Akkor ez még újdonságnak számított. Most már amikor kitűzik a nagy napot, úgy tekintjük, megtudtuk, mikor tartják Ukrajnában a választási csalásokat. Ennek természetes velejárója a szavazatvásárlás.
Megvásárolt magyar szavazatok Kárpátalján?
Mint olvasom (pl. közli a Galamus), a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.
Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint "a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«", Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy "»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra."
Ha ez igaz, akkor, azt hiszem, ma már senki nem vetheti a szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott (s amely véleményemet határon kívül és belül annak idején mindenki sértve elutasította).
A dolog lényegét azonban a két politikus egyformán elhallgatja, tudni illik az, hogy a kárpátaljai magyarság politikai magatartásáért mindenekelőtt éppen őket és pártjaikat terheli a felelősség, ők politizálnak úgy, hogy a magyarok szemében működésük nem hogy két kiló húst, hanem egy kalap szart sem ér.
Egészen más:
A Commmuniry.eu megszűnt archívumából
Radnóti Menet 2012 - Kristályéjszaka
A Radnóti Menet megtartását - immár negyedik alkalommal - 2012-ben is szervezik a civilek november 9-ére.
Az alábbiakban
összefoglaljuk röviden a Radnóti Menet történetét, célját - az eddigi, fellelhető információink alapján.
Radnóti Menet
A Radnóti Menet küldetése: emlékezés, emlékeztetés, figyelemfelhívás
Az első Radnóti Menetet 2009-ben kezdeményezték a később megszűnt Demokratikus Hálózat fiatal aktivistái azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy Magyarország a Rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájában(1) nyilas gyilkosokat tisztel meg közpénzen fenntartott állami díszsírhelyekkel. Dr. Csapody Tamás több éven át tartó, dokumentált kutatásai erre bizonyítékokat szolgáltatnak. A szintén közpénzen fenntartott állami hivatalok és hivatalnokok - közöttük is a jelentős szerepet játszó Boross Péter (korábban belügyminiszterként ill. miniszterelnökként, később a Nemzeti Emlékhely Bizottság elnökeként) - 20 éve foggal és körömmel védik ezt az általuk létrehozott botrányos helyzetet, a mindenkori kormány pedig rendszeresen lerója kegyeletét (a nemzet képviseletében) a 298-a parcella díszsírhelyei előtt is.
A jelenlegi hivatalos álláspont szerint Radnóti Miklós(2) magyar költőt 1944. november 9-én gyilkolták meg nyilas keretlegények, ezért választották a kezdeményezők november 9-ét a rendezvény napjául. A rendezvény szervezői és résztvevői között kezdettől ott volt minden évben a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete és a Magyar Antifasiszta Liga (MAL), 2011-ben pedig az alig egy éves Kohányi Társaság is csatlakozott hozzájuk.
A Radnóti Menet egy, körülbelül 17 km-es gyalogos emlékmenet, mely a 298-as parcellától, a nyilas gyilkosok díszsírhelyeitől indul, és a Duna-parton ér véget, ahol a nyilasok 1944-45 során sok magyar állampolgárt lőttek a folyóba.
A menet résztvevői az út során a következő közbülső állomáshelyeken tartanak megemlékezéseket:
- a Kis Varsó(3) emléktábla a VIII. kerületi Népszínház utcában
- a Magyar Zsidó Munkaszolgálatosok Emlékműve(4) a VII. kerületi Bethlen Gábor téren
- Koszorús Ferenc(5) emléktáblája a Dohány utcai zsinagógával szemben
Az emlékmenet a Duna partnál záró megemlékezésekkel ér véget a Cipők a Duna-parton(6) nevű emlékműnél, illetve Radnóti Miklós emléktáblájánál a Jászai Mari térnél.
Ugyancsak e napnak éjszakáján, 1938. november 9-10-én történt a később Kristályéjszaka(7) néven is ismert esemény, mely egy szervezett, összehangolt zsidóellenes pogrom volt egész Németországra kiterjedően és a nácik által már megszállt Ausztria különböző részein. A megfelelő ürügyet egy Franciaországban szolgáló német diplomata meggyilkolása jelentette, melyet egy zsidó fiatalember követett el. Náci vezetők megtorlásként indították el a központilag megtervezett és irányított, országos erőszakhullámot, amelynek kivitelezését a náci párt fegyveres különítményei és civilek végezték.
A pogrom során több tucat zsidót meglincseltek, ezreket koncentrációs táborba szállítottak, zsinagógák és zsidó otthonok, üzletek, kórházak, iskolák százait rombolták le, gyújtották fel. Az esemény a nevét a betört kirakatokból szertehulló üvegszilánkokról kapta.
A kristályéjszaka a
Holocaust nyitányának tekinthető.
A Kristályéjszaka emlékére november 9-ét a
Fasizmus és Antiszemitizmus Elleni Tiltakozás Nemzetközi Napjává(8) választották.
A civil szervezők azóta is úgy látják, hogy november 9-én a megemlékező és figyelemfelhívó Radnóti Menet megszervezésére szükség van, ezért megrendezték 2010-ben és 2011-ben is, és 2012-ben is így tervezik.
________________