Lírai tőzsde

Cseke Gábor virtuális barátomnak (még nem volt szerencsénk találkozni, de hosszabb ideje levelezünk és több irodalmi interakció is összehozott minket) fut egy sorozata a KÁFÉ-n Lírai tőzsde címen

Cseke Gábor virtuális barátomnak (még nem volt szerencsénk találkozni, de hoszabb ideje levelezünk és több irodalmi interakció is összehozott minket) fut egy sorozata a Gergely Tamás szerkesztette KÁFÉ-n Lírai tőzsde címen. Ezzel a bevezetővel indul:

 

2005 nyarán fura gondolatom támadt: egy barokk templomban ülvén és Handel-muzsikát hallgatván, megszólalt a sekrestyében egy mobiltelefon és egyre makacsabbul követelte, hogy foglalkozzon valaki vele. Mígnem kikapcsolták.

Akkor eszembe villant a megboldogult, marosvásárhelyi Szőcs Kálmán egy szívbemarkoló verse, az isten telefonjára sóvárgó magányos ember gyötrelmeiről, s estére megszületett az ellenverse. Azóta a magyar költészet tárházában lapozgatva keresem a feleselésre, kiegészítésre vagy továbbgondolásra szólító darabokat. E számomra Fontos verseknek ítélt, biztosan gyarapodó gyűjteményből adom át az elkészülteket a nyilvánosságnak.  (cseke gábor)

Engem most az a megtiszteltetés ért, hogy Gábor az én egyik versemre adott lírai választ. Íme a két szonett:

Balla D. Károly:

SÁMÁNOK, VADÁSZOK, VALAKIK


Megásva már a hosszú lövészárok -
miféle vadászat lesz holnap itt?
A tölgyes elveszíti ágait
és elkoszlanak a régi morálok.

Jártál már ott, ahol a csend lapít
és megfoganhat sámánon az átok?
Az ércet elhagyják a karátok
és hűlt helyükre férkőznek Valakik.

Foltjáról így szakad le a feslett ég,
így ürül ki szent dolgok magva.
Ha felfeszülni ennyi ok nem elég,

a buzgók otthagynak magadra,
s hiszik: az a dolgok ősi rendje,
ha rávigyorogsz a happy endre.

 

(1997)

 

Balla D. Károly (sz. 1957, Ungvár, Ukrajna) végvári társam egy olyan világban, ahol a babérok helyett igazából inkább csak bogáncsok teremnek, s az abból font koszorúkat leginkább a szamarak becsülik; ők szivesen elmajszolnak mindent, ami eléjük kerül, mi pedig szorongva csodáljuk és irigyeljük őket...

Cseke Gábor:

MINDENEK ÉS SENKIK


jól beástuk magunkat mintha fákat
ültettünk volna el a letarolt hegyen
csakhogy mi sosem is hajtunk ágat
pusztulásunk maga a győzelem

volnánk mindenek senkik ellenében
bősz büszkeségünk már-már égig ér
ki hajlandó megélni vizen és kenyéren
hát ilyen olcsó lett a honfivér?

földhöz tapadva makacsul elvadultan
kószál szivünk beomlott alagútban
amelyből könnyű kék füst száll elő

hajnali köd az őszi folyóparton
mögötte a láthatatlan sereg kitartón
nyomul és eltipor a megnyergelt idő
Címkék: vers, irodalom, íróság