Kornis Mihály búcsúzása a Blogtertől - 1.
Kornis Mihály: Feliratok a fehér égen - hetente, néha naponta frissülő irodalmi lap. Levelem Kornisnak | levél címzés
Folytatásos búcsúlevél
Kedves Blogtér! Kedves Balla D. Károly! Kedves Parakovács Imre, kedves én! Mindannyiotoktól bocsánatot kérek, jóllehet különböző okokból. Kipattant itt egy vita jó egy hete. Összefoglalom, ahogy én értem.
Kornis Mihály velem együtt a blogter.hu rendszerében vezette blogját. Az ingyenes szolgáltató saját szerepét félreértve néhány vezetője révén maga is részt vett a blogközösség életében, volt saját blogjuk, kommentálták a felhasználói blogok bejegyzéseit, a gépház-blog például messze túlment a szolgálati közlemények publikálásán. Ez akkor vezetett először konfliktushoz, amikor egy húzásuk - PKI túlszerepeltetése - részemről erős bírálatot kapott. Ekkor kéményen beszóltak nekem és nagyjából eltessékeltek. Ami egy szolgáltatótól igencsak megkérdőjelezhető magatartás. Kornis Mityú az elmérgesedett vitában mellém állt - persze a maga módján.
Kedves Blogtér! Kedves Balla D. Károly! Kedves Parakovács Imre, kedves én!
Mindannyiotoktól bocsánatot kérek, jóllehet különböző okokból. Kipattant itt egy vita jó egy hete. Összefoglalom, ahogy én értem. A vita szerintem egyáltalán nem volt felesleges: a végére, mint olvasható, az összes résztvevő megbánta, amit tett, és mindenki önmagát múlta alulfelül kompromisszumkészség tekintetében. Én sem szeretnék lemaradni, tehát egy időre kiiratkozom a Blogtérről.
Nem haraggal, hanem kiváncsi figyelemmel, mondani se merem, szeretettel. Figyelni fogom, mi zajlik. Kis személyes napilapom fügetlenségét azonban zordonul őrzöm, úgy, ahogy azt Petői Sándor, forrófejű bloggertársam a nagy magyar irodalomban hajdan a nagy magyar pusztába üvöltötte:
Fázunk és éhezünk,
átlőve oldalunk,
részünk minden nyomor,
de szabadok vagyunk!
Majd figyelem a Blogteret nélkülem, önmagában, objektíve, ahogy van, a vanását, amíg meg nem értem, hogy kik, miért s mire óhajtanák felhasználni a tényt, hogy a nevem történetesen és szinte véletlenül, és csak egy icipici területen ugyan, de ha idebloggolok, tagadhatatlanul összekapcsolhatóvá válik a Blogtér amugy, komolyan mondom, multi és paraszimpatikus világával.
Ha tetszik nekem az, aki vagy ami az itt olvasható blogok, köztük az én személyes napilapom farvizén óhajtaná szállítani, mi több, el is adni a maga fasza kis portékáját, akkor majd visszajövök. Adok magamnak tünődni ezen egy évet, ha nagyon tehetséges vagyok, egy felet. Addig biztosan kiderül, hogy mi ez itt: blogszolgáltatás, vagy a médiaipar egyik hirdetőfelülete?
Netán ez is, az is.
De melyik ágáé?
Nekem nem volna baj például, ha a Noam Chomsky mögött álló jelentős szellemi erők ámbár nem tudom, vane pénzük, csak egy kanyi lovuk akár most mohón felvásárolták a Musa e kies bájú, elektronikus Parasnasszát azért, hogy az emberi gondolat szabadságának, nagyvállalatok érdekekeitől független mozgásának helyet biztosítsanak. Idevágtatnék gyorsan, hadd legeltessem én is itten a törpeponi Pegazusomat!
De nem vagyok benne biztos, hogy mostanában a szabadságom kopogtat a Blogtér ajtaján. Sokkal inkább az az érzés uralkodik el izgatott bensőmön, ami a három kismalacén is, amikor a Nagymamának öltözött Parakovács El Lobo koppantott az ajtajukon, piros pöttyös kendővel a fején. Sejdítem a farkas csikorgó mosolyában az étvágyat.
Politika- és finomságos zsozsószagot érzek
Jó is az, ha nem rajtam keresik, bújtatva, hanem én találom, a magam akaratából és szívélyes jóváhagyásommal. Egy szép napon bujdogálni kezdett a postaládámba Blogtér aláírással egy Videobomb nevű, spamgyanús linkekkel felszerelt hirdetmény, amit azonmód, orrcsipesszel a szemétládába hajintottam, meg se néztem, mi a (fütty) az, de az aláírásából láttam, hogy a Blogtér általam különben tök normálisnak ismert fenntartóinak közük van ehhez a (fütty)höz, gondoltam, ja persze, veri őket az új főnökség, mint az ördög a feleségét, szegények, hajigálniuk kell a videobombát. Azzal el is felejtkeztem volna az egészről, hiszen mostanában nagyon sokat dolgozom és megbocsájthatatlanul kevés időm van még a saját Blogtéren felállított napilapom, a FELIRATOK A FEHÉR ÉGEN gondozására is, itten van, ez, amibe írok épp, ha igaz, amit nagyon is szégyellek (mármint azt, hogy ilyen kevés új felirat reppent föl mostanában az én fehér égboltomra), s a tisztelt Olvasó szíves elnézését kérem, szeptemberben ez már nem így lesz, naszóval
Akkor kapok egy hangsúlyoznám, tisztességes, de kétségbeesett emailt Prosperótól, nézném már meg, olvasnám el a BDKval elmérgesedett vitájukat, és írnám meg neki, mi a véleményem az ügyről.
Amennyire jólesett, hogy tekintélye van előtte a szavamnak, annyira zavarba is hozott; nyomban éreztem: Balla D. Károly háta mögött nem írhatom neki még azt se, hogy neki van igaza, nemhogy az ellenkezőjét. Ezt ő talán tudná is, ha nem volna pont annyira kiborulva, mint egy tisztességes ember szokott olyankor, ha már tudja, tévedett; mindegy, azzal, hogy a véleményem kéri, bevon egy vitába, amihez semmi közöm, gondoltam, mielőtt elolvastam volna a vitát, na mindegy, előbbutóbb úgyis színt kell vallanom: anyáme nékem Parakovács Imre, vagy a TMobil, majd ennek kapcsán sort kerítek rá
Úgy is lett.
A vita, lám csak, tényleg a Blogtér elparakovácsosodásának tragikomikus történetéről, a tehetséges nyelvbűvész és geniális politologiai illuzionista érthetetlen elblogteresedésének szomorú históriáját ragozta, végehossza nélkül.
Itt, elöljáróban mindjárt leszögezném, PKI. nem anyám ugyan, nem is reklámemberem, de mint Mikszáth, aki vagyok, mondaná: ő egy ifjú újtörök, a liberális sajtó talán egyetlen, sűrűn pislákoló reménye, akinek a véleményével még a leginkább egyetértek (számszerüsítve: kéthavonta egyszer) a napilapok off line romhalmazában. Például még nem köszönte meg neki a mai napig sem a Gyurcsánykormány propagandafőnöke, hogy Imre mondta ki először a magyar sajtóban a jövő megoldását, tudnillik hogy mi a túrónak szólítják fel O.V.-t, mondjon le? A Fidesz addig moccanni nem tud, amíg ő tartja a kezében. Az a jó, ha nem mond le. Le ne mondon! Ezt az igazságtól sziporkázó gondolatot Para előtt a Gyurcsány píárcsoport nem látszott tudni. Para egy édes, pityókás vasutas, aki időközönként nagyon jókat mond a mi rejtőjenői életünk szaharai pályaudvarán. Amikor nem a Blogtéren szendvicsel. De biztos nem tehet róla. Valami történhetett. Innen üzenem :Para, mindentől függetlenül, szeretem a humorodat! Most aztán meg pláne, hogy többet nem látlak Lottó Ottónak itt. Bocsáss meg, ha bármivel, akaratlanul megbántottalak. Keep on, Doctor!
holnap folytatjuk
_________________________________
_________________________________
blog: feljegyzések az üvegházból - épített télikertek budapesten - notebook blog - akku 1 év garanciával - marketing blog - postai levél címzés, boríték helyes megcímzése - honlap google optimalizálás
Nem egészen pontos, ellenben erősen dicsérő írás jelent meg a Manzárdról egy részemről még kevéssé áttekintett és nem igazán érthető célú honlapon.
Megjött Csönge a tengerről, pontosabban Kijevből, ahol két napot töltöttek a 10 napi krími sütkérezés után (odafele meg Lemberget nézte meg, úgyhogy tele van élményekkel). Le van nyűgözve az ukrán fővárostól, azt mondja, nem gondolta, hogy igazi világváros - még felhőkarcolói vannak.
Elmúlt napjaim nagyrészt weberészéssel folytak, eredeti szándékomtól eltérően sok időt töltöttem a pillangószív-versennyel, igaz, talán jópofa dolog is született belőle (Megalakult a PPSZSZ), no meg elkészítettem egy vadonat új versenyoldalt, amellyel talán szintén sikerül az élre törnöm (bár a mostani helyezéseimre igazán nem panaszkodhatom).
Az UngParty Manzárd a napokban bekerült az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adattár rendszerébe. Íme: Manzárd-EPA. Azon először meglepődtem, hogy a 97-ig visszemenő évlinkekre kattintva mindenütt ugyanaz az oldal - a legfrissebb - jön be, aztán kicsit beleolvastam, hogy is gondolták ezt az archíválást az OSZK-ban. Hát úgy, hogy amelyik elektronikus periodika a saját webhelyén teljes egészében (összes évfolyam, összes "száma" hiánytalanul) megtalálható, azt bizony nem mentik le a saját archívumukba és nem bontják évfolyamokra, hanem rálőcsölik az élő periodika linkjét, tessék keresni a régebbi számokat az eredeti honlapon. Végül is eléggé célszerű megoldás. Csak azt nem tudom, ha hirtelen törölném a teljes archívumomat, akkor honnan lenne meg az OSZK-nak. Igaz, vélhetőleg túlélné a nemzet könyvtára ezt a veszteséget.
A tavalyi eredményemnél eggyel feljebb léptem: akkor csak az első 100-ban szerepeltem, most azonban, ha a nyertesek közé nem is kerültem, bejutottam az ugyancsak megtisztelő Akiket még megemlített a zsűri kategóriába.
Nem vagyok az a bloger, aki telespékeli az oldalát videókkal, zenékkel, random fotókkal, időjárás jelentéssel, jópofa mutatós vagy digitális órával. Épp elég ez a rengeteg link a két hasábon. Mégis, egy kis blográdiózásra rászántam magam nemrégiben: talán észrevettétek, hogy a jobb felső sarokba kitettem egy-egy zenét, kétszeri kattintásra el is indulnak. Szerencsére...
Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint
Szereplek a HVG által indított GoldenBlog nevű verseny kategória-jelöltjei között. Aki szívesen olvassa az oldalaimat, a Közélet kategóriában a Manzárdra szavazva nyilváníthat véleményt