Jó érzés tölt el, amikor Éva begördít a Vörösmartyn a sátrak közé. A sokadalom ugyan kicsit nyomaszt, de a könyves ünnep emelkedettsége megérint. Első utunk a Magvető standjához vezet, Évát saját szerzőjükként üdvözlik. Egyeztetések Morcsányi Gézával, Boldizsár Ildikóval; Éva jelzi, hogy a szerkesztőjével nagyjából befejezték a munkát, másnap egyébként találkozik vele. Én is kapok egy tiszteletpéldányt a

2006. június 10., szombat

Ezen a napon háromszor ázunk meg. Először induláskor. Délelőtt Baján elkeseredetten zuhog az eső, egybefüggő sötét felhő vonja be az eget, esélye sem látszik annak, hogy kiderüljön. Beírom erre az oldalra, hogy ilyen időben mi ugyan ki nem megyünk a Könyvhétre, ne is várjanak azok, akik ma találkoztak volna velünk. Ám István jelzi ugyanott dél körül, hogy a fővárosban már kiderült, remek az idő. No, akkor viszont ideje indulni, sokakkal beszéltem meg találkát.

A beszállás velem eléggé lassú művelet, minden esernyők ellenére is alaposan megázom. Fúj a szél, az eső becsap a kocsiba minden ajtónyitáskor. Eléggé lucskosan vágunk neki a 170 kilométernek, bekapcsolom a fűtést, a térdemen szárítgatom Éva átázott blézerét.

Szekszárd magasságában aztán kifutunk a felhők alól, ragyog a nap, hőség lesz hirtelen. Budapest alatt még elkap egy újabb zivatar, de amikor a Kempinsky mögött leparkolunk, újra remek az idő.

Még ki sem szállunk a kocsiból, máris egy ismerőst pillantunk meg, Geréb Anna épp előttünk halad el. Kikászálódunk, beszélgetünk pár percet, elkísér minket egy darabon. 

Jó érzés tölt el, amikor Éva begördít a Vörösmartyn a sátrak közé. A sokadalom ugyan kicsit nyomaszt, de a könyves ünnep emelkedettsége megérint. Első utunk a Magvető standjához vezet, Évát saját szerzőjükként üdvözlik. Egyeztetések Morcsányi Gézával, Boldizsár Ildikóval; Éva jelzi, hogy a szerkesztőjével nagyjából befejezték a munkát, másnap egyébként találkozik vele. Én is kapok egy tiszteletpéldányt a Szép versekből. Ezúttal ugyan fotók nincsenek benne, nem gyönyörködhetek nemes arcélem láttán, sőt, idő híján még a benne pompázó versemet (Időnek előtte) sem olvasom el.

Balázs István csörög rám: merre vagyunk? Teszünk egy kört a standjukig, közben persze sok helyütt megállítanak az ismerősök. Petőcz Andrissal megbeszéljük, hogy a könyvéről írt reckóm egyelőre nem jelent meg a felkérő napilapban, kicsit odább kézrázás Békés Palival, sebtében gratulál Évának, futó kézszorítás Gömöri Gyurival, egy sarokkal odább ráköszönünk Szakolczayra, de gyorsan tovább húzunk, nehogy beszélgetni akarjon (pedig akar), Ferdinandy köszöntésére azonban örömmel állunk meg, ezúttal nem sütöm el a többször előadott tréfát, hogy ő az egyetlen író, akire féltékeny lehetnék, Éva annyira szereti az írásait. Konczek Jóska kijön kedvünkért az asztal mögül, megöleljük egymást, új kötetét dedikálja nekünk: összegyűjtött verseit, negyven év termését tartalmazza. Nézem a borítót: „Szinyei?” Jóska rábólint: „És milyen jók a színjei!”. Két nap múlva a festmény eredetije előtt csak elsietünk a Nemzeti Galériában.

És végre az Animus standjánál. Balázs Pista egyik legrégibb szakmabéli kapcsolatunk, akivel igen közeli barátságba keveredtünk az évek során. Jólesik nekünk, hogy Csönge lányunkról elfogódott elismeréssel beszél, aminek talán az egyik oka, hogy embrió korától ismeri: Éva éppen Csöngével volt pocakos, amikor István az ikerlányaival együtt felfuvarozott minket valahonnan vidékről. Most meglátja Bodor Bélát két standdal odább, na, az ő lánya is nagyon okos és talpraesett, mondja, és pár perc múlva meg is ismerkedünk Emesével (Csöngével épp elkerülik egymás). Bélának ott az összes nőrokona: mama, feleség, leány, a kárpátaljai irodalomról mégis váltunk pár szót, érdekesek a szempontjai, amelyeket felvet. Tarján Tamás jön még oda pár szóra és percre. Mindez a Parnasszus standjánál, Pálos Anna szíves vendéglátásával.

Csönge közben a térre érkezik, azt mondja, hogy itt áll a színpad előtt. Sietünk oda - közben futó találkozás Szabó Palócz Attilával és családjával, később Pávai Patak Mártával -, de nem találjuk. Kiderül, hogy két színpad is van a téren, a másik átellenben.

Pécsi kiadómmal (Pro Pannonia), Szirtes Gáborral csak pár percet tudunk beszélgetni. Elmondom, hogy készen van a ±2000 c. kéziratom, de irtózatosan hosszúra sikerült. A rövidített, meghúzott verzió is félmillió karakter; hajlandó-e egyáltalán ennyit elolvasni, netán érdekli a 30 %-kal hosszabb, teljes hétévi napló? Abban maradunk, hogy egyelőre küldjem el egyetlen esztendő teljes anyagát, plusz 5 oldalnyi összefoglalót az egészről. Ez alapján ő eldönti, hogy a kiadás érdekében ősszel felveszi-e a megpályázandó kéziratai közé.

Közben telefonos egyeztetések Kulcsár Istvánnal, akivel jó előre leemaileztük, hogy itt találkozunk, és itt meséli el azokat a sztorikat, amelyeket levélben nehéz lett volna. Most nehezen talál ránk, mivel standról standra járva folyton változtatjuk a helyünket. Az utolsó üzenet már úgy szól, hogy ők beültek a feleségével a Gerbaudba, menjünk oda mi is. Keressük is az átjárót, hol léphetünk ki a sátrak karéjából, teljesen véletlenül épp a kárpátaljai standnál találjuk meg. Az ott álldogáló Dupka Gyuri annyira meglepődik, hogy kézfogásunk utáni zavarában Évának és Csöngének még puszit is ad. 

Irodalom és klíma a taraszon

Letelepszünk a Gerbaud teraszán és hallgatjuk a Kulcsár-sztorikat. Apámtól örökölt barátom gyakran reagál jegyzeteimre hosszabb-rövidebb mailekben, legutóbb a Karinthy Ferencről és Faludyról írtakról jelezte, hogy ezekhez bizony lennének adalékai. Most elmeséli őket. Megajándékoz édesapja, Dr. Kulcsár István újra kiadott kötetével, aki egyébként Böhm Aranka, azaz Karinthy Frigyesné pszichiátere is volt. De a könyv nem erről szól, hanem sajátos identitástörténet, amelynek során a szerző eljut a "képmutatásig menő asszimilációs kísérlet"-től a zsidó sors tevőleges felvállalásáig, mígnem öregkorában, gyakran hazalátogatva Izraelből felfedezi "léte magyarságát". Itthon ki is készítettem a könyvet az olvasandók közé.

Persze minket is alaposan kikérdez itthoni dolgainkról, feleségeink közben intenzív különdiskurzust nyitnak, épp benne vagyunk a beszélgetés sűrűjében, amikor előbb csepegni, majd zuhogni kezd az eső. Mire bemenekülünk a kellemesebb klímájú belső helyiségbe, én újra csurom vizes leszek, aznap már másodszor.

Még vagy egy órát ücsörgünk, a szomszédos asztalnál is kedves ismerősök, két Katalin, Kulcsár és Liptay, a Könyvhét rádiós közvetítéseinek ceremóniamesterei. Elbúcsúzunk Kulcsáréktól és Csöngééktől, már a következő program várható izgalmait ecsetelve: blogerek találkozója, Blogtér-buli a Tűzraktérben….

Szintén előre lelevelezett egyeztetés szerint telefon Krisztának, aki dolga végezvén a Terícium  Tericium Kiadó standjánál, vállalta, hogy elnavigál bennünket a találkozó helyszínére. Oda is érkezünk gond nélkül. A helyszínen kicsit csalódottan tapasztalom, hogy az igencsak hűvös estében szabad ég alatt fogunk ücsörögni a szórakozóhellyé és művészeti rendezvények színterévé alakított hajdani gyártelep udvarán. Annak ellenben nagyon örülök, hogy jó pár blogteres kollégát megismerhetek. El Lobóék mellé ülünk, vele már kommentekben korábban egyeztettünk, és tudtuk, hogy többé-kevésbé a mi kedvünkért jön fel Pécsről. Másokkal is sikerül pár szót váltani (nem sorolom fel őket, mert biztosan kihagynám néhányukat). Hogy tartsam magamban a lelket, gyors egymásutánban megiszom két vodkát, de továbbra is ugyanúgy fázom, megvesz isten hidege. Néhányszor rákérdezek, hogy nincs-e itt valahol egy fedett és melegebb helyiség, ahová átvonulhatnánk, illetve hogy lehet-e itt vacsorázni (az ebédet aznap kihagytuk) – de mindenki csak a fejét rázza.

Amikor aztán elered az eső, Éva a fedett kapuátjáróba menekít. A többiek is, úgy látjuk, szétspriccelnek. El Lobo és lánya mellénk kerül, nézzük a tartósnak látszó esőt, én szinte reszketek a huzatban. Menjünk el vacsorázni egy rendes helyre, ajánlom,  Lobóék örömmel ráállnák. A kocsiba beszállva persze harmadszorra is megázom.

Bő negyedóra múlva már a Márkusban ülünk, vacsorázunk, sörözünk, beszélgetünk. Ráérősen és kellemes melegben. Sok mindenről szó esik, elég jól megismerjük egymást, kicseréljük blogos és más média-tapasztalatainkat. Fogalmunk sincs arról, hogy a többiek végül is együtt maradtak és hosszas keresgélés után találtak egy fedett (ám igen hideg) helyet, ahol még sokáig időztek. Minderről csak másnap értesülök, amikor Gátiáknál futólag belekukkantok néhány blogtéri beszámolóba

[Fissítés jún. 16-án. El Lobo is feltett néhány képet, közülük tűzöm ezt be ide. Talán látszik, hogy mennyire fázom pedig úgy emlékszem, itt már utána vagyok a két vodkának, és hiába van rajtam két pulcsi. Különben egyes posztokban bizonyos viták alakultak ki az est megrendezését illetően. Ebbe én nem akarok belemenni, nem hibáztatok senkit semmiért, "elmenekülésünkkel" azonban talán jeleztük, hogy ez így nekünk nem igazán felelt meg. Valóban köszönés nélkül jöttünk el, amit sajnálok, de ha visszamegyünk búcsúzkodni, akkor tényleg bőrig ázom. És a placcon, ahonnan eljöttünk, nem is maradt senki. Én meg alig vártam, hogy valami melegebb, fedett helyen tudjam magam.]  

(Bár szívesen beszélgettem volna még sokakkal, de igazából nem tudom sajnálni, hogy eljöttünk; ha jól értem, egy hideg és ricsajos helyen folyt a forró és ricsajos összejövetel; ehhez én talán már öreg vagyok.)

Közel az éjfél, amikor szállásunkra érkezünk. Viki, kedves „szálláscsinálónk” kijön elénk, a portás is csatlakozik, így kettejük segítségével Éva könnyen felhúz a jó pár lépcsőfokon. A szoba kényelmes, wécés-zuhanyzós. Ringatni se nagyon kell minket.

---------------
folytatás a beépített kerti teraszon télen

---------------
előző rész<<

Kicsit el is kényelmeskedjük az időt, így kis híján lekéssük a rendezvényt, amelyre az Ünnepi Könyvhét nyitó napján kerül sor, s amely miatt két nappal korábban indultunk az eredetileg tervezettnél. Illetve hát persze mégsem maradunk le semmiről.

2006. június 8., csütörtök

---------------
folytatás

csoportos sms üzenet online