléggé célszerű megoldás. Csak azt nem tudom, ha hirtelen törölném a teljes archívumomat, akkor honnan lenne meg az OSZK-nak. Igaz, vélhetőleg túlélné a nemzet könyvtára ezt a veszteséget.

Fura érzés megnézni a katalóguscédulát és a képernyőfotókat...

Az viszont külön öröm, hogy Markovits Teodóra Álkárpátráza is felkerült ugyanide: ÍME.

Megjelent Moholy-Nagyom a Papiruszportálon: A nagy modulátor.

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy (ösztönösen vagy tudatosan vagy mások kegyelméből) elkerülhettem a konfliktusokat. Tele voltam jóindulattal és őszinte segítőkészséggel, az sem zavart, ha a gyönge minőség és/vagy a dilettantizmus érvényesült jóindulatom és segítőkészségem révén. Kamasz koromban és fiatal felnőttként voltak ugyan lázadásaim és radikális szembefordulásaim, de ezek szinte kizárólag családon belül zajlottak. "Kifelé" hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy bármilyen éles kritikát megfogalmazzak környezetemmel szemben.

Ebben, azt hiszen, két dolog játszott közre. Az első apám negatív példája. Neki, kis túlzással, életeleme volt az ellenségeskedés. Bár saját ügyeitől távol tartott, azért annyit látnom kellett, hogy valamely célok érdekében mindig harcolt valakik és valamik ellen, szinte mindig hadban állt, és azzal, hogy teljes vehemenciával képviselt ilyen vagy olyan nézeteket, álláspontokat, azzal meg is osztotta környezetét: voltak hívei és voltak ellenségei, voltak barátai és talpnyalói, "beépült" ellenlábasai, és voltak olyanok is, akik vagy burkoltan vagy nyíltan szembefordultak vele. Utóbbiakkal apám éveken át állóháborút folytatott.

Ez engem riasztott, az alig maroknyi kárpátaljai magyar értelmiség megosztását súlyos hibának tartottam, és félig tudatosan, félig ösztönös igyekvésből ennek a csorbának a kiköszörülésére tettem fel akkori életemet. (Az idő tájt ebben látványos sikereim voltak, mára azonban úgy ítélem meg, semmilyen értékelhető eredményt nem mutathatok fel: távlatosan és egy magasabb értékrend felől nézve azok a megvalósulások igen gyönge minőségűek voltak, s az akkori nemes célnak az elérésében, alighanem többet ártottak, mint használtak.)

A másik motiváció a közösen kitűzött, kollektív erőfeszítéssel elérhetőnek gondolt cél volt. Mi, akkori fiatal (és kevésbé fiatal) irodalmárok, képzőművészek, zenészek, tanárok (a nyolcvanas években) valamennyien nagyjából ugyanazt képviseltük és többé-kevésbé ugyanazt akartuk: a kárpátaljai magyar írásbeliség és kultúra kibontakoztatását, felvirágoztatását. Én ennek a célnak akkor alárendeltem igen sok mindent: ízlésbeli finnyásságot, személyes ellentétet, elvi fenntartásokat. Még az akkor súlyos tévedésből nemzetietlennek gondolt izmusok iránti vonzalmamat is elfojtottam.

Dehogy nem láttam, hogy XY csapnivaló költő! Hogy ne tudtam volna, hogy ZQ gyönge novellista. Ne láttam volna, hogy WW dilettánst grafikus. Dehogynem! Ám egy hajóban eveztünk, egy közös célért "harcoltunk", persze hogy "elfelejtettem" rosszat mondani, írni a művészetükről. (Nemrég kezembe került egy lektori jelentésem. A Kárpáti Kiadó szerkesztője kiselejtezte XY verseskötetének a kéziratát, csupa badarság, ezt nem lehet kiadni, állította. De az érintett szerző kijárta a főszerkesztőnél, hogy kiadják nekem külső véleményezésre az anyagot. Én meg jól megtámogattam. Igaz, többször is leírtam, hogy poétikai és versművészeti szempontból, sőt, olykor a helyes nyelvhasználatot illetően is éppenséggel hagy kívánni valót maga után a kézirat, ám a megfogalmazott gondolatok, a költőelődök és a magyar történelmi alakok iránti alázat, a magyarság őszinte megvallása és valamiféle göcsörtösen felszínre bukkanó költői őserő mégis indokolttá teszi a kötet megjelenését. Meg is jelent. Ó, hogy mekkorát tévedtem, amikor azt gondoltam, valamely nemes cél felmentést adhat a művészi minőség elvárhatósága alól!)

Aztán, amikor "kitört a szabadság" és azt gondoltam, most már valóban megvalósulhat mindaz, amiért annyi erőfeszítést tettünk (lesz valódi folyóiratunk, saját kiadónk, független szervezetünk, s mivel nincs cenzúra, akadálytalanul írhatjuk remekműveinket), akkor azt kellett látnom, hogy... Ó, ezt már annyiszor megírtam! És éppen az volt a baj. Hogy megírtam a fenntartásaimat. Hogy megfogalmaztam a kritikáimat. Hogy előbb óvatosan, aztán egyre markánsabban megmondtam a rossznak gondoltról, hogy rossznak gondolom. Ebben már nem gátolt semmilyen közös harc és kollektív nekifeszülés - hiszen mindez okafogyottá vált. Mondtam én. De mást mondtak azok, akik csak háborúnak tudják elképzelni mind az iropdalmat, mind a magyarságot. Én meg bizony kiléptem a hadseregből. Így lettem a legtöbbek szemében ellenség.

Aztán lassan felszínre kerültek az irodalomszemléleti, világnézeti, sőt politikai és ideológiai ellentétek (ebben én nagyon sokat változtam, mondhatni nagyjából visszatértem elhivatott irodalmárkodásom előtti, kamaszkori eszményeimhez), és mivel én már nem tudtam ezekben az ügyekben sem hallgatni, sem elkendőzni vagy szépen becsomagolni a véleményemet, hát megosztó személyiség lettem. Az emiatt engem érő támadásokhoz hozzászoktam, olykor még inspirálnak is. Nincs bennük hiányom (mint ahogy elismerésekben sem), főleg, amióta blogíróként hellyel-közzel a nyilvánosság előtt zajlik az életem.

Mindez most két dolog miatt jutott eszembe.

Az első az, hogy akaratom ellenére a Blogtér közönségét is megosztottam valamennyire. Eddig talán 3 blogíró társsal volt kisebb-nagyobb konfliktusom. Egyikük - Bakura - a Blogakadémia nevű blogjában nemrégiben szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy kit tartanak olvasói a kedvenc és kit a legellenszenvesebb blogírónak. Nem kis döbbenetemre engem is felvett a listára, persze megkérdezésem nélkül. No és saját magát is szerepelteti a szavazólistán. Igazán nem látom ilyesminek az értelmét, inkább provokációnak gondolom. Talán arra számított, hogy saját maga mellett szimpátiaszavazást provokálhat ki, miközben azokat, akikkel bajuszt akasztott, talán leszavaztathatja. Nem ez történt.

Nos, bár egyáltalán nem gondolom, hogy ez a szavazás reprezentatív lenne (még félszáz szavazat sincs egyik kategóriában sem), az azonban mégis érdekes, hogy mindkét listán az élen vagyok, vagyis nagyjából ugyanannyian gondolnak a legszimpatikusabbnak, mint ahányan a legellenszenvesebbnek.

A másik eset azt is mutatja, hogy sokakat már az is irritál, ha pusztán megszólalok egyes webhelyeken. A Kárpátinfó fórumában nyitottak egy Pillangószív topikot, és mivel ebben az internetes játékban én is rész veszek, olykor beírtam, betűztem a versennyel kapcsolatos linkjeimet. Mígnem valaki teljesen váratlanul "beszólt" nekem: "Maga Balla László fia vagy unokája? Hírből ismertem az öreget, csökönyösen makacs kommunista hírében állott... Igaz az, Hruscsov házitolmácsa volt, sőt ő fordította le Kádár 56-os beszédeit oroszról magyarra?"

Figyelem! A topik az keresőoptimizáló versenyről szól! Ez a "Maga" indítás, a felmenőim iránti érdeklődés meg a teljes tájékozatlanság jól mutatja, hogy kocsmai belémkötésről van szó, ezzel az erővel azt is kérdezhette volna, hogy "buzi-e vagy?".

Nos, próbáltam kitérni a provokáció elől. Erre a jóember külön topikot nyitott BDK címmel és nemcsak épületes hozzászólással indította, hanem ilyen kérdéseket állított be a szavazógépen:

Mi a véleményed BDK-ról

Hiteles közéleti személyiség, Kárpátalja reprezentáns személyisége
Apja kommunista múltja determinálta liberális érzelemvilágát
Született lázadó a nemzet ellen
Kíváncsi vagyok ősei vallására

Úgy döntöttem, hogy ezen a szinten talán mégsem ereszkedem vitába és az őseim vallása iránti érdeklődés épp eléggé mocskos dolog ahhoz, hogy ebbe a játékba ne menjek bele. EZT ki is fejtettem. A jóember reagálásait érdemes elolvasni.

 

top10 google-találat

Elköltöztem

Elköltözöm a Blogtérről. A korábbi posztjaimat olvasva mindenki megérti, miért. Itt még fenntartok valami redukált tartalomjegyzék-szerű jelenlétet, meg lehet itt majd kommentálni azt, amit másutt írok. De a fő blogoldalam mostantól a

BéDéKá Manzárd


Aki azonban megszokta, hogy itt keres engem, bátran megteheti: új jegyzeteim címe mindig itt lesz a főoldalon, illetve jobra a Frissek között.

Tovább
Címkék: blogter