Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint

Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint amelyik ezt nem hangoztatja magáról lépten-nyomon. Horváth a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége vándorgyűlésén vett részt (mint magyar vándor?), és a kötelező köszönetnyilvánítások és elismerések után ezt írja:    »...az előadók folyamatosan a "nemzeti oldal" elnyomattatásáról, a "másik oldal" érzéketlenségéről beszéltek, mintegy minden jelenlévőt egy oldalba nyomva...    ...csendesen kérdem: a határon túlról nézve melyik akármi nem nemzeti? S mitől nemzeti, ami az? Mitől nem, ami nem?     Miért argumentál, rekeszt ki egy társadalmi, közhasznú szervezet bármilyen irányvonalat, gondolkodási módot, meggyőződést?« (cikk) Nofene! Már más is felteszi, ha csak csendesen is, ezeket a kérdéseket? Én viszont először is azt kérdezem, ugyancsak halkan: hogy a jézusmáriába jön ide az argumentál szó? Talán csak nem iratkozott be a mi Sándorunk az idegen szavak használatának Dupka-féle tanfolyamára? >> Másodszor, ennél is visszafogottabban, arra kérdeznék rá: vajon Horváth a lassan 20 éves múltra visszatekintő rendezvényjáró praxisában talán most találkozott először ilyesmivel? Vagy nála csak most kezd leesni a tantusz? Most telik be a pohár? Bárhogy is, annak szívből örülnék, ha költőtársam letenné a nemzeti féltéglát, amellyel eleddig maga is szorgosan döngette nagy magyar kebelét.

S ha már a szombati számról. Rövid időn belül a harmadik cikk jelenik meg a zöld KISZóban a kárpátaljai református egyház belső problémáiról. Egy hónapja tettem szóvá, hogy ha lennének kárpátaljai blogírók, az inert és óvatos újságíróknál sokkal gyorsabban és szabadabban reagálva már rég ízeire szedhették volna a témát. No, két héttel később megjelent a Tiszteletesek váltak ki az egyházból című cikk, aztán a minap közreadták a Horkay püspökkel készített interjút (éppen Horváth Sándor készítette), ezzel egy napon 'sanyo' (!) nick néven egy hozzászólóm nehezményezte (itt, 19. komment) , hogy miért állítom azt, lapjaink nem foglalkoznak a témával. Ezen aztán kicsit elvitatkozgattunk, s jeleztem, a dologgal "akkor lenne foglalkozva", ha valóban sokoldalúan mutatnák be a helyzetet, megszólaltatnák az érintetteket, leásnának a probléma mélyére. Nos, az újabb riport ugyan valóban megszólaltat viski híveket, akik éles kritikával illetik az egyházból kivált tiszteletest, de a lap ezzel csak ront saját egyoldalúságán: hiszen amit a püspök úr kinyilatkoztatott a vaskalapja alól, ugyanazt mondják a maguk módján a hívek. De mikor hallgattatik meg a másik fél? Mikor olvassuk majd a püspök címére szóló bírálatokat? Mikor ismerjük meg az egyházelhagyók érveit? Félreértés ne essék: egyáltalán nem gondolom, hogy az ő oldalukon áll az igazság. De azt igen, hogy kettőn áll a vásár és hogy számukra is megszólalási lehetőséget kellene biztosítani. Nincs minden rendben abban az egyházban, amelyik az európai gyakorlattal szemben tiltja a női papok szolgálattevését, s amelyből egyszerre négy lelkész is (saját neveltjeik!) eltávozik. Kíváncsi vagyok, vajon eljut-e sajtónk a problémák feltárásában a miértig és a cui prodestig, avagy megmarad a felületes egyoldalúságnál.

Blogírók, blogerok (próbálom néha így használni ezt a szót) pedig valóban nem akarnak lenni Kárpátalján. Épp egy hónapja ajánlottam fel a Karpaty Nyúzt erre a célra. Egyetlen új jelentkező sem akadt, és a korábbiak is teljes passzivitást mutatnak. Ezért visszavontam az ajánlatomat (lásd: Oblogmovok földje) és egyelőre nem próbálok több erőfeszítést tenni a kárpátaljai magyar blogszféra megteremtésére. Ha itt lesz az ideje, majd kialakul magától. Vagy nem.

Az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a

Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósult, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy világvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális világban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. ĺgy aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a nagyvilággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem?

_______________________

Olvasd el ezt is:

• Súlyos és tömeges sms

Ezen az oldalon megpróbálom nyomon követni a játék menetét, pontosabban az én résztvételemet benne. Tegnapelőtt hoztam létre Pillangószív és lepkefing c. posztomat, pár helyre beszúrtam néhány hivatkozást és más egyébbel is próbálkoztam. Ma reggelre aztán meg is jelentem a Googleban.

Egyáltalán: lesz valami énekeshalott ebből a beharangozott új nemzetstratégiából? Hiller ugyancsak a régi stílusban fogant levelet küldött a határon túli magyar fiatalok nemrégiben tartott találkozójára, Gémesi istenkedik, hogy nem csökkennek a határon túlra szánt támogatások, sőt, kiterjesztik a dolgok betegágyaként megismert Szülőföld Alap hatáskörét. Még a végén szégyenszemre az Illyés Közalapítvány is

Seo-verseny: pillangószív. Első magyar keresőoptimalizáló Google-verseny. SMS-kampány. Ez a poszt több akkori, 2006-os bloghelyemen is megjelent, ezek nagyjából elérhetetlenek mára, itt történik az újraközlés, de a képek egy korábbi webhelyemről töltődnek be azon a lapon, ahová az átirányító linkkel át lehet lépni. A pillangószíves seo-verseny azért fontos, mert én ekkor lettem szerelmese a keresőoptimalizálásnak. Akkor még egyáltalán nem értettem hozzá, mégis 5. lettem... Amikor ezt a frissítést írom, ennek immáron 9 éve.

A verseny érdekes, de annál, hogy PILLANGÓSZÍV - nyálasabb szóösszetételt nem sokat tudok elképzelni, csöpög róla a ragadós nektár. Akkora giccs, mint ide Lacháza. Íme, néhány példa, milyen borzadályok sülnek ki abból, ha a pillangónak szíve van, vagy fordítva:

Imádnék mamutkeresztszülő lenni! Be is indult a fantáziám, de arra gondoltam, meg lehetne a dolgot még fejelni. Ott van az a két szomorú és két m-mel írt Mammut a Margit körúton: azoknak sincs böcsületes neve, csak sorszáma, mint az amerikai filmeknek. Én úgy módosítanám a pályázatot, hogy csak olyan nevet lehet adni a két állatcsontváznak, amelyek a két bevásárlóközpontra is illenek.

Szállítás közben a fej elvált a talapzattól, és a zsűri úgy értelmezte, hogy a művész két külön alkotást nyújtott be. A fejet kizsűrizték, a kő posztamens a kis csont alakú támasztékkal azonban elnyerte a tetszésüket. Ez a látvány fogadta magát a szobrászt is, amikor belépett a kiállítóterembe:

Az antológia kellemes küllemű, gondosan készített kiadvány. Címe sajátosan mond ellent a borítótervnek, mint pet-palack a fertőtlenítésnek: A székely tanítónőről sok mindenre asszociálnék, csak Bortnyik Sándor művére nem. (A magyar avantgárd nagy alakjáról, Tamkó Sirató és Moholy-Nagy után akár írnom is lehetne, ha már elhitettem magammal, hogy konyítok valamit a modern képzőművészethez...)

Hm, különös, egy újabb egybeesés, mint nemrégiben Moholy-Nagy esetében. Legutóbbi naplómban a vége felé a Kultúrház műsorával való párhuzamot említettem, az elején a denevérünkről írtam, ma délelőtt pedig a Petőfi délelőtti műsorának egyik témája éppen ez... Most épp azt mondja a szakértő, hogy a tőlük való félelmünkért a katolicizmus a felelős, ugyanis számos ábrázolásban és értelmezésben a denevér a sátán megtestesítője. Érdekes, én inkább pogány babonákra vezettem volna vissza. Bárhogy én vélhetőleg sem babonás sem katolikus nem vagyok, mert mindig is vonzódtam ezekhez a szárnyas kis emlősökhöz. Bizonyításul most be is gépeltem egy nagyon régi, lassan 30 éves versemet: Páfrányok, denevérek, ivóvíz kezelés.

---

Medence vizének fertőtlenítése

Tegnap Éva és Csönge Nyíregyházán strandolt: tó és medence. Évára a mindennapi családi nagyüzem közben már nagyon ráfért egy kis kikapcsolódás, és úszni is vágyott már egy ideje. Sajnos Ungváron egyszerűen nincs hová elmenni, a természetes vizek szennyezettek, nem ajánlatos beléjük merülni, az uszodában tömegnyomor, ha egyáltalán üzemel, szűrés vagy cserélés helyett a vizet túlklórozzák. Holott már ismert technológia a medence fertőtlenítés klór dioxid oldattal (forrás: Pet Palack).

Persze, ha már nekivágtak, összekapcsolták a kellemest a hasznossal, vittek egy veder áfonyát a barátainknak, akik a múlt héten ennek a kedvéért jöttek át Ungvárra, de egy szem sem volt a piacon.

Nagyon jól érezték magukat, a nyíregyházi strand pangott, Évának egészen Bástya-elvtárs érzése volt a nagymedencében. Csönge pedig folytatja a nyaralást, ma sátorozni mentek Csornoholovára. Persze Éva fuvarozta a lánycsapatot, szívesen tette, legalább megvizitálta novellájának a színhelyét: Csornoholován szőkébb a gyerek.

A székely pet palack

Mivel kiprovokáltam, a Zrínyi kiadó elküldte 2001-ben (!) megjelent antológiájukat, amelyre az interneten bukkantam rá: nekem is, apunak is novellánk van benne, de tiszteletpéldányt elfelejtettek küldeni. (Azt hittem, hogy a honorrral is lógnak, de aztán tisztázódott, hogy ezek az írások pályázatra benyújtott anyagok voltak (hat évvel ezelőtt!), nyertem is valami díjat az Írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium (!) erőpróbáján Az utolsó híd c. munkámmal. A kiírásban valóba benne volt a közlés joga. Pénz tehát nem járt a publikációért, de a tiszteletpéldány iránti igényemet akceptálta a kiadó, kettőnknek elküldtek összesen 4 példányt. A postaköltségük közel 3000 Ft volt.

 Az antológia kellemes kinézetű és gondosan készített kiadvány. Címe sajátosan mond ellent a borítótervnek: A székely tanítónőről sok mindenre asszociálnék, csak Bortnyik Sándor művére nem. (A magyar avantgarde nagy alakjáról, Tamkó Sirató és Moholy-Nagy után akár írnom is lehetne, ha már elhitettem magammal, hogy konyítok valamit a modern képzőművészethez...)

Megjött a Mozgó júliusi száma a könyvheti bászomólómmal. Bő hónap távlatából visszaolvasva érdekes újra átélni, hogy és mint zajlott az a három nap. Ez persze csak kivonatolt és tömörített beszámoló, a részletest annak idején öt hosszú blogjegyzetben írtam meg, fotókkal, mellékes sztorikkal; ez kompaktabb, összefogottabb, és a vége is más.

A következő, a júliusi penzumot pedig épp tegnap küldtem el, miután a hét végén sikerült megírnom. Ezúttal lesz benne egy-két dolog, amit blogomban még nem sütöttem el.

 

A lap szerkesztőinek ambíciói nagyok: „Saját korunk megkerülhetetlen jelenségévé kívánunk válni azzal, hogy egyszerre vagyunk szelídek és felháborítók, befogadhatók és elfogadhatatlanok – s ebben a mivoltunkban mindenképpen a jövendő létformák és gondolatok előkészítői. Forradalmárok és provokátorok vagyunk – ám tetszetős borítólapok között.”

Mint tudvalévő, Kárpátalján hosszúszőrű hucul szamarak húzzák az internetet. Ha az állat vontatta megoldást nem is tudtam illusztrálni, azért a pedálmeghajtású változatot csak megtaláltam:

Nemrégiben Jövőnéző mutatta be a gőzhajtású internetet. A jegyzet megérintett, hiszen, mint tudvalévő, Kárpátalján hosszúszőrű hucul szamarak húzzák az internetet. A poszthoz fűzött kommentárokban sok egyéb ötlet is felmerült, s ha már az állat vontatta megoldást nem is tudtam illusztrálni, azért a pedálmeghajtású változatot csak megtaláltam. Tömeges használata elterjedőben.

forrás

A rendszer alkalmas tömeges sms küldésre. Gateway megoldás, nem kell hozzá mobil telefon.

Az előző fordulónkban (Orgialiszt) közzétett remek meghatározásokat olvasva újra három olyan szót találtam, amelyek bármelyikét el tudtam volna képzelni feladványul. Éspedig:

A Blogtér keretébe átemelt identifikciós játékunk győztesei számára házigazdáink további ajándék-pólókat (+ kulcstartókat) ajánlottak fel. A játék szabályai így az újabb fordulótól kezdve ekképpen módosulnak: