web lap top tartalom ajánló blog


2007.már.06.
Írta: bdk Szólj hozzá!

Virtuálom magam! (pro memoria)

Ezt a blogbejegyzést fel tudom használni virtuális laptop memória (és vps szerver) projektemhez a hardver tartalommarketing területén (VPS bérlés), így a korábban a posztban szerepelt linkek helyett másmilyeneket helyezhetek el benne. Ugyan ez az URL pillanatnyilag nem szerepel a Google indexében, de folyik az újraindexáció, lévén ezt kezdeményeztem a Webmestereszközökben. Eredetileg ez állt a posztban, nem árt magamat emlékeztetni. Pro memoria:

Nem azért mondom, de a budapesti virtuális hídfoglalás okán ma egy órán belül hívott telefonon Friderikusz Sándor és Orosz József. Kerülő úton fülükbe jutott az interakció híre, felkeltette érdeklődésüket. Sajnos a televíziós egyenes adás több mint gubancos, viszont a Klubrádióban ma 18.00 óra után, Orosz József Kontra műsorában - ha igaz - benne leszek. Hallgassátok.
Az interakció - web akció - mibenléte a fentebbi hivatkozásra megnyíló főblog-béli leírásban elolvasható. (Erzsébet híd, Budapest)
Addig is: mi a virtuális szerver - vps bérlés?
virtuális hídfő, virtuális szerver, ajánló, akció, balla d. károly, webakció, internet, vps bérlés, budapest szerviz:

Beharangozó

Válogatás kolos régi buzz.hu blogjából: Webbuzera

Beharangozó

  1. 11. 19. 2006. nov. 19. 11:19

2 komment
Kategóriák: Más
Címkék: bemutatkozas, programozas, web, web2

Azt hiszem először magamról kéne írnom pár dolgot. Ha jól számolom, már 6 éve foglalkozom programozással, számítástechnikával, persze kérdés hogy ebből a 6 évből mit számíthatok igazi programozásnak, és mit nem. A fenti okok miatt ez az idő lehet több is kevesebb is, mert pl. amikor meg iskolába jártam és algoritmuselméleti feladatokat oldottam meg hobbiból meg versenyeken, azt nem számolom bele, bár lehet komolyabb dolog volt mint pár későbbi más :) De ez talán nem is fontos annyira. A lényeg az, hogy mostanában elsősorban web-programozással foglalkozom, és főleg ezzel kapcsolatos problémákról, vélekedésekről fog szólni ez a blog. Azt hiszem így elsőre ennyi elég is.

Kolos

Haza a hálón

halo1.jpgAz interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a

Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósult, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy világvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális világban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. ĺgy aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a nagyvilággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem?

_______________________

Olvasd el ezt is:

napló jún 26 (blogügyek)

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt (most már sokadszor) felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel kis közéletünket (mint múlt év nyarán-őszén, amikor a blog sokak szemében első számú közelennséggé lépett elő), arra már nincs ingerenciám - elég nekem a Manzárd -, de hogy a blogolást elterjesszem Kárpátalján és mások próbálkozásait segítsem, arra még érzek késztetést. Káváncsi vagyok, jelentkezik-e majd néhény friss erő a Felhívásra.

(Pedig téma lenne! Egyik sajtóorgánumunk sem foglalkozik pl. a kárpátaljai református egyház válságával, az elszánt érdeklődők csupán néhány fórum-bejegyzésből értesülhetnek a problémáról. A témát valószínűleg még sokáig nem fogja felvállalni a hivatalos média, az illetékesek is láthatóan erősen óvakodnak attól, hogy a nyilvánosság elé vigyék a dolgot. Ezzel hívek (és nem hívek) ezreitől tartják távol, hallgatják el az információkat. Pár talpraesett bloger "percek alatt szédszedné" a témát, megadva a civil társadalomnak a tájékozódásra és vélemény-nyílvánításra való jogát.)

*

Délelőtt megbütyköltem a cikkemet a Népszabadságnak (a visszaigazolás szerint jövő héten jön le), a délutánom meg a BéDéKá-Online oldal átépítésével telt. Továbbra is sok a gondom adódik abból, hogy a teljes régi rendszerem a hhrf-szerveren van, saját építésű hagyományos html-oldalak formájában, a napi jegyzeteimmel ellenben most már teljesen átköltöztem ide, a Blogtérre, és időhiány miatt az itteni anyagokat már nem klónozom a régi rendszerben. Ugyanakkor a lapokban, folyóiratokban megjelenő írásaimat csak átmentem oda is, ott vezetem a műfaji és publikációs listákat, ott van a Kettenklub és a Pánsíp, a teljes archívum. Itt viszont dinamikusan épül, napi 2-3 jegyzettel is bővül ez a lineárisabb rendszer, ám eddig az OnLine-oldalamon nem kapott kellő hangsúlyt. Most megpróbáltam az "aktuális" és az "állandó" rendszert azonos súllyal szerepeltetni a főoldalamon. Így sikerült.

 

További blogos belügyek: korábbi Manzárdomat másfél havi hanyagolás után most hírközlő helyként használom: ide azokat a felhívásokat, híranyagokat teszem fel, amelyek közlésére megkértek, vagy amelyeket magam tartok fontosnak (ezeken nem kommentálom, esetleg csak akkor, ha mások elkezdik a hozzászólásokat).

 

Végül: egyre kevésbé élvezhető a Blogtér címoldala, kezdenek túltengeni a reklámok, az ajánlások pedig napokig alig változnak. Legfontosabb része, a friss bejegyzések és friss hozzászólások listája egyre "mélyebbre" kerül az oldalon, mind ritkábban van kedvem innen indítani a böngészést. Ha az újak listáját áttennék az Olvass oldalra, elegendő lenne csak ezt figyelni.

 

Legvégül: 10.000-nél több a cyberpondró a Googléban. Jól elszaporodtak!

Jövök a magánbloggal!

Ezúton közlöm Nyájas Olvasóimmal, hogy ezentúl privát, személyes, magán-jellegű naplójegyzeteimet is kénytelen lesz elszenvedni, lévén nehéz döntéssel úgy határoztam, hogy a sokfelé blogolást megszüntetve ezentúl nem teszek lényegi különbséget az ehelyt kialakított közéleti és irodalmi BéDéKá Manzárd és a régi virtuális placcomon immár 6 éve fenntartott

Tovább

A kisbíró honlapja

...unod már a liberális maszlagokat és végre egy olyan hírportálon keresztül szeretnél értesülni a kárpátaljai magyarok mindennapjairól és egyben az Ukrajnában történő dolgokról és folyamatokról, amely nemzeti- keresztény érzelmű, tényszerű, érdekes és

Újabb ukrajnai-kárpátaljai utánközlő portál!

Hogy csak párat említsek így hirtelenjében... Itt van az Illyés Közalapítvány ukrajnai (valójában kárpátaljai) híroldala: IKAPRESS, csupa átvett, másutt már megjelent hír... Ugyanilyen újraközlések a nemrég indult eMagyar honlapon: ukrajnai (kárpátaljai) hírek. De van egy ilyen hely is: Ukrajna-Világszínvonal (itt is főleg kárpátaljai másod- és harmadközlésű hírek vannak). Na és a kedvencem, a Kárpátaljai Szemle, amely saját tartalmat szintén nem közöl, ellenben teljesen esetlegesen átvesz innen-onnan ezt-azt, minden látható koncepció nélkül (magán az oldalon egyébként is kimutatható az állatorvosi webló minden betegsége).

És most ez az újabb utánközlő portál, a Kárpátaljai Kidoboló.

Nem számít az ember sok jóra, ha egy oldal fejléce a SzentKoronaRádiót hirdeti. No, nem is kellett csalódnom: ha másutt hiányoltam a koncepciót, itt fölös mennyiségben megkaptam. A NemNemSoha című (ugyancsak remek) oldalon a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom (!) így mutatja be a Kidobolót: »Ha szíveden viseled a kárpátaljai magyarság sorsát és mindig naprakész és hiteles híreket akarsz kapni. Egyben unod már a liberális maszlagokat és végre egy olyan hírportálon keresztül szeretnél értesülni a kárpátaljai magyarok mindennapjairól és egyben az Ukranjában történő dolgokról és folyamatokról, amely nemzeti- keresztény érzelmű, tényszerű, érdekes és naprakész. Akkor válaszd a Kárpátaljai Kidobolót. Jelszavunk: "Tegyünk együtt egy szebb magyar holnapért". Várunk minden érdeklődő magyar Hazafit!«

Hinnya!

Gazdálkodni persze nem igazán tud másból ez az oldal sem, mint amiből a többi: a Kárpátalja c. lap, a Kárpátinfó és esetenként más források közleményeiből, ezeket azonban jól érzékelhetően igyekszik a fenti szent cél szerint tendenciózusan közölni. Nagy-nagyritkán megjelenik saját anyag is, így péládul a főszerkesztő Kárpátaljai Hunor interjúja Jeszenszky Gézával és Toroczkai Lászlóval. (Remekmű mind a kettő; tartalmuk olyan, amilyen lehet - no de a mondatok, a központozás - jaj, nincs annál rémesebb, amikor a gyökérmagyarság a süvöltő dilettantizmussal párosul. Mikor fogják ezek az emberek végre megérni, hogy a magyarság iránti tisztelet első jele, ha megtanuljuk anyanyelvünket tisztességesen használni, és ha már írásra vetemedünk, akkor betartjuk alapvető szabályait??)

Erre a remek oldalra "természetesen" úgy találtam rá, hogy én is idézve vagyok egyik jegyzetükben. Vagyis hát, pontosabban, egy az egyben átvették április 24-i naplójegyzetemet. Ehhez fűzött a főszerkesztő néhány keresetlen szót. Belinkelni a forrást azonban elmulasztotta, és bár cikkében felhívja "Balla Úr figyelmét pár dologra", engem természetesen nem értesített arról, hogy bármire is fel van általa hívva a figyelmem.

A dolog tartalmi részéről nincs sok értelme beszélni (mint ahogy a nyelvhelyességről sem), a szerző a határon túliak nagy jótevőjének tartja Orbán Viktort és nem pedig álszent akarnoknak, mint én; ez persze szíve joga, ám az mulatságos, hogy miután jegyzetemre reagálva megírja a magáét, utána kijelenti, "Balla úr többi szavára nem akarok reagálni, csak arra biztatom, hogy forgassa gyakrabban a polgári-nemzeti orgánumokat és máskor kérem, ilyen szavakat ne vessen papírra."

Papírra? Vetni? Éppen tíz éve, hogy kizárólag számítógépen, billentyűzettel képernyőre írva dolgozom és a naplóimat közvetlenül "bele az internetbe" írom.

Levelet küldtem a honlapon megadott címre: vajon tudja-e, hogy a szerzői művek jogvédelem alatt állnak és nem közölhetők újra a jogtulajdonos engedélye nélkül? És vajon tudja, ha már jogtalanságot követett el, akkor az etika legalább azt kívánná, hogy a forrást elérhetőségét megadja.

24 órán belül válasz nem érkezett. Szerintem nem is fog. Legfeljebb majd kidoboltatják a kisbíróval.

 

Internet-világnap

internet és identitás - balla d.károly előadás székesfehérváron - a szörfölő identitása - hol van kárpátalja a világhálón - határon túli magyarok - irodalom 

internet-onlineKedves Olvasóim! Ma van az Internet Világnapja. Sokáig gondolkoztam, mivel köszöntselek titeket ebből az alkalomból, végül úgy döntöttem, hogy most sem adhatok mást, mint ami lényegem, így az Internetről írt 3 évvel ezelőtti cikkemet ajánlom szíves figyelmetekbe! Ebben megpróbáltam összefoglalni - akkori tudásom szerint - a világháló fontosabb jellemzőit, viszonyát az irodalommal. Talán ennél is fontosabb, hogy választ kerestem arra, mi az összefüggés az Internet és a nemzeti identitás között. Mindezt néhány személyes példával is illusztrálva. Bízva abban, hogy nem találjátok unalmasnak, köszönöm figyelmeteket. És: Legyetek üdvöz! Küldjetek esemest mobilomra!

 

Balla D. Károly

A szörfölő identitása

 

Több mint két évtizede végzek szerkesztői munkát, gondoztam politikai napilap irodalmi mellékletét, antológiákat és egyéni köteteket, közel tíz évig tankönyvkiadóban űztem a szakmát, két lapot is alapítottam. Időről időre szembesülnöm kellett a regionalitás és egyetemesség tünetcsoportjával, a van-e erdélyi, délvidéki, kárpátaljai magyar irodalom neuraszténiájával, a ki számít erdélyi, felvidéki, nyugati stb. írónak skizofréniájával, ezen túlmenően olykor a ki a magyar író idiotizmusával is. Ezek a kérdések képtelenségük ellenére újra és újra megfogalmazódnak, viták és konferenciák témájául szolgálnak; hiába azonban a sok eszmecsere és tanácskozás, az érvek mellé mindig egyenértékű ellenérvek sorakoznak, az egymásnak feszülő elméletek a gyakorlatban összekeverednek, így a pártatlan kívülálló számára úgy fest, a feltett kérdésekre nem sikerül megnyugtató választ kapnunk.

Akkor most miért hozakodom vele elő mégis? Azért, mert – ez talán meglepően hangzik –találtam egy olyan közeget és olyan médiumot, amelyben, úgy érzem, sikerült elkerülnöm ezeknek a kérdéseknek a csapdáját.

A problémáimat megoldó közeg neve: Internet, a médium pedig a világhálós irodalmi honlap.

Révükön megszabadultam bizonyos beidegződésektől, gondolkodásom rugalmasabbá vált, átalakult nem csupán szemléletem, hanem talán tudatom egésze is. Megkísérlem elsorolni, korunknak ez a sokat vitatott jelensége mely jellegzetességei révén vált számomra alkalmassá arra, hogy identitásomban új dimenziókat nyisson.

1) Szerintem az Internet mindenekelőtt információ, illetve az információ minden eddiginél szabadabb áramlása és minden ismertnél nagyobb tárháza. Fontosnak gondolom, hogy az Internet jutott el legmesszebbre az információhoz való hozzájutás demokratikussá válásában. Mégpedig azzal, hogy korlátlan, gyors, könnyű és egyszerű hozzáférést biztosít minden felhasználója számára; azzal, hogy az információs források és csatornák szabadon megválaszthatók, a több forrás egyidejű elérhetőségével megvalósítható az információk folyamatos ellenőrzése, ütköztetése, továbbá pedig mindenki az igényei szerinti szinte tetszőleges mélységig juthat el az ismeretek megszerzésében. Minden internetes adat mögött hozzá kapcsolódó további adatok tömkelege áll, minden fogalomhoz értelmezések, magyarázatok, háttér-információk sokasága társítható, jószerével csak igényünk és időnk szab korlátot annak, miről mit és mennyit akarunk megtudni. Demokratikus az Internet abban a tekintetben is, hogy decentralizált, nincsen állam, szervezet, párt vagy hatóság, nincsen semmilyen hatalmi struktúra, amely fölötte állna.

Szobámból szinte korlátlanul elérhetek bármit, minden napilapot, szinte minden irodalmi folyóiratot olvashatok, múzeumba és képtárba járhatok, irodalmi, színházi, filmes eseményekről naprakész ismereteket szerezhetek, utánanézhetek tudományos kérdéseknek, történeti tényeknek. Napról-napra bővülő állományával rendelkezésemre áll a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Digitális Akadémia, készül a Nemzeti Digitális Adattár…

2) Az Internet – ide értve az e-mailt, chatet és fórumozást is – kommunikáció. Közvetlen, rendszeres és intenzív kapcsolattartás, folyamatos érintkezés kollégákkal, barátokkal, családtagokkal, intézményekkel, hivatalokkal. A világ bármely táján élő partnerünkkel szót válthatunk, olyan barátainkkal tarthatunk tetszőlegesen intenzív kapcsolatot, akikkel a fizikai távolság okán egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán. Fontos momentum: az Interneten kialakult kapcsolatok a szellem szférájában köttetnek, és függetlenek olyan banális fizikai adottságoktól, mint az, hogy kik a szomszédaim az utcában, kik a kollégáim a munkahelyemen, kikkel lakom egy városban stb.

3) Az Internet szolgáltatás. Itt nem információ-szolgáltatásra gondolok, hanem az ügyintézésre, vásárlásra: koncertjegy, szállodai helyfoglalás, számlarendezés, a legkülönbözőbb áruféleségeket megrendelése… A távlatok szinte beláthatatlanok.

4) Számomra talán a legfontosabb, hogy az Internetet az alkotói és szerkesztői nyilvánosság, az irodalomszervezői tevékenység, és az önkifejezés eszközeként és színtereként használhatom. A papírra írt vagy nyomtatott szövegnél ma már többre becsülöm a digitális formában rendelkezésemre álló szövegállományt, amely szinte bármire alkalmas: játszi könnyedséggel szerkeszthető, tördelhető, másolható és sokszorosítható, floppyra, merevlemezre, CD-re menthető, levélben továbbküldhető, weblapon megjeleníthető, alkalmas helyekre betűzhető, részletei kiemelhetők, felhasználhatók, szerkezete átalakítható. Bármikor kinyomtatható…

A Internetre kerülő digitális szöveg új, kiterjesztett jelentőséget kap, a világháló közege pótlólagos potenciállal ruházza fel, megnyitja előtte a létezés rá jellemző új formáit. Az irodalmi mű internetes információvá válik, elnyeri a világnyilvánosságot. Kiemelődik a szerző, a szerkesztőség, a kiadó közegéből, egyaránt elveszti az annak lokális jellegéből adódó előnyöket és hátrányokat, sokkal tágabb, behatárolhatatlanabb, mondhatni globális közegbe kerül, itt mérettetik meg.

Nem merném állítani, hogy az internetes megjelenés jobb lenne a nyomtatottnál. Ugyanígy elvetem még a feltételezését is annak, hogy ennek bármi köze lenne az esztétikumhoz, a művészi értékhez. Erről szó sincs. Arról azonban már igen, hogy az Internet minden másnál gazdagabb kontextusba helyezi a művet, és ez az újfajta nyilvánosság új hangsúlyokat helyezhet el és új jelentés-síkokat hozhat létre.

5) Külön pontban említem az interaktivitást. Magára valamit adó honlap az olvasó, a böngésző számára felkínálja a véleménynyilvánítás és kapcsolatfelvétel lehetőségét. A honlaphoz csatolt fórum gyors, közvetlen és rendszeres összeköttetést biztosít azokkal az olvasókkal, akik igényt formálnak erre. A befogadói oldalról érkező észrevételek, hozzászólások megmaradnak, folyamatosan elérhetőek, visszakereshetőek. Az egyes írások szerzői és maga a szerkesztő is részt vehet a fórum életében, reagálhat a megjegyzésekre, a szerző válaszolhat a kérdésekre. E tekintetben a honlap élő kapcsolatrendszert foglal magában; olyan, mintha egy nyomtatott folyóirat szerzői és szerkesztői folyamatos író-olvasó találkozón vennének részt.

A honlapon megjelenő írói szöveg így a korábbi tapasztalatainktól teljesen eltérő befogadói környezetbe kerül, és ez mindenképpen befolyásolja az értelmezést és értékelést.

6) A legnyilvánvalóbb, ugyanakkor legbonyolultabb jellemző: a virtualitás. Egyrészt virtuális valóságnak tekinthetjük a világháló egészét, hisz bármi, amihez általa hozzájutunk, nem tartozik az érzékszerveinkkel közvetlenül megtapasztalható valósághoz. Másrészt döntő része mégis valóságos atekintetben, hogy reáliák közvetítéseként értelmezhető. Nehéz eldönteni, hogy egy internetes folyóirat mennyiben virtuális, hiszen valós szerzők valós szövegei kapnak benne helyet, ám magának a lapnak nincs kézzel fogható tárgyisága. Ugyanakkor maga az irodalom is virtualitás. Az önmagában is képzetes irodalom megjelenése az Internet virtuális világában kétség kívül a legizgalmasabb problémákat veti fel, egyben az írói kifejezésmódok és szerkesztői lehetőségek új és újabb lehetőségeivel tágítja ki az irodalom értelmezési tartományát.

Hat pontban vázolt legfőbb tapasztalataimat – mondanom sem kell – magyar íróként-szerkesztőként szereztem, olyanként, aki ugyan ismeretségben áll néhány idegen nyelvvel, de befogadóként elsődlegesen, alkotóként pedig kizárólagosan a magyar nyelvet használja. Mindezt most azért hangsúlyozom, mert szeretném felvillantani nemzeti identitásunk struktúrájának néhány elemét, kísérletet téve arra, hogy az Internettel hírbe hozzam őket.

A) A nemzethez való tartozás tudatát alkotó tényezők közül a legnyilvánvalóbb a genetikai, származásbeli. Esetünkben ez meglehetősen bizonytalan támpont, és itt ne csak vitatott uráli gyökereinkre és a népvándorlás során történt vagy a honfoglalással járó genetikai és nyelvi keveredésekre gondoljunk, ne a jászok vagy a kunok beolvadására, hanem az egyszerűség kedvéért arra, hogy a legnagyobb nemzeti költőink között számon tartott Petőfinek, József Attilának, Radnóti Miklósnak az ereiben szlovák, román és zsidó vér (is) folyt, így szemléletes példái annak, hogy a nemzet meghatározása származási alapon lehetetlen. (Jól ismerjük azokat az ideológiai zsákutcákat és szörnyű tragédiákat is, amelyekhez a faji szelekció vezetett).

Az Internet nemzetté válásunknak erre a vonatkozására természetesen nem lehet közvetlen hatással, ám formálhatja tudatunkra azáltal, hogy bőséges ismeretanyagot bocsát rendelkezésünkre. Több információból több igazságot lehet leszűrni, és mivel mindenkinek módja van az egymásnak ellentmondó adatok és elméletek ütköztetésére, így a széleskörűen tájékozott ember eldöntheti, mit tart igaznak, mit hamisnak, és mit tekint további bizonyítást igénylő feltételezésnek. Tapasztalatom szerint az Interneten a tudományosság, az ismeretterjesztés, a történelmi hitelesség sokkal-sokkal kedvezőbb arányban jelenik meg, mint mondjuk egy újságos standon, ahonnan a História c. folyóirat valószínűleg hiányzik, az Élet és Tudomány pedig ha ott is van, elhalványul az Ufó-magazinok és ezoterikus „szaklapok” mellett. Az hálón egészen más az arány, és más a minőség. Professzionális kivitelezésű önálló honlappal rendelkezik a nagyobb tudományos és oktatási intézmények mindegyike, itt monográfiák, szakcikkek, ismeretterjesztő anyagok ezrei lelhetők fel. A magyarsag.lap.hu startlapon a Történelem címszó alatt közel harminc linket találhatunk, a Magyar Elektronikus Könyvtárban csak a honfoglalás előtti korral foglalkozó mappában 20 könyv érhető el. Lehet válogatni, böngészni, tallózni – identitást pallérozni!

B) Nemzeti azonosságtudatot alakító tényező az állampolgárság, az egyazon országhoz való tartozás. Hogy a magyarság esetében ez a korábbi tényezőhöz hasonlóan alkalmatlan és képtelen definíció, azt talán nem kell magyaráznom. Valamit javít a helyzeten, ha nem a politikai fogalomnak számító államot, hanem az etnikai határok közé eső egységet vesszük alapul, de egyértelműséget ez sem jelent, hiszen a Kárpát-medencében élő magyarság nem alkot teljesen kompakt egységet, a tömb a peremeken szigetekre és szórványokra szakad – és akkor még nem is szóltam a nagyvilágba szétszórt milliós nagyságrendű  magyarságról.

Ha valamiben és valahol, hát ebben és itt felbecsülhetetlen az Internet szerepe. Ami lehetetlen politikai vagy földrajzi értelemben – az könnyen elérhető a virtuális világban, ahol már együtt is vagyunk, ahol semmi sem választ el bennünket egymástól. A magyar honlapok összessége, az elérhető digitális anyag, a teljes levélforgalom, valamennyi fórum és chat, és persze az internetezők magyar közössége alkotja a napról napra gazdagodó virtuális Magyarországot. Talán nem blaszfémia, ha kijelentem, Illyés Gyula szép víziója, a Haza a magasban az Interneten nyerte el realitását.

C) És ezzel el is jutottunk a legfontosabbhoz. Nemzeti önazonosságunk meghatározásában kiemelt helyen a kulturális identitást szokás említeni. Azonos nyelv, azonos hagyományok, közös történelmi tudat, közös zenei, tárgyi, irodalmi örökség.

És hogy kulturális identitásunk hogyan és miként formálódik az információs társadalomban?

Elmondom egy szerkesztői tapasztalatomat. Bármilyen kiadványt is gondoztam, szinte mindig hiányát szenvedtem a megfelelő számú színvonalas hazai anyagnak, és szinte mindig szembesültem azzal a kérdéssel: ki számít kárpátaljai szerzőnek. Csak az, aki itt él? Aki itthon kezdett publikálni, de elköltözött? Aki itt született, de x éve másutt él és dolgozik? Akinek csak a gyökerei kárpátaljaiak? Aki csak szimpatizál a vidékkel és innen vitt feleséget? Továbbá: mikor és milyen indokkal közöljek nem-kárpátaljai szerzőtől anyagot? Ha a máshonnan kapott írás jobb, mint a helyben született, hagyjam-e, hogy az előbbi az utóbbit kiszorítsa? Vagy mégis döntsek az utóbbi javára, csak azért, mert hazai?

Amikor utolsó irodalmi folyóiratomat, a Pánsípot az Internetre menekítettem, oda is felcipeltem ezeket a problémákat. Kárpátaljai internetes lap, no igen. De mitől is az?

Hol is van az Interneten Kárpátalja? (És hol van Erdély, Bácska…)

Aztán rájöttem a pofonegyszerű megoldásra: nem kárpátaljai lapot kell csinálnom, hanem irodalmit.

Az égi világsztrádán én nem vagyok kárpátaljai. Vagy legalábbis egyáltalán nem úgy, mint ahogy a földi kötöttségeim megszabják. A hálón nincs értelme a kisebbségi szorongásomnak, itt nem számít sem előnynek, sem hátránynak a sorsverés, az idegenbe vetettség, a politikai vagy gazdasági kiszolgáltatottság. A felmutatható teljesítmény számít, a létrehozott szöveg minősége, az ötlet eredetisége. A tudás, a bölcsesség, a belátás.

És én bizony nemcsak kárpátaljaiságomról, hanem magyarságomról is valahogy így kezdtem gondolkodni.

Ne essék félreértés: a legapróbb porcikámig magyarnak vallom magam, anyanyelvem a legnagyobb szentség, amit el tudok képzelni. Mégis azt tapasztalom, a „földi” mellett kialakult internetes nemzeti identitásom. Ez pedig azt mondatja velem, hogy a magyarság tengerében mindenki csak addig és annyira merüljön alá, ameddig és amennyire erre igénye van. Választhassa a sétálást a partján, gázolhasson benne térdig vagy derékig, de ha akarja, csak hallgassa a bungalójában a mormogását. Ha akar, bukjon alá, búvárkodjon a mélyében. Ha pedig arra szottyan kedve, akkor szörföljön a hullámain önfeledten.



[1] Az Interneten konkrét jelentésnél tágabb fogalmat értek, nem pusztán magát a Világhálót, hanem mindazt, ami általa elérhető és amit mint működő egész, mint rendszer képvisel.

[2] Mindennek ma még egyrészt határokat szab a tökéletlen technika és a felhasználók viszonylag szűk köre. Mégis: lassan minden iskola és könyvtár csatlakozik a hálózathoz, s ahogy ma nehezen tudnánk elképzelni az életünket telefon nélkül… A másik korlátozó tényező, hogy a töméntelen mennyiségű információból milyen hatékonysággal tudjuk kiválasztani a számunkra hasznosat. Ez nyilván jártasság kérdése is, de ebben maga az Internet is segítségünkre siet, hiszen az egyre jobb keresők és linkgyűjtemények révén általában meg lehet találni azt, amit keresünk, illetve ami fenn van a hálón.

Megjelent a Nyelvünk és Kultúránk 2004/3. számában.
Az írás a 2003. szeptemberi székesfehérvári konferencián elhangzott előadásom erősen rövidített, szerkesztett változata. Nyomtatásban először megjelent: A Hét egyik 2003. novemberi számában; változata a KISzóban Internet és identitás címen 2003. nov. 29-én jelent meg

2003-as netnaplómban a konferenciáról utólag így számoltam be (a linkek már nem működnek, töröltem őket:

A KONFERENSZ
szept. 26., péntek

 

A kései takarodóhoz képest frissen ébredek, még a fejem se fáj. Reggeli után időtartalékkal indulunk a tanácskozás helyszínére: emelet, hosszú lépcső, lift nincs. A nagyteremben alig néhány érdeklődő. (Ez nagyjából így is marad, jórészt egymásnak és a szervezőknek beszélünk mint előadók, a „közönség”, létszámát illetően, kisebbségben marad. A 3 napja tartó konferencia utolsó futama ez, előző este telt ház előtt zajlott az irodalmi est, mostanra, úgy látszik, kicsit kifújt a dolog. Erre lehetett is számítani.)

Én kezdek, tőlem telhetően folyamatosan felolvasom az előadásomat (LÁSD fent), elég sok részletet kihagyok (a képen Dr. Arató Antal címzetes igazgató úr mellett). Magáról a tanácskozásról és az egyes előadásokról sokat tudnék írni, de igyekszem rövidre fogni. Előtte idelinkelem a Terasz vonatkozó anyagait: A trükkös BéDéKá | Andrassew |

Annyit még, hogy nekem Hizsnyai Zoltán és Gergely Edit előadása tetszett a legjobban, ezeket igyekszem is beszerezni és közreadni. S. Benedek András szereplésében az volt a megdöbbentő, hogy láthatóan fogalma sem volt arról, amiről beszél. Én mondjuk nem szívesen tartanék előadást a 17. századi ugocsai hűbérlevelekről, azon egyszerű oknál fogva, mert nem értek hozzá. SBA esetében a fennálló hasonló körülmény nem számított akadályozó tényezőnek. Egyébként nem is előadást tartott, ha műfaji meghatározás kell, egy felkészületlen pojáca nyílt színi kötözködésének mondanám. Sokkal inkább szánalmas volt, semmint dühítő. Hogy Horváth Csaba azt mondta, amit, annak voltaképp örültem. Abból, hogy egy 24 éves fiatalember ilyen konzervatívan, ennyire elutasító módon viszonyul az információs társadalomhoz, mindenki számára elképzelhetővé vált, milyen is lehet a velem egyívású itthoni írók viszonya az Internethez. Most már legalább a szűk szakmát képviselő kollégák nem fognak csodálkozni azon, miért nincsenek az UngPartynak kárpátaljai szerzői. (Csabát egyébként nagyon, öccsével együtt szinte fiunkként szeretjük, Kolosnak is egyik legjobb barátja - ennek természetesen semmi köze nézeteink különbözőségéhez.)

Úgy volt, a konferencia után egyenest indulunk Veszprémbe, hogy Kolost (aki reggel bebuszozott kedvünkért Fehérvárra és végigülte a tanácskozást) és a számítógépét kirakjuk. A nap záróprogramjaként szereplő pincészet engem nem igazán vonzott, előzetesen le is mondtam a résztvételt. Onagy nyílt kérdésére („ugye jöttök”) utolsó pillanatban (Éva nagy „örömére”) mégis meggondolom magam, mert úgy érzem, mégiscsak kellene pár privát órát tölteni azok társaságában, akikkel eddig jószerével csak a neten érintkeztem. Így hát elautózunk L. Simon Laciék agárdi pincéjéhez. De hiába intézem úgy, hogy Onaggyal és Gergely Edittel szemben üljek, nem igazán indul el a beszélgetés, talán leginkább a borokat kínáló és hosszasan bemutató házigazda kiselőadásai miatt. Jobbnak látom menekülőre fogni. Angolosan távozunk.

Bő óra múlva Veszprémben kitesszük Kolost és a szerkentyűit (Csaba is segít cipekedni), emberi időben visszatérünk fehérvári szállásunkra. Reggel sem kell korán kelnünk, ránk is fér a pihenés. Hosszú nap áll előttünk: Bátyuval rendevúzunk Dunaújvárosban, ahová Bajáról hozza fel Öregeinket, hogy hazafuvarozzuk őket Ungvárra.

Akkor még egyikőnk sem sejti, hogy ez majd picinykét másként alakul.

__________________

Eredeti helyén már nem olvasható, de itt egy trükkös lementés Onagy Zoltán beszámolójáról

A trükkös BDK

A napok, mint az a napok rendíthetetlen gyakorlata - a Kisebbségi Irodalom és az ő Reintegrációja előtt - teltek. Az előzetes megállapodás szerinti folyamatos egyeztetés, ahogyan várható volt, nem jött össze.
   Mindenki végzi a munkáját, ha kilát belőle, megkísérli kiötölni, hogyan is reintegrál a kisebbségi irodalom, és reintegrál-e egyáltalán, vagy kisebb-nagyobb vérfrissítő zárványként marad, ahol van, az aktuális kánon be-beemel irodalmárai közül egyet, és azzal letudja az egészet.
   A számkivetettek másképpen élik ezt meg, de rendben is van, a történelem igazsága a leglassabb malmok egyike, gyakran nem is malom. Mozdulatlan és mozdíthatatlan szobornak látszik a távolból leginkább.
   
   BéDéKá pontosan ismeri az ilyenféle öszveülések menetrendjét, nem véletlenül vesz részt évente haton, tízen, nem véletlenül ő képviseli rendszerint Kárpátalját, nem véletlenül utálják, mint a prófétát, ahogyan az egyedül felkentet szokás a kortársak részéről.
   Ismeri a menetrendet, tudja, a harmadik napon fáradnak a népek, olyan résztvevőket kell szerveznie tehát, akik nem csak kiemelik a tradicionálisan kedvetlen és szomorú kisebbségi lét alaphangulatából, de becsempésznek humort, villanyosságot, meghökkentenek, elgondolkodtatnak, rádöbbentenek, hogy negyven fölött hülyül az ember, az író pedig még erőteljesebb tempóban. De kapálódzik, legalább ne látsszon a hülyülés mértéke. Ez a kapálódzás is vicces tud lenni, ha megfelelően látványos.
   
   Tehát pontosan tudja, hogy kötelező olyan kárpátaljaiakat felkérnie, akik - hogy a gyakorlatból ki ne essen - a nyílt színen is rátámadnak.
   Olyat is, aki megmondja a tutit.
   Olyat is, aki rendíthetetlenül hisz a maga igazában.
   Mint egy valóban trükkös író és irodalomszervező, folyóirat- és webgazda, össze is hozza - maradéktalanul.
   S. Benedek András (55) a plénum előtt mondja ki, Balla D. Károly nem is kárpátaljai író, hanem valami internacionalista izé, mert Kárpátalján nincs internet, mert Mari néni - a hetedik szomszéd - a múlt héten sem volt képes lehívni a meggyfák tűzelhalásáról szóló világtérképét. És ha ez így van, akkor BéDéKá nem ír Mari néninek, de a fiának sem, sőt, hogy az unokáknak sem, mert a tűzelhalás-térkép hiányából ez egyenesen következik. Ha pedig egyenesen ez következik a látható ungberegi igazságból, akkor nem érti, BéDéKá miért tartja magát kisebbségi magyar írónak. (A történethez tartozik, hogy dr. Arató Antal, az esemény főszervezője előbb halkított a hangon, összébb vonta a kalandozás kerületét, később, mielőtt kiderülhetett volna, hogy S. Benedek összekeverte a helyszíneket, hogy ez nem az összmagyar mezőgazdasági konferenc a gyümölcsfák betegségeiről és a védekezésről, kiderülhetett volna, hogy a hallgatóság egyáltalán nem érti, miről van szó, hogyan kerül a csizma az asztalra, berekesztette az előadást.)

S. Benedek már a levezetés. Előtte Horváth Csaba (24) hökkentette meg a résztvevőket, tette fel a bújtatott kérdést, negyven fölött normális-e még az ember, vagy pedig beidegződései rángatják, mint a marionettbábokat, akkor pedig jobb volna, ha elhúznának az útból.
   Tömörítve: 1. Igazi író nem alkot klaviatúrán.
   2. Igazi költő ceruzával ír, azután a feleségével (ha van neki) legépelteti, a kézirat mellé kézzel ír a szerkesztőnek levelet, borítékba dugja, bélyeget nyálaz rá, leballag a kispostára, feladja.
   3. Igazi olvasó nem olvas netről se kisanyagot, se nagyot.
   4. Egy igazi magyar ember azzal is ellenáll a globalizációnak, hogy nem használ mobiltelefont.
   5. Egy igazi korszerű magyar lélek mindenben és mindenütt ellenáll a túlzó techno-kornak.

   
   BéDéKá második trükkje az, hogy egyikre állításra sem reagált. Beszélt helyette Andrassew.
   Előbb csodálkozva, később bedühödve, még később megbékélve, ismervén az ifjú emberek elkülönülést deklaráló, „minél punkabb, annál jobb” identitásteremtő igényét. „Ha nem vagyok nagyon másféle, akkor inkább ne legyek semmilyen.”
   Na ez a veszély nem fenyegeti.
   Ha tudom x szer x éve, hogy ezt így kell csinálni, ha van akár fél percentnyi érzékem a piárhoz, akkor valamelyik írószövetségi gyűlésen a következőképpen robbantok: Igazi író nem eszik paradicsomoskáposztát struccfasírttal.
   Én igazi író vagyok, mert én bizony meg nem eszem a paradicsomoskáposztát. Egyébként sem, de strucchússal semmiképpen.
   
   BéDéKá harmadik trükkje, amely a fehérvári találkozást megkoronázza, hogy a szállodában, a városban, a pinceszeren rádöbbent, hogy egy író mégis attól író, hogy ír. Úr - ír. És eltörte a combcsontját, hogy legalább néhány hónapra lefékezze magát, ne keringjen országról országra, konferencről konferencre, üljön a kisgépe mellett, írja regényeit, hanyagolja a kisebbségi magyari érdekeket.

______________________

internet, nyelv és irodalom - digitális és virtuális szöveg - a sajtó és az optimális web - világhálós identitás - internet világnap - konferencia székesfehérváron - határon túli magyarság - haza a magasban - fantom rezgés - mobiltelefon hírek - onlinemobil - motorola lenovo márka, notebook szervíz budapest 

Számítástechnika - internet technológia

pc-2-in-1-laptop-tablet.jpg

Laptophardver alkatrész szakbolt és laptopszerviz Budapesten. Tablet számítógépekhez akkumulátor töltő, kijelző, laptop billentyűzet

Internet és online identitás

Balla D. Károly előadása Székesfehérváron. Újraközölve az internet világnapja alkalmából. A posztot 2016-ban vontam be a mobilmarketinges seo-kampányba, amelynek fő kulcsszava a tömeges sms küldés, de a farvizen becsorog a mobil kommunikáció is, később a laptop szerviz és kijelzőcsere meg a billentyűzet megtisztítása.

A nimfa és az unikornis

A nimfa és az unikornis c. novellám utólag részben beépült Tejmozi c. regényembe.

Látta, hogyan válik buja nimfává a szűzi hölgy, hallotta az egyszarvú kéjsóvár lihegését, egyszerre érezte a kanbűzt és a kancaszagot. Csak nem izgatja fel ez az ezerszer látott ábrázolás, csodálkozott magán hősöm apja, és sajgó vággyal titkos szeretőjére gondolt, aki, talán a sűrű hóesés miatt, harmadik napja elmaradt a friss házikenyérrel a dombon túli kis faluból.

Gasztronauta egyik friss posztjában az Unikornissal foglalkozik. Nekem meg eszembe jutott, hogy van egy novellám... Eredetileg a zEtna c. webmagazin irodalmi interakciója keretében írtam: a felhívás szerint négyes tagolású szöveget kellett alkotni, adott kezdő- és záró szavakkal (ezek a novellában dőlt betűvel bannak jelölve). Ezek a szövegek aztán nemcsak önállóan, hanem egységek és szerzők szerint variálódva is "tetszőleges olvasat"-tá váltak a zEtna oldalán (lásd). Később ezt a motívumot és a novella hangulatát beleépítettem egy nagyobb opuszomba - Ikerkannibálok címen -, ez utóbbi most jelenik meg a májusi 2000-ben. Addig is idetűzőm az én unikornisomat:

Balla D. Károly

A nimfa és az unikornis

Ahogy az egyik évszak a másikon áttűnik, úgy vérzik át a tobzódó életen a tartózkodó halál, gondolja hősöm apja a novellámban. Ám a pusztulásnak nincsenek napfordulói, nem írható kalendáriumba, eddig a nyár és innen már az ősz, nem, az átmenet kontinuus, még hajszálrepedések sem fedezhetők fel az átmenet folytonosságán. A halál nem felváltja az életet, nem a helyébe lép, hanem vele együtt tenyészik, párhuzamosan és elválaszthatatlanul, mint egyazon dolog két összefüggő létezése. Mint két örök kannibáliker, táplálkoznak egymásból, ha az egyik fogy, a másik őbelőle hízik, és viszont, de voltaképp mindig ugyanaz a lényeg ölti fel magára hol a slampos élet gönceit, hol az elegáns halál szmokingját. Nem tudom, hol és mikor kezdődött az élet, mondja egy téli reggelen hősöm apja a novellámban, de bizonyos, hogy ugyanott és ugyanakkor kezdődött a halál is. Hősöm apja meghal novellámnak a végén, de ha valaki nem olvassa odáig a szöveget, akkor az ő számára még él, életben van, életben marad hősöm apja mindaddig, amíg a haláláról való olvasás halottá nem teszi. Addig még vidáman tesz-vesz a faházban hősöm apja a novellámban, teát főz, álldogál a könyvespolc előtt, ujjbögyeit húzza a gerinceken, majd kicsit ledől a pamlagra pihenni, le-lecsukódó pillái alól nézegeti a szemközti falon a kárpitot, amelyről soha nem tudta eldönteni, hogy titkos, kifejthetetlen szépségével vagy láthatón otromba, frivol ízléstelenségével izgatja-e fel jobban, s hogy mit tud újra és újra olyan alaposan szemügyre venni az egyetlen nagy vágyódássá növesztett nimfán és a kéjes ábrázattal fejét ölébe hajtó egyszarvún, ezen az egyszerre otrombán perverz és megejtően szűzi légyotton, amely úgy teszi gúny tárgyává az eredeti legendát, hogy egyszerre meg is szenteli. Addig nézi az ezerszer látott képet, amíg talán el is alszik egy rövid időre hősöm apja a novellámban, de aztán hirtelen felriad, felkel, és mint aki sürgős munkát hagyott félbe, kimegy az ünnepélyes téli tájba, ahol tegnapi nyomait rég betemette a havazás. Ezt látja, ha maga elé mered.

Ha körülnéz, azt látja, hogyan lep el mindent-mindent a semmisülés fehérsége. A súlyos égen átliheg az űr hidege, a mélyből pedig, a patak felől felpáráll a földmeleg, és hősöm apja, miközben fázik és verejtékezik, pontosan tudja, hogy nincsen már körülötte külön jó és külön rossz, nincs külön bűn és külön erény, csupasz vázukig levetkeztek előtte a világ szemérmetlen dolgai, és ő megtanulhatta, nem csupán az élet és a halál, hanem a jó és a rossz is egylényegű, mint ahogy egyazon petéből szaporodik világra a szeretet mohó lárvája és a gyűlölet szende pillangója, a csúfság és a szépség, az elveszejtő igazolás és a megtartó tagadás. Miután számtalanszor szembetalálkozott magamagával a valóság csalóka tükrei köz bolyongva, és eközben megbizonyosodott arról, hogy csakis a szerelmes éjszakák őrzik meg azon felismerhetőségükben önteste múló szenvedélyeit, annak utána megérthette, soha többé nem tehet különbséget kéj és kín, gyönyör és gyötrelem között, mert mindkettőben egyformán benne lakozik az élet és a halál, a jó és a rossz, a szép és a rút, mint ahogy maga a kéj és a kín, a bűn és az erény is benne foglaltatik mindegyikben, hogy mind együtt, egymásra torlódva és egymásba hatolva alkossák a táguló létezés kusza galaxisait. Visszament hát a házba, kedves bútorai közé, hogy a régi életéből teljesen ésszerűtlenül ide mentett paravánok, vakkeretre feszített képvásznak és spanyolfalak közt bevárja a novella végét.

A falikárpiton a légyott képei most mintha valami fokozott intenzitással közvetítették volna a legenda emelkedettségét, a szigorúan síkszerű ábrázoláson egyre hemzsegőbbé vált a dimenziók életszerűsége, hősöm apja szinte látta megelevenedni az eltúlzott allegóriákat, látta, hogyan válik buja nimfává a szűzi hölgy, hallotta az egyszarvú kéjsóvár lihegését, egyszerre érezte a kanbűzt és a kancaszagot. Csak nem izgatja fel ez az ezerszer látott ábrázolás, csodálkozott magán hősöm apja, és sajgó vággyal titkos szeretőjére gondolt, aki, talán a sűrű hóesés miatt, harmadik napja elmaradt a friss házikenyérrel a dombon túli kis faluból. Hősöm apja egyre nyugtalanabbá válik a novellámban, már nem szállja meg a kozmikus harmónia annak tudatában, hogy élet és halál, jó és rossz, szép és rút ugyanúgy egymás komplementerei, mint az öröm és a bánat, a vágy és a közöny, az érdek és az önzés, nem, most egyáltalán nem elégítik ki a dialektika kerekded tételei, nem kíván a hégeli fejlődési spirál kettős karjában ringatózni, pokolba a bergsoni idővel, a kierkegaardi szubjektummal és a heideggeri semmivel, ő nőt akar, most azonnal egy buja nőt, olyat, mint aki ajka szélét harapva ölébe fogadja az egyszarvút. Hősöm apjának hevesen verni kezd a szíve a novellámban, fejébe tolul a vér, hirtelen szorítást érez a mellében, nyomást a tarkóján, no, semmi-semmi, csak semmi pánik, volt ez már így, nem tart sokáig, gyorsan lefeküdni, mélyeket lélegezni, egy, kettő, így-így, már múlik is. Lassan elernyed, fáradtságot érez, laposakat pillant, igen, most már talán a szemét is lehunyhatja.

Amikorra hősöm tavasszal megérkezik a faházba novellámban, addigra a falubeliek már mindent régen elrendeztek, apját eltemették meghagyása szerint a vadak járta temetőszélen, házát lezárva, javait hiánytalanul megvigyázva várták őt, hogy majd megjön a messzi városból, eladja vagy megtartja a házat, kidobja vagy megőrzi a sok összezsúfolt ócska kacatot. Hősöm sokáig álldogál a könyvespolc előtt, ujjbögyét, ahogy talán apjától látta, végighúzza a por lepte gerinceken, majd kicsit ledől a pamlagra pihenni, nézi a giccses kárpiton a furcsa légyottot. Felkel, zakója zsebébe nyúl, tárcájából előveszi az apja halotti fényképét. A tükör elé áll vele, vizsgálja élet és halál hasonló és elütő vonásait. Ahogy az egyik évszak a másikon áttűnik, állapítja meg tűnődve, úgy vérzik át a hanyag életen a feszes halál, csak valahogy ezen a szenvtelen arcon, az ő arcán – gondolja, miközben apja titkos szeretője megzörgeti a faház ablakát a novellámban – csak ezen az arcon nem tűnik át semmi.

József Attila-túliratok

Talán egyáltalán nem véletlen, hogy az általam konokul elsőnek tartott magyar irodalmi webmagazint nem Magyarországon, hanem a határon túl hozták létre, jelesül a vajdasági Zentán (innen a zEtna név). A folyamatos kínálat mellett a magazin rendszeresen indít sorozatokat, olyan kollektív irodalmi interakciókat, amelyben szerintem most is verhetetlen. Ezek mindegyike megérne egy-egy misét, de most csak utolsóra hívom fel a figyelmet.

Számomra a zEtnával kezdődött az internetes irodalom. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy valóban ez volt-e az első olyan magyar webhely, amely folyóirat- (vagy magazin-) szerűen közölt szépirodalmi anyagokat és kritikákat úgy, hogy nem állt mögötte nyomtatott orgánum, de annyi bizonyos, hogy akkor még sem a Terasz, sem - és pláne - a Litera nem volt sehol, sem a későbbi kisebb-nagyobb irodalmi-kulturális portálok (Szabad Formák, Café, Irodalmi Vademecum...).

A zEtna első száma 1999. novemberében jelent meg, azaz gyakorlatilag a magyar internetezés hajnalán, amikor még a csak a világhálón publikált szövegek igen kevesek számára voltak elérhetőek, amikor még csak a papíralapú kiadványoknak volt rangja és egyedül a bennük való szereplés számított megjelenésnek.

Talán egyáltalán nem véletlen, hogy az általam konokul elsőnek tartott magyar irodalmi szájtot nem Magyarországon, hanem a határon túl hozták létre, jelesül a vajdasági Zentán (innen a zEtna név). A netperiodika azóta is működik és folyamatosan frissül, néha kicsit lelassul, aztán újra teljes fordulatra kapcsol. 7 év alatt iszonyú mennyiségű irodalmi szöveg került a honlapra. Struktúrája és külleme szinte semmit sem változott, szerzői törzsgárdája is nagyjából állandó.

A folyamatos kínálat mellett a magazin rendszeresen indít sorozatokat,  szellemes kollektív irodalmi akciókat, projektumokat, játékokat, pályázatokat - ebben szerintem verhetetlen! Az ötletek mindegyike - a festményhez vagy fotóhoz írandó szövegektől a négykezes novellán át a virtuális városig - megérne egy-egy misét, de most csak a legutóbbira hívom fel a Nyájas figyelmét.

Az alapötlet: József Attila egyik 12 sorosának (Sárga füvek) a "túlírásához" felkértek 12 költőt, akik az eredeti 12 sort saját 24 soruk közé illesztették, azaz fejenként egy-egy 36 soros, három egységre tagolt verset hoztak létre. Hogy nem is akármilyeneket, azt már első olvasásra megállapíthatjuk. Komoly irodalmi játéknak már ez is elegendő lenne, ám az ötletgazda mindezt megfejelte három versgenerátorral! Ezek a szövegmotorok a hármas tagolódásból kiindulva az eredeti JA-sorokhoz véletlenszerűen rendelik hozzá a túlírások szakaszonként megfelelő sorait. És hogy még mindez ne legyen elég, a további interaktivitás jegyében közönség-pályázatot hirdettek: "Az olvasó, miközben ismerkedik ezekkel a minden letöltésre, frissülésre változó, próteuszi kollektív versekkel, kiragadhat, kimásolhat, és címünkre elküldhet belőlük egy vagy több összefüggő tizenkét sort. A tizenkét legsikerültebb tizenkétsorosért beküldője 1.200 dinár értékű zEtna-könyvcsomagban részesül."

Íme, egy remek megoldás arra a problémára, hogy miként jussunk hozzá vajdasági magyar könyvekhez :)

Belépés a projektumba: TÚLÍRAT

___________________

József Attila-túliratok, honlap, irodalom, könyv, vps, virtuális szerver, web, virtuálé, média, határon túli magyar irodalom (htm), átirat, reminiszcencia

József Attila Virtuális szerver

Blogerok figyelmébe! Hozzászólás-linket mindenkinek!

Lehessen tudni, ki szólt hozzá a jegyzetünkhöz! Találhassuk meg a blogját! Adhassa meg a hozzászóló az oldala címét, ez kerüljön linkként a neve alá! Ebben a jegyzetben leírom, mit kell ehhez tenni.

Blogerok* figyelmébe!

 

Mivel az általam látogatott blogok többsége esetében továbbra sem működik az a szolgáltatás, hogy a hozzászólásoknál a hozzászóló nevére (vagy kis fényképére) rákerüljön a hozzászóló bemutatkozó oldalának (profiljának) a linkje, illetve továbbra is hiába adja meg valaki a saját vagy kedvenc honlapjának a linkjét az URL-ablakban, az nem jelenik meg a hozzászólás elküldese után, ezért egy korábbi jegyzetemre visszautalva újra leírom, hogyan kell a problémát megoldani.

1) Kerüljön a hozzászóló profil-linkje a nevére:

A blogtulajdonosnak bejelentkezett állapotban, Írj üzemmódban kattintania kell a beállításokra (egy sorban van az új bejegyzéssel), majd a Sablon fülre kattintva a sablon kódjában ki kell keresnie az alábbi részt:

 

- és a következőképpen kell kiegészítenie:
Fontos a csúcsos zárójelek és idézőjelek pontos használta! (És azok ott nem S betűk, hanem: $)

Ezek után a változtatások mentése gombra kattintva el kell menteni a kiigazított sablont.

Javaslom minden blogernak, aki kicsit is ért az ilyesmihez, hegessze át a blogja sablonját, és akkor minden blogtéri hozzászóló profilját egyetlen kattintásal ba tudja hívni! (Ha be nem jelentkezett vagy saját profil-oldallal nem renelkező olvasó ír be hozzászólást, akkor sincs gond: a linkké váló névre kattintva nem nyílik meg új oldal, hanem az adottnak ugrunk fel a tetejáre.)

2) Az URL-ablakban megadott link kerüljön a név alá:

A fenti javított (vagy akár javítatlan) kódsor alá írjuk be ezt a sort:


- majd mentsük el a sablont. Ez esetben a hozzászóló által az URL-sávban megadott link is látszani fog, így hozzászóláskor mindenki megadhatja a saját vagy a kedvenc honlapját, netán azt, amelyekre hivatkozni akar: az oldal címe linkként fog megjelenni a neve alatt.
 
FINOMÍTÁS. Ha azt szeretnénk, hogy a hívott oldal új ablakban nyíljon meg, akkor mindkét esetben az a href-fel kezdődő egységbe, a lezáró időzőjel után egy szóközt hagyva, még a csúcsos zárjel bezára előtt írjuk be ezt: target="_blank" -ezzel érjük el a kívánt hatást.
 
Mindenkinek jó szórakozást kívánok - de azért ne engem szidjatok, ha elrontottatok valamit! (Javaslat: a sablont ajánlatos még a belepiszkálás előtt kimásolni és elmenteni saját gépünkre - Jegyzettömbben, .txt formátumban -, így ha valamit véglegesen és végletesen elrontottunk, akkor egyszerűen visszamásoljuk az eredetit.)
 
Engedelmetekkel mások blogjába írandó hozzászólásaimnál mindig fogok erre a jegyzetemre hivatkozni, kérve titeket, hogy vállalkozzatok a sablonszabászatra!
 
-----------
A megoldás innen származik:  közérdekű bejegyzés
 
 
[----------
* Az általánosan elterjedt, két g-vel (valószínűleg helytelenül) írt bloggerek helyett mostantól következetesen egy g-vel (szerintem helyesen) írom a blogert, és mint idegen eredetű, vegyes hangrendű szót, mély magánhangzós toldalékokkal látom el. Vagyis: blogerok, blogernak, blogerhoz... Ez egyben nyelvi kísérlet ennek a szóalaknak az elterjesztésére.]