Fidesz.spam.hu
A Fidesz pontosan 13 hónapig bírta ki, hogy ne küldjön nekem levelet. Úgy tűnik, nem tanulnak a leckéből és nem képesek levelező listájukról levenni, holott azt, amit tavaly írtam főnöküknek, aligha tették a kirakatba.
A Fidesz pontosan 13 hónapig bírta ki, hogy ne küldjön nekem levelet. Úgy tűnik, nem tanulnak a leckéből és nem képesek levelező listájukról levenni, holott azt, amit tavaly írtam főnöküknek, aligha tették a kirakatba.
Legutóbbi performanszom címét újra felhasználva novellát írtam. Bár alapvetően fikcióról van szó, a történet, az alaphelyzet, a helyszín és a szereplők azonban sokban hasonlítanak valóságos megfelelőikre - és ez egyáltalán nem a véletlen műve.
Aki azt hitte, nem lehet még egyszer feje tetejére állítani a magyar-magyar viszonyt, tévedett: örök ámokfutó kedvencünk, Patrubány Miklós elnök bejelentette, a Magyarok Világszövetsége újra népszavazást kezdeményez a külhoni magyarok állampolgárságáról. Minden problem meg leszesz oldva rögvest.
Március 21-én este mutatják be Miskolcon a Spanyolnátha művészeti hálóterem friss számát. Ebben kapott helyet Kőhalmi Péter fotósorozata (A futóbolond), amelyhez (Vass Tibor főszerkesztő szíves felkérésére) felvezető szöveget írtam. A képekből ízelítőt és Valaki odabentről című írásomat - amely a fotók vetítése közben elhangzik a helyszínen - ezúton ajánlom figyelmetekbe.
Az összművészeti kiállításon részletes bemutatásra kerülnek a magyar avantgárd kissé elfelejtett alakjának, Tamkó Sirató Károly költőnek a dimenzionista művei és munkásságának dokumentumai, továbbá Tóth Gábor ugyancsak dimenzionista munkái, és méginkább továbbá válogatás a Galántay György vezette Artpool experimentális költészeti gyűjteményének magyar anyagából (az Artpool a legnagyobb archívummal rendelkező magyar avantgárd gyűjtőhely; büszkén elmondhatom, hogy bizonyos Balla D. Károly egy zászló-tervezete (fotó) és dadaista dadogása (hangfelvétel) ugyancsak helyet kapott a hatalmas raktárban, ahol hosszú tömött sorokba rendezett Salgó-polcokon roskadoznak az értékesnél értékesebb avantgarde dokuk (pl. a teljes fluxus-levéltár).>> Művészet magyarul (m+m=N+1)
Akkor következzék még egy feladvány! A kérdés természetesen nem az, hogy mely versre emlékeztetnek az alábbi sorok, és nem is az, hogy a mai napon legtöbbször idézett és számtalan helyszínen elhangzott költeményt ki írta, hanem azt kell kitalálnotok, hogyan, mi módon állt elő az alábbi két szövegváltozat.
Rég játszottunk! Most egy nagyon könnyű feladványt kaptok. Alább egy négysoros és aktuálpolitikai felhangot sem nélkülöző veretes költeményt olvashattok, ennek kellene az eredetét megfejtenetek.
Nem azért mondom, de a virtuális hídfoglalás okán ma egy órán belül hívott telefonon Friderikusz Sándor és Orosz József. Kerülő úton fülükbe jutott az interakció híre, felkeltette érdeklődésüket. Sajnos a televíziós egyenes adás több mint gubancos, viszont a Klubrádióban ma 18.00 óra után, Orosz József Kontra műsorában - ha igaz - benne leszek. Hallgassátok.
Ezt a blogbejegyzést fel tudom használni virtuális laptop memória (és vps szerver) projektemhez a hardver tartalommarketing területén (VPS bérlés), így a korábban a posztban szerepelt linkek helyett másmilyeneket helyezhetek el benne. Ugyan ez az URL pillanatnyilag nem szerepel a Google indexében, de folyik az újraindexáció, lévén ezt kezdeményeztem a Webmestereszközökben. Eredetileg ez állt a posztban, nem árt magamat emlékeztetni. Pro memoria:
Nem azért mondom, de a budapesti virtuális hídfoglalás okán ma egy órán belül hívott telefonon Friderikusz Sándor és Orosz József. Kerülő úton fülükbe jutott az interakció híre, felkeltette érdeklődésüket. Sajnos a televíziós egyenes adás több mint gubancos, viszont a Klubrádióban ma 18.00 óra után, Orosz József Kontra műsorában - ha igaz - benne leszek. Hallgassátok.
Rossz hír az UFÓ-hívőknek: nem földön kívüli lények építették, és nem is nekik szóló üzenetet rejt a mindeddig titokzatosnak számító 13 darab egyvonalban álló kis bástya az Andokban, a perui Chankillo-erőd romjai közelében.
Ritkán adódik úgy, hogy rövid időn belül annyi "kozmikus élményben" legyen részünk, mint ezen a héten. Ma éjjel például teljes holdfogyatkozás lesz, tegnap a Hold eltakarta a Szaturnuszt, Naprendszerünk objektumairól pedig épp a napokban jelentek meg szenzációs képek különböző híroldalakon.
Tiltakozásul az ellen, hogy az Erzsébet-híd pesti hídfőjét politikai célokra bárki kisajátítsa, virtuális hídfőt foglalok és csatlakozásra hívok mindenkit, akinek elege van...