web lap top tartalom ajánló cikk-blog


2007.már.18.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Tamkó Sirató Károly emlékére

Tamkó Sirató KárolyAz összművészeti kiállításon részletes bemutatásra kerülnek a magyar avantgárd kissé elfelejtett alakjának, Tamkó Sirató Károly költőnek a dimenzionista művei és munkásságának dokumentumai, továbbá Tóth Gábor ugyancsak dimenzionista munkái, és méginkább továbbá válogatás a Galántay György vezette Artpool experimentális költészeti gyűjteményének magyar anyagából (az Artpool a legnagyobb archívummal rendelkező magyar avantgárd gyűjtőhely; büszkén elmondhatom, hogy bizonyos Balla D. Károly egy zászló-tervezete (fotó) és dadaista dadogása (hangfelvétel) ugyancsak helyet kapott a hatalmas raktárban, ahol hosszú tömött sorokba rendezett Salgó-polcokon roskadoznak az értékesnél értékesebb avantgarde dokuk (pl. a teljes fluxus-levéltár).>> Művészet magyarul (m+m=N+1)

Tovább

Levlap Ben Vautiernek

Fórumbéli kommentemben a jeles francia fenegyerek, Ben Vautier megállapítására akartam hivatkozni, s ha már felötlött az alakja, akkor rá is kerestem a neten. Magyarul nem sokat találni róla/tőle, amit viszont felleltem, abba beleolvastam. És egy ponton megdöbbentem. Ki gondolta volna, hogy megadta a linképítés meghatározását? Szerinte a keresőeszközök optimalizálásának egyik legfontosabb avantharde fázisa, amelyben azt kívánjuk elérni, hogy bizonyos céloldalra más webhelyekről minél több performansz mutasson, és ezek együttes hatására a kiválasztott weboldal valamely előre megadott keresőkérdésekre nézve a Google találati listákon lehetőleg az első oldala kerüljön. A link építés a Google helyezésjavítás leghatékonyabb módszere.

Linképítés

A Antonín Leopold Dvořák Google keresésekhez igazodó tartalmi szempontú kognitív seo-linképítés azon a filozőfiai feltevésen alapul, hogy minden jellegzetesség rálényegíthető az újonnan keletkező szubsztanciákra, illetve arra a gyakorlati tapasztalatra, hogy valamely kiválasztott webhelyre más honlapokról hivatkozunk ha valamilyen tartalmi összefüggés létezik a linket küldő és a linket fogadó webhely között. Ezen a módon kerültek előtérbe a szerény személyem által már sokkal korábban alkalmazott és most részletesen is kidolgozott, egyéni stratégiákra épülő eljárások. Underground Jellemzőik közé igen sok szempont figyelembe vétele tartozik. E tekintetben a keresőoptimalizálás és Linképítés Elég hozzá egy karizmatikus vezéregyéniség, egy jó név,  megkülönböztető ruhaviselet, embléma, kézmozdulat – és még világosan megfogalmazott célokra sincs szükség, a valahová tartozni akarás, az erőhöz való csatlakozás csoportszelleme egyetlen hét alatt fanatizálja, fasizálja az amúgy teljesen normális kamaszokat.

BéDéKá-napló aug. 3. (megosztó személyiség)

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy

06. aug. 3. (megosztó személyiségem) 

Az UngParty Manzárd a napokban bekerült az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adattár rendszerébe. Íme: Manzárd-EPA. Azon először meglepődtem, hogy a 97-ig visszemenő évlinkekre kattintva mindenütt ugyanaz az oldal - a legfrissebb - jön be, aztán kicsit beleolvastam, hogy is gondolták ezt az archíválást az OSZK-ban. Hát úgy, hogy amelyik elektronikus periodika a saját webhelyén teljes egészében (összes évfolyam, összes "száma" hiánytalanul) megtalálható, azt bizony nem mentik le a saját archívumukba és nem bontják évfolyamokra, hanem rálőcsölik az élő periodika linkjét, tessék keresni a régebbi számokat az eredeti honlapon. Végül is eléggé célszerű megoldás. Csak azt nem tudom, ha hirtelen törölném a teljes archívumomat, akkor honnan lenne meg az OSZK-nak. Igaz, vélhetőleg túlélné a nemzet könyvtára ezt a veszteséget.

Fura érzés megnézni a katalóguscédulát és a képernyőfotókat...

Az viszont külön öröm, hogy Markovits Teodóra Álkárpátráza is felkerült ugyanide: ÍME.

Megjelent Moholy-Nagyom a Papiruszportálon: A nagy modulátor.

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy (ösztönösen vagy tudatosan vagy mások kegyelméből) elkerülhettem a konfliktusokat. Tele voltam jóindulattal és őszinte segítőkészséggel, az sem zavart, ha a gyönge minőség és/vagy a dilettantizmus érvényesült jóindulatom és segítőkészségem révén. Kamasz koromban és fiatal felnőttként voltak ugyan lázadásaim és radikális szembefordulásaim, de ezek szinte kizárólag családon belül zajlottak. "Kifelé" hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy bármilyen éles kritikát megfogalmazzak környezetemmel szemben.

Ebben, azt hiszen, két dolog játszott közre. Az első apám negatív példája. Neki, kis túlzással, életeleme volt az ellenségeskedés. Bár saját ügyeitől távol tartott, azért annyit látnom kellett, hogy valamely célok érdekében mindig harcolt valakik és valamik ellen, szinte mindig hadban állt, és azzal, hogy teljes vehemenciával képviselt ilyen vagy olyan nézeteket, álláspontokat, azzal meg is osztotta környezetét: voltak hívei és voltak ellenségei, voltak barátai és talpnyalói, "beépült" ellenlábasai, és voltak olyanok is, akik vagy burkoltan vagy nyíltan szembefordultak vele. Utóbbiakkal apám éveken át állóháborút folytatott.

Ez engem riasztott, az alig maroknyi kárpátaljai magyar értelmiség megosztását súlyos hibának tartottam, és félig tudatosan, félig ösztönös igyekvésből ennek a csorbának a kiköszörülésére tettem fel akkori életemet. (Az idő tájt ebben látványos sikereim voltak, mára azonban úgy ítélem meg, semmilyen értékelhető eredményt nem mutathatok fel: távlatosan és egy magasabb értékrend felől nézve azok a megvalósulások igen gyönge minőségűek voltak, s az akkori nemes célnak az elérésében, alighanem többet ártottak, mint használtak.)

A másik motiváció a közösen kitűzött, kollektív erőfeszítéssel elérhetőnek gondolt cél volt. Mi, akkori fiatal (és kevésbé fiatal) irodalmárok, képzőművészek, zenészek, tanárok (a nyolcvanas években) valamennyien nagyjából ugyanazt képviseltük és többé-kevésbé ugyanazt akartuk: a kárpátaljai magyar írásbeliség és kultúra kibontakoztatását, felvirágoztatását. Én ennek a célnak akkor alárendeltem igen sok mindent: ízlésbeli finnyásságot, személyes ellentétet, elvi fenntartásokat. Még az akkor súlyos tévedésből nemzetietlennek gondolt izmusok iránti vonzalmamat is elfojtottam.

Dehogy nem láttam, hogy XY csapnivaló költő! Hogy ne tudtam volna, hogy ZQ gyönge novellista. Ne láttam volna, hogy WW dilettánst grafikus. Dehogynem! Ám egy hajóban eveztünk, egy közös célért "harcoltunk", persze hogy "elfelejtettem" rosszat mondani, írni a művészetükről. (Nemrég kezembe került egy lektori jelentésem. A Kárpáti Kiadó szerkesztője kiselejtezte XY verseskötetének a kéziratát, csupa badarság, ezt nem lehet kiadni, állította. De az érintett szerző kijárta a főszerkesztőnél, hogy kiadják nekem külső véleményezésre az anyagot. Én meg jól megtámogattam. Igaz, többször is leírtam, hogy poétikai és versművészeti szempontból, sőt, olykor a helyes nyelvhasználatot illetően is éppenséggel hagy kívánni valót maga után a kézirat, ám a megfogalmazott gondolatok, a költőelődök és a magyar történelmi alakok iránti alázat, a magyarság őszinte megvallása és valamiféle göcsörtösen felszínre bukkanó költői őserő mégis indokolttá teszi a kötet megjelenését. Meg is jelent. Ó, hogy mekkorát tévedtem, amikor azt gondoltam, valamely nemes cél felmentést adhat a művészi minőség elvárhatósága alól!)

Aztán, amikor "kitört a szabadság" és azt gondoltam, most már valóban megvalósulhat mindaz, amiért annyi erőfeszítést tettünk (lesz valódi folyóiratunk, saját kiadónk, független szervezetünk, s mivel nincs cenzúra, akadálytalanul írhatjuk remekműveinket), akkor azt kellett látnom, hogy... Ó, ezt már annyiszor megírtam! És éppen az volt a baj. Hogy megírtam a fenntartásaimat. Hogy megfogalmaztam a kritikáimat. Hogy előbb óvatosan, aztán egyre markánsabban megmondtam a rossznak gondoltról, hogy rossznak gondolom. Ebben már nem gátolt semmilyen közös harc és kollektív nekifeszülés - hiszen mindez okafogyottá vált. Mondtam én. De mást mondtak azok, akik csak háborúnak tudják elképzelni mind az iropdalmat, mind a magyarságot. Én meg bizony kiléptem a hadseregből. Így lettem a legtöbbek szemében ellenség.

Aztán lassan felszínre kerültek az irodalomszemléleti, világnézeti, sőt politikai és ideológiai ellentétek (ebben én nagyon sokat változtam, mondhatni nagyjából visszatértem elhivatott irodalmárkodásom előtti, kamaszkori eszményeimhez), és mivel én már nem tudtam ezekben az ügyekben sem hallgatni, sem elkendőzni vagy szépen becsomagolni a véleményemet, hát megosztó személyiség lettem. Az emiatt engem érő támadásokhoz hozzászoktam, olykor még inspirálnak is. Nincs bennük hiányom (mint ahogy elismerésekben sem), főleg, amióta blogíróként hellyel-közzel a nyilvánosság előtt zajlik az életem.

Mindez most két dolog miatt jutott eszembe.

Az első az, hogy akaratom ellenére a Blogtér közönségét is megosztottam valamennyire. Eddig talán 3 blogíró társsal volt kisebb-nagyobb konfliktusom. Egyikük - Bakura - a Blogakadémia nevű blogjában nemrégiben szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy kit tartanak olvasói a kedvenc és kit a legellenszenvesebb blogírónak. Nem kis döbbenetemre engem is felvett a listára, persze megkérdezésem nélkül. No és saját magát is szerepelteti a szavazólistán. Igazán nem látom ilyesminek az értelmét, inkább provokációnak gondolom. Talán arra számított, hogy saját maga mellett szimpátiaszavazást provokálhat ki, miközben azokat, akikkel bajuszt akasztott, talán leszavaztathatja. Nem ez történt.

Nos, bár egyáltalán nem gondolom, hogy ez a szavazás reprezentatív lenne (még félszáz szavazat sincs egyik kategóriában sem), az azonban mégis érdekes, hogy mindkét listán az élen vagyok, vagyis nagyjából ugyanannyian gondolnak a legszimpatikusabbnak, mint ahányan a legellenszenvesebbnek.

A másik eset azt is mutatja, hogy sokakat már az is irritál, ha pusztán megszólalok egyes webhelyeken. A Kárpátinfó fórumában nyitottak egy Pillangószív topikot, és mivel ebben az internetes játékban én is rész veszek, olykor beírtam, betűztem a versennyel kapcsolatos linkjeimet. Mígnem valaki teljesen váratlanul "beszólt" nekem: "Maga Balla László fia vagy unokája? Hírből ismertem az öreget, csökönyösen makacs kommunista hírében állott... Igaz az, Hruscsov házitolmácsa volt, sőt ő fordította le Kádár 56-os beszédeit oroszról magyarra?"

Figyelem! A topik az keresőoptimizáló versenyről szól! Ez a "Maga" indítás, a felmenőim iránti érdeklődés meg a teljes tájékozatlanság jól mutatja, hogy kocsmai belémkötésről van szó, ezzel az erővel azt is kérdezhette volna, hogy "buzi-e vagy?".

Nos, próbáltam kitérni a provokáció elől. Erre a jóember külön topikot nyitott BDK címmel és nemcsak épületes hozzászólással indította, hanem ilyen kérdéseket állított be a szavazógépen:

Mi a véleményed BDK-ról

Hiteles közéleti személyiség, Kárpátalja reprezentáns személyisége
Apja kommunista múltja determinálta liberális érzelemvilágát
Született lázadó a nemzet ellen
Kíváncsi vagyok ősei vallására

Úgy döntöttem, hogy ezen a szinten talán mégsem ereszkedem vitába és az őseim vallása iránti érdeklődés épp eléggé mocskos dolog ahhoz, hogy ebbe a játékba ne menjek bele. EZT ki is fejtettem. A jóember reagálásait érdemes elolvasni.

 

top10 google-találat

Nemzeti oldal, egyház, blog

Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint

Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint amelyik ezt nem hangoztatja magáról lépten-nyomon.

Horváth a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége vándorgyűlésén vett részt (mint magyar vándor?), és a kötelező köszönetnyilvánítások és elismerések után ezt írja:

   »...az előadók folyamatosan a "nemzeti oldal" elnyomattatásáról, a "másik oldal" érzéketlenségéről beszéltek, mintegy minden jelenlévőt egy oldalba nyomva...
   ...csendesen kérdem: a határon túlról nézve melyik akármi nem nemzeti? S mitől nemzeti, ami az? Mitől nem, ami nem?
    Miért argumentál, rekeszt ki egy társadalmi, közhasznú szervezet bármilyen irányvonalat, gondolkodási módot, meggyőződést?« (cikk)

Nofene! Már más is felteszi, ha csak csendesen is, ezeket a kérdéseket?

Én viszont először is azt kérdezem, ugyancsak halkan: hogy a jézusmáriába jön ide az argumentál szó? Talán csak nem iratkozott be a mi Sándorunk az idegen szavak használatának Dupka-féle tanfolyamára? >>

Másodszor, ennél is visszafogottabban, arra kérdeznék rá: vajon Horváth a lassan 20 éves múltra visszatekintő rendezvényjáró praxisában talán most találkozott először ilyesmivel? Vagy nála csak most kezd leesni a tantusz? Most telik be a pohár?

Bárhogy is, annak szívből örülnék, ha költőtársam letenné a nemzeti féltéglát, amellyel eleddig maga is szorgosan döngette nagy magyar kebelét.

S ha már a szombati számról. Rövid időn belül a harmadik cikk jelenik meg a zöld KISZóban a kárpátaljai református egyház belső problémáiról. Egy hónapja tettem szóvá, hogy ha lennének kárpátaljai blogírók, az inert és óvatos újságíróknál sokkal gyorsabban és szabadabban reagálva már rég ízeire szedhették volna a témát. No, két héttel később megjelent a Tiszteletesek váltak ki az egyházból című cikk, aztán a minap közreadták a Horkay püspökkel készített interjút (éppen Horváth Sándor készítette), ezzel egy napon 'sanyo' (!) nick néven egy hozzászólóm nehezményezte (itt, 19. komment) , hogy miért állítom azt, lapjaink nem foglalkoznak a témával. Ezen aztán kicsit elvitatkozgattunk, s jeleztem, a dologgal "akkor lenne foglalkozva", ha valóban sokoldalúan mutatnák be a helyzetet, megszólaltatnák az érintetteket, leásnának a probléma mélyére.

Nos, az újabb riport ugyan valóban megszólaltat viski híveket, akik éles kritikával illetik az egyházból kivált tiszteletest, de a lap ezzel csak ront saját egyoldalúságán: hiszen amit a püspök úr kinyilatkoztatott a vaskalapja alól, ugyanazt mondják a maguk módján a hívek. De mikor hallgattatik meg a másik fél? Mikor olvassuk majd a püspök címére szóló bírálatokat? Mikor ismerjük meg az egyházelhagyók érveit?

Félreértés ne essék: egyáltalán nem gondolom, hogy az ő oldalukon áll az igazság. De azt igen, hogy kettőn áll a vásár és hogy számukra is megszólalási lehetőséget kellene biztosítani. Nincs minden rendben abban az egyházban, amelyik az európai gyakorlattal szemben tiltja a női papok szolgálattevését, s amelyből egyszerre négy lelkész is (saját neveltjeik!) eltávozik.

Kíváncsi vagyok, vajon eljut-e sajtónk a problémák feltárásában a miértig és a cui prodestig, avagy megmarad a felületes egyoldalúságnál.

Blogírók, blogerok (próbálom néha így használni ezt a szót) pedig valóban nem akarnak lenni Kárpátalján. Épp egy hónapja ajánlottam fel a Karpaty Nyúzt erre a célra. Egyetlen új jelentkező sem akadt, és a korábbiak is teljes passzivitást mutatnak. Ezért visszavontam az ajánlatomat (lásd: Oblogmovok földje) és egyelőre nem próbálok több erőfeszítést tenni a kárpátaljai magyar blogszféra megteremtésére. Ha itt lesz az ideje, majd kialakul magától. Vagy nem.

Haza a hálón

halo1.jpgAz interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a

Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósult, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy világvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális világban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. ĺgy aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a nagyvilággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem?

_______________________

Olvasd el ezt is:

BéDéKá-napló júl. 18. Pet Palack

vízkezelés, székely klór Az antológia kellemes küllemű, gondosan készített kiadvány. Címe sajátosan mond ellent a borítótervnek, mint pet-palack a fertőtlenítésnek: A székely tanítónőről sok mindenre asszociálnék, csak Bortnyik Sándor művére nem. (A magyar avantgárd nagy alakjáról, Tamkó Sirató és Moholy-Nagy után akár írnom is lehetne, ha már elhitettem magammal, hogy konyítok valamit a modern képzőművészethez...)

denevér ivóvízHm, különös, egy újabb egybeesés, mint nemrégiben Moholy-Nagy esetében. Legutóbbi naplómban a vége felé a Kultúrház műsorával való párhuzamot említettem, az elején a denevérünkről írtam, ma délelőtt pedig a Petőfi délelőtti műsorának egyik témája éppen ez... Most épp azt mondja a szakértő, hogy a tőlük való félelmünkért a katolicizmus a felelős, ugyanis számos ábrázolásban és értelmezésben a denevér a sátán megtestesítője. Érdekes, én inkább pogány babonákra vezettem volna vissza. Bárhogy én vélhetőleg sem babonás sem katolikus nem vagyok, mert mindig is vonzódtam ezekhez a szárnyas kis emlősökhöz. Bizonyításul most be is gépeltem egy nagyon régi, lassan 30 éves versemet: Páfrányok, denevérek, ivóvíz kezelés.


Medence vizének fertőtlenítése

Tegnap Éva és Csönge Nyíregyházán strandolt: tó és medence. Évára a mindennapi családi nagyüzem közben már nagyon ráfért egy kis kikapcsolódás, és úszni is vágyott már egy ideje. Sajnos Ungváron egyszerűen nincs hová elmenni, a természetes vizek szennyezettek, nem ajánlatos beléjük merülni, az uszodában tömegnyomor, ha egyáltalán üzemel, szűrés vagy cserélés helyett a vizet túlklórozzák. Holott már ismert technológia a medence fertőtlenítés klór dioxid oldattal (forrás: Pet Palack).

Persze, ha már nekivágtak, összekapcsolták a kellemest a hasznossal, vittek egy veder áfonyát a barátainknak, akik a múlt héten ennek a kedvéért jöttek át Ungvárra, de egy szem sem volt a piacon.

Nagyon jól érezték magukat, a nyíregyházi strand pangott, Évának egészen Bástya-elvtárs érzése volt a nagymedencében. Csönge pedig folytatja a nyaralást, ma sátorozni mentek Csornoholovára. Persze Éva fuvarozta a lánycsapatot, szívesen tette, legalább megvizitálta novellájának a színhelyét: Csornoholován szőkébb a gyerek.


 

A székely pet palack

Mivel kiprovokáltam, a Zrínyi kiadó elküldte 2001-ben (!) megjelent antológiájukat, amelyre az interneten bukkantam rá: nekem is, apunak is novellánk van benne, de tiszteletpéldányt elfelejtettek küldeni. (Azt hittem, hogy a honorrral is lógnak, de aztán tisztázódott, hogy ezek az írások pályázatra benyújtott anyagok voltak (hat évvel ezelőtt!), nyertem is valami díjat az Írószövetség és a Honvédelmi Minisztérium (!) erőpróbáján Az utolsó híd c. munkámmal. A kiírásban valóba benne volt a közlés joga. Pénz tehát nem járt a publikációért, de a tiszteletpéldány iránti igényemet akceptálta a kiadó, kettőnknek elküldtek összesen 4 példányt. A postaköltségük közel 3000 Ft volt.

 Az antológia kellemes kinézetű és gondosan készített kiadvány. Címe sajátosan mond ellent a borítótervnek: A székely tanítónőről sok mindenre asszociálnék, csak Bortnyik Sándor művére nem. (A magyar avantgarde nagy alakjáról, Tamkó Sirató és Moholy-Nagy után akár írnom is lehetne, ha már elhitettem magammal, hogy konyítok valamit a modern képzőművészethez...)


 

Megjött a Mozgó júliusi száma a könyvheti bászomólómmal. Bő hónap távlatából visszaolvasva érdekes újra átélni, hogy és mint zajlott az a három nap. Ez persze csak kivonatolt és tömörített beszámoló, a részletest annak idején öt hosszú blogjegyzetben írtam meg, fotókkal, mellékes sztorikkal; ez kompaktabb, összefogottabb, és a vége is más.

A következő, a júliusi penzumot pedig épp tegnap küldtem el, miután a hét végén sikerült megírnom. Ezúttal lesz benne egy-két dolog, amit blogomban még nem sütöttem el.

 


https://twinoxide.hu/pet-palack-oblites/
süti beállítások módosítása