Megszűnik a NolBlog... Mentés másként (hogy ne menjen veszendőbe)

Miért nem lennék NolBlog-szerkesztő?

írta: alabardos - 2010. jan. 10.

„Szépek vagyunk és boldogok, bloggernak lenni jó dolog…” Csak, hogy átköltsem a Bakter Brothers méltán elfelejtett nótáját.

Szóval bloggernak lenni nem rossz. Már, ha az ember közzé akarja tenni a gondolatait, és bírja a kritikát. Igen, kritikát írtam, mert elég sűrűn bele lehet futni kritikátlan véleménynyilvánításokba is. Már ha a minősíthetetlen bunkóság, offolás, rombolás egyáltalán véleménynek nevezhető. Ez van. Része a műfajnak… az akciót, reakció követi.

Szerkesztőnek lenni, viszont határozottan rossz lehet.

Bár tudok még rosszabb állapotot, a szerkesztő édesanyjáét. Az tényleg nem lehet piskóta. Sok csuklással járhat. Ebből is következik, hogy miért is nem lennék szerkesztő.

Először is, mert szeretem a felmenőági rokonaimat. Így is csuklanak éppen eleget miattam.

Komolyra fordítva a szót, a szerkesztési elveket, a szerkesztőket elég sok kritika éri. Mindig.

Szóval folytatnám, hogy miért is nem lennék szerkesztő.

A legegyszerűbb ok, hogy nem fér bele.

Mármint a napba. A napomba. Abba a huszonnégy órába, ami adatott. Mert időnként úgy érzem, hogy a munkára, családra sincs elég időm. Megszaporodtak a blogok. Néha a sajátomat írni sincs elég időm, nem hogy lépést tartani az összes megjelenő írással. Szégyen ide, vagy oda, de jobbára csak azokat olvasom, akiket ismerek és kedvelek. Szerencsére néha belefutok olyan újakba, akikkel bővül a listám.

Aztán ott van még az önzés.

Mármint az enyém, mert ugye minden szentnek maga felé hajlik a keze. Szerintem nem bírnám ki szerkesztőként, hogy ne tegyem az írásom az ajánlóba. Vagy, ha ki is bírnám, biztos utálnám érte magam. Nagyon. Mert mire vágyik jobban egy blogger, mint az olvasottságra, amit meg – lássuk be! – az ajánló jelentősen befolyásol.

A döntés felelősségéről nem is beszélve.

Mert ugye a szerkesztő dönt. És ez a döntés felemelhet, vagy elsüllyeszthet bármilyen minőségű írást. És nem egyszerű bloggerként tudomásul venni, hogy a szerkesztőnek más az ízlése, vagy csak egyszerűen az írás nem passzol a szerkesztési elvekkel. Aki a süllyesztőbe kerül, persze gyárthat mindenféle elméleteket. Olvastunk már nem egyet.

Hacsak nem pénzfeldobással dől el, hogy ki kerüljön az ajánlóba (és miért úgy dőlne el?), akkor vannak szerkesztési elvek. Maximum nem tetszik mindenkinek.

És így választások környékén még ott a politikai felelősség is.

Egy olyan portálon, mint a NOL, nem szükséges, de nem is árt kiegyensúlyozottságra törekedni. Igaz, a NOL-ról az a vélemény, hogy baloldali értékeket képvisel. Az, hogy ez jelen, vagy múlt idő, mindössze a tulajdonos döntésétől függ… Ráadásul szükség van némi ellenpontozásra, hiszen mégiscsak az olvasottság a lényeg. Akár tetszik, akár nem. Akár színvonalasnak, akár színvonaltalannak tartom én - mint olvasó - az ellenpontozást, az ellenpontozókat. Nevezzük nevén a gyereket, a konkurenciát.

Meg a hibák. Azokról majdnem elfeledkeztem.

Mert hibázni mindenki tud, de ha egy szerkesztő hibázik, arra mindenki felkapja a fejét. Halmozottan hátrányos helyzet. Persze, ha jól dolgozik, az természetes. Ha tanul a hibáiból, az már-már munkaköri kötelesség számba megy. És a szerkesztő nem tud nem hibázni. Valaki szemében mindig hibázik. Ahogy a művelt orosz mondja c’est la zsizny.

Szóval bloggernak lenni jó dolog, de szerkesztőnek lenni, hááát…

…azt hiszem, én nem merném bevállalni.

Hogy az idézett nótánál maradjak „a pénz nem érdekel, csak a lányok szeressenek!”