Patrubány az ámokfutóbajnok
A parlamenti pártok mindegyike reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök azon bejelentésére, miszerint Polgári Pillangószív Szövetség néven új népi kezdeményezést indított és a pillangószívet a konzetvatív magyar jobboldal szimbólumává emelte. Az alábiakban ismertetjük a pártelnökök hírügynökségekhez eljuttatott nyilatkozatait.
A parlamenti pártok mindegyike reagált Orbán Viktor Fidesz-elnök azon bejelentésére, miszerint Polgári Pillangószív Szövetség néven új népi kezdeményezést indított és a pillangószívet a konzetvatív magyar jobboldal szimbólumává emelte. Az alábiakban ismertetjük a pártelnökök hírügynökségekhez eljuttatott nyilatkozatait.
Az Új Magyarország program részletesen tartalmazza a természet- és környezetvédelem területére szánt jelentős ráfordítások tervezetét, továbbá pedig azon erőfeszítéseket, amelyek révén a mezőgazdaságot is versenyképessé kívánjuk tenni. Márpedig a magyar földműves tapasztalataira alapozva nagyon jól és tudja - ezt történelemtanárként bizton állíthatom - hogy a lepkék és pillangók, pillék és más repdeső rovarok lárvákból keletkeznek az élet csodálatos körforgásának a keretében. A lárvák meg nem tesznek mást - és ezt a szocialisták oktatási programjának köszönhetően ma már minden általános iskolás tudja vagy tudni fogaj -, mint hogy bizony megeszik a káposztát, bizony rágják a gyökeret és gumót, elemésztik azt, ami az emberek szorgos munkája megteremtett. Ezért a magyar baloldali politikai erők nem támogathatnak semmilyen lepkekultuszt és pillangólobbit, a Magyar Szocialista Párt távol tartja magát az effajta kezdeményezésektől és ezúton javasolja a Fidesznek, hogy konstruktív ellenzékként ne engedjen szárnyra kelni semmiféle kártevőt.
A magyar kereszténység fényes története a legjobb bizonyíték arra, hogy a magyar pillangószív az évezredek során nemcsak vigaszt, hanem megtartó erőt is jelentett a magyar nemzet számára, hogy átvészelje a történelem viharos vérzivatarait. A hagyományokra és a nemzeti értékekre leselkedő vészekkel szemben nem is lehet nagyobb és hatékonyabb erő a kezünkben, mint a szárnyaló pillangó és annak forrón dobogó szíve, amely méltán juttathatja eszünkbe az oly sok ábrázolásban megörökített szimbólumot, az emberiséget megváltó Jézus Krisztus szívét. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a Fidesz kezdeményezését és örömmel csatlakozik a Pillangószív mozgalomhoz, egyúttal be is jelenti, hogy megalakítja az önálló kereszténydemokrata Pillangószív frakciót.
A magyar demokratákat mélységesen felháborítja Orbán Viktornak az újabb akciója, amellyel ismét egy nemzeti szimbólum önző szándékú kisajátítására törekszik. Szeretném innen üzenni, hogy ez nem fog neki sikerülni, mert az SZDSZ hű maradt az elveihez, így aztán felkarol mindent, ami a magyar liberalizmus eszméjével összeegyeztethető. S ha már itt tartunk, szeretném jelezni, hogy Kovács Pisti maga is nagy rajongója a lepkéknek, az SZDSZ emblémájában pedig ugyancsak két szárnnyal rendelkező élőlények találhatók. A pillangószív ugyanúgy liberális érték, mint ahogy nem az, ezért nem fogjuk engedni, hogy bárki kisajátítsa és gombostűre szúrja, hogy aztán vitrinbe tegye a pártirodán.
A Magyar Demokrata Fórum megalakulása óta mélyen elkötelezett híve a demokráciának és a konzervatív nemzeti értékeknek, így teljesen természetes módon és Antall József örökségéhez méltóan immár 17 esztendeje legfőbb mozgató erőnknek tekintjük a nemzeti hagyományokat és a felemelkedést egyaránt szimbolizáló pillangószívet. Ugyanakkor a Magyar Demokrata fórum nem kíván asszisztálni Orbán Viktor újabb kiszorítási kísérletéhez, amellyel a magyar jobboldal egyedüli képviselőjeként tör pillangóbabérokra. A Magyar Demokrata Fórum kebelében is pillangószív dobog, de egészen más ritmusban.
-------------
Lapzártakor érkezett az illegális sajtó útján a hír, hogy miközben a pártvezetők nyilatkoztak, aközben Kósa Lajos ujjára pillangó szállott. A részletekről rövidesen beszámolunk.
Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint
Nahát, Horváth Sanyinak is elege van a nemzeti oldalból? Bár eléggé óvatosan fogalmaz, a KISZó szombati számában azt sugallja, hogy a magát nemzetinek mondó oldal nem feltétlenül nemzetibb annál, mint amelyik ezt nem hangoztatja magáról lépten-nyomon. Horváth a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége vándorgyűlésén vett részt (mint magyar vándor?), és a kötelező köszönetnyilvánítások és elismerések után ezt írja: »...az előadók folyamatosan a "nemzeti oldal" elnyomattatásáról, a "másik oldal" érzéketlenségéről beszéltek, mintegy minden jelenlévőt egy oldalba nyomva... Nofene! Már más is felteszi, ha csak csendesen is, ezeket a kérdéseket? Én viszont először is azt kérdezem, ugyancsak halkan: hogy a jézusmáriába jön ide az argumentál szó? Talán csak nem iratkozott be a mi Sándorunk az idegen szavak használatának Dupka-féle tanfolyamára? >> Másodszor, ennél is visszafogottabban, arra kérdeznék rá: vajon Horváth a lassan 20 éves múltra visszatekintő rendezvényjáró praxisában talán most találkozott először ilyesmivel? Vagy nála csak most kezd leesni a tantusz? Most telik be a pohár? Bárhogy is, annak szívből örülnék, ha költőtársam letenné a nemzeti féltéglát, amellyel eleddig maga is szorgosan döngette nagy magyar kebelét. |
S ha már a szombati számról. Rövid időn belül a harmadik cikk jelenik meg a zöld KISZóban a kárpátaljai református egyház belső problémáiról. Egy hónapja tettem szóvá, hogy ha lennének kárpátaljai blogírók, az inert és óvatos újságíróknál sokkal gyorsabban és szabadabban reagálva már rég ízeire szedhették volna a témát. No, két héttel később megjelent a Tiszteletesek váltak ki az egyházból című cikk, aztán a minap közreadták a Horkay püspökkel készített interjút (éppen Horváth Sándor készítette), ezzel egy napon 'sanyo' (!) nick néven egy hozzászólóm nehezményezte (itt, 19. komment) , hogy miért állítom azt, lapjaink nem foglalkoznak a témával. Ezen aztán kicsit elvitatkozgattunk, s jeleztem, a dologgal "akkor lenne foglalkozva", ha valóban sokoldalúan mutatnák be a helyzetet, megszólaltatnák az érintetteket, leásnának a probléma mélyére. Nos, az újabb riport ugyan valóban megszólaltat viski híveket, akik éles kritikával illetik az egyházból kivált tiszteletest, de a lap ezzel csak ront saját egyoldalúságán: hiszen amit a püspök úr kinyilatkoztatott a vaskalapja alól, ugyanazt mondják a maguk módján a hívek. De mikor hallgattatik meg a másik fél? Mikor olvassuk majd a püspök címére szóló bírálatokat? Mikor ismerjük meg az egyházelhagyók érveit? Félreértés ne essék: egyáltalán nem gondolom, hogy az ő oldalukon áll az igazság. De azt igen, hogy kettőn áll a vásár és hogy számukra is megszólalási lehetőséget kellene biztosítani. Nincs minden rendben abban az egyházban, amelyik az európai gyakorlattal szemben tiltja a női papok szolgálattevését, s amelyből egyszerre négy lelkész is (saját neveltjeik!) eltávozik. Kíváncsi vagyok, vajon eljut-e sajtónk a problémák feltárásában a miértig és a cui prodestig, avagy megmarad a felületes egyoldalúságnál. |
Blogírók, blogerok (próbálom néha így használni ezt a szót) pedig valóban nem akarnak lenni Kárpátalján. Épp egy hónapja ajánlottam fel a Karpaty Nyúzt erre a célra. Egyetlen új jelentkező sem akadt, és a korábbiak is teljes passzivitást mutatnak. Ezért visszavontam az ajánlatomat (lásd: Oblogmovok földje) és egyelőre nem próbálok több erőfeszítést tenni a kárpátaljai magyar blogszféra megteremtésére. Ha itt lesz az ideje, majd kialakul magától. Vagy nem. |
Az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a
Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósult, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy világvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális világban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. ĺgy aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a nagyvilággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem?
_______________________
Olvasd el ezt is: