Elrabolták Kádár csontjait
Sok minden rosszat elképzeltem a magyar jobboldali csőcselékről eddig is. Hogy ráadásul hullarablók, azt eddig nem feltételeztem. Most nagy hőstettet hajtottak végre, a Kádár-korszakban pedig nyilván...
Sok minden rosszat elképzeltem a magyar jobboldali csőcselékről eddig is. Hogy ráadásul hullarablók, azt eddig nem feltételeztem. Most nagy hőstettet hajtottak végre, a Kádár-korszakban pedig nyilván...
Alighanem megirigyelte híres elődje dicsőségét Staller Illona, alias Ciccolina. A TV Híradó értesülése szerint ugyanis korábban Katicabogár fedőnéven volt kémnő. És kéjnő. Legalabbis ezt állítja Olaszországban megjelent életrajzi könyvében. Állítólag "a budapesti Hotel Intercontinental szobáiban mint kéjnő arab üzletemberek és amerikai politikusok szobáiba jutott be, ahol titokban például fotókat készített a tárcájukban talált névjegyekről." (Ez roppant komoly hírszerzői feladat!) Emiatt aztán a titkosszolgálatot okolja azért, hogy luxusprosti lett.
Még egy bizonyíték a jobboldal kezében a luxuskomcsik ellen!
Hétfőn Magyarországra látogat Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly, a második magyar űrhajós, a világ 5. űrturistája. Blogom lehetőséget kapott arra, hogy a szakmai találkozót követő sajtótájékoztatón egy kérdést feltegyen az első határon- és földön kívüli magyarnak.
Te mit kérdeznél a helyemben? >> Néhány ötlet >>
Vasárnap este debütált a magyar közszolgálati televízió főcsatornájának új közéleti-politikai műsora, az À la Carte. A hat jeles vendég - csupa média-celebritás - étlapról rendelt, de nem étlap szerint beszélt. Hanem nagyjából összevissza. Így a műsor is nyögvenyelős lett, mintha a sztrapacska lett volna az egyetlen rendelhető étel. »»Tovább»»
Olvasom, hogy a Munkáspárt "elindítja országos akcióját "Egy forint a csillagért!" címmel: minden baloldali érzelmű állampolgárhoz fordulnak, hogy 1 Ft-tal járuljon hozzá a vörös csillag betiltása elleni tiltakozásul, a magyarországi és strasbourgi bírósági eljárás költségeinek támogatásához".