2005 nyarán fura gondolatom támadt: egy barokk templomban ülvén és Handel-muzsikát hallgatván, megszólalt a sekrestyében egy mobiltelefon és egyre makacsabbul követelte, hogy foglalkozzon valaki vele. Mígnem kikapcsolták.

Akkor eszembe villant a megboldogult, marosvásárhelyi Szőcs Kálmán egy szívbemarkoló verse, az isten telefonjára sóvárgó magányos ember gyötrelmeiről, s estére megszületett az ellenverse. Azóta a magyar költészet tárházában lapozgatva keresem a feleselésre, kiegészítésre vagy továbbgondolásra szólító darabokat. E számomra Fontos verseknek ítélt, biztosan gyarapodó gyűjteményből adom át az elkészülteket a nyilvánosságnak.  (cseke gábor)

Engem most az a megtiszteltetés ért, hogy Gábor az én egyik versemre adott lírai választ. Íme a két szonett:

Megásva már a hosszú lövészárok -
miféle vadászat lesz holnap itt?

Jártál már ott, ahol a csend lapít
és megfoganhat sámánon az átok?
Az ércet elhagyják a karátok
és hűlt helyükre férkőznek Valakik.

Foltjáról így szakad le a feslett ég,
így ürül ki hős dolgok magva.
Ha felfeszülni ennyi ok nem elég,

a buzgók otthagynak magadra,
s hiszik: az a dolgok ősi rendje,
ha rávigyorogsz a happy endre.

jól beástuk magunkat mintha fákat
ültettünk volna el a letarolt hegyen
csakhogy mi sosem is hajtunk ágat
pusztulásunk maga a győzelem

volnánk mindenek senkik ellenében
bősz büszkeségünk már-már égig ér
ki hajlandó megélni vizen és kenyéren
hát ilyen olcsó lett a honfivér?

földhöz tapadva makacsul elvadultan
kószál szivünk beomlott alagútban
amelyből könnyű kék füst száll elő

hajnali köd az őszi folyóparton
mögötte a láthatatlan sereg kitartón
nyomul és eltipor a megnyergelt idő