web lap top tartalom ajánló blog


2016.már.04.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Jönnek a bloglopkodók

11 éve a blogteren - Jönnek a bloglopkodók

írta: Jövőnéző, 2005-12-30

Neves bloggerek arra panaszkodnak, hogy lopkodják a szövegeiket. Nem lesz ez mindig így – mármint nem mindig fognak panaszkodni.

A bloglopkodás úgy történik, hogy az ember a forrás mindenféle megjelölése és bármi egyéb nélkül, szó szerint átveszi mások blogjának szövegeit, amire a techdirt nevû site annyit válaszol, hogy nem nagy ügy. Ilyenkor kell írni egy udvarias e-mailt – a címzett pedig hasonlóképpen udvariasan elnézést fog kérni, és arra hivatkozik, hogy még kezdõ, és nem tudta, hogy... és így tovább. Rendszerint, de nem mindig, mert azért az is elõfordul, hogy nincs válasz, de az ilyen helyek gyorsan be is zárnak, ugyanis hosszú távon senki nem kíváncsi az innen-onnan összeguberált tartalmakra.

Amire egyfelõl azt lehetne mondani, hogy mégiscsak van igazság. Másfelõl pedig azt, hogy valójában furcsa lenne, ha egy annyira más közegben, mint amilyen az internet (és azon belül is a blogszféra) hosszú távon életben tudnának maradni azok a normák, amik még a nyomtatot sajtóval együtt jelentek meg, és amik elítélik a plágiumot. Sõt, nem csak furcsa, hanem több annál, és személy szerint fogadni is mernék rá, hogy nem lesz így.

 Hozzászólások

Tovább
Címkék: blog, blogter, archívum

BéDéKá búcsúfelhívása

Blogtéri hónapjaim alatt két blogíró társammal rúgtam össze úgy a patkót, ahogy nem kellett volna. Persze akkor is a magam igazát védtem, de talán túl vehemensen. Volt a dologban némi fölösleges kakaskodás, meg talán félreértéseken alapuló indulat is. Kószáról és Szamárfülről van szó, akiket most nemcsak nyilvánosan megkövetek, hanem egyúttal egy eddig sehol nem látott és hallott felajánlást teszek számukra.

Kedves Kósza, Kedves Szamárfül!


Számomra fontos a mértékadó kritika, a más szempontok alapján szerveződő szemlélet, a sajátomtól olykor gyökeresen eltérő értékítélet. Mivel a ti kettőtök kritikájával kellett úgy szembesülnöm, hogy nehéz volt ellenérveket találnom, mert markáns véleményetek bizonyos rendszer alapján jól megállt a lábán, és mivel ezek a nézeteltérések épp kettőtök esetében vezettek élesebb konfliktushoz, sértődéshez, haraghoz (miközben végig éreztem, hogy talán ezúttal önnön szellemi duhajkodásunk áldozatai vagyunk), ezért most úgy döntöttem, hogy kezetekbe adom magam. Legyetek elővéleményezőim úgy, hogy ezentúl másutt közzétett gondolataim csakis a ti szűrőtökön átjutva, előzetes és kellőképpen éles, ha kell, kíméletlen kritikátokkal illetve jusson el a Blogtér közönségéhez.

Mindezt technikailag a következőképpen gondolom.

1) Meghívlak titeket társbloggernak a Manzárdba (miközben én már többet nem írok bele, így helyben nem lesz módom a viszontkritikára - és ezt épp így akarom!).

2) A nektek megfelelő gyakorisággal - ahogy időtök, kedvetek engedi; én persze azt szeretném, ha minél sűrűbben - figyelitek a frisseim listáját (bárhol is posztolok a világban, minden oldalamba beépítem ezt a listát, itt most a jobb hasábon van és Összes friss a neve, de talán majd hangsúlyosabb helyre kerül). Ezek a linkek mindig oda vezetnek, ahol az új írásom publikálásra került. Belenéztek, ha felkelti az éreklődéseteket, elolvassátok. Ha nincs hozzáfűzni valótok, akkor azzal vége is.

3) Ám ha valamely véleményemmel, megállapításommal nem értetek egyet (ami oly sokszor megesett itt velünk!!), akkor ennek a legélesebb módon hangot adtok, kíméletlen, ha kell, megsemmisítő kritika alá veszitek az írásomat egy tetszésetek szerinti hosszúságú, stílusú, hangnemű posztban, mégpedig itt, "az én manzárdomban", hogy véletlenül se kerülhessem el a szembesülést, s hogy azzal is szembe kelljen néznem: nem idegen helyen, hanem éppen az általam meghódított virtuális térben képeződik meg az ellenvélemény, a más szemléletre, világlátásra alapozott markáns kritika.

Kedves Kósza és Szamárfül! Ha ezt így elfogadjátok, akkor először is nagyon szépen megköszönöm, hogy opponenseim lesztek egy időre, utána pedig tisztázzuk az apróbb részleteket. Mindenesetre első igenetek után azzal kezdem, hogy küldöm a meghívót és kiegészítem a fejlécet így: Manzárd - ahogy Kósza és Szamárfül látja. (Itt két lehetőség is adódik. Lehettek közös blogban, de lehettek külön-külön is, mivel két Manzárdom is van a rendszerben, a másikat bármikor "visszavehetem" a pillangószívtől).

Minden komolysága mellett - és tudom, ez tőletek sem idegen - fogjátok fel a dolgot ti is játéknak, szellemi kihívásnak. Én ezeken túl másnak is tekintem: a magam toleranciapróbájának és kései tanulási kísérletnek.

Örülök, ha ebben partnereim lesztek arra az időre, amíg nektek is kedvetek telik benne.

------------------

Bloggerként én ezzel búcsúzom a Blogtértől, megköszönve minden írótárs és olvasó figyelmét, együttgondolkodását, szolidaritását - és, lásd fentebb, ellenvéleményét is. Üsse kavics, köszönök mindent a szolgáltatónak is.

Az itteni és a másik Manzárd archívuma szándékom szerint "örök időkre" elérhető marad, a Frissek listája itt és mindenütt, ahová beépítettem, naprakész lesz. Mielőtt megfelelő operatív bloghelyet találnék magamnak, visszavonulok régi fapados UngParty Manzárdomba, amely a HHRF szerverén fut hatodik éve.

A http://raz.dva.try.hu link most éppen oda mutat.
Címkék: blog, blogter, személyes

BéDéKá-napló aug. 3. (megosztó személyiség)

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy

06. aug. 3. (megosztó személyiségem) 

Az UngParty Manzárd a napokban bekerült az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adattár rendszerébe. Íme: Manzárd-EPA. Azon először meglepődtem, hogy a 97-ig visszemenő évlinkekre kattintva mindenütt ugyanaz az oldal - a legfrissebb - jön be, aztán kicsit beleolvastam, hogy is gondolták ezt az archíválást az OSZK-ban. Hát úgy, hogy amelyik elektronikus periodika a saját webhelyén teljes egészében (összes évfolyam, összes "száma" hiánytalanul) megtalálható, azt bizony nem mentik le a saját archívumukba és nem bontják évfolyamokra, hanem rálőcsölik az élő periodika linkjét, tessék keresni a régebbi számokat az eredeti honlapon. Végül is eléggé célszerű megoldás. Csak azt nem tudom, ha hirtelen törölném a teljes archívumomat, akkor honnan lenne meg az OSZK-nak. Igaz, vélhetőleg túlélné a nemzet könyvtára ezt a veszteséget.

Fura érzés megnézni a katalóguscédulát és a képernyőfotókat...

Az viszont külön öröm, hogy Markovits Teodóra Álkárpátráza is felkerült ugyanide: ÍME.

Megjelent Moholy-Nagyom a Papiruszportálon: A nagy modulátor.

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy (ösztönösen vagy tudatosan vagy mások kegyelméből) elkerülhettem a konfliktusokat. Tele voltam jóindulattal és őszinte segítőkészséggel, az sem zavart, ha a gyönge minőség és/vagy a dilettantizmus érvényesült jóindulatom és segítőkészségem révén. Kamasz koromban és fiatal felnőttként voltak ugyan lázadásaim és radikális szembefordulásaim, de ezek szinte kizárólag családon belül zajlottak. "Kifelé" hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy bármilyen éles kritikát megfogalmazzak környezetemmel szemben.

Ebben, azt hiszen, két dolog játszott közre. Az első apám negatív példája. Neki, kis túlzással, életeleme volt az ellenségeskedés. Bár saját ügyeitől távol tartott, azért annyit látnom kellett, hogy valamely célok érdekében mindig harcolt valakik és valamik ellen, szinte mindig hadban állt, és azzal, hogy teljes vehemenciával képviselt ilyen vagy olyan nézeteket, álláspontokat, azzal meg is osztotta környezetét: voltak hívei és voltak ellenségei, voltak barátai és talpnyalói, "beépült" ellenlábasai, és voltak olyanok is, akik vagy burkoltan vagy nyíltan szembefordultak vele. Utóbbiakkal apám éveken át állóháborút folytatott.

Ez engem riasztott, az alig maroknyi kárpátaljai magyar értelmiség megosztását súlyos hibának tartottam, és félig tudatosan, félig ösztönös igyekvésből ennek a csorbának a kiköszörülésére tettem fel akkori életemet. (Az idő tájt ebben látványos sikereim voltak, mára azonban úgy ítélem meg, semmilyen értékelhető eredményt nem mutathatok fel: távlatosan és egy magasabb értékrend felől nézve azok a megvalósulások igen gyönge minőségűek voltak, s az akkori nemes célnak az elérésében, alighanem többet ártottak, mint használtak.)

A másik motiváció a közösen kitűzött, kollektív erőfeszítéssel elérhetőnek gondolt cél volt. Mi, akkori fiatal (és kevésbé fiatal) irodalmárok, képzőművészek, zenészek, tanárok (a nyolcvanas években) valamennyien nagyjából ugyanazt képviseltük és többé-kevésbé ugyanazt akartuk: a kárpátaljai magyar írásbeliség és kultúra kibontakoztatását, felvirágoztatását. Én ennek a célnak akkor alárendeltem igen sok mindent: ízlésbeli finnyásságot, személyes ellentétet, elvi fenntartásokat. Még az akkor súlyos tévedésből nemzetietlennek gondolt izmusok iránti vonzalmamat is elfojtottam.

Dehogy nem láttam, hogy XY csapnivaló költő! Hogy ne tudtam volna, hogy ZQ gyönge novellista. Ne láttam volna, hogy WW dilettánst grafikus. Dehogynem! Ám egy hajóban eveztünk, egy közös célért "harcoltunk", persze hogy "elfelejtettem" rosszat mondani, írni a művészetükről. (Nemrég kezembe került egy lektori jelentésem. A Kárpáti Kiadó szerkesztője kiselejtezte XY verseskötetének a kéziratát, csupa badarság, ezt nem lehet kiadni, állította. De az érintett szerző kijárta a főszerkesztőnél, hogy kiadják nekem külső véleményezésre az anyagot. Én meg jól megtámogattam. Igaz, többször is leírtam, hogy poétikai és versművészeti szempontból, sőt, olykor a helyes nyelvhasználatot illetően is éppenséggel hagy kívánni valót maga után a kézirat, ám a megfogalmazott gondolatok, a költőelődök és a magyar történelmi alakok iránti alázat, a magyarság őszinte megvallása és valamiféle göcsörtösen felszínre bukkanó költői őserő mégis indokolttá teszi a kötet megjelenését. Meg is jelent. Ó, hogy mekkorát tévedtem, amikor azt gondoltam, valamely nemes cél felmentést adhat a művészi minőség elvárhatósága alól!)

Aztán, amikor "kitört a szabadság" és azt gondoltam, most már valóban megvalósulhat mindaz, amiért annyi erőfeszítést tettünk (lesz valódi folyóiratunk, saját kiadónk, független szervezetünk, s mivel nincs cenzúra, akadálytalanul írhatjuk remekműveinket), akkor azt kellett látnom, hogy... Ó, ezt már annyiszor megírtam! És éppen az volt a baj. Hogy megírtam a fenntartásaimat. Hogy megfogalmaztam a kritikáimat. Hogy előbb óvatosan, aztán egyre markánsabban megmondtam a rossznak gondoltról, hogy rossznak gondolom. Ebben már nem gátolt semmilyen közös harc és kollektív nekifeszülés - hiszen mindez okafogyottá vált. Mondtam én. De mást mondtak azok, akik csak háborúnak tudják elképzelni mind az iropdalmat, mind a magyarságot. Én meg bizony kiléptem a hadseregből. Így lettem a legtöbbek szemében ellenség.

Aztán lassan felszínre kerültek az irodalomszemléleti, világnézeti, sőt politikai és ideológiai ellentétek (ebben én nagyon sokat változtam, mondhatni nagyjából visszatértem elhivatott irodalmárkodásom előtti, kamaszkori eszményeimhez), és mivel én már nem tudtam ezekben az ügyekben sem hallgatni, sem elkendőzni vagy szépen becsomagolni a véleményemet, hát megosztó személyiség lettem. Az emiatt engem érő támadásokhoz hozzászoktam, olykor még inspirálnak is. Nincs bennük hiányom (mint ahogy elismerésekben sem), főleg, amióta blogíróként hellyel-közzel a nyilvánosság előtt zajlik az életem.

Mindez most két dolog miatt jutott eszembe.

Az első az, hogy akaratom ellenére a Blogtér közönségét is megosztottam valamennyire. Eddig talán 3 blogíró társsal volt kisebb-nagyobb konfliktusom. Egyikük - Bakura - a Blogakadémia nevű blogjában nemrégiben szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy kit tartanak olvasói a kedvenc és kit a legellenszenvesebb blogírónak. Nem kis döbbenetemre engem is felvett a listára, persze megkérdezésem nélkül. No és saját magát is szerepelteti a szavazólistán. Igazán nem látom ilyesminek az értelmét, inkább provokációnak gondolom. Talán arra számított, hogy saját maga mellett szimpátiaszavazást provokálhat ki, miközben azokat, akikkel bajuszt akasztott, talán leszavaztathatja. Nem ez történt.

Nos, bár egyáltalán nem gondolom, hogy ez a szavazás reprezentatív lenne (még félszáz szavazat sincs egyik kategóriában sem), az azonban mégis érdekes, hogy mindkét listán az élen vagyok, vagyis nagyjából ugyanannyian gondolnak a legszimpatikusabbnak, mint ahányan a legellenszenvesebbnek.

A másik eset azt is mutatja, hogy sokakat már az is irritál, ha pusztán megszólalok egyes webhelyeken. A Kárpátinfó fórumában nyitottak egy Pillangószív topikot, és mivel ebben az internetes játékban én is rész veszek, olykor beírtam, betűztem a versennyel kapcsolatos linkjeimet. Mígnem valaki teljesen váratlanul "beszólt" nekem: "Maga Balla László fia vagy unokája? Hírből ismertem az öreget, csökönyösen makacs kommunista hírében állott... Igaz az, Hruscsov házitolmácsa volt, sőt ő fordította le Kádár 56-os beszédeit oroszról magyarra?"

Figyelem! A topik az keresőoptimizáló versenyről szól! Ez a "Maga" indítás, a felmenőim iránti érdeklődés meg a teljes tájékozatlanság jól mutatja, hogy kocsmai belémkötésről van szó, ezzel az erővel azt is kérdezhette volna, hogy "buzi-e vagy?".

Nos, próbáltam kitérni a provokáció elől. Erre a jóember külön topikot nyitott BDK címmel és nemcsak épületes hozzászólással indította, hanem ilyen kérdéseket állított be a szavazógépen:

Mi a véleményed BDK-ról

Hiteles közéleti személyiség, Kárpátalja reprezentáns személyisége
Apja kommunista múltja determinálta liberális érzelemvilágát
Született lázadó a nemzet ellen
Kíváncsi vagyok ősei vallására

Úgy döntöttem, hogy ezen a szinten talán mégsem ereszkedem vitába és az őseim vallása iránti érdeklődés épp eléggé mocskos dolog ahhoz, hogy ebbe a játékba ne menjek bele. EZT ki is fejtettem. A jóember reagálásait érdemes elolvasni.

 

top10 google-találat

Elköltöztem

Elköltözöm a Blogtérről. A korábbi posztjaimat olvasva mindenki megérti, miért. Itt még fenntartok valami redukált tartalomjegyzék-szerű jelenlétet, meg lehet itt majd kommentálni azt, amit másutt írok. De a fő blogoldalam mostantól a

BéDéKá Manzárd


Aki azonban megszokta, hogy itt keres engem, bátran megteheti: új jegyzeteim címe mindig itt lesz a főoldalon, illetve jobra a Frissek között.

Tovább
Címkék: blogter