web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog


2008.jún.09.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Finisben a Seonyár2008

seonyár2008Pontosan 3 hét maradt hátra a 2. magyar díjazásos keresőoptimalizáló verseny lezárásáig. Az erőpróbára indulása napján magam is beneveztem, egyszerre több oldallal. Ezen kívül fokozatosan a korábbi SEO-versenyeken (pillangószív, linkfelhő) szereplő oldalimat is bevontam a játékba, nem csak úgy, hogy kitettem rá a versenyoldalaim linkjeit, hanem hogy őket magukat is igyekeztem mind előbbre lökködni a kulcsszóra adódó Google-listán. A folyamatos keresztlinkelésnek egyelőre csak az a látványos eredménye, hogy a találati lista első 100 oldalából 33 az enyém! A stratégiám szerint ezeknek olyan mértékben kellene támogatniuk egymást, hogy közülük a leginkább favorizáltnak az élre kellene törnie. Ez sajnos egyelőre nem jött be, az első húszban nincs oldalam.

 

Legjobban most a kis késéssel indított politikai blogom szerepel - Seonyár2008 -, ezzel talál elérem azt az eredményt, amelyet kitűztem magam elé: hogy az összes benevezett versenyző képezte mezőny első harmadában végezzek. Éppen ezért most innen is főleg erre a blogra  küldök pár közvetlen és közvetett linket: Fodor Gábor lett az SZDSZ új elnöke: Seonyár2008 -


Közben zajlik ez a verseny is: GoldenBlog 2008

Tovább

A Seonyár2008 első hónapja

Utólag rehabilitálni próbált blogbejegyzés Google keresőmarketing címkével. A téma SEO-verseny: a harmadik magyar keresőoptimalizálási verseny virtuális szerver és sms marketing kampány, akarom mondani seonyár hívószóval.
seonyár2008Egy hónapja tart a 2. magyar díjazásos keresőoptimalizáló verseny - a Seonyár2008 -, amelyre én is beneveztem. Eleinte, nem számítva semmilyen helyezésre, csak félgőzzel vettem részt benne, ám aztán elfogott a versenyláz, és az elmúlt hetekben elég sok energiát fektettem abba, hogy néhány oldalam minél előbbre kerüljön a kulcsszóra adódó Google-listán. Kitűztem a reálisnak tűnő, de csak jelentős erőfeszítés árán elérhető célt, azt hogy »» folytatás: Seonyár2008.Vannak még ilyen oldalak is: - illetve csak voltak, innen töröltem a hivatkozásokat

Le fog lassulni az internet?

Az internet gyorsaságát illetően három éven belül akár tíz évet is visszafejlődhetünk. Kísérteni fog a betelefonálós korszak szelleme: szétkapcsolások, kisméretű fájlok többperces letöltése, bosszúság.

Ilyen és ehhez hasonló rémképekkel riogat az amerikai Nemertes Research kutatóintézetnek az a most kiadott tanulmánya, amelyet magyarul a National Geographic ismertet. Az összefoglaló szerzője írása végén kétségeket is megfogalmaz a kutatás eredményeit illetően.
DOMAIN, TITLE, DESCRIPTION, KEYWORDS ÉS SZÖVEGTARTALOM
Ezeket az egységeket összefüggésben kell látni, szükséges, hogy kiegészítsék egymást és kölcsönös megfeleltetésben legyenek, továbbá relevánsak legyenek azokra a kulcsszavakra nézve, amelyekkel a honlap jó Google-pozíciókra aspirál.

Tovább
Címkék: tech, internet

Fafejű internet

Nyolc évvel később idegengyűlölő megjegyzései miatt a barátságból kitagadott szerző 2007-ben írt egy jó kis jegyzetet arról, hogy kisgyerekek számára újabban fából készítenek internetet. A különböző fabábukkal lehet modelezni a hálózatépítést, a számítógép működését, a mailezést, a virusokkal való szüntelen küzdelmet. A szerző forrást nem adott meg, én viszont utána kerestem a dolognak, megtaláltam nemcsak a hírt és a magyarországi forgalmazó ajánlatát, hanem a gyártó cég termékoldalát is, amelyen jópofa animációk mutatják be az internet fafejű figuráit.

FELÉPÍTÉS, SZERKEZET
Általános, az oldal egészét érintő észrevételek, hiányosságok

 Descriptions meta-tag - Az oldalak leírása

Keresőoptimalizálás szempontból komoly hiba:  Az aloldalaknak nincs egyedi leírása, hanem az minden esetben megegyezik a főoldaléval. Elvben minden külön URL-hez külön leírást (description) ajánlatos megadni, a fontosabb egyedi kulcsszavas aloldalaknál ennek kiemelt jelentősége van. A főoldal jelenlegi description tartalma:

 

Címkék: játék, internet

Billentyűzet - csak szőkéknek

Bevallom, először kacsának gondoltam a hírt, miszerint egy orosz cég szőke nőknek szánt olyan klaviatúrát hozott kereskedelmi forgalomba, amelyen a funkció-billentyűkre az van írva, hogy fölösleges gombok, az Esc-re az, hogy Nem!, a Space neve pedig A leghosszabb billentyű. Ám, miután megtaláltam a friss hírt, miszerint tegnap elkezdődött a billentyűzet kereskedelmi forgalmazása, és pláne, miután a gyártó oldalán is felleltem a termék bemutatóját, már nem lehetett kétségem. Tovább keresgélve megtaláltam a világelső gyártók nagy ötletének internetes eredetét is.

Tovább
Címkék: internet, poén

MinArchia

Nem vagyok lelkes olvasója a kormányzati portáloknak, most azonban szükségem lett volna egy szövegre, amely 2001-ben jelent meg a kultuszminisztérium (akkor éppen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának hívták) Krónikás című lapjában. Hogy ezt a minisztériumot állandóan átkeresztelik, továbbá hol elválasztják az oktatásitól, hol meg összevonják vele, azt már megszokhattuk, mint ahogy honlapja gyakori átalakulását is. Még soha semmit nem kerestem archívumukban, ám első próbálkozásom máris kudarccal végződött: nemhogy a keresett szöveget, még magát a Krónikás című lapot sem találtam meg. Elég sok időt töltöttem a felkutatással - a Google keresőt is segítségül hívva -, úgyhogy bizton állíthatom: a t. minisztérium nem őrizte meg korábbi lapjának az anyagait az interneten.

Tovább
Címkék: internet

Halál a paradicsomban

Az internetes regény létrehozására vonatkozó ötlete okán már idéztem Majoros Sándor blogját, de ha már ott jártam remek honlapján, fel kellett figyelnem egy másik projektumára.
Nos, a Regénytár különös kiadványokhoz jutott hozzá. A Pagány és Tsa vállalkozás a harmincas évek második felében Szabadkán kolportázs könyvek kiadásával próbálkozott. Megszerezték azoknak a detektívtörténeteknek és kaland- regényeknek a kiadási jogát, amelyeket Európa szerte nagy élvezettel olvasott a középosztály, lefordíttatták a műveket és megjelentetésüktől tisztes anyagi hasznot reméltek. Ám a balsors és a háború közbeszólt.

Tovább
Címkék: internet, könyv

Ötödik kattintás

Könnyű nyári játékra invitálom blogíró társaimat és olvasóimat!

Mint tudjátok, az olyan jellegű kapcsolati hálózaton, mint a web, átlagosan 5 kattintásnyira vannak egymástól a honlapok. Azaz linkről linkre lépve elvben bárhonnan bárhová eljuthatunk öt klikkeléssel. Erre alapozva kérlek titeket, hogy honlapomról indulva öt kattintással jussatok el az internet valamely olyan "véletlen" pontjára, amelyet említésre, leírásra, megörökításre méltónak találtok.

Tovább

Ilia Mihály az internetről

Még a Könyvhéten kaptam meg Bozsik Péteréktől az Ex Symposion új számát, amelyet teljes egészében Ilia Mihály tanár úrnak, a nemrégiben nyugalomba vonult jeles szegedi egyetemi tanárnak, nemzedékek okítójának, a határon túli irodalmak nagy terjesztőjének, a Tiszatáj volt főszerkesztőjének szenteltek. Csak most jutottam hozzá, hogy a lapindító terjedelmes interjút elolvassam. A teljes pályaképet rajzoló és sok-sok érdekességet tartalmazó beszélgetésben Brassai Zoltán az internetről is kérdezett:

Tovább

Könyv vs. internet

Pár hónapja történt, hogy nem a legjobb kimenetelű Könyv vs. internet témájú vitát folytattam Elek Tibor barátommal arról, vajon az irodalomnak, az írott szónak valóban a könyv, a folyóirat - vagyis a papír - "az igazi" hordozója, vagy pedig a digitális, interneten elérhető szöveg az alkalmasabb-e arra, hogy az írásbeliség legfontosabb megjelenítőjévé váljon és szép lassan kiszorítsa alkalmatlanabb elődjét nagyjából úgy, ahogy a kódexmásolást is felváltotta a könyvnyomtatás.

Tovább Könyv vs. internet

Tudom én, hogyne tudnám, milyen kellemes program az, felmenni a Várba és az impozáns várpalota épületében szöszölni a sárgult papírok között. Aki erre vágyik, tehesse meg eztán is: váljon a jó öreg F épület – mint helyszín – múzeummá. Ám váljon a nemzeti digitalizálás legfőbb központjává is, és teljes állományát mielőbb tegye elérhetővé a világ összes érdeklődője számára – a papír alapúnál sokkal alkalmasabb online és digitális formában.

Az internet az a közeg, az az eszköz, amely intenzíven visszahat a tartalomra, új kontextusba helyez minden szöveget, módosítja alkotó és befogadó viszonyát. Ettől ugyan ideig-óráig szintén el lehet zárkózni, ahogyan a webes megjelenéstől is, ám az internet világnyilvánossága előtt igenis módosulhatnak egyes hangsúlyok, gesztusok, érvényesülhetnek korábban ismeretlen visszacsatolások.

Netvibes - nagyon jó!

Közösségi marketing. Link és tartalommegosztó oldalak. Címtár - kedvencek. Rászántam egy kis időt és végre elkészítettem a saját Netvibes oldalamat. A szolgáltatás határozottan megkönnyíti az ember életét, merem mindenkinek ajánlani. Ha valamiért lehet kedvelni a webkettes fejlesztéseket, akkor ez az.
Címkék: web2, web, internet
süti beállítások módosítása