Nem is tudom, kivételesen nagy műnek vagy csupán igen kellemes olvasmánynak tartsam-e Ljudmila Ulickaja
Szonyecska c. kisregényét (Budapest, Magvető, 2007; fordította V. Gilbert Edit). Az írónőnek, azt hiszem, ez a kisregény méltán hozott országos és nemzetközi ismertséget, ám attól, hogy remekműnek nevezzem, erősen óvakodnék. Inkább arról lehet szó, hogy valamit nagyon elkapott, megcsípett a szerző, s ezt igen tehetségesen, művészi kvalitásokkal megáldva ki is aknázta. S hogy mi ez a valami? Talán úgy fogalmaznám: másféle, újszerű viszony egyfelől a szovjet múlthoz, másfelől az orosz nőhöz.
