BéDéKá-napló júl. 27.
Tegnap volt éppen egy éve annak, hogy elindult a Kárpáty Nyúz. Annak meg több mint fél éve, hogy halódik, vegetál. Csak nagyon erőtlen kísérleteket tettem a felélesztésére (én nem akarok már túl sok időt szánni rá, és nem sikerült "Kárpátalja első társasblogjává" tenni sem), de tapasztalva, hogy... Csönge ma 18 éves. Sorozatosan idegenben tölti a születésnapjait. Így jár, aki táborozási, nyaralási időben születik. Persze felhívtuk, felköszöntöttük. Épp a strandon (Szudákban, a Krímen), jól behallatszott a plázs zsivaja. Mondtam neki, ez a legszebb születésnap, mostantól már csak öregedni fog. Persze ez nem tetszett
Örömömre a Papiruszportál.hu az utóbbi írásaim közül átvette, illetve átveszi a Tamkó Siratóról és a Moholy-Nagyról szólókat. Mika Robi kifejezett kérésére végre készítettem egy Manzárd-bannert, ez most időnként megjelenik főoldalukon, írásaim alatt pedig stabilan ott villog. Picit módosított változata itt alul is látható. A már megjelent írás: Tengereczki visszatér, várható: Moholy-Nagy. |
|
|
Mondtam neki, ez a legszebb születésnap, mostantól már csak öregedni fog. Persze ez nem tetszett neki, ő még kicsi lány, mondta. És ez igaz is. De az is, hogy szépen kifejlődött benne mostanra a felnőtt. Felelősségtudata, önállósága néha minket is meglep. És hogy máris fiatalítsam: ez egy tavalyi képe |