Somlyó György halálára

Somlyó György személyében irodalmunk nagy öregje, a Nyugat-nemzedék egyik utolsó képviselője távozott. Igazi poeta doctus volt, mindent tudott, amit a költészetről tudni lehet. Sokat adnék azért, ha három napig akkora tudás lehetne a fejemben, mint amekkora az övében volt. A hír tartalmazza a fontosabb adatokat. A méltatások majd sorra veszik, miben tartozott a legnagyobbak, legutolérhetetlenebbek közé. Én inkább egy személyes epizóddal búcsúzom tőle.

<IMG hspace=4 src="http://ungparty.blog.hu/media/image/200605/somly.jpg" align=right><A href="http://www.szepiroktarsasaga.hu/1-tagjaink/Somlyo_Gyorgy.htm" target=_blank>Somlyó György</A> személyében irodalmunk nagy öregje, a Nyugat-nemzedék egyik utolsó képviselője távozott. Igazi poeta doctus volt, mindent tudott, amit a költészetről tudni lehet. Sokat adnék azért, ha három napig akkora tudás  lehetne a fejemben, mint amekkora az övében volt.   A <A href="http://www.hirado.hu/cikk.php?id=115114" target=_blank>hír</A> tartalmazza a fontosabb adatokat. A méltatások majd sorra veszik, miben tartozott a legnagyobbak, legutolérhetetlenebbek közé. Én inkább egy személyes epizóddal búcsúzom tőle.   1998-ban ötéves volt a Pánsíp, akkori irodalmi folyóiratom. Azokban az években még nemcsak a főszerkeszthetnék buzgott bennem, hanem a szervezhetnék is, így azon igyekeztem, hogy az alkalom köré valami komolyabb dolgot kerítsek. Sikerül egy szép szonett-pályázatot összehoznom és a díjakra tisztességes pénzeket és tárgyi felajánlásokat összepályáznom.   Azt is "kibuliztam", hogy az ünnepélyes díjátadást majdan Budapesten, az Írószövetség Klubjában ejthessük meg.   Ennél is büszkébb voltam arra, hogy a zsűri elnökének sikerült Somlyó Györgyöt megnyernem: első kérésemre vállalta. Nagyon izgultam, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű pályamű érkezzen be, nehogy szégyent valljak a nagy szonett-guru előtt. Nos, szerencsére igen komoly költők is beneveztek a nemcsak hogy vidéki, hanem ráadásul határon túli szerény lapocska, a Pánsíp pályázatára.   Az anyagot előbb kicsit megszűrtük itthoni szerkesztőtársaimmal, a kárpátaljai zsűritagokkal, hogy a teljesen reménytelen kísérletekkel ne kelljen a zsűri budapesti tagjainak vesződnie, de még így is egy tele dosszié anyagot kellett eljuttatnom Pomogáts Bélának, Turczi Istvánnak és Somlyónak (ők voltak a felkért személyek). Ha jól emlékszem, az volt a kívánságom, egy hónap alatt végezzenek az elbírálással: egytől húsz pontig értékeljék az egyes műveket. Én éppen akkor 2-3 napig épp Bp-en leszek majd, átveszem, begyűjtöm az anyagot és a szavazólistákat.   Nos - kell-e mondanom - Gyuri bácsi nem készült el időben a pontozással. Telefonon beszéltünk (én hívtam fel, érdeklődve: hová mehetek az anyagért), s ő igen hosszan és részletesen mondta el, hogy természetesen többször is elolvasott mindent, de az értékelést nagyon át kell gondolnia, mert sok szempontot kíván figyelembe vennie, a kifejezésmód eredetiségét, a művészi hatás erejét, a szerzők által kidolgozott értelmi-logikai rendszert, az érzelmi hitelességet, a verstani pontosságot - és sorolta hosszan, mintha legalábbis az irodalmi Nobel-díj odaítélésének a felelőssége nyomná a vállát. Mit tehettem, kérésére adtam még egy hét haladékot azzal, hogy akkor majd apám érkezik Bp-re, legyen szíves adja le a mappát az írószövetség portáján.   Egy hét múlva itthon, Ungváron csörgött a telefon. A vonalban Somlyó György. Még mindig nem tud dönteni, mert újabb szempontok merültek fel. Az egyik pályaműről például az a benyomása, hogy alkotója irodalmon kívüli ember (a szerzők titkosítva voltak, a kéziratokon csak sorszám szepelt), nincs is birtokában a szakmai tudásnak, ezért nem is tudott megfelelő költői arzenált felvonultatni, ám szerinte roppant tehetségről van szó. Sejti, hogy a pontozás összesítésében nem kerülne a győztesek közé, ő sem akarja felpontozni, mert az igazságtalan lenne a többiekkel szemben, mégis szeretné, ha  a végeredmény valami módon tükrözné ezt a most előadott nagyon fontos meglátását.   Mindezt nagyon is ráérős beszédmódban, részletezően, nemzetközi hívással. Az én fülemben kattogott a metronóm: mekkora lesz Gyuri bácsi telefonszámlája! Igyekeztem nagyon együttműködő és roppant operatív lenni, megígértem, hogy majd kitalálok valamit, de az isten szerelmére, vagy diktálja be gyorsan a pontszámokat, vagy még ma vigye el az anyagot az írószövetségbe, mert az apám holnap hazautazik. Jó, mondta ő, de a ma estére még mindenképpen szüksége van a végső mérlegeléshez...   Mivel előző nap hiába kereste ott, másnap apám csak ezért az anyagért ment el a Bajza utcába. De hiába. A titkárnő segítségével felhívták Somlyót. Ja, hát az Írószövetségbe kellett vinni a mappát, nem az Írók Szakszervezetébe?   No, lényeg, hogy ha kicsit késve is, de hozzám került a Somlyó-pontozás, és végre a többiekével összesítve kihozhattam a végeredményt. S hogy az öreg meg legyen velem elégedve, kívánságának megfelelően eljárva kitaláltam, legyen egy olyan is, hogy "A zsűri elnökének különdíja", és ezt kapja meg az a pályázó, aki ugyan kevés pontot gyűjtött, de minden bizonnyal az irodalmon kívülről érkezett és igen tehetséges, ezért érdemes külön figyelmünkre.   Az csak természetes, hogy a nem sokkal ezek után sorra kerülő budapesti díjátadásra meghívtam Gyuri bácsit. Aki nemcsak hogy eljött, hanem nagyon szép záró kiselőadást is tartott. Minderről szűkszavúan így számoltam be akkori, <A href="http://hhrf.org/ungbereg/bdk/manz98/98_04_05_i.htm" target=_blank>1998. májusi naplómban:</A>    "Ötéves a Pánsíp. Ebből az alkalomból nagyobb szabású estet rendeztünk májusban a Magyar Írószövetség budapesti székházában.   Először is szonettpályázatunk eredményhirdetésére és a díjak átadására került sor. Erőpróbánk zsűrielnöke Somlyó György volt, az esten nagyon szépen beszélt. Megerősítette azt a meggyőződésemet, amely szerint egy szerény kisebbségi irodalmi lapnak is szabad ilyen széles látókörben elképzelt pályázatot hirdetnie. Átadtuk a díjakat, Lackfi János vitte el a pálmát, mögötte végzett Lászlóffy Aladár és Gyárfás Endre. És még volt vagy tíz különdíjunk is, nehezen megtalált szponzorainknak is köszönhetően. (Nekem egyetlen bánatom az volt, hogy Kárpátaljáról nem kaptunk érdemleges pályaművet, még azoktól sem, akik hébe-hóba írnak szonettet. Még Erdélyből is több és a Vajdaságból is jobb anyag érkezett, mint onnan, ahol a résztvevők élvezhették volna a hazai pálya előnyeit.)"   Amit nem publikáltam, az bővebb 2 mondattal:   "Erőpróbánk zsűrielnöke Somlyó György volt, az esten nagyon szépen beszélt. A zsűrizés folyamán sok bosszúságot okozott nekem az aggályoskodásával, de most mindent megbocsátottam neki, mert meggyőződhettem, mindezt az ügy iránti elkötelezettségéből tette, azért, mert valami megrendítően tiszta alázat él benne mindenfajta költői megnyilatkozás iránt. Az elmondott szövegén egyszerre sütött át közvetlen kedvessége és alkotói bölcsessége. Ha eddig nem lett volna ott, most végleg belopta magát a szívembe."   Arról nincs feljegyzésem, de jól emlékszem rá, teljesen elégedett volt a külön-díjas megoldással. Nála elégedettebb csak én lehettem: sokéves szerkesztői működésem egyik legnagyobb elismerésének számított, hogy jelentéktelen folyóiratunk  nem sokkal jelentősebb erőpróbáját ennyire komolyan vette és személyével ilyen meggyőzően hitelesítette.   Az a nyomtatott Pánsíp-folyóirat már nincsen sehol. Most Gyuri bácsi is felköltözött az égi kávéházba a többi nyugatos mellé.   Ám a szonettek megmaradtak.     ------------------------------ Kozma György grafikája: <IMG src="http://files.blogter.hu/user_files/5104/vegyes/somlyogr.jpg"> <H2 align=center>Somlyó György  1920. nov. 28. - 2006. máj. 8.</H2> ------------------- Fenti írásom megjelent a Papiruszportálon is: <A href="http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=&p=2&n=684">Somlyó György halálára</A>. A publikációhoz a szerkesztő Mika Róbert saját fotóját tűzte be, amelyet a tavalyi Könyvhéten készített a mesterről: <IMG src="http://files.blogter.hu/user_files/5104/irodalmar/somlyo_nagy.jpg">