Egy jó krimi izgalmával felér az a feszültség, amelyet Joseph L. Mankiewicz 1959-es filmje teremt (Múlt nyáron, hirtelen – Suddenly, Last Summer). Haláleset, rejtély, téboly és lélektani nyomozás is szerepel a kelléktárban, a történet azonban mégsem bűnügyi. Igazi emberi drámákat tár elénk a történet, amely nagyrészt zárt térben zajló párbeszédek és kevés szereplős jelenetek révén bontakozik ki. A redukáltság érthető: a film Tenessee Williams azonos című színművének a dramaturgiáját követi, s eközben takarékosan bánik a filmes látványeszközökkel. Nincs is rájuk szükség: az irodalmi szöveg annyira erős, a párbeszédek oly feszesek, az előzmények elmondása oly érzékletes és maga a történet annyira súlyos, hogy a kifejezően játszó színészek gesztusainál, arcjátékánál, tekinteténél többre szinte nincs is szükség. »tovább

Nem könnyű jó kecskerímet írni. Maga a rím nem annyira nehéz, százával lehet találni olyan kettős alakzatokat, amelyekben ugyanaz a két mássalhangzó cserélődik fel (a klasszikus példa: kaján halász / haján kalász), de hogy az alkotott rím újszerű, maga a kétsoros versike pedig lehetőleg poénos, esetenként - mint nálam - kicsit pikáns is legyen, ahhoz már kevés a puszta szókeresgélés és hangcserebere. Tovább...

Az öröm legalább háromszoros: új magyar tévéfilm született; Karinthy Frigyes művei alapján készült; nagyon-nagyon jó lett! A T.Ú.K. - Tanár úr kérem! c. produkciót (rendezte Mátyássy Áron, 2011) tegnap sugározta az m1, és mi nagy élvezettel vettünk részt az többszörös időutazásban: vissza a 20. század elejére, Karinthy korába, s azon belül is ingajáratban a felnőttkor és a diákévek között. Az alapötletet nyilvánvalóan az író Találkozás egy fiatalemberrel c. novellája adta, sikerült azonban jót csavarni rajta: a filmben ifjú önmagával agyműtétje közben találkozik a főhős, s ennek megfelelően váltakoznak az Utazás a koponyám körül c. regényből és a Tanár úr kérem! történeteiből ismert epizódok, bőven megtűzdelve más írásokból vett motívumokkal, sőt, versrészletekkel. Tovább

Új alkotmánya van Magyarországnak. A parlament elfogadta, az államelnök aláírta (miért pont ezt ne írta volna?), 2012. január elsejétől érvénybe lép - istenestül, szentkoronástul és azzal a sajátossággal - mint szakértők állítják -, hogy nem annyira az állampolgároknak a jogait garantálja az állammal szemben (mint a demokratikus berendezkedésű országok alkotmányai általában), hanem inkább körülbástyázza az államhatalom központi gócát, megingatva bizonyos állampolgári jogokat. Tovább...

25 évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, az álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe befészkelő halálos veszedelemnek, az istencsapásnak. Csernobil… Mivel a hatóságok eltitkolták a reális veszélyt, Kijevben és országszerte megtartották a kötelezően önkéntes május elsejei felvonulásokat. Tudatlanságunkban mi kirándulni is kimentünk Nevickére, Kolos még nem volt másfél éves, félmeztelenül szaladgált a réten a vakító áprilisi napsütésben. Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen izotópok záporoznak rá a makulátlannak látszó kék égből. Nem sokkal később jelentkezett, évekig fulladásos tünetekkel járó allergiája alighanem összefüggésbe hozható ezzel. »tovább

Amikor Elizabeth Taylor meghalt, „házimozinkba” épp be volt készítve a Nem félünk a farkastól. A véletlen egybeesés annyira megzavart, hogy az újranézést inkább elhalasztottam, megvártam, hogy lecsengjen a dolog. Aztán persze mégis sorra került a film a DVD-lejátszónk menüjében, és hiába idéződtek fel a sok évvel ezelőtt látottak, az Edward Albee színdarabjából készült 1966-os alkotás (Who’s Afraid of Virginia Woolf?, rendezte Mike Nichols) most is maradéktalan élményt nyújtott. A méltán világhírű film időtállóságát a zseniálisan megírt darab, a páratlanul gazdag színészi játék és az irodalmi alapanyaggal roppant érzékenyen bánó rendezés egyszerre eredményezi, emiatt a Nem félünk a farkastól újra és újra tökéletes szellemi kielégülést nyújthat, sőt, ha a kulmináció drámai fordulatát a legutóbbi találkozás óta sikerült elfelejtenünk, akkor katartikus élményt is. »tovább

Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. A regény az igazságérzetünket billenti ki egyensúlyából, érvényteleníti bejáratott értékítéletünket, s olyanfajta szembesülésre kényszerít, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen. Ahelyett, hogy megigazulnánk, inkább egyfajta megalázottságot érzünk, de még az sem adatik meg nekünk, hogy ezt erkölcsi  kudarcként éljük meg, ebben lehetne valami fennköltség is, de nem, sokkal elementárisabb, ősibb az érzés, amely, bár irodalmi mondatok révén, mégis áttételek nélkül, primer módon, elemi erővel tör ránk. Emelkedettséget vártunk, gyötrő, fájdalmas, de értékítéletünket visszaigazoló tanulságot, ehelyett kelepcében találjuk magunkat, és pontosan tudjuk, csak ahhoz hasonlatosan szabadulhatunk, mint csapdából a farkas, amikor lerágja és odahagyja vasak közé szorult lábát. »tovább

No, űrhajós lenni, az soha nem akartam. Sőt, annak, hogy csillagász viszont igen, vajmi kevés szerep jutott Jurij Gagarin pontosan 50 évvel ezelőtti űrrepülésének. Persze annak azért nyilván volt valami hatása, hogy az űrkorszak hőskorában cseperedtem fel, óhatatlanul hallottam az új és újabb híreket, egy korai versemben ezt mégis némi iróniával énekeltem meg, valahogy így: Születtem: az űrkorszak előtt. / Már kétszer körbeszaladtam a háztömböt, / mire Gagarin hajója megtett egyetlen kört. A csillagok világa iránti vonzódásom azonban valami egészen másnak köszönhetem. »tovább

Az öröm legalább háromszoros: új magyar tévéfilm született; Karinthy Frigyes művei alapján készült; nagyon-nagyon jó lett! A T.Ú.K. – Tanár úr kérem! c. produkciót (rendezte Mátyássy Áron, 2011) tegnap sugározta az m1, és mi nagy élvezettel vettünk részt az többszörös időutazásban: vissza a 20. század elejére, Karinthy korába, s azon belül is ingajáratban a felnőttkor és a diákévek között. Az alapötletet nyilvánvalóan az író Találkozás egy fiatalemberrel c. novellája adta, sikerült azonban jót csavarni rajta: a filmben ifjú önmagával agyműtétje közben találkozik a főhős, s ennek megfelelően váltakoznak az Utazás a koponyám körül c. regényből és a Tanár úr kérem! történeteiből ismert epizódok, bőven megtűzdelve más írásokból vett motívumokkal, sőt, versrészletekkel. A gazdag montázsból igazi műegész lett: Karinthy szellemének megfelelő alkotás, amelyben a súlyos tragikumhoz, az élet értelmét firtató mélységekhez a legtermészetesebb módon társul a játszi könnyedség, a jóízű humor. Mindez a legnemesebb filmes eszközökkel történik: megragadó az erőteljes, olykor szürreálisba hajló képi világ, jó ütemben váltakozik párbeszéd, monológ és narráció, meggyőző a színészi játék. Az egészet egy igen jó érzékkel felépített konstrukció tartja egyben, amelyet még zenés betét is gazdagíthat (az Előszó részlete, igen sajátos hangulatú előadásban). »tovább

Nagyon kedves filmet láttunk, Jiří Menzel Mesés férfiak kurblival c. munkáját (Báječní muži s klikou, 1978). A történet a film hőskorában játszódik, főszereplője egy vándormutatványos (Rudolf Hrusínský játssza – parádésan!),  aki bűvésztrükkjei után leánya zongorakísérete mellett gyűrött lepedőre némafilmeket vetít alkalmi közönségének, s aki arról álmodozik, hogy állandó mozit nyit – még ám Prágában. Váratlanul számos értékes filmtekercset örököl elhunyt társától és egy frissében megözvegyült tehetős asszonyság is kegyeibe fogadja, így a korábbinál is magasabbra törnek vágyai: saját filmeket szeretne készíteni. Ehhez kapóra jön megismerkedése a dokumentum-felvételeket készítő fiatal operatőrrel. Ez utóbbi szerepét maga Menzel játssza, s nem akármilyen élmény a még fiatalember rendezőt kurblis felvevőgép mögött látni. »tovább

Azon frissében írtam a levelet, egy hétig vártam valamilyen reakcióra. Most közzétettem.

»Aki valamilyen ostoba túlbuzgóságból ezt az utalást kiiktatta az egyik legnagyobb magyarságvers végéről, az nemcsak a költeményt fosztotta meg egyik sarkalatos tartalmi jegyétől, hanem egy bizonyos ideológiai szemléletről is kiállította a leleplező szegénységi bizonyítványt.«

»» tovább

Hatásos és meggyőző erejű Dennis Gansel 2008-as filmje. Ezt akkor is megállapítottam, amikor, talán két éve, először láttam. Most másodjára azért már kicsit zavart a didaktikussága, oktatófilm-jellege. Elsőre ez nem tűnt fel annyira, maximálisan lekötött a pergő cselekmény, és nem maradt el a döbbenet sem: lám, milyen könnyű manipulálni a fiatalokat, milyen kevés kell az elvakultságig terjedő lelkesedésük eléréséhez. Elég hozzá egy karizmatikus vezéregyéniség, egy jó név,  megkülönböztető ruhaviselet, embléma, kézmozdulat – és még világosan megfogalmazott célokra sincs szükség, a valahová tartozni akarás, az erőhöz való csatlakozás csoportszelleme egyetlen hét alatt fanatizálja, fasizálja az amúgy teljesen normális kamaszokat. »tovább