web lap top tartalom ajánló blog


2015.aug.29.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Illyés Gyula szobra, Beregszász - Hatodik Síp

Illyés Gyula szobrának avatása és a Hatodik Síp premierje. Kárpátalja, Ungvár, Beregszász - Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub, Könyvbarátok

 Illyés Gyula mellszobrát, Borbás Tibor magyar szobrászművész alkotását 1989. október 14-én avatták fel Beregszászban. Előzmények...

>> A beregszászi Illyés-szobor avatásának előzményei, körülményei - személyes visszaemlékezés az avatásról egy mostanában előkerült fénykép alapján, különös tekintettel a szocialista brigádmozgalomra, a budapesti Kőbányai Sörgyárra és annak agilis elnökére, a Könyvbarátok Egyesületére és a Hatodik Síp c. folyóirat legendás alapítására...

Az 1980-as évek elejének hol fagyos, hol kicsit felengedő ideológiai légkörében beregszászi értelmiségiek fejében érett meg az elhatározás egy magyar művelődési klub létrehozására. Ez akkor eretnek gondolatnak számított, a nacionalizmus vádját vonhatta maga után, így a kezdeményezés sokáig nem kapott zöld utat. Végül két apró homokszem mégis bekerült a szovjet bürokrácia gépezetének a fogaskerekei közé, és ez épp elegendő volt ahhoz, hogy megalakuljon az Illyés Gyula Magyar  Irodalmi Klub. >> A személyes visszaemlékezést a Mozgó Világ részére írt naplójegyzetemben foglaltam össze, 2010 októberében. Lásd >> tovább » (virtuális szerver)

Illyés Gyula szobra, Beregszász - Hatodik Síp - magyar irodalom, kárpátalja, beregszász 1989, ungvár, személyes visszaemlékezés, szoboravatás, illyés gyula, szűrös mátyás, dalmay árpád, határon túli magyar (htm), virtuális szerver bérlés (VPS), közélet, politika, ukrajna, szovjetunió, magyarország, magyarság

Ne csináld a fesztivált

A hangsúly a dokumentum szerint továbbra is korábbi szimbolikus fogalmakra esik: "a nemzeti identitás megőrzésének támogatása", "a szülőföldön való megmaradás és gyarapodás" feltételeinek a megteremtése. De hát uraim, 17 éve másról sincs szó, csak ezekről a szép szándékokról! Oszt mi a túró lett belőle? Hát semmi újat nem tetszett kitalálni??

Tovább
Címkék: politika, közpol, htm

BéDéKá-napló aug. 3. (megosztó személyiség)

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy

06. aug. 3. (megosztó személyiségem) 

Az UngParty Manzárd a napokban bekerült az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adattár rendszerébe. Íme: Manzárd-EPA. Azon először meglepődtem, hogy a 97-ig visszemenő évlinkekre kattintva mindenütt ugyanaz az oldal - a legfrissebb - jön be, aztán kicsit beleolvastam, hogy is gondolták ezt az archíválást az OSZK-ban. Hát úgy, hogy amelyik elektronikus periodika a saját webhelyén teljes egészében (összes évfolyam, összes "száma" hiánytalanul) megtalálható, azt bizony nem mentik le a saját archívumukba és nem bontják évfolyamokra, hanem rálőcsölik az élő periodika linkjét, tessék keresni a régebbi számokat az eredeti honlapon. Végül is eléggé célszerű megoldás. Csak azt nem tudom, ha hirtelen törölném a teljes archívumomat, akkor honnan lenne meg az OSZK-nak. Igaz, vélhetőleg túlélné a nemzet könyvtára ezt a veszteséget.

Fura érzés megnézni a katalóguscédulát és a képernyőfotókat...

Az viszont külön öröm, hogy Markovits Teodóra Álkárpátráza is felkerült ugyanide: ÍME.

Megjelent Moholy-Nagyom a Papiruszportálon: A nagy modulátor.

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy (ösztönösen vagy tudatosan vagy mások kegyelméből) elkerülhettem a konfliktusokat. Tele voltam jóindulattal és őszinte segítőkészséggel, az sem zavart, ha a gyönge minőség és/vagy a dilettantizmus érvényesült jóindulatom és segítőkészségem révén. Kamasz koromban és fiatal felnőttként voltak ugyan lázadásaim és radikális szembefordulásaim, de ezek szinte kizárólag családon belül zajlottak. "Kifelé" hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy bármilyen éles kritikát megfogalmazzak környezetemmel szemben.

Ebben, azt hiszen, két dolog játszott közre. Az első apám negatív példája. Neki, kis túlzással, életeleme volt az ellenségeskedés. Bár saját ügyeitől távol tartott, azért annyit látnom kellett, hogy valamely célok érdekében mindig harcolt valakik és valamik ellen, szinte mindig hadban állt, és azzal, hogy teljes vehemenciával képviselt ilyen vagy olyan nézeteket, álláspontokat, azzal meg is osztotta környezetét: voltak hívei és voltak ellenségei, voltak barátai és talpnyalói, "beépült" ellenlábasai, és voltak olyanok is, akik vagy burkoltan vagy nyíltan szembefordultak vele. Utóbbiakkal apám éveken át állóháborút folytatott.

Ez engem riasztott, az alig maroknyi kárpátaljai magyar értelmiség megosztását súlyos hibának tartottam, és félig tudatosan, félig ösztönös igyekvésből ennek a csorbának a kiköszörülésére tettem fel akkori életemet. (Az idő tájt ebben látványos sikereim voltak, mára azonban úgy ítélem meg, semmilyen értékelhető eredményt nem mutathatok fel: távlatosan és egy magasabb értékrend felől nézve azok a megvalósulások igen gyönge minőségűek voltak, s az akkori nemes célnak az elérésében, alighanem többet ártottak, mint használtak.)

A másik motiváció a közösen kitűzött, kollektív erőfeszítéssel elérhetőnek gondolt cél volt. Mi, akkori fiatal (és kevésbé fiatal) irodalmárok, képzőművészek, zenészek, tanárok (a nyolcvanas években) valamennyien nagyjából ugyanazt képviseltük és többé-kevésbé ugyanazt akartuk: a kárpátaljai magyar írásbeliség és kultúra kibontakoztatását, felvirágoztatását. Én ennek a célnak akkor alárendeltem igen sok mindent: ízlésbeli finnyásságot, személyes ellentétet, elvi fenntartásokat. Még az akkor súlyos tévedésből nemzetietlennek gondolt izmusok iránti vonzalmamat is elfojtottam.

Dehogy nem láttam, hogy XY csapnivaló költő! Hogy ne tudtam volna, hogy ZQ gyönge novellista. Ne láttam volna, hogy WW dilettánst grafikus. Dehogynem! Ám egy hajóban eveztünk, egy közös célért "harcoltunk", persze hogy "elfelejtettem" rosszat mondani, írni a művészetükről. (Nemrég kezembe került egy lektori jelentésem. A Kárpáti Kiadó szerkesztője kiselejtezte XY verseskötetének a kéziratát, csupa badarság, ezt nem lehet kiadni, állította. De az érintett szerző kijárta a főszerkesztőnél, hogy kiadják nekem külső véleményezésre az anyagot. Én meg jól megtámogattam. Igaz, többször is leírtam, hogy poétikai és versművészeti szempontból, sőt, olykor a helyes nyelvhasználatot illetően is éppenséggel hagy kívánni valót maga után a kézirat, ám a megfogalmazott gondolatok, a költőelődök és a magyar történelmi alakok iránti alázat, a magyarság őszinte megvallása és valamiféle göcsörtösen felszínre bukkanó költői őserő mégis indokolttá teszi a kötet megjelenését. Meg is jelent. Ó, hogy mekkorát tévedtem, amikor azt gondoltam, valamely nemes cél felmentést adhat a művészi minőség elvárhatósága alól!)

Aztán, amikor "kitört a szabadság" és azt gondoltam, most már valóban megvalósulhat mindaz, amiért annyi erőfeszítést tettünk (lesz valódi folyóiratunk, saját kiadónk, független szervezetünk, s mivel nincs cenzúra, akadálytalanul írhatjuk remekműveinket), akkor azt kellett látnom, hogy... Ó, ezt már annyiszor megírtam! És éppen az volt a baj. Hogy megírtam a fenntartásaimat. Hogy megfogalmaztam a kritikáimat. Hogy előbb óvatosan, aztán egyre markánsabban megmondtam a rossznak gondoltról, hogy rossznak gondolom. Ebben már nem gátolt semmilyen közös harc és kollektív nekifeszülés - hiszen mindez okafogyottá vált. Mondtam én. De mást mondtak azok, akik csak háborúnak tudják elképzelni mind az iropdalmat, mind a magyarságot. Én meg bizony kiléptem a hadseregből. Így lettem a legtöbbek szemében ellenség.

Aztán lassan felszínre kerültek az irodalomszemléleti, világnézeti, sőt politikai és ideológiai ellentétek (ebben én nagyon sokat változtam, mondhatni nagyjából visszatértem elhivatott irodalmárkodásom előtti, kamaszkori eszményeimhez), és mivel én már nem tudtam ezekben az ügyekben sem hallgatni, sem elkendőzni vagy szépen becsomagolni a véleményemet, hát megosztó személyiség lettem. Az emiatt engem érő támadásokhoz hozzászoktam, olykor még inspirálnak is. Nincs bennük hiányom (mint ahogy elismerésekben sem), főleg, amióta blogíróként hellyel-közzel a nyilvánosság előtt zajlik az életem.

Mindez most két dolog miatt jutott eszembe.

Az első az, hogy akaratom ellenére a Blogtér közönségét is megosztottam valamennyire. Eddig talán 3 blogíró társsal volt kisebb-nagyobb konfliktusom. Egyikük - Bakura - a Blogakadémia nevű blogjában nemrégiben szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy kit tartanak olvasói a kedvenc és kit a legellenszenvesebb blogírónak. Nem kis döbbenetemre engem is felvett a listára, persze megkérdezésem nélkül. No és saját magát is szerepelteti a szavazólistán. Igazán nem látom ilyesminek az értelmét, inkább provokációnak gondolom. Talán arra számított, hogy saját maga mellett szimpátiaszavazást provokálhat ki, miközben azokat, akikkel bajuszt akasztott, talán leszavaztathatja. Nem ez történt.

Nos, bár egyáltalán nem gondolom, hogy ez a szavazás reprezentatív lenne (még félszáz szavazat sincs egyik kategóriában sem), az azonban mégis érdekes, hogy mindkét listán az élen vagyok, vagyis nagyjából ugyanannyian gondolnak a legszimpatikusabbnak, mint ahányan a legellenszenvesebbnek.

A másik eset azt is mutatja, hogy sokakat már az is irritál, ha pusztán megszólalok egyes webhelyeken. A Kárpátinfó fórumában nyitottak egy Pillangószív topikot, és mivel ebben az internetes játékban én is rész veszek, olykor beírtam, betűztem a versennyel kapcsolatos linkjeimet. Mígnem valaki teljesen váratlanul "beszólt" nekem: "Maga Balla László fia vagy unokája? Hírből ismertem az öreget, csökönyösen makacs kommunista hírében állott... Igaz az, Hruscsov házitolmácsa volt, sőt ő fordította le Kádár 56-os beszédeit oroszról magyarra?"

Figyelem! A topik az keresőoptimizáló versenyről szól! Ez a "Maga" indítás, a felmenőim iránti érdeklődés meg a teljes tájékozatlanság jól mutatja, hogy kocsmai belémkötésről van szó, ezzel az erővel azt is kérdezhette volna, hogy "buzi-e vagy?".

Nos, próbáltam kitérni a provokáció elől. Erre a jóember külön topikot nyitott BDK címmel és nemcsak épületes hozzászólással indította, hanem ilyen kérdéseket állított be a szavazógépen:

Mi a véleményed BDK-ról

Hiteles közéleti személyiség, Kárpátalja reprezentáns személyisége
Apja kommunista múltja determinálta liberális érzelemvilágát
Született lázadó a nemzet ellen
Kíváncsi vagyok ősei vallására

Úgy döntöttem, hogy ezen a szinten talán mégsem ereszkedem vitába és az őseim vallása iránti érdeklődés épp eléggé mocskos dolog ahhoz, hogy ebbe a játékba ne menjek bele. EZT ki is fejtettem. A jóember reagálásait érdemes elolvasni.

 

top10 google-találat

Nemzeti oldal, egyház, blog

Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint

Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint amelyik ezt nem hangoztatja magáról lépten-nyomon.

Horváth a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége vándorgyűlésén vett részt (mint magyar vándor?), és a kötelező köszönetnyilvánítások és elismerések után ezt írja:

   »...az előadók folyamatosan a "nemzeti oldal" elnyomattatásáról, a "másik oldal" érzéketlenségéről beszéltek, mintegy minden jelenlévőt egy oldalba nyomva...
   ...csendesen kérdem: a határon túlról nézve melyik akármi nem nemzeti? S mitől nemzeti, ami az? Mitől nem, ami nem?
    Miért argumentál, rekeszt ki egy társadalmi, közhasznú szervezet bármilyen irányvonalat, gondolkodási módot, meggyőződést?« (cikk)

Nofene! Már más is felteszi, ha csak csendesen is, ezeket a kérdéseket?

Én viszont először is azt kérdezem, ugyancsak halkan: hogy a jézusmáriába jön ide az argumentál szó? Talán csak nem iratkozott be a mi Sándorunk az idegen szavak használatának Dupka-féle tanfolyamára? >>

Másodszor, ennél is visszafogottabban, arra kérdeznék rá: vajon Horváth a lassan 20 éves múltra visszatekintő rendezvényjáró praxisában talán most találkozott először ilyesmivel? Vagy nála csak most kezd leesni a tantusz? Most telik be a pohár?

Bárhogy is, annak szívből örülnék, ha költőtársam letenné a nemzeti féltéglát, amellyel eleddig maga is szorgosan döngette nagy magyar kebelét.

S ha már a szombati számról. Rövid időn belül a harmadik cikk jelenik meg a zöld KISZóban a kárpátaljai református egyház belső problémáiról. Egy hónapja tettem szóvá, hogy ha lennének kárpátaljai blogírók, az inert és óvatos újságíróknál sokkal gyorsabban és szabadabban reagálva már rég ízeire szedhették volna a témát. No, két héttel később megjelent a Tiszteletesek váltak ki az egyházból című cikk, aztán a minap közreadták a Horkay püspökkel készített interjút (éppen Horváth Sándor készítette), ezzel egy napon 'sanyo' (!) nick néven egy hozzászólóm nehezményezte (itt, 19. komment) , hogy miért állítom azt, lapjaink nem foglalkoznak a témával. Ezen aztán kicsit elvitatkozgattunk, s jeleztem, a dologgal "akkor lenne foglalkozva", ha valóban sokoldalúan mutatnák be a helyzetet, megszólaltatnák az érintetteket, leásnának a probléma mélyére.

Nos, az újabb riport ugyan valóban megszólaltat viski híveket, akik éles kritikával illetik az egyházból kivált tiszteletest, de a lap ezzel csak ront saját egyoldalúságán: hiszen amit a püspök úr kinyilatkoztatott a vaskalapja alól, ugyanazt mondják a maguk módján a hívek. De mikor hallgattatik meg a másik fél? Mikor olvassuk majd a püspök címére szóló bírálatokat? Mikor ismerjük meg az egyházelhagyók érveit?

Félreértés ne essék: egyáltalán nem gondolom, hogy az ő oldalukon áll az igazság. De azt igen, hogy kettőn áll a vásár és hogy számukra is megszólalási lehetőséget kellene biztosítani. Nincs minden rendben abban az egyházban, amelyik az európai gyakorlattal szemben tiltja a női papok szolgálattevését, s amelyből egyszerre négy lelkész is (saját neveltjeik!) eltávozik.

Kíváncsi vagyok, vajon eljut-e sajtónk a problémák feltárásában a miértig és a cui prodestig, avagy megmarad a felületes egyoldalúságnál.

Blogírók, blogerok (próbálom néha így használni ezt a szót) pedig valóban nem akarnak lenni Kárpátalján. Épp egy hónapja ajánlottam fel a Karpaty Nyúzt erre a célra. Egyetlen új jelentkező sem akadt, és a korábbiak is teljes passzivitást mutatnak. Ezért visszavontam az ajánlatomat (lásd: Oblogmovok földje) és egyelőre nem próbálok több erőfeszítést tenni a kárpátaljai magyar blogszféra megteremtésére. Ha itt lesz az ideje, majd kialakul magától. Vagy nem.

Haza a hálón

halo1.jpgAz interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a

Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósult, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy világvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális világban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. ĺgy aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a nagyvilággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem?

_______________________

Olvasd el ezt is:

BéDéKá-napló júl. 21. (Szili és más)

Egyáltalán: lesz valami énekeshalott ebből a beharangozott új nemzetstratégiából? Hiller ugyancsak a régi stílusban fogant levelet küldött a határon túli magyar fiatalok nemrégiben tartott találkozójára, Gémesi istenkedik, hogy nem csökkennek a határon túlra szánt támogatások, sőt, kiterjesztik a dolgok betegágyaként megismert Szülőföld Alap hatáskörét. Még a végén szégyenszemre az Illyés Közalapítvány is

Tovább

100 milliárd határon túlra

...sehol nem cáfolja vagy kérdőjelezi meg a kormányzati részről kifejtett véleményeket és elhatározásokat, így Gémesi Ferenc MeH-államtitkárnak azt a megállapítását sem, hogy a határon túli magyarságra fordított 100 milliárd forint nem hozott eredményt, a cikk címe mégis ez: Kidobott milliárdok? A kérdőjel odabiggyesztése szakmai szempontból megkérdőjelezhető, ugyanis

Tovább
Címkék: sajtó, közpol, htm