web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog


2006.jún.22.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Bush majd visszacsinálja Trianont

tömeges sms üzenetSzinte már látom is lelki szemeimmel, ahogy első fehérházi vacsorája után G.W.B. kiteregeti az ebédlőasztalon Közép-Európa térképét, a folyton felkunkorodó sarokra ráteszi a sótartót, és egy vastag filctollal szépen visszarajzolja Nagy-Magyarországot, aztán szól a titkárának, vigye át a mappát a hadügybe, hogy megmondják, kiknek kell hadat üzenni SMS-ben azonnal.

Már hiányoltam a témát! Micsoda dolog, hogy itt látszólag mindenki beérné azzal, ha Bush bocsánatot kérne 56-ért. Ahelyett, hogy örvendeznénk: a szuperhatalom elnöke mintha végre kezdené megérteni, hogy ezt a forradalmat nem Kossuth vezette.

Ám nem kellett csalódnom. "Ausztriában élő jogvédő kezdeményezésére több ezren írtak alá a határon túli magyarok érdekében" azt a levelet, amelyet aztán Éva Maria Barki "eljuttatott" Busnak, és amely vélhetően el is ért valamelyik középszintű szűrőberendezésig. A magyart erősen törő nemzetközi jogász egyébként a bécsi székhelyű (!) Nemzetközi Erdély Bizottság elnöke (imádom az ilyeneket; olyan is van, hogy budapesti székhelyű Kárpátalja Szövetség) és legutóbb a doppingügyben elmarasztalt két magyar olimpikon védőjeként hívta fel magára a figyelmet (az is igazságtalan trianoni sérelem volt!).

Most 3567 aláírással megerősítve nagyjából azt kéri, azt várja el az amerikai elnöktől, hogy gyorsan csinálja vissza Trianont, mert az rossz dolog.

Szinte már látom is lelki szemeimmel, ahogy első fehérházi vacsorája után G.W.B. kiteregeti az ebédlőasztalon Közép-Európa térképét, a folyton felkunkorodó sarokra ráteszi a sótartót, és egy vastag filctollal szépen visszarajzolja Nagy-Magyarországot, aztán szól a titkárának, vigye át a mappát a hadügybe, hogy megmondják, kiknek kell hadat üzenni.

 Enyit csak megér nekünk ez a bushójárás és egy kis útlezárás a Bush-sávokkal.

 

------------

htm, sms üzenet, politika, magyarország, közpol, magyarság, tömeges sms - Már nem olvasható a levél rövid ismertetése az MR honlapján és hosszabban a MNO-on

Ukrajna, Orbán, keresőmarketing

Keresőoptimalizálás - Ukrajna

A szakértői keresőmarketing munka oroszlánrészét Ukrajnában a válság idején a kevésbé látványos finomhangolások képezik, a legfontosabb mégiscsak az, hogy első oldalra, első helyre kerüljön weboldalunk a Google-találatok rangsorában.és leherőleg ne black hat seo módszerekkel. Mégpedig...

Legális keresőmarketing

black-hat-seo.jpgMégpedig nem a hirdetett (fizetett) linkek, hanem az organikus találatok között, amelyek sorrendjét a keresőalgoritmusok határozzák meg. Hogy pontosan milyen szempontok alapján, azt a nagy világcég belső emberein kívül senki sem tudja pontosan, talán még ők se mindig, de egy egész ukrajnai SEO szakma elérhetősége  (már-már prémiumra ácsingózó iparág) szerveződött arra, hogy ezeket a szempontokat részben megismerve, rézben az eredményekből következtetve érvényesítse a támogatni kívánt honlapokra nézve.

Orbán és a Google

Ebből tudható, miként vált Magyarország miniszterelnöke Puszi Orbánná. Úgy tűnik, a szeretett vezér arcmásának ironikus célzatú kidekorálása nemcsak a szakkollégista team tagjainak jutott eszébe. Megtette ugyanezt az extrém művészeti megnyilvánulásairól híres (olykor hírhedt) Tereskova, azaz  Nagy Kriszta is. Nem kevesebb mint 57 piktúrát készített Portré festést vállalok c. kiállítása számára (érdekesség: a vernisszázst a Godot galériában a hajdani első, egyetlen és utolsó kárpátaljai avantgárd költő, manapság inkább fotós, kritikus, esztéte Cséka György fogja megnyitni).

Ez a szakma, ez a tevékenység a keresőoptimalizálás, amely a keresőmarketingnek már csak konkrétan azzal a feladatával foglalkozik, hogy bizonyos keresőkérdésekkel élpozícióba juttassa az optimalizálás alá vett honlapot a Google-találatok között.

Maga a keresőoptimalizálás (Search Engine Optimization; SEO) azonban szintén összetett és sokágú, többirányú tevékenység. Én két ágával foglalkozom, ezek pedig honlapoptimalizálás, amely a honlaptartalom fejlesztése és a szerkezet keresőbarát kialakítása révén teszi a weboldalt Google-szempontoknak minél megfelelőbbé, és még inkább a prémium linképítés, amely külső hivatkozások rendszerének felépítése révén szerez a támogatott honlap számára több presztízst annél, mint ami Orbán Viktort mergilleti az Ukrajnai krízis óta.

Sólyom átnyúlt a politika feje fölött

A magyar köztársasági elnök felváltva szerzi nálam a fekete és a piros pontokat. Most az elnök úr átnyúlt a KM, a MEH, a parlamenti bizottság, a HTMH feje fölött, nem Szabó Vilmos, Bársony András és Komlós Attila, és főleg nem Németh Zsolt határon túli kedvenceit hívta meg, nem a hivatásos (és megélhetési) magyarokat, hanem

Tovább

Sólyom átnyúlt a politika feje fölött

A magyar köztársasági elnök felváltva szerzi nálam a fekete és a piros pontokat. Most az elnök úr átnyúlt a KM, a MEH, a parlamenti bizottság, a HTMH feje fölött, nem Szabó Vilmos, Bársony András és Komlós Attila, és főleg nem Németh Zsolt határon túli kedvenceit hívta meg, nem a hivatásos (és megélhetési) magyarokat, hanem

A magyar köztársasági elnök felváltva szerzi nálam a fekete és a piros pontokat. Hogy őt választották Szili helyett, annak kifejezetten örültem (lásd akkori jegyzetemet), és alapjában most is azt gondolom, nem árt a balliberális kormánynak egy enyhén jobbos elnöki ellensúly. Aztán volt két rossz húzása őexcellenciájának, egyik, hogy megsúgta Orbánnak, mikor lesznek a választások (még rosszabb, ha fordítva volt, és ezt Orbán súgta meg őneki), a másik az a szerencsétlen kéz-nem-fogás (erről itt írtam). Most azonban olyat cselekedett, ami első látásra mindenképpen nagyon szimpatikus.

Ahogy erről a hírek beszámolnak: Sólyom László kezdeményezésére konferencia jött létre a szomszédos országokban élő magyar tudósokkal, közéleti és a civil személyiségekkel azért, hogy megvitassák a határon túli magyarok helyzetét. Azaz az elnök úr átnyúlt a KM, a MEH, a parlamenti bizottság, a HTMH feje fölött, nem Szabó Vilmos, Bársony András és Komlós Attila, és főleg nem Németh Zsolt határon túli kedvenceit hívta meg, nem a hivatásos (és megélhetési) magyarokat, hanem tudós embereket, közéleti személyiségeket és civileket. Ma délelőtt hármukkal a Duna TV-ben láttam egy rövid beszélgetést: igen szimpatikusak voltak. Mind ahogy szimpatikus maga a gesztus, az elképzelés és Sólyom nyilatkozata is. (Persze azért tesz egy gesztust a politika felé és hangsúlyozza a MÁÉRT fontosságát...)

Vajon adhat-e mindez reményt arra, hogy az átpolitizált és alapjában elhibázott magyar-magyar kapcsolat (ezen belül a velejéig romlott támogatási rendszer) idővel javítócsomagot kapjon a tudományosság és a civil társadalom részéről? Ha a köztársasági elnöknek ezt sikerül végigvinnie minden politikai és ideológiai ereszd el a hajamat nélkül, azzal első lehet a határon túli magyarságért érdemben cselekvő közjogi méltóságok  sorában.

--------
De vajon ki volt ott a konferencián Kárpátaljáról?? Ahol gyakorlatilag nincsenek független értelmiségiek, tudósok, közéleti személyek. Nincsenek, mert mind lecsatlakoztak, beágyazódtak valamelyik politikai érdekszférába. Tényleg, ki képviselhetett bennünket Sólyom előtt?

süti beállítások módosítása