Első élménye, hogy kétéves korában megrázta az áram. Második élménye, hogy három éves korában az apja piros rövidnadrágba öltöztette és elvitte az óvodába, ahol az egyik kislány szeme alatt állandóan látszottak a kicsorgó könny után visszamaradó sócsíkok, a másik kislány pedig mindenkit megharapott.  ...Aztán iskolás lett, és hetedikes volt, amikor számítógépe és photoshop programja lett. Azzal szórakozott, hogy osztálytársai és tanárai fotóit grimaszosra torzította. ...Aztán felvették a moszkvai fémipari főiskolára, gazdasági informatika szakra. Másodikos korában dizájnerként dolgozni kezdett egy képeslapkészítő cégnél, ahol minden kreativitást ki akartak ölni belőle. Ekkor megértette, hogy "fel kell emelnie a seggét" és saját feje után kell mennie, ha nem akar agyrákot kapni egy 10×10 méteres dizájnerirodában.

T o v á b b »

Aki tanult valaha festészetet, nem kerülhette ki nevét. Pláne, aki tanított...

A csoportos SMS-ben érkezett hír nem túl friss, kedvenc közvetítőm révén azonban én most találtam rá. A cikk szerint az Eufrátesz bal partján hosszabb ideje folyó ásatások során most tártak fel egy mindegy 2 × 2 négyzetméteres falat, amelyen minden eddiginél ősibb, kb. 11 ezer éves falfestményt találtak. A leletnek nemcsak a kora szenzációs, hanem az is, hogy minden ismert ábrázolástól eltérően színes négyszögek látszólag teljesen kaotikus összességéből áll. Az ilyesmi merőben idegennek gondolható a neolitikum emberétől - de egyáltalán nem idegen Paul Kleetől.

Nyolc évvel később idegengyűlölő megjegyzései miatt a barátságból kitagadott szerző 2007-ben írt egy jó kis jegyzetet arról, hogy kisgyerekek számára újabban fából készítenek internetet. A különböző fabábukkal lehet modelezni a hálózatépítést, a számítógép működését, a mailezést, a virusokkal való szüntelen küzdelmet. A szerző forrást nem adott meg, én viszont utána kerestem a dolognak, megtaláltam nemcsak a hírt és a magyarországi forgalmazó ajánlatát, hanem a gyártó cég termékoldalát is, amelyen jópofa animációk mutatják be az internet fafejű figuráit.

Krisztián hívta fel a figyelmemet az Art. Lebedev Studio munkáira. A közel 200 munkatársat foglalkoztató cég Oroszország egyik legnagyobb dizájn-vállalkozása. Mindent terveznek, amivel megbízzák őket (honlapot, bútort, háztartási gépet, szórakoztató elektronikát, betűtípust...), vezetőjük Artyemij Lebegyev még az orosz rövidítések 110 ezer címszavas szótárát is összeállította. Oldalukat tallózva azonban kiderül az is, hogy nem idegen tőlük a humor sem. Feltaláltak és formaterveztak például egy adaptert is, amely hatákonyan oldja meg azt a problémát, hogy az ember ujja nem fér bele a konnektorba. A csatlakoztató megbízhatóan hidalja át ezt a technikai akadályt.

T o v á b b »

A blogomban is bemutatott robotpókról óhatatlanul eszembe jutottak a Theo Jansen kinetikus  szobrai. A derék hollandus évek óta azzal foglalkozik, hogy elektronika vezérelte és szélhajtotta szörnyekkel, valójában műszaki leleménynek és művészeti alkotásoknak egyszerre tekinthető  mozgó objektumokkal népesíti be a zord holland tengerpartot. Alkotói fantáziájával a technikai lehetőségeket kihasználva, jórészt sárga műanyag csövekből épített, ízeltlábúakra emlékeztető kreációi révén ered a genetikai algoritmusok nyomába. Teremtő jókedvében egész nemzetségeket hozott létre (már a hetediknél tart). Álma az, hogy a lépegető állatnépség egyszer majd önálló életre is képesen lakja be a tengerpartot.

T o v á b b »

  Nemcsak digitális rózsafüzér létezik, hanem elektromos cigaretta, azaz E-JOY is. A parazsat vörös LED helyettesíti, a készülék folyékony nikotint melegít fel és porlaszt belélegezhető  cseppekké, a füstöt meleg pára utánozza. Az e-cigi állítólag mindenben kielégíti a dohányzók igényeit és megfelel a dohányzás pszichológiájának. Nem tartalmaz egészségre káros anyagokat (kátrány és egyebek), nem zavarja a környezetet, a nikotinadag csökkentésével segíthet a leszokásban.

 

A hollywoodi filmek állatcsodáinak működtetésében is közreműködő brit konstruktőr, Matt Denton nemrégiben új projekttel rukkolt elő. Hosszabb ideje fejlesztett hatlábú robotsorozatának új darabja, az iC Hexapod sok tekintetben úgy viselkedik, mint egy élő állat, reagál a hozzá közeledők mozgására, arcukba néz, mi több, elraktározza az új arcokat és később felismeri őket. És a blogjára is kiteszi...

T o v á b b »

Bevallom, először kacsának gondoltam a hírt, miszerint egy orosz cég szőke nőknek szánt olyan klaviatúrát hozott kereskedelmi forgalomba, amelyen a funkció-billentyűkre az van írva, hogy fölösleges gombok, az Esc-re az, hogy Nem!, a Space neve pedig A leghosszabb billentyű. Ám, miután megtaláltam a friss hírt, miszerint tegnap elkezdődött a billentyűzet kereskedelmi forgalmazása, és pláne, miután a gyártó oldalán is felleltem a termék bemutatóját, már nem lehetett kétségem. Tovább keresgélve megtaláltam a világelső gyártók nagy ötletének internetes eredetét is.

T o v á b b »

Sajátos módon tiltakozott nemrégiben egy leleményes brit környezetvédő Kína rekordnagyságú széndioxid- kibocsájtása ellen. Kihasználva az alkalmat, hogy a híres kínai agyaghadsereg kisebb kollekcióját a British Museumban állították ki, átlépett a biztonsági kordonon és két kerámaiszoborra CO₂ felíratú respirátort adott fel. Mivel a kiállított tárgyakban semmilyen kárt nem okozott, büntetése csupán az lett, hogy örökre kitiltották a múzeumból. Ezt maga sérelmesnek találta, de úgy nyilatkozott, gyermekei jövője fontosabb neki, mint az élvezet, amelyet a múzeum látogatása nyújt.

T o v á b b »

« Előzmény Okt. 4. Csütörtök. Ezen a napon elég korán elhagytuk hévízi főhadiszállásunkat (a képen Éva látható a szállodai folyosó legvégén). Dunaújvárosba voltunk menendő, és előtte a délután néhány óráját Pusztaszabolcson akartuk tölteni, Keisz Gellértéknél. Jó barátunk már a programunk szervezése közben kiszúrta, hogy ott leszünk a közelben, javasolta, előtte ugorjunk be hozzájuk. Ez valóban alig járt pár kilométernyi kerülővel, így koradélután hozzájuk zúdultunk be, s töltöttünk el néhány nagyon kellemes órát.

T o v á b b »

intranet | intranet | intranet

Vasárnap reggel indultunk és szombat éjszaka érkeztünk haza, így egy teljes hétig voltunk távol otthonunktól. Ezalatt főhadiszállásul a hévízi Hetes Ház szolgált (a fotón), ahol is a tavaly nyert Lilla-díjjal járó egyhetes üdülési lehetőséggel éltünk úgy, hogy közben irodalmi programokat is bonyolítottunk; nem is keveset. Alább ezekről és nyaralásunk más epizódjairól igyekszem röviden beszámolni.