Nagy Zoltán Mihály Jószef Attila-díjas író Kettős befutó c. kisregényéből (Ungvár, 2002.):

"Zsuzsa messzenéző tekintettel emelte fel a fejét."

"Lelkesedése jól láthatóan megtorpant, szinte felhorkant."

"Zsóka szégyenlősen pironkodott"

"Zsóka hamvasfehér arcát újra befutotta a pír."

"Mélyen, a legbelső zugokban mocorgott a tiltakozás."

"A vörösre vált napkorong megérintette a horizontvonalat."

"[...] eltérítette Balázst a felmondási szándék fontolgatásától."

"[...] egyre aggasztóbban mérlegelte a lehetséges következményeket."

"Mihelyt hálóingbe bújt, Balázs mohón megragadta, magára húzta, játékosan megpaskolta popóját. A szétbomló hajkorona csiklandozva borult az arcára."

"Maga is meglepődött, mennyire jólesett az egyébként kívánatos csillogással barnálló féldeci."

"Zsuzsa ráérzett apósa bánatának kettős gyökerére."

"[...]szemében megcsillanni látszott a szeretet és hála halvány fénye."

"Zsuzsát meghatotta a keresetlen szavakban megtestesülő őszinteség."

"Ferkó fejébe szöget vert a hír."

"[...] kemény tekintete a fia arcába döfött."

"Zsuzsa kitartó volt, s néha úgy tűnt, a kopogó érvek gondolkodóba ejtik Balázst. Reményt leginkább az ajakharapdáló szótlanság sejtetett, amellyel a mindenesti, hosszúra nyúlt vita végén reagált a feddő intelmekre."

"Személyre szóló, fásultságot okozó vereségtudattal lépett be a kilencedik osztályba."

"Zsuzsa állta a zaklatottan fürkésző tekintetet."

"Kéjesen ringatózott a megvalósulni látszó vágyálmok csodálatos tengerén. Mindaddig, amíg a képzeletbeli csónak zátonyra nem futott Zsuzsa alakján."

"Ferkó pillantása végigsujtott a helységnév jelzőtábláján."

"A halálos veszély túlélőjének zaklatott elégedettségével figyelte az utat."
"A részben tudatosult felismerés szüntelenül mocorgott belsejében, legömbölyítette a sérelmek élét."

"Kovácsnéra sujtott a tekintetével"

"A vészjósló nyugalom, amely mögött sejteni lehetett a kavargó zaklatottságot, megbénította Zsuzsát."

"Hóvége volt, Ferkó számára jóleső bizsergést keltően eredményes nap."

Penckófer János "Tettben a jellem" c. monográfiájából (Bp. 2003.):

"A korszakolás természetéhez hozzátartozik a művelet, hogy évszámokat nevez meg."

"A jellegzetesség kialakulásának a kezdete az irodalmi hagyomány korszakolási szándékában fedezhető fel. Így a korszakolás sokkal inkább minősíthető jellegzetességet létrehozó magatartásnak, mintsem tudományosan megalapozott ténynek. Különös tekintettel arra, hogy ez a szellemi beállítottság a hagyomány gazdagításának a fölmutatását célozza meg és elsősorban történelmi fordulópontokon meg kisebb társadalmi, helyi érdekű kulturális eseményeken alapul."

"Ami tehát a korszakolás jellegzetességlétesítő szándékában logikusan építkező világot mutat, azt valójában nem irodalmi, hanem más tudás határozza meg."

(A monográfia kimeríthetetlen tárháza a hasonló mondatoknak; a fentiek egyetlen rövid fejezetből valók...)

Végül - ezzel zárom a sorozatot - Nagy Zoltán Mihály főszerkesztő az Együtt c. folyóirat koncepciójának alapjait megvetve (2002/1. szám):

"Az írott szó hitele és felelőssége kell, jövőhitet fecske-suhanással építő igék. Fajtánk megszólítása, a szüntelen kommunikáció szükségszerű, mert közös jellemzőnk a megmaradás akarása."

Dupka György 1989. március 15-én, mintegy 2000 ember előtt az ungvári Petőfi téren (akkor még Újraegyesülés tér):

"Tisztelt ünneplő gyülekezet, kedves március idusai!"

Ugyanő egy szerelmi kalandját szűk baráti körben részletezve:

"tulajdonképpen szűz volt."

Felirat az Anna presszóban (Bp., Váci utca) a 80-as években:

ÜLŐVENDÉG FOGYASZTÁS CSAK A FELSZOLGÁLÓ ÁLTAL

(értelmezésem: az ülővendégeket csak a felszolgálók ehetik meg)

Szerelőszekrény felirata a budapesti Benczúr utcában a 90-es években:

SZÁRAZ TŰZIVÍZ VEZETÉK CSATLAKOZÓ

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban:

Béres Barna olvasószerkesztő az ezredfordulón arra a kérdésre válaszolva, hogy mit vár a 21 századtól:

"Nem kérnék arcpirítóan túl sokat. ... Csupán annyit, hogy a hullámveréstől valami érdemtelenül kegyes véletlen folytán nálam felejtett egérrágta vászonvödörrel megkíséreljek legalább annyi vizet kimerni a mindennapok kaján vihara korbácsolta tengeren bukdácsoló, hollandisajt-monolitságú sajkánból - amilyenben honfitársaim tízmilliói is evickélnek -, aminek híján hozzákezdhetnék legalább a lélek nagyjának az eltömítéséhez." (Kárpáti Igaz Szó, 2000. dec. 30.)