web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog


2006.aug.19.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Kornis Mihály búcsúja a Blogtertől - 2.

Kornis Mihály több részes búcsúzkodása a Blogter.hu szolgáltatótól 2006-ban. Neki is volt itt blogja, és az én összetűzésem vezetett oda, hogy ő is elhagyta a Blogteret. Előzmények:  Kornis: Búcsúlevél 1. rész, BDK cihelődik 1. rész | BDK cihetőlik 2, az én reagálásom búcsúleveleire: http://blog.kárpátalja.net/level-kornis-mihalynak/

Folytatásos búcsúlevél 2.

Amikor Prospero felkérésére ellátogattam BDK térfelére, egy hete, azt láttam, amit nem vártam, hogy itt nem a felhasználó sértegeti a kezelőszemélyzetet, vagy főnökséget, vagy nem tudom, hogy kell ezt mondani, hanem fordítva


Ámde a helyzet az, hogy amikor Prospero felkérésére ellátogattam BDK térfelére, egy hete, azt láttam, amit nem vártam, hogy nem a felhasználó sértegeti a kezelőszemélyzetet, vagy főnökséget, vagy nem tudom, hogy kell ezt mondani, hanem fordítva.

Miért csodálkoztam ezen módfelett?

Azért, mert nemrégiben személyesen is többször találkoztam a Blogtér vezetőivel, és mindegyiküket kifejezetten kedves, kultúrált, előzékeny és jóindulatú embernek találtam, semmi ujpé bennük, semmi vicsorgás. Ebben a vitában viszont akkor, megítélésem szerint, nem volt igazuk. Leöcsiztek, megfegyelmezni óhajtottak egy határontúli magyar írástudót, akinek az írásaiból bárki megtudhajta, ő Valaki, vagyis az én szótáramban a legtöbb, ami egy ember lehet: létezésének következetességével az ember fogalmáért áll helyt. És mióta! Nem épp Öcsi ő már. Régen a szovjet hatóságok öcsizték őt minden lehetséges eszközzel, mert a magyar kultúráért és önnön szavainak a szabadságáért küzdött, ma meg a Blogtér. Szégyen. Régi motoros BDK, ha ti nem tudjátok is, egyike a legbátrabb embereknek a halhatatlan Szovjetúnió közelében.

Tehát bocsánatot kell kérnem BDK-tól, amiért annak idején, amikor idejöttem, és Prospero felajánlotta, hogy a címlapra teszik a blogom logóját, a húzóra, nem mondtam azt, jó, de csak akkor, ha a BD-ét is. El tudom képzelni, fel is tették volna. Ők megkérdik, miért, én meg nekiállok ismeretet terjeszteni, áll esik le, BDK kerül fel, mellém. Gondolom én. Doransky és Prospero lázasan jóindulatú embereknek látszanak, ha ezt Karcsi és a barátai nem is szeretik elismerni most már. Ők tudják miért. Lehet, hogy én nem tudok mindent, de amennyit én látok belőlük, az több, mint elfogadható. Legföljebb nem műveltek annyira, hogy a határon túli magyar irodalom és kultúra hőseit, állomi támogatás és fizetés nélküli őrszemeit is ismernék, Parakovácsig terjed a tájékozottságuk, engem is csak a Nők Lapjából ismert Prospero, no de hát ez az én felelősségem is, nem csak az övé.
Mégis.
Nekem sokkal előbb ki kellett volna állnom azért, hogy BDKnak a még Berlin Potsdam kerületében, és a világ sokhelyén, az USA-beli Seattle-ban és szerte a világon, a Blogtérnél ezerszer jobban ismert és becsült Ungparti Manzárdjának a bannerét Prospero és Doransky a címlapon tartsa, csakis abban az esetben reklámozhatná az enyémet is anélkül, hogy lesülne a pofámról a bőr - ez volt az első felismerésem az elmúlt hétvégén, a BDK blog és a szerkesztői kommentek olvasása közben.
Mert szerintem BDK-nál nem azért csordult ki a pohár, mert itt most a csapból is a Para folyik (folyhatna rosszabb is, sokkal, és úgy néz ki, nemsokára fog is, nem is merem mondani kicsodák, mert nem szeretném siettetni a folyamatot), hanem azért, mert azt tényleg nehéz elviselni, ha egy ember egy valóságos netklubot üzemeltet a maga erejéből a közösség és a demokrácia liberális elveinek dialogizáló megvalósításáért, és a szolgáltatója, merőben kommerciális szempontok alapján mégsem tartja érdemesnek ennek reklámozását. Inkább Kispál és a Borz, Para, Kornis, vagy akár a Belga, (aki aztán télleg merő egy kultúra), vagy akárki, csak ez a kisoroszországba rekedt Öcsi ne.
De jól értsük: nem rosszindulat van emögött a Blogtér vezetői részéről, vagy szimpla sznobizmus, hanem rosszul felfogott kereskedelmi érdek. Ti, Prospero, míg egyfelől azt szeretnétek, ha a színvonalas közönségetek mind szinvonalasabbá válna, másfelől ezt megoldani úgy óhajtjátok, ahogy a csődbement magyar politikai élet. Részint szinfalak mögötti informális megegyezések révén, részint viszont úgy, ahogyan az újkonzervetív közgazdász-bunkók által felállított, érzéketlen és kultúraellenes píár-kánon multiglobál forgatókönyvében meg vagyon az írva.

Itt lép át a történet a személyesből és az egyszeri anokdotából elvi sikra.

Én nem akartam mindenáron eljönni innen, csak azt döntöttem el, hogy a húzóról leszedetem a nevemet, ha a BDK-é nem kerül fel oda, mellém. De azt hittem, hogy BDK-nak az elég, ha a közvélemény, meg én, személyesen is, és még a Doransky meg a Prospero is beáll a bocsánatát kérők és a neki igazat adók hosszú sorába, hogy próbáljuk meg ezt a nagyon TV-2 és RTL-klub ízű "közösségiesedési elwiwulást" ezt a best of sztorisodást megállítani. Mert én tudom, biztos vagyok benne, azért jöttem a régi Blogtérre, hogy ne a popcorn gyártási és kereskedelmi technikájával azonos mederben, szinten és know-howval szülessék meg a virtuális közössági oldalak kultúrája magyar nyelven.

De BDK nem engedett.Eleinte egyet értettem vele ebben.

Később azonban, azt látva, hogy a BDK. mellé állók egy része az egész cirkuszban arra talál alkalmat magának, hogy a Blogtér üzemeltetőinek emberi és szakmai hitelét megkérdőjelezze,  BDk makacsságát már kegyetlennek és kissé értelmetlennek is találtam, jóllehet e makacsság elviségében, tisztaságában egyáltalán  nem kételkedem. De mivel leírtam, hogy ha ő elmegy innét, akkor megyek én is (akkor még úgy nézett ki, hogy a Blogtér dobja le magáról őt) - és az író a leírt szavaiért az életével áll jót - hát el is megyek.

De nem azért, hogy BDK-val szolidarizáljak. Azt már megtettem, azt hiszem.
Nem is azért, mert kételkednék a Blogtér vezetőségének személyes, ámbár a lényeget tekintve mellékes jóindulatában. Nem kételkedem bennük. Hanem - higyjétek el, nincs a szavaim mögött más, mint amit mondok - kiváncsiságból.
Szabadságvágyból.

Én nem tudom, de nekem a feleségem, oppardon a Blogtér, gyanús.

Van valakije. De nem tudom kije. Elköltözöm tőle, mielőtt ország-világ tudja, csak még én nem. Megvagyok én egyedül is. Ha pedig a Blogtér bizonyítja hűségét - nem hozzám, de a becsülethez, a nyílt tranzakciókhoz, a tiszta beszédhez - az egy év alatt biztosan kiderül.És akkor, ha így lesz, újra próbálkozom itt írással, egy csokor virággal neki. De ahhoz hogy így alakulhassanak a dolgok, mielőtt elmegyek, kicsit alaposabban elgondolkodom e helyt a Blogtér jobb jövőjén. Nekem arra kell vigyáznom, hogy ha az én szájamból hallod, szép legyen az igaz. De a Blogtér újdonsült, dogon fetish csilivili szájában ülve, nem lehet az szép, hogy is mondjam, egyszerűen igaz, nem látok biztosítékot rá. Nem rosszaságot érzékelek a vezetőségben, hanem ifjúi - vagy nagyon is öreg - tudatlanságot. Hozzájuk képest én kissrác vagyok, mazsola, egy jenő a felnőtt üzlethez. 

Hát ez már csak igy szokott lenni.

                                        
holnap folytatjuk

______________________________

 

Kornis Mihály búcsúzása a Blogtertől - 1.

Folytatásos búcsúlevél

Kedves Blogtér! Kedves Balla D. Károly! Kedves Parakovács Imre, kedves én! Mindannyiotoktól bocsánatot kérek, jóllehet különböző okokból. Kipattant itt egy vita jó egy hete. Összefoglalom, ahogy én értem.

Kornis Mihály velem együtt a blogter.hu rendszerében vezette blogját. Az ingyenes szolgáltató saját szerepét félreértve néhány vezetője révén maga is részt vett a blogközösség életében, volt saját blogjuk, kommentálták a felhasználói blogok bejegyzéseit, a gépház-blog például messze túlment a szolgálati közlemények publikálásán. Ez akkor vezetett először konfliktushoz, amikor egy húzásuk - PKI túlszerepeltetése - részemről erős bírálatot kapott. Ekkor kéményen beszóltak nekem és nagyjából eltessékeltek. Ami egy szolgáltatótól igencsak megkérdőjelezhető magatartás. Kornis Mityú az elmérgesedett vitában mellém állt - persze a maga módján.

Kedves Blogtér! Kedves Balla D. Károly! Kedves Parakovács Imre, kedves én!

Mindannyiotoktól bocsánatot kérek, jóllehet különböző okokból. Kipattant itt egy vita jó egy hete. Összefoglalom, ahogy én értem. A vita szerintem egyáltalán nem volt felesleges: a végére, mint olvasható, az összes résztvevő megbánta, amit tett, és mindenki önmagát múlta alulfelül kompromisszumkészség tekintetében. Én sem szeretnék lemaradni, tehát egy időre kiiratkozom a Blogtérről.

Nem haraggal, hanem kiváncsi figyelemmel, mondani se merem, szeretettel. Figyelni fogom, mi zajlik. Kis személyes napilapom fügetlenségét azonban zordonul őrzöm, úgy, ahogy azt Petői Sándor, forrófejű bloggertársam a nagy magyar irodalomban hajdan a nagy magyar pusztába üvöltötte:

Fázunk és éhezünk,
átlőve oldalunk,
részünk minden nyomor,
de szabadok vagyunk!

Majd figyelem a Blogteret nélkülem, önmagában, objektíve, ahogy van, a vanását, amíg meg nem értem, hogy kik, miért s mire óhajtanák felhasználni a tényt, hogy a nevem történetesen és szinte véletlenül, és csak egy icipici területen ugyan, de ha idebloggolok, tagadhatatlanul összekapcsolhatóvá válik a Blogtér amugy, komolyan mondom, multi és paraszimpatikus világával.
Ha tetszik nekem az, aki vagy ami az itt olvasható blogok, köztük az én személyes napilapom farvizén óhajtaná szállítani, mi több, el is adni a maga fasza kis portékáját, akkor majd visszajövök. Adok magamnak tünődni ezen egy évet, ha nagyon tehetséges vagyok, egy felet. Addig biztosan kiderül, hogy mi ez itt: blogszolgáltatás, vagy a médiaipar egyik hirdetőfelülete?

Netán ez is, az is.

De melyik ágáé?

Nekem nem volna baj például, ha a Noam Chomsky mögött álló jelentős szellemi erők ámbár nem tudom, vane pénzük, csak egy kanyi lovuk akár most mohón felvásárolták a Musa e kies bájú, elektronikus Parasnasszát azért, hogy az emberi gondolat szabadságának, nagyvállalatok érdekekeitől független mozgásának helyet biztosítsanak. Idevágtatnék gyorsan, hadd legeltessem én is itten a törpeponi Pegazusomat!

De nem vagyok benne biztos, hogy mostanában a szabadságom kopogtat a Blogtér ajtaján. Sokkal inkább az az érzés uralkodik el izgatott bensőmön, ami a három kismalacén is, amikor a Nagymamának öltözött Parakovács El Lobo koppantott az ajtajukon, piros pöttyös kendővel a fején. Sejdítem a farkas csikorgó mosolyában az étvágyat.

Politika- és finomságos zsozsószagot érzek

Jó is az, ha nem rajtam keresik, bújtatva, hanem én találom, a magam akaratából és szívélyes jóváhagyásommal. Egy szép napon bujdogálni kezdett a postaládámba Blogtér aláírással egy Videobomb nevű, spamgyanús linkekkel felszerelt hirdetmény, amit azonmód, orrcsipesszel a szemétládába hajintottam, meg se néztem, mi a (fütty) az, de az aláírásából láttam, hogy a Blogtér általam különben tök normálisnak ismert fenntartóinak közük van ehhez a (fütty)höz, gondoltam, ja persze, veri őket az új főnökség, mint az ördög a feleségét, szegények, hajigálniuk kell a videobombát. Azzal el is felejtkeztem volna az egészről, hiszen mostanában nagyon sokat dolgozom és megbocsájthatatlanul kevés időm van még a saját Blogtéren felállított napilapom, a FELIRATOK A FEHÉR ÉGEN gondozására is, itten van, ez, amibe írok épp, ha igaz, amit nagyon is szégyellek (mármint azt, hogy ilyen kevés új felirat reppent föl mostanában az én fehér égboltomra), s a tisztelt Olvasó szíves elnézését kérem, szeptemberben ez már nem így lesz, naszóval

Akkor kapok egy hangsúlyoznám, tisztességes, de kétségbeesett emailt Prosperótól, nézném már meg, olvasnám el a BDKval elmérgesedett vitájukat, és írnám meg neki, mi a véleményem az ügyről.

Amennyire jólesett, hogy tekintélye van előtte a szavamnak, annyira zavarba is hozott; nyomban éreztem: Balla D. Károly háta mögött nem írhatom neki még azt se, hogy neki van igaza, nemhogy az ellenkezőjét. Ezt ő talán tudná is, ha nem volna pont annyira kiborulva, mint egy tisztességes ember szokott olyankor, ha már tudja, tévedett; mindegy, azzal, hogy a véleményem kéri, bevon egy vitába, amihez semmi közöm, gondoltam, mielőtt elolvastam volna a vitát, na mindegy, előbbutóbb úgyis színt kell vallanom: anyáme nékem Parakovács Imre, vagy a TMobil, majd ennek kapcsán sort kerítek rá

Úgy is lett.

A vita, lám csak, tényleg a Blogtér elparakovácsosodásának tragikomikus történetéről, a tehetséges nyelvbűvész és geniális politologiai illuzionista érthetetlen elblogteresedésének szomorú históriáját ragozta, végehossza nélkül.

Itt, elöljáróban mindjárt leszögezném, PKI. nem anyám ugyan, nem is reklámemberem, de mint Mikszáth, aki vagyok, mondaná: ő egy ifjú újtörök, a liberális sajtó talán egyetlen, sűrűn pislákoló reménye, akinek a véleményével még a leginkább egyetértek (számszerüsítve: kéthavonta egyszer) a napilapok off line romhalmazában. Például még nem köszönte meg neki a mai napig sem a Gyurcsánykormány propagandafőnöke, hogy Imre mondta ki először a magyar sajtóban a jövő megoldását, tudnillik hogy mi a túrónak szólítják fel O.V.-t, mondjon le? A Fidesz addig moccanni nem tud, amíg ő tartja a kezében. Az a jó, ha nem mond le. Le ne mondon! Ezt az igazságtól sziporkázó gondolatot Para előtt a Gyurcsány píárcsoport nem látszott tudni. Para egy édes, pityókás vasutas, aki időközönként nagyon jókat mond a mi rejtőjenői életünk szaharai pályaudvarán. Amikor nem a Blogtéren szendvicsel. De biztos nem tehet róla. Valami történhetett. Innen üzenem :Para, mindentől függetlenül, szeretem a humorodat! Most aztán meg pláne, hogy többet nem látlak Lottó Ottónak itt. Bocsáss meg, ha bármivel, akaratlanul megbántottalak. Keep on, Doctor!

holnap folytatjuk

_________________________________

_________________________________

blog: feljegyzések az üvegházból - épített télikertek budapesten - notebook blog - akku 1 év garanciával - marketing blog - postai levél címzés, boríték helyes megcímzése - honlap google optimalizálás