web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog


2011.sze.07.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Brigitte Bardot fanszőrzete

 női szépség - a meztelenség esztétikája - film - Brigitte Bardot fanszőrzete -

Természetesen nemcsak azért érdemes megnézni Roger Vadim kissé nehézkes című filmjét (Don Juan, avagy: Don Juan, ha nő lett volna; Don Juan ou Si Don Juan était une femme…, 1973), mert filmvásznon ekkor láthattuk utoljára Brigitte Bardot kebleit (többször) és fanszőrzetét (egyszer), hanem azért is, mert érdekesen felépített, különleges hangulatú alkotás akkor is, ha nem tartozik a filmművészet nagy remekei közé és kissé talán a cím felkeltette várakozást is alulmúlja.

 

A csábító hölgy csábereje ugyanis valahogy nem tűnik eléggé valódinak. Nemcsak az a legendás Bardot-i babaszépség tűnik egy-egy jelenetben megkopottnak, elvirágzottnak (nem csoda: csaknem negyvenéves nőről beszélünk!), hanem az érett asszony varázsa sem látszik eléggé ellenállhatatlannak. A hódítások nem eléggé cselesek és kockázatosak, egyáltalán: hősnőnkben nincs meg a donjuani fékezhetetlenség, a veszedelmeket vállaló vakmerőség. Nehezen élhető át a konfliktusok tragikuma is, talán csak a pap-rokonnal megeső szerelem bizarrsága és a gitáros fiú öngyilkossága eléggé poétikus ahhoz, hogy a művészi ábrázolás ereje hitelesítse az egyébként vázlatos történetet.

Az utolsó kockák felcsapó lángjai a jelenet teatralitása ellenére mégis mélyre égetik az élményt, főleg, ha tudjuk, hogy a film majdnem pontosan annyi idős, mint Bardot volt a forgatásakor.


Don Juan, avagy: Don Juan, ha nő lett volna. Francia-olasz filmdráma, 1973. Rendezte: Roger Vadim, forgatókönyv: Roger Vadim, Jean Cau, zeneszerző: Michel Magne, operatőr: Henri Decaë, Andréas Winding. Főbb szereplők: Brigitte Bardot (Jeanne), Robert Hossein (Louis Prévost), Mathieu Carriére (Paul), Michele Sand (Léporella), Jane Birkin (Clara), Maurice Ronet (Pierre Gonzague).
több film

Olvasd el ezt is: Árnyékszéki románc

Érthetetlen

[Olykor kegyetlennek]

Olykor kegyetlennek kell lennünk barátunkkal, hogy könyörületesek lehessünk ellenségünkkel.

 

Érthetetlen

Vajon ki írja azt a tömérdek rossz verset, ha minden költő itt tolong a fogadásokon?

 
 

továbbiak>>


Mi történne, ha a tetőfedőt és fiát munkájuk végeztével a megrendelő nem fuvarozná haza falujukba? Bizonyára maradnának a tetőn, „fejünk fölött a magasban”. Hasonló, szépséges-borzongató természetes képtelenségek könyve e novelláskötet. - Tarján Tamás kritikája a revizor.hu portálon.

Honlap - kölcsönbe

Szemán Öcsi felhívott, amit évente egy-két alkalommal minden apropó nélkül is megtett, ha úgy érezte, valamilyen esztétikai problémáját meg kell velem osztania. Most azonban konkrét ügyben keresett. Hallotta, hogy írtam róla a honlapomon. Mondom, hogy így igaz. Hát ő szeretné...

Ha létezne modern kárpátaljai festészet (mint ahogy nem), akkor Öcsit mindenképpen a megalapozói között tartanánk nyilván. A szocreál tombolása idején tehetségét hivatalosan el nem ismerhették, munkáit sorra kizsűrizték, enyhén deviáns viselkedése és excentrikus alkata miatt állást se mindig kapott. Míg a Kárpátok zordon szépségét vásznak tízezrein megörökítők díjakat zsebeltek be és az állami megrendelések és felvásárlások honoráriumaiból házat vettek, őt csak az alkoholizmus tudta kiemelni alagsori egyszobájából, ahol családjával, élete vége felé pedig már egyedül élt.

       A rendszerváltozás meghozhatta volna számára a sikert, de ekkor már alkalmatlanná vált arra, hogy ezért bármit is tegyen. Belépett ugyan a hegyeknek hátat fordító és korábban mellőzött művészek társaságába, részt vett több közös kiállításukon, később rendeztek számára jó néhány személyi tárlatot, munkái megjelentek megyei és országos, sőt külföldi verniszázsokon, de valahogy a siker és elismertség lepattant róla, nem tudott köré fonódni. Eladni is csak annyit adott el képeiből – általában jóval áron alul –, hogy igencsak szerény megélhetését fedezze.

       A 65. születésnapja alkalmából rendezett kiállításról, amelyen, mint minden egyéb alkalommal is, koravén kamaszként jelent meg és akként viselkedett, írtam pár sort a webnaplómba, elmondtam a művészetéről és alkotómódszeréről, amit gondoltam.

       Harmadnapon felhívott, amit évente egy-két alkalommal minden apropó nélkül is megtett, ha úgy érezte, valamilyen esztétikai problémáját meg kell velem osztania. Most azonban konkrét ügyben keresett. Hallotta, hogy írtam róla a honlapomon. Mondom, hogy így igaz. Hát ő szeretné elolvasni. Ennek semmi akadálya, jöjjön csak fel hozzám, bíztattam.

       – Jaj, nekem nagyon kevés időm van, mondd csak, nem tudnád nekem egy pár napra elküldeni azt a honlapot? Ha időm lesz, itthon kényelmesen elolvasom, aztán  esküszöm, hogy visszaadom. Nem örökbe kérem, csak kölcsönbe!

       Remélem, égi festőműhelyébe, ahol második éve tartózkodik, már bevezették az internetet, így el tudta olvasni, amit róla írtam.