web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog

2016.jan.22.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Kirityálé (KapitanyG)

A NolBlog megszűnése okán ide mentettem az identifikciós játékomban részt vett bloggerek néhány posztját. Az alábbi szerzője KapitanyG, az évszám 2006. Tiszta ivóvíz

(Ez a poszt is a "BDK felhívása nélkül soha..."-kategóriába tartozik.)

A Kirityálé a legkényesebb igényeket is kielégítő, széles körben felhasználható, univerzális tisztítószer-esszencia, gyártja és forgalmazza a budapesti Bellavita RT. Kétliteres kiszerelésben kerül forgalomba, ez a mennyiség egy átlagos nagyságú család egész évi teljes tisztítószer-szükségletét fedezi. Vízzel hígítva kiválóan alkalmas mindenféle textilia, edény, üveg, műanyag, kő, fa, fém - gyakorlatilag a házban és a ház körül előforduló valamennyi anyag - tökéletes tisztítására.

Az áttetsző,  kékszínű folyadék  hatóanyaga a Chiritia pussilum virágából nyert koncentrátum. A növény természetes élőhelye Közép-Amerika, Európában csak mesterséges körülmények között nevelhető.

A Kirityálé feltalálója-kifejlesztője Katánginé Czikó Ria, a Bellavita RT tulajdonosa. Czikó Ria évtizedeken keresztül beosztott vegyészként dolgozott a Mezőgazdasági Vegykísérleti Kutatóintézetben, ahol nagy szakmai tudásra és tapasztalatra tett szert, de mindig az ottaninál nagyobb önállóságra vágyott. Nem sokkal a rendszerváltás után - anyai nagyanyja, Matt Róza hajdani munkaadójának, Ana Letica Pipettának a jóvoltából -  viszonylag jelentős pénzösszeghez jutott, ebből indította be saját vállalkozását, a kizárólag saját fejlesztésű kozmetikai cikkeket gyártó és forgalmazó Bellavita RT-t. A Bellavita-kozmetikumok sokfelé ismertek és keresettek, a cég számára azonban mégis az a termék hozta meg a világsikert, amely nem illik  eredeti profiljába: a kékszínű Kirityálé.

Maga a feltaláló Matt Rózát tekinti a Kirityálé igazi szülőanyjának. A ma már nyugdíjaskorú, de még mindig aktívan dolgozó Katánginé Czikó Ria tőle hallott először, még gyermekkorában, a kirityáról, illetve a kirityászirom levének különleges erejéről és csodás illatáról. Matt Róza a huszadik század első éveiben szegődött el egy kis nógrádi faluból a fővárosba házvezetőnőnek Fehér Gyarmat legionárius tengerésztiszthez, közvetlenül azután, hogy a fess hajóskapitány valahonnan a tengerentúlról - pontosabban: a Popotolendo vidékéről -  hazahozta Magyarországra feleségnek az ébenfekete bőrű, szépséges, ám születésétől néma Ana Letica Pipettát. A karcsú, fekete Fehérné kedvelte Rózát, mindig kedvesen mosolygott rá, csak olyankor fintorította al az orrát és ingatta elégedetlenül a fejét, amikor a kezébe vett egy-egy frissen mosott-vasalt ruhadarabot: a színes ruhát egy árnyalattal fakóbbnak, a fehéret árnyalatnyival szürkébbnek  látta minden alkalommal, mint mosás előtt. Pedig Róza szépen mosott. De hiába, sem a legjobb minőségű házi mosószappan, sem a hamulúg, sem a trisó nem volt többre képes.

Ana Letica nem hozott magával túlzottan sok holmit távoli szülőhazájából, csupán egy nagy keregőzt, néhány ékszert - és egy tő aprólevelű, halványkék virágot. Ennek a virágnak egy lehulló szirma tapadt meg egyszer valamiképpen Matt Róza kötényének ráncai és legionella baktériumai közt, hogy onnan aztán egyenesen belepottyanjon a földre állított nagy teknőbe, ahol a sörgyártásból nyert tiszta vízben áztak a már fehérre mosott, kifőzött és hypóval fertőtlenített, teregetésre váró lepedők. Pseudomonas mintha egy nagy üveg tintát öntött volna valaki a teknőbe... Matt Róza ijedten kapkodta ki a sötétkék vízből a ruhákat, ám azok olyan vakító fehérek voltak, mint addig soha, száradás után pedig puhák, lágy tapintásúak, és különleges, finom illatot árasztottak.

A Föld ivóvíz tartalékát biztosító esőerdők illatát érzi - biccentett fejével felesége felé a ház ura, amikor látta, hogy Ana Letica boldog mosollyal szorítja az arcához a lepedőket -, most úgy mosott, Róza, ahogy ő szereti!

Róza ettől kezdve gondosan összeszedte a kék virág minden egyes lehullott szirmát. A lezárt patentüvegben, ahol tartotta őket, a szirmok nem száradtak ki, hanem lassan fonnyadni kezdtek, miközben némi kis sötétkék nedvet engedtek ki magukból.  Ebből a sűrű folyadékból elég volt Rózának egyetlen cseppnyit adnia a mosóvízhez ahhoz, hogy asszonya elégedett legyen az eredménnyel.

Róza megkérte Ana Leticát, írja föl neki a virág nevét. A cédula ugyan elveszett, de Róza évtizedek múltán is pontosan emlékezett az idegen szóra: kirityá.

Fehér Gyarmat fiatalon meghalt, Ana Letica pedig elköltözött Magyarországról, Matt Róza soha többé nem hallott róla. Azt már nem is tudhatta meg, hogy Ana Letica végrendeletében bőkezűen megemlékezett egykori házvezetőnőjéről. Az örökül hagyott pénzt Czikó Ria kapta, mint Matt Róza legközelebbi életben lévő leszármazottja.

Czikó Ria mindenfelé kereste a kirityát, de senki nem ismerte a virágot. Egyszer aztán az interneten egy online-katalógusban meglátott egy képet, és azonnal tudta: megtalálta! Öt tövet rendelt. Először arra gondolt, talán felhasználhatja a virág illatanyagát valamelyik termékcsaládjához, azonban a laboratóriumi vizsgálatok során hamar kiderült, a növényben ennél sokkal több lehetőség rejlik.

A Bellavita RT üvegházában ma már sokszáz tő halványkék chiritia pompázik, és egyre több szépformájú kétliteres üvegre kerül föl az egyszerű, elegáns cimke: (a kép a NolBlog megszűnésével innen is elveszett)

https://twinoxide.hu/hatekony-ivoviz-es-vizfertotlenites-twinoxide-klordioxiddal/

Mobillal Facebookra, azonnal

A NolBlog megszűnik. Mentés másként - hogy megmaradjon.

írta: tutyi | 2012. szept. 8.

Facebook

Hajnali fél egy, rekkenő őszi, mediterrán hőség.

A három lány hol kivonul a teraszra, hol visszajön a bárba, mintha nem találnák a megfelelő helyszínt a performanszhoz - mindegy, csak felkeltsék a figyelmet. A terasz túlzsúfolt, a vendégek óvatosan kortyolják a helyi árakhoz pásszoló drága italokat, de semmi sem elég drága ahhoz képest, hogy a színpadon az énekesnő szabadtéri. Ritka az élő hang errefelé. A spanyol nő most éppen megtekeri a salsa alaplépését; csípője ráng, hosszú, fekete haja libben... ez minimum jár a turistáknak ott, ahol 9.50 egy koktél. Euróban. Az énekesnő élettársa az első boxban izgul; harminccal idősebb, és morcos, ha szerelme nem hoz haza elég pénzt, de akkor is, ha az előadást túlmozogja. Ezt persze senki sem sejti, 'the show must go on', mondaná erre Freddie. (Nem a Krueger, az ipszilonos.)

Amikor három nő megy valahová bulizni, kivédhetetlen, hogy legyen egy vezércsillag. Pszichológiailag. Már kettőnél is, de mindegy. Tündököl a lány, ha kell, ha nem; történetünk főhősnője - nevezzük Siriusnak - melírja friss, az arca fáradt. Lehet vagy huszonöt. Férjezetlen, nyilván nem találja az igazit, mindenkihez képest túl jó, túl iskolázatlan, túl vékony a dereka, túl vastag a combja. Lényegtelen; nem érdemlik meg a szerencsétlenek, aztán kész. Van ez így. Forrónadrágját túlhevítette, rövidebb is a kelleténél, divatosan kilógnak a zsebei, bár nagy a hőség, ez tény. Seggbevágóan meleg. Zsebbevágóan, akarom mondani. Nyaral, ha valaki nem tudná. Barátnői csodálják.

Szerintem túl nagy az orra, de én nem érek, én nő vagyok, a barchef felesége, bennfentes, megfigyelő. Unottan ülök a pultnál, iszom a hülye kis italom, és ha retro megfogalmazásban gondolkodnék, a legkomolyabban azt írnám: nem ér a nevem, káposzta a fejem. Más meg azt, hogy ez zsidó, baszki. Hiába, nem vagyunk egyformák. Én legalábbis nem vagyok egyforma, de egy mindig van.

Előkerül a mobil. Vagyis, el sincs rakva, a mobil a szem, a fül, a jelen. Félelmetes. Egymást fotózzák, pózokba állnak, villog a beépített vaku. A másik két lány szóra sem érdemes, egyet láttál, láttad mind típus; ha valamelyik bűncselekményt követne el, és én lennék az egyetlen szemtanú, bizisten nem ismerném meg, még kettő közül sem a rendőrségi üvegfalon át. Uniformizálódott tinédzserek, vagyis hunédzserek, ugyanis most el van csúszva a világ vagy tíz évvel. Az én anyám ennyi idősen gyereket nevelt, háztartást vezetett, ezeknek meg az arcára van írva, hogy az utca nevét nem tudják megjegyezni, ahol a szállásuk van. Érthetetlen, hogy találtak el idáig.

Már szinte burleszk, ami művelnek. Már a kezdetekkor kiderült, hogy csupán azért maradnak, mert van wi-fi. Tíz perc adatrögzítés, fél óra ücsörgés három üdítő mellett; amint felmennek a képek a facebookra, azonnal reagálnak, megy a fürdés a dicsfényben, a barátnők irigykedése, a bókok bezsebelése, bárcsak ott lennénk, tök jól néztek ki, vagy hasonlók. Hogy fergeteg a parti, hogy megérte elmenni, hogy holdfény, szánsájn, tengerpart. Mintha forgatást látnék, a díszlet adott, csak a jelen pillanata semmisül meg minden gombnyomta másodpercben: a lányok  körben ülnek, megy a facebook-szeánsz, nehogy kárbavesszen egyetlen másodperc is. Szerintem azt sem tudják, hol vannak, majd esetleg otthon, majd akkor néznek nagyot: jé, de szép!

Quo vadis, ember?

A pultban a fiúk lemondóan mosolyognak. Vicc az egész. Kár ezekbe minden, ami természetes, történelmi, vagy értékes. Kár ezekbe a holdfény. Maradhattak volna otthon egy szép plakát előtt, tökmindegy. Az ecuadori mixer aztán végső konklúzióként elmondja a magyar mondatok egyikét, amit ismer: 'kibaszott Hókuszpók, sumák geci."

És maximálisan egyetértek vele.

Tovább
süti beállítások módosítása