web lap top tartalom ajánló blog


2016.feb.09.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Volt egyszer egy Pancúrafuksz

szövegjáték: virtuális télikert. szöveges sms üzenet küldése: keres-talál marketing - kreatív szöveg gyártás

  Mielőtt a NolBlog megszűnt, ide menekítettem néhányat azok közül a posztok közül, amelyek 2008-as interakcióm keretében születtek nolblogos szerzők tollából

Pancúrafuksz, avagy a nagy inka uralkodó átka

írta: tutyi | 2008. júl. 29.

Írásos adaptáció Eric Von Nemigen soha le nem adott tudományos dokumentumfilmje alapján, melyet egy addig ismeretlen tájékon, a Cicakaka-tó mellett, állítólag valami kókuszpálma alatt talált meg egy svéd expedíció Peru őserdeiben. A cikket címlapon hozta a New York Times 1974-ben, amelyet kirobbanó botrány követett: sokan hazugságot, egyszerű szenzációkeltést emlegettek, míg mások csak hümmögtek. Az egyetemek kultúrantropológia-szakos hallgatói egy emberként tüntetettek az utcákon, a tudósok mély hallgatásba burkolóztak. Az igazságra azóta sem derült fény. (A szalagot sötét pincébe zárták.)

             PANCÚRAFUX, a nagy inka uralkodó különös átka
                                       (Eredeti szöveggel)

(Eric Von Nemigen egy barlang fáklyákkal sejtelmesen megvilágított domborulatai alatt áll. Izgatott. Megjegyzem, én is az lennék.)

- A föld gyomrában, ötszáz méter mélyen állunk most, hölgyeim és uraim, nem messze az inkák egykori kultikus helyétől, a Cicakaka-tó alatt, és a Kichi Piccha-hegy északi oldalától mintegy kilométernyire. A levegő nehéz, és a dús pára miatt operatőreink speciális kamerákkal dolgoznak. Ötszáz méter mélyen, egy arasznyival sem kevesebb, kedves csodálkozó nézőink. Nos, erre bizonyítékként mindjárt itt az órám: látják? 495 méterre van hitelesítve, és... nézzék meg figyelmesen, nem működik. Na látják. Egy kanyarral odébb még mutatta az időt, erre itt nesze. Nem hisznek a szemüknek, ugye?

(Eric Von Nemigen mélyen szippant egyet. Amolyan jelentőségteljesen. Az operatőr ráközelít a padlón egyszerre kirajzolódó, fehér foltokra. Csontok. Eric Von Nemigen elégedettnek tűnik.)

- Kérdések százai adódnak a látvány kapcsán. Az inkák temetkezési helye lenne ez a barlangrendszer? De akkor hol van Pancúrafux koporsója? Mi köze lehet a csontoknak Pancúrafux, a nagyhatalmú uralkodó átkához, miszerint a halálát követő ötezer évben ember nem lépheti át e barlang bejátatát, különben örökre szerencsétlenség kíséri a pókerasztalnál? Vagy csak itt van a kutya elásva? Ki tudja. De mi itt és most válaszokat keresünk. Ha jobban megfigyelik, a kőfalba különös jeleket véstek, ez itt jobbra például: Elvis él. Mit jelenthetnek-e szavak? Csak nem köze van a Wakuccho-kamala napisten-imádáshoz? A Wakuccho-kamala nem volt veszélytelen vállalkozás, kedves nézők. Szúrós kaviccsal a nyelvük alatt, egy vadkacsáktól hemzsegő tó partján gyalogolni a naplementében nem piskóta. És még: Pancúrafux, az inka birodalom legnagyobb uralkodója már háromezer éve halott. Ki írhatta hát a falra, például itt mellettem: No woman, no cry. Kik, és mit érthetnek ezalatt? Abban az időben csak a homokba írtak. Talán idegenek járhattak erre? Nem véletlenül kérdezem.

(Eric Von Nemigen lehajol, felvesz egy furcsa tárgyat: leginkább gumicsirkéhez hasonlít.)

- Pancúrafux hitvese, Shosemakar hercegnő nagy híve volt a Luckmacus-ünnepségeknek. Igen ám, de a Luckmacus ételáldozat legfőbb látványossága és fogása - finoman sós lében főzve - a kicchalderom volt. Kicchalderom viszont - kapaszkodjanak meg - csak a szomszédos Bolíviában termett. Átgyalogoltak volna? Kötve hiszem. Az inkák utáltak gyalogolni; nem volt cipőjük. Viszont már az ószövetség titkolt tekercseiben is fellelhető a különös utalás: "Midőn a kicc-hal deroom eljő tüzes szekéren, a gonosz átok feléled". Tüzes szekér. Nem furcsa ez a két szó önöknek? Mire gondolhat egy próféta a tüzes szekér kapcsán? Felgyújtott székely járművet? Ezt nem jelenteném így ki. Viszont eme tárgy (s megrázza a gumicsirke nyakát) nem evilági. Erről szakértői véleményeket mutatok, ha kell. A kicchalderom pedig csak eljutott ide valahogy, és nevezzenek bárminek, de szerintem űrhajó által. Punktum.

(Hirtelen dübörgő hangok a háttérből. Elég rémisztőek. Eric Von Nemigen riadtan körbenéz, de folytatja.)

- S a lényeg a végére maradt, hölgyek, urak. A végső bizonyíték az inka átokra... (A dübörgés egyre erősödik,a felvétel furcsán zavaros lesz.)  A sziklákon... ha jobban megnézik, van még egy különös szöveg... elsőre kivehetetlen az értelme, de... (A kép szinte láthatatlan a záporként hulló kövektől. Eric Von Nemigen a feje fölé tartja a gumicsirkét.) Ha jobban megnézik, választ találnak... mindenre. (Jól látszik, ahogy az egyik operatőr menekülni próbál a legközelebbi szűk folyosón át. Eric Von Nemigen vacillál kissé, majd utánaered. Hatalmas kőzuhatag következik, a kamera leesik.)

Kimerevedett kép; a felvételen az emberiség történetének legnagyobb titkával, vagyis a sziklafalba vésett, soha meg nem magyarázott, utolsó üzenettel: sms: bdk.blog.hu - pancurafuksz

Tovább

Volt egyszer egy Fusaléb

Beszüntette működését a NolBlog. Onnan átmentett bejegyzések identifikciós játékom idejéből

Fusaléb, a koktél


írta: tutyi | 2008. aug. 13. 17:09

FUSALEEB - THE COCKTAIL


Baartender: Tutyika a vadló
 
Hozzávalók:

– Tikkasztó nyár, hideg tél, vagy egy zűrös nap, esetleg nyugalmas hétvége… igazából tökmindegy. Legyél szomjas, vagyis csak keress okot az ivásra, mint egy tisztességes polgár.
Poharad van, ugye? Nalátod. Öblös legyen, hogy ne kelljen kétszer kutyulnod és nem baj, ha vörösboros, mint ez itt:

Tegyél hozzá narancslikőrt, pontosan egy löttyintésnyit.

Aztán gint. Két narancslikőr löttyintésnyit. (Háromtól sem lesz bajod, kissé fanyarabb lesz. Bár amennyi cukor van benne, ez nem is árt neki.)

Na ugye, megy ez. Kis citromlé a gin miatt elengedhetetlen.

Vlattyantsd fel ananászlével.

(Ne tévesszen meg a név, ez külföldiül ananászt jelent)

A legvégén körkörös csurgatással kevés epersziruppal színezzük. (Az eperszirup elegánsan az eperszörp. Majdnem csak nyelvtani kérdés, na és pont a nyelved az, amit nem kell használnod, ha sokat iszol. Legalábbis beszédhez nem.)

Szívószál kell, a kis esernyő hanyagolható. (Egy idő után ugyanis kezelhetetlenné válik. Nem ritka az orrból történő eltávolítása sebészeti úton. Korunk egyik nagy veszélye, vagyis csak bátraknak, vagy világsztároknak.)
Így fog kinézni:

A Fusaléb-koktél férfiváltozata az alábbiak szerint módosul:
Tégy egy pohárba jeget és rumot. (A legtöbb hímneműnek ezzel be is fejeződött a recept.)

Ha már feltétlenül long drinket akarsz, akkor a rumot öntsd fel kólával.
Ha kész, ezek lesznek a fusalébok.

Vigyázat, nagymértékben történő fogyasztásuk már fusaléböjt kúrának minősül. Ennek eredményei látványosak.

Amúgy BéDéKá állandó vendége a fusalébnek...
Erre bizonyítékaim vannak: http://bdk.blog.hu/2008/08/11/fusaleb
_________________

Fusaléb Bólogató János udvarából

Képzetes szavak lexikonja - Fusaléb. Ebben a blogban újraközlök néhányat azok közül a bejegyzések közül, amelyeket a most megszűnő NolBlogban szereplő játszótársaim publikáltak 2008-as identifikciós játékom keretében. A dolog lényege: általunk kitalált szavak szócikkeit, eredettörténetét, vagy a kifejezéssel kapcsolatos más ötleteinket írtuk meg egy képzetes lexikon számára. Több ebből: identifikció.

Fusaléb - jelenetek I. (Bólogató) János udvarából

 írta: nagyhenceg | 2008. aug. 14. A felhívás: http://bdk.blog.hu/2008/08/11/fusaleb


  1. Dadogós kém

Szereplők: I. (Bólogató) János király, Bende Kuetsueg első tanácsnok, Delej Vid fővezér, Szim Atka titoknok. Játszódik egy fontos háború megindítása előtt, a magyarok bejövetele idején.

Bende: Hírhozó jő, fenséges király.

János: Nocsak.

Bende: Hallga, kivel karolt össze a germánnal nyalakodó magyar.

Szim Atka (beesik, hason fekszik, mormog): Már. Márki-ki. Márki. Kiki.

Delej Vid: Mi a frászt mond ez?

János: Ne stresszelj, fiam, beszélj.

Szim Atka: Már-már. Ki-ki. De-de. Fu-fu-sa.

Bende: No, ebből ki nem szedi, fönség.

János: Mondsza, fiam.

Szim Atka: Már-márki. De fusa. Leib.

Delej Vid: Karóba húzatlak, az anyád errearráját. Mit kancsogálsz itt nekem. Mondd már, ki az istennyila ez a Fusaléb.

János: Márki, dejszen mondta. A fusai márki.

Szim Atka: Igen, fennség. Léb-niz.

Delej Vid: Mit hadovál ez?

Bende: Fusa márkija. Leibnizből.

János (hümmög): Hmmm. Nem is olyan hülyék ezek a magyarok.

 

  1. A frank vívótanár

Szereplők: I. (Bólogató) János, Euró, János nevelt fia, Jean-Luc Bagette vívótréner.

Bagette: Szémoá, kicin fenség, így tartjuk kardunk, ketscsesen, bajosan. Azazhodzs bájosan. (Vívóállást vesz föl.)

János: Bánjon keményen, möszjő Bagette, ezzel a neveletlen tuskóval.

Bagette: Szémoá, Möszjő Főfenség.

Euró (Bagette támad, de ő csak áll) Mi a frászt csináljak, ha ez a töketlen támad?

János: Fuss arrább, te barom!

Bagette: Megbocsát, fenség, ezt kell mondni ketcsesen, bajosan: futkarozzal el, mint libbenő szellet a jószagú éjtszakáben. Azazhodzs ban.

János: Érted, állat? Finom modorral mondom, raccsolva, kecsesen, frankosan: fuss ahább, le ne csapják a fehedet.

Bagette: Igen, föhség, ez a módi. Fuss ahlébb, kicin henceg, s nézzed kezem, melyekkel libbentek neked.

Euró: Fusaléb? De apám, ez a piperkőc frank olyan csíra. Most mán mindenki így fog beszélni az udvarban? Hibásan, és nyamnyogva, mint a herélt kandúr?

Bagette: Nem vitazik, kicin henceg, en tamad, te penig fus aléb. Allé! Angarde!

János: Ugye éhted, Ájró fiam?

Euró: Hát ja.

 

III. A sámán titka

Szereplők: I. (Bólogató) János, Bende Kuetsueg első tanácsnok, Tipeg sámán, Gyalog vezér kódfejtője.

János: Itt ez a postagalamb, levél a szájában, ez áll rajta: fusaléb. Semmi más, csak ez az egy szó.

Bende: A ganaj magyarok küldték Marquis De Fusa udvarából, Leibnizből. Itt a lábán a gyűrű. Az a feladatod, sámán, hogy megfejtsd az üzenetet.

Tipeg: Ennyi az egész, nagyurak?

János: No, látom, jól választottunk, amikor téged hívattunk Gyalog vezér táborából.

Tipeg: Kezdhetjük?

Bende: Miért ne?

Tipeg: Fusaléb. Azt jelenti: reggel hétkor lovasokkal támadunk a Duna-völgyben.

Bende: De király úr, nyolcnál előbb nem tudunk felsorakozni…

Tipeg: Bocsánat, elnéztem. Reggel nyolc után, ezt írták.

János: Lovasokra sem vagyunk fölkészülve.

Tipeg: Elnézést, fenség, tényleg az áll itt, hogy gyalogosokkal támadunk.

Bende: Biztos, hogy Dunát írtak? Csapataink a Tiszánál gyülekeznek.

Tipeg: Kis türelmet kérek. Lássuk csak (a papír fölé hajol). T-i-sz-a. Nem is értem, hogy gondoltam az imént, hogy Duna.

János: Azon tűnődöm, mi lenne, ha nem is támadnának bennünket.

Tipeg: Semmi gond, királyi felség. Vizsgáljuk meg jobban a kérdést. Hopp, mit látok! Az elébb elkerülte a figyelmem. Szinte kizárt, hogy reggel nyolc után, gyalogosokkal támadjunk a Tisza mentén. Ez kész öngyilkosság volna.

Bende: Ez azt jelenti, hogy nem lesz háború?

Tipeg: Pontosan.

Dzsambalink: a kiválasztott Bandzsa

Identifikció, képzetes lexikon: Dzsambalink. A NolBlog megszűnése okán ehelyt újraközlök néhányat azok közül a bejegyzések közül, amelyeket nolBlogos játszótársaim tettek közzé 2008-as identifikciós játékom keretében. A dolog lényege az volt, hogy általunk kitalált szavak szócikkeit, eredettörténetét, vagy a kifejezéssel kapcsolatos más ötleteinket írtuk meg egy képzetes lexikon számára. A jelen blogban olvasható összes bejegyzés ezzel a címkével: identifikció.

Dzsambalink: a kiválasztott Bandzsa

írta: nagyhenceg|2008. aug. 6.

BDK játéka, újabb menet

A tudományosságot megkerülő tévhiteken nem kell fölháborodni. Csupán el kell oszlatnunk a homályt. A jászkarajenői ásatásokkal kapcsolatban – melyek során a nyolcadik magyar vezér, Gyalog Tipeg nevű sámánjának csontmaradványait, használati eszközeit és három saját kezűleg vésett rovásbotját találták meg – számtalan értelmezés látott napvilágot. A kutatók véleménye megegyezett abban, hogy Gyalog szakadár vezér volt, irtózott a vér látványától, az izotópos csontvizsgálat szerint magas vérnyomásban szenvedett, és gyötörte az irgalmatlan lúdtalp. Hogy pontosan miért, nem tudjuk, de tény, hogy kimaradt a vérszerződésből. Erre vezető sámánja, Tipeg Jászkarajenőn megtalált rovásbotjainak felirataiból következtethetünk.

Tipeg (II. Oleg kijevi nagyfejedelem Toe Pega néven említi) I. (Bólogató) János udvarában találkozott 910 körül az Ondot kurafisága, Ko(h)ndot pedig állítólagos zsidó származása miatt mocskoló Tuhtummal (Töhötöm). Számunkra a legérdekesebb az, amivel Tast és Hubát is be akarta feketíteni. A harmadik rovásbot - melyet a középkorban lámpagyújtóként, a XIX. század elején pedig a régészek nagy megrökönyödésére egyszerű söprűnyélként használtak – ismerteti a sámán, azaz a Bandzsa legfontosabb feladatait (’banya, bán, bántás szavaink is e szógyökre mennek vissza). A szó bandzsal, azaz szemtengely-ferdüléses embert jelentett, csak ilyen kiválasztottból lehetett sámán, árul el fontos részleteket az ősmagyar kor titokzatos világáról Gyalog vezér Tipegje. Miután a Bandzsát nem volt szabad néven nevezni, a közösség ösztönös hangátvetéssel Dzsambának hívta. Aki a korabeli szokásoknak megfelelően ló- és szamáráldozat bemutatásakor linkelni, linkeskedni kezdett. Azaz: révületbe esve (ld. ’részeg szavunk eredete) kapcsolatot teremtett a túlvilág szellemeivel. A szó mai jelentése (megbízhatatlan, felelőtlen személy) teljesen egybevág azzal, amit Tipeg rárótt a kulcsfontosságú jászkarajenői botra. A Bandzsa-Dzsambát nem volt szabad semmivel megbízni, és felelősséggel sem tartozott, még a törzsszövetség vezérének sem. Csakis linkelnie, azaz érintkeznie kellett azokkal, akiktől mások olyannyira féltek.

Az első két bot, melyet korábban találtak, káromkodástöredékeket tartalmaz. Ezek értéke is felbecsülhetetlen, de messze elmarad a hármas boton közöltekétől. Ebből szaftos részleteket közölt a sajtó. Mi ezúttal az első bot legfölső sorát – ’aniad dzafrangus petsaja’ -, illetve a második bot negyedik sorát idézzük: ’apiud huzion a fozara holdnak toltesekor’. Az első bot legalsó vésete kifogott a legjobb rovásszakértőkön is. A ’becsemberág’ szörnyű dolgot jelenthetett, mert Tipeg lóvérrel több rétegben rá is festett a rovásjelekre.

A legérdekesebb, hogy Tipeg sámán jeleit hiba volna egy kor elhalt tudáskincsének tekinteni. A ’dzsambázás’ szokásáról Kézai is említést tesz, a visszaszoríthatatlan ’linkelésre, ami Mátyást annyira bőszítette, Bonfininál is találunk utalást. A Dózsa-féle parasztfölkelés után Gottwald de Wrangler lovag jelentést tett a brandenburgi választófejedelemnek a magyarországi – immár asztaltáncoltatással bővült - bandzsa-dzsamba térhódításáról. Tény, hogy a német és a francia nyelvterületen a halottlátás és a szellemidézés a XIX. század végén érte el csúcspontját. Bőséggel találunk törvényeket és rendeleteket, amelyekkel a kultikus szeánszokat tiltották.

De két háború, az atom- és az űrkorszak sem volt kellő ok ahhoz, hogy az ősi hitvilág nyomai végképp elenyésszenek. John L. Hooker angol történész, az Oxfordi Egyetem tanára a jászkarajenői leletegyüttes előkerülése után tanulmányt tett közzé az Old Times magazinban. Itt arra hívja föl a figyelmet, hogy a nyugati yuppiek világában népszerű Bungie Jumping (Ugrás a mélybe) sportaktusa és az ősmagyar hitvilág Bandzsa-Dzsamba rituáléja között szerves nyelvi és funkcionális kapcsolat mutatható ki. Az interneten világszerte ismert ’linkelés’ értelme pedig – írja Hooker professzor - teljesen ugyanaz, mint amit a magyarok Tipeg sámánja több mint ezer évvel ezelőtt oly pontosan körülírt: érintkezni, kommunikálni másokkal. Olyanokkal, akiket egyáltalán nem ismerhetünk. És soha nem is fogunk megismerni. Mégis kíváncsiak vagyunk rájuk.

Kirityálé (KapitanyG)

A NolBlog megszűnése okán ide mentettem az identifikciós játékomban részt vett bloggerek néhány posztját. Az alábbi szerzője KapitanyG, az évszám 2006)

(Ez a poszt is a "BDK felhívása nélkül soha..."-kategóriába tartozik.)

A Kirityálé a legkényesebb igényeket is kielégítő, széles körben felhasználható, univerzális tisztítószer-esszencia, gyártja és forgalmazza a budapesti Bellavita RT. Kétliteres kiszerelésben kerül forgalomba, ez a mennyiség egy átlagos nagyságú család egész évi teljes tisztítószer-szükségletét fedezi. Vízzel hígítva kiválóan alkalmas mindenféle textilia, edény, üveg, műanyag, kő, fa, fém - gyakorlatilag a házban és a ház körül előforduló valamennyi anyag - tökéletes tisztítására.

Az áttetsző,  kékszínű folyadék  hatóanyaga a Chiritia pussilum virágából nyert koncentrátum. A növény természetes élőhelye Közép-Amerika, Európában csak mesterséges körülmények között nevelhető.

A Kirityálé feltalálója-kifejlesztője Katánginé Czikó Ria, a Bellavita RT tulajdonosa. Czikó Ria évtizedeken keresztül beosztott vegyészként dolgozott a Mezőgazdasági Vegykísérleti Kutatóintézetben, ahol nagy szakmai tudásra és tapasztalatra tett szert, de mindig az ottaninál nagyobb önállóságra vágyott. Nem sokkal a rendszerváltás után - anyai nagyanyja, Matt Róza hajdani munkaadójának, Ana Letica Pipettának a jóvoltából -  viszonylag jelentős pénzösszeghez jutott, ebből indította be saját vállalkozását, a kizárólag saját fejlesztésű kozmetikai cikkeket gyártó és forgalmazó Bellavita RT-t. A Bellavita-kozmetikumok sokfelé ismertek és keresettek, a cég számára azonban mégis az a termék hozta meg a világsikert, amely nem illik  eredeti profiljába: a kékszínű Kirityálé.

Maga a feltaláló Matt Rózát tekinti a Kirityálé igazi szülőanyjának. A ma már nyugdíjaskorú, de még mindig aktívan dolgozó Katánginé Czikó Ria tőle hallott először, még gyermekkorában, a kirityáról, illetve a kirityászirom levének különleges erejéről és csodás illatáról. Matt Róza a huszadik század első éveiben szegődött el egy kis nógrádi faluból a fővárosba házvezetőnőnek Fehér Gyarmat tengerésztiszthez, közvetlenül azután, hogy a fess hajóskapitány valahonnan a tengerentúlról - pontosabban: a Popotolendo vidékéről -  hazahozta Magyarországra feleségnek az ébenfekete bőrű, szépséges, ám születésétől néma Ana Letica Pipettát. A karcsú, fekete Fehérné kedvelte Rózát, mindig kedvesen mosolygott rá, csak olyankor fintorította al az orrát és ingatta elégedetlenül a fejét, amikor a kezébe vett egy-egy frissen mosott-vasalt ruhadarabot: a színes ruhát egy árnyalattal fakóbbnak, a fehéret árnyalatnyival szürkébbnek  látta minden alkalommal, mint mosás előtt. Pedig Róza szépen mosott. De hiába, sem a legjobb minőségű házi mosószappan, sem a hamulúg, sem a trisó nem volt többre képes.

Ana Letica nem hozott magával túlzottan sok holmit távoli szülőhazájából, csupán egy nagy keregőzt, néhány ékszert - és egy tő aprólevelű, halványkék virágot. Ennek a virágnak egy lehulló szirma tapadt meg egyszer valamiképpen Matt Róza kötényének ráncai közt, hogy onnan aztán egyenesen belepottyanjon a földre állított nagy teknőbe, ahol tiszta vízben áztak a már fehérre mosott, kifőzött, teregetésre váró lepedők. Mintha egy nagy üveg tintát öntött volna valaki a teknőbe... Matt Róza ijedten kapkodta ki a sötétkék vízből a ruhákat, ám azok olyan vakító fehérek voltak, mint addig soha, száradás után pedig puhák, lágy tapintásúak, és különleges, finom illatot árasztottak.

Az esőerdők illatát érzi - biccentett fejével felesége felé a ház ura, amikor látta, hogy Ana Letica boldog mosollyal szorítja az arcához a lepedőket -, most úgy mosott, Róza, ahogy ő szereti!

Róza ettől kezdve gondosan összeszedte a kék virág minden egyes lehullott szirmát. A lezárt patentüvegben, ahol tartotta őket, a szirmok nem száradtak ki, hanem lassan fonnyadni kezdtek, miközben némi kis sötétkék nedvet engedtek ki magukból.  Ebből a sűrű folyadékból elég volt Rózának egyetlen cseppnyit adnia a mosóvízhez ahhoz, hogy asszonya elégedett legyen az eredménnyel.

Róza megkérte Ana Leticát, írja föl neki a virág nevét. A cédula ugyan elveszett, de Róza évtizedek múltán is pontosan emlékezett az idegen szóra: kirityá.

Fehér Gyarmat fiatalon meghalt, Ana Letica pedig elköltözött Magyarországról, Matt Róza soha többé nem hallott róla. Azt már nem is tudhatta meg, hogy Ana Letica végrendeletében bőkezűen megemlékezett egykori házvezetőnőjéről. Az örökül hagyott pénzt Czikó Ria kapta, mint Matt Róza legközelebbi életben lévő leszármazottja.

Czikó Ria mindenfelé kereste a kirityát, de senki nem ismerte a virágot. Egyszer aztán az interneten egy online-katalógusban meglátott egy képet, és azonnal tudta: megtalálta! Öt tövet rendelt. Először arra gondolt, talán felhasználhatja a virág illatanyagát valamelyik termékcsaládjához, azonban a laboratóriumi vizsgálatok során hamar kiderült, a növényben ennél sokkal több lehetőség rejlik.

A Bellavita RT üvegházában ma már sokszáz tő halványkék chiritia pompázik, és egyre több szépformájú kétliteres üvegre kerül föl az egyszerű, elegáns cimke: (a kép a NolBlog megszűnésével innen is elveszett)

Mobillal Facebookra, azonnal

A NolBlog megszűnik. Mentés másként - hogy megmaradjon.

írta: tutyi | 2012. szept. 8.

Facebook

Hajnali fél egy, rekkenő őszi, mediterrán hőség.

A három lány hol kivonul a teraszra, hol visszajön a bárba, mintha nem találnák a megfelelő helyszínt a performanszhoz - mindegy, csak felkeltsék a figyelmet. A terasz túlzsúfolt, a vendégek óvatosan kortyolják a helyi árakhoz pásszoló drága italokat, de semmi sem elég drága ahhoz képest, hogy a színpadon az énekesnő szabadtéri. Ritka az élő hang errefelé. A spanyol nő most éppen megtekeri a salsa alaplépését; csípője ráng, hosszú, fekete haja libben... ez minimum jár a turistáknak ott, ahol 9.50 egy koktél. Euróban. Az énekesnő élettársa az első boxban izgul; harminccal idősebb, és morcos, ha szerelme nem hoz haza elég pénzt, de akkor is, ha az előadást túlmozogja. Ezt persze senki sem sejti, 'the show must go on', mondaná erre Freddie. (Nem a Krueger, az ipszilonos.)

Amikor három nő megy valahová bulizni, kivédhetetlen, hogy legyen egy vezércsillag. Pszichológiailag. Már kettőnél is, de mindegy. Tündököl a lány, ha kell, ha nem; történetünk főhősnője - nevezzük Siriusnak - melírja friss, az arca fáradt. Lehet vagy huszonöt. Férjezetlen, nyilván nem találja az igazit, mindenkihez képest túl jó, túl iskolázatlan, túl vékony a dereka, túl vastag a combja. Lényegtelen; nem érdemlik meg a szerencsétlenek, aztán kész. Van ez így. Forrónadrágját túlhevítette, rövidebb is a kelleténél, divatosan kilógnak a zsebei, bár nagy a hőség, ez tény. Seggbevágóan meleg. Zsebbevágóan, akarom mondani. Nyaral, ha valaki nem tudná. Barátnői csodálják.

Szerintem túl nagy az orra, de én nem érek, én nő vagyok, a barchef felesége, bennfentes, megfigyelő. Unottan ülök a pultnál, iszom a hülye kis italom, és ha retro megfogalmazásban gondolkodnék, a legkomolyabban azt írnám: nem ér a nevem, káposzta a fejem. Más meg azt, hogy ez zsidó, baszki. Hiába, nem vagyunk egyformák. Én legalábbis nem vagyok egyforma, de egy mindig van.

Előkerül a mobil. Vagyis, el sincs rakva, a mobil a szem, a fül, a jelen. Félelmetes. Egymást fotózzák, pózokba állnak, villog a beépített vaku. A másik két lány szóra sem érdemes, egyet láttál, láttad mind típus; ha valamelyik bűncselekményt követne el, és én lennék az egyetlen szemtanú, bizisten nem ismerném meg, még kettő közül sem a rendőrségi üvegfalon át. Uniformizálódott tinédzserek, vagyis hunédzserek, ugyanis most el van csúszva a világ vagy tíz évvel. Az én anyám ennyi idősen gyereket nevelt, háztartást vezetett, ezeknek meg az arcára van írva, hogy az utca nevét nem tudják megjegyezni, ahol a szállásuk van. Érthetetlen, hogy találtak el idáig.

Már szinte burleszk, ami művelnek. Már a kezdetekkor kiderült, hogy csupán azért maradnak, mert van wi-fi. Tíz perc adatrögzítés, fél óra ücsörgés három üdítő mellett; amint felmennek a képek a facebookra, azonnal reagálnak, megy a fürdés a dicsfényben, a barátnők irigykedése, a bókok bezsebelése, bárcsak ott lennénk, tök jól néztek ki, vagy hasonlók. Hogy fergeteg a parti, hogy megérte elmenni, hogy holdfény, szánsájn, tengerpart. Mintha forgatást látnék, a díszlet adott, csak a jelen pillanata semmisül meg minden gombnyomta másodpercben: a lányok  körben ülnek, megy a facebook-szeánsz, nehogy kárbavesszen egyetlen másodperc is. Szerintem azt sem tudják, hol vannak, majd esetleg otthon, majd akkor néznek nagyot: jé, de szép!

Quo vadis, ember?

A pultban a fiúk lemondóan mosolyognak. Vicc az egész. Kár ezekbe minden, ami természetes, történelmi, vagy értékes. Kár ezekbe a holdfény. Maradhattak volna otthon egy szép plakát előtt, tökmindegy. Az ecuadori mixer aztán végső konklúzióként elmondja a magyar mondatok egyikét, amit ismer: 'kibaszott Hókuszpók, sumák geci."

És maximálisan egyetértek vele.

Tovább

Bloggernak lenni jó dolog

Megszűnik a NolBlog... Mentés másként (hogy ne menjen veszendőbe)

Miért nem lennék NolBlog-szerkesztő?

írta: alabardos - 2010. jan. 10.

„Szépek vagyunk és boldogok, bloggernak lenni jó dolog…” Csak, hogy átköltsem a Bakter Brothers méltán elfelejtett nótáját.

Szóval bloggernak lenni nem rossz. Már, ha az ember közzé akarja tenni a gondolatait, és bírja a kritikát. Igen, kritikát írtam, mert elég sűrűn bele lehet futni kritikátlan véleménynyilvánításokba is. Már ha a minősíthetetlen bunkóság, offolás, rombolás egyáltalán véleménynek nevezhető. Ez van. Része a műfajnak… az akciót, reakció követi.

Szerkesztőnek lenni, viszont határozottan rossz lehet.

Bár tudok még rosszabb állapotot, a szerkesztő édesanyjáét. Az tényleg nem lehet piskóta. Sok csuklással járhat. Ebből is következik, hogy miért is nem lennék szerkesztő.

Először is, mert szeretem a felmenőági rokonaimat. Így is csuklanak éppen eleget miattam.

Komolyra fordítva a szót, a szerkesztési elveket, a szerkesztőket elég sok kritika éri. Mindig.

Szóval folytatnám, hogy miért is nem lennék szerkesztő.

A legegyszerűbb ok, hogy nem fér bele.

Mármint a napba. A napomba. Abba a huszonnégy órába, ami adatott. Mert időnként úgy érzem, hogy a munkára, családra sincs elég időm. Megszaporodtak a blogok. Néha a sajátomat írni sincs elég időm, nem hogy lépést tartani az összes megjelenő írással. Szégyen ide, vagy oda, de jobbára csak azokat olvasom, akiket ismerek és kedvelek. Szerencsére néha belefutok olyan újakba, akikkel bővül a listám.

Aztán ott van még az önzés.

Mármint az enyém, mert ugye minden szentnek maga felé hajlik a keze. Szerintem nem bírnám ki szerkesztőként, hogy ne tegyem az írásom az ajánlóba. Vagy, ha ki is bírnám, biztos utálnám érte magam. Nagyon. Mert mire vágyik jobban egy blogger, mint az olvasottságra, amit meg – lássuk be! – az ajánló jelentősen befolyásol.

A döntés felelősségéről nem is beszélve.

Mert ugye a szerkesztő dönt. És ez a döntés felemelhet, vagy elsüllyeszthet bármilyen minőségű írást. És nem egyszerű bloggerként tudomásul venni, hogy a szerkesztőnek más az ízlése, vagy csak egyszerűen az írás nem passzol a szerkesztési elvekkel. Aki a süllyesztőbe kerül, persze gyárthat mindenféle elméleteket. Olvastunk már nem egyet.

Hacsak nem pénzfeldobással dől el, hogy ki kerüljön az ajánlóba (és miért úgy dőlne el?), akkor vannak szerkesztési elvek. Maximum nem tetszik mindenkinek.

És így választások környékén még ott a politikai felelősség is.

Egy olyan portálon, mint a NOL, nem szükséges, de nem is árt kiegyensúlyozottságra törekedni. Igaz, a NOL-ról az a vélemény, hogy baloldali értékeket képvisel. Az, hogy ez jelen, vagy múlt idő, mindössze a tulajdonos döntésétől függ… Ráadásul szükség van némi ellenpontozásra, hiszen mégiscsak az olvasottság a lényeg. Akár tetszik, akár nem. Akár színvonalasnak, akár színvonaltalannak tartom én - mint olvasó - az ellenpontozást, az ellenpontozókat. Nevezzük nevén a gyereket, a konkurenciát.

Meg a hibák. Azokról majdnem elfeledkeztem.

Mert hibázni mindenki tud, de ha egy szerkesztő hibázik, arra mindenki felkapja a fejét. Halmozottan hátrányos helyzet. Persze, ha jól dolgozik, az természetes. Ha tanul a hibáiból, az már-már munkaköri kötelesség számba megy. És a szerkesztő nem tud nem hibázni. Valaki szemében mindig hibázik. Ahogy a művelt orosz mondja c’est la zsizny.

Szóval bloggernak lenni jó dolog, de szerkesztőnek lenni, hááát…

…azt hiszem, én nem merném bevállalni.

Hogy az idézett nótánál maradjak „a pénz nem érdekel, csak a lányok szeressenek!”

Címkék: blog, vendégposzt

A kürtőskalácsot hungarikum

Kürtöskalács házilag - a hungarikum

hungarikum-kurtoskalacs-hazilag.jpg

Recept? Hogyan készül a kürtős kalács? Nem! A Gépnarancs elveszett archívumából: mentés másként. Banánköztársaság | Szerző: szeletommy | 2015. január 31. | A Kürtőskalács-huszárok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége bekapcsolva

KÜRTŐSKALÁCS-HUSZÁROK


Hát ez meg micsodás dolog légyen? Mindannyian láttunk már mézeskalács-huszárt, gyermekkorunkban, vagy ha máshol nem, vásárban, láttunk kürtőskalácsot is – de ki lenne olyan bolond, hogy huszárt süt kürtőskalácsból? Márpedig kisültek azok, hadakoznak is nagy bőszen, magyarosan. Mert hungarikum ez a javából, a leghősiesebben a saját testvére ellen harcol, nem kíméli, csak a fejét vágja, hogy meg ne sántuljon.

Hiszen nem újdonság, hogy a kürtőskalácsot hungarikummá akarják nyilvánítani, magam is írtam róla még a nyáron, már akkor is ritka hercehurca zajlott az ügyben, nem lehetett mosoly nélkül bírni, amint a sok szakértő azon huzakodott, miféle eredete lehet ennek a csemegének: szlovák lenne-é vagy inkább német? És minek legyen egyáltalán hungarikum, hacsak azért nem, hogy védett legyen a receptúrája és legyen a dolognak reklámértéke is? No, de legyen, ha azt akarják, legyen csak, még mindig inkább minősítsék hungarikummá, minthogy egyáltalán ne süssék többet. Már csak azért is, mert én például szeretem.

No, de nem addig van a’.

Jó estét kívánok, megjöttek a kürtőskalács-huszárok.

Azt írja az Index:

A Hungarikum Bizottság csütörtökön tárgyalt arról, hogy a kürtőskalács benne lehet-e Magyar Értéktárban. Az értéktárban lenni azért jó, mert onnan általában egyenes út vezet a hungarikumok közé. Ez védettséget, presztízst, reklámértéket jelent.

Balhé azért lett a látszólag egyszerű ügyből, mert a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje a mostani hungarikum pályázatában nem utalt a kalács székely eredetére.

A hiányosság a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestületnek szúrt szemet, akik már két éve próbálják elérni, hogy a kürtőskalácsból hungarikum legyen. Az ő pályázatukat annak idején hiányosságokra hivatkozva visszadobta a minisztérium, mert állítólag nem felelt meg a formai és tartalmi követelményeknek. Például hiányzott a kínai tájékoztató anyag. Azóta viszont ez elkészült, a Transindex ki is tette.

Az, hogy kinek a pályázatát fogadják be, első ránézésre teljesen mindegy kellene legyen. A kürtőskalács presztízse így is úgy megugrana, a kürtőskalácsos szakma és a rajongók örömére.

A szaktestület szerint viszont a mostani pályázat silány minőségi követelményeket rögzít, az igazi az lenne, ha megkülönböztetnék a vajjal, tejjel és tojással készített házi, és az olajjal készített vásári változatot.

A Magyar Nemzet sem rest panganétot, rezes fringiát rántani, ha kürtőskalácsról van szó, kivont szablyával védi az édesség székely eredetét, a Transindex kissé higgadtabb, ők inkább eredeti forrásokat, iratokat mutatnak be. No, de felüti az ember a fejét pár érdekes mondatra náluk is, felüti, mint huszárló a kürtszóra – bár az Indexben is feltűnt már:

A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület évek óta próbálja elérni, hogy a kürtőskalács hungarikum, illetve EU-Hagyományos Különleges Termék (HKT) legyen. A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium “átíratta volna a kürtőskalács történetét, és a silány terméket előállító termelőknek tetsző szövegváltozattal ment volna tovább, hungarikum és HKT fronton is”. Kínai tájékoztató anyagot is kértek, amit a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület elkészített. Ám ez sem volt elég, kértek ajánlóleveleket, amit a szaktestület “megalázónak” talált, a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje viszont beszerzett, pontosabban önmaguknak állították ki az egyik ajánlólevelet, a másikat pedig egy minisztériumi alkalmazott adta.

Mi folyik itt, emberek? Magyar Pékek Fejedelmi Rendje? Ez meg micsoda akar lenni? Hiszen volt már Magyarország király nélkül királyság, vezette már flotta nélküli tengernagy, voltunk mi már ércbánya nélkül is a vas és az acél országa, de ha nincs fejedelmünk, hogy a huszárló szerszámába lehetne egy rend fejedelmi? Még ha a minőségre vonatkozna is a jelző, akkor is sántít, mert ez esetben nem a pékek lennének fejedelmiek, sem a rendjük, hanem az, amit sütnek. Az már külön kérdés, hogy a pékek lovagrendbe tömörülnek, mint a teuton harcosok, elképzelem őket ünnepnap, a tornákon, amint jó kesely paripáikon viaskodnak egymással, előre szegezett péklapát a hónuk alatt, balkezükben tekenő. No, ha a Rend lovagi tornát nem is rendez, de amint látom a minisztériumi lobbizáshoz igencsak ért. A huszárjaik alaposan feladták a leckét: ha nem akarjuk, hogy a kürtőskalácsot még a végén Bukarestben jegyezzék be, romanikum gyanánt – mert ez lenne a másik lehetőség – Budapesten csak a silányabb, rosszabb fajtáját fogják elfogadni és védeni. Éspedig azért, mert a Fejedelmi Rend annak a receptjét adta be, azért vagdalkozik. Tiltakozott már ez ügyben a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület is. Nem tetszik elhinni, hogy van ilyen? Pedig van, lám csak!

Folyik a csata, Ausztráliától Székelyföldig patakzik a vér, nyihognak a kürtőskalács-paripák, nyergelnek már mindenfelé a kalácshuszárok. Mert a kürtőskalács: alfa és omega, kezdet és vég, a kürtőskalács kicsiben a mai Magyarország. Senkit sem érdekel már, hogy illatos, ropogós, mázas és meleg, már messze nem az a fontos, mennyibe kerül a feketetói vásáron vagy meghintik-e darált dióbéllel – az fontos, hogy melyik pár győz, melyik jegyezteti be a finomságot. Két forint haszon nem sok, annyi sincs egyelőre a bejegyeztetésen, ha a Fejedelmi Rend a pesti minisztériumokban intrikál, Sepsiszentgyörgyön könyvet adnak ki a kürtőskalács székely eredetéről, siculicum voltáról. Egymással, magukkal küzdenek a kürtőskalács-huszárok, fegyver csörög, haló hörög, a nap vértóba száll.

Mosolyogni tetszik?

Tovább