Pár hónapja történt, hogy nem a legjobb kimenetelű Könyv vs. internet témájú
vitát folytattam Elek Tibor barátommal arról, vajon az irodalomnak, az írott szónak valóban a könyv, a folyóirat - vagyis a papír - "az igazi" hordozója, vagy pedig
a digitális, interneten elérhető szöveg az alkalmasabb-e arra, hogy az írásbeliség legfontosabb megjelenítőjévé váljon és szép lassan kiszorítsa alkalmatlanabb elődjét nagyjából úgy, ahogy a kódexmásolást is felváltotta a könyvnyomtatás.
Tudom én, hogyne tudnám, milyen kellemes program az, felmenni a Várba és az impozáns várpalota épületében szöszölni a sárgult papírok között. Aki erre vágyik, tehesse meg eztán is: váljon a jó öreg F épület – mint helyszín – múzeummá. Ám váljon a nemzeti digitalizálás legfőbb központjává is, és teljes állományát mielőbb tegye elérhetővé a világ összes érdeklődője számára – a papír alapúnál sokkal alkalmasabb online és digitális formában.
Az internet az a közeg, az az eszköz, amely intenzíven visszahat a tartalomra, új kontextusba helyez minden szöveget, módosítja alkotó és befogadó viszonyát. Ettől ugyan ideig-óráig szintén el lehet zárkózni, ahogyan a webes megjelenéstől is, ám az internet világnyilvánossága előtt igenis módosulhatnak egyes hangsúlyok, gesztusok, érvényesülhetnek korábban ismeretlen visszacsatolások.
Megjöttünk kétnapi távollét után a Salvatore Quasimodo nevével jelzett költőtalálkozóról.Pénteken indultunk és érkeztünk (útközben Csöngét és cuccait a koleszba leszállítva) Balatonfüredre, az esti rendezvényre, a Hárs a Tagore sétányon c. könyv bemutatójára. A gyűjteményes kötet - Kellei György munkája - a Quasimodo költőverseny eddigi 15 esztendejét foglalja össze 238 oldalon. Hiúságomnak imponált, hogy többször is szereplek benne, két szöveg "foglalkozik velem", de ott van a díjnyertes versem és egy fotó is.
Téged az olvasók sokműfajú szerzőnek ismernek, nem utolsó- sorban drámaírónak. Szerinted volt a drámához való affinitásodnak köze ahhoz, hogy a Zehuze című, nemrég megjelent levélregényed- ben tulajdonképpen egy kitartott monológot, egy nagyon erősen hangra írt szöveget olvashatunk? 
Nem is tudom, kivételesen nagy műnek vagy csupán igen kellemes olvasmánynak tartsam-e Ljudmila Ulickaja Szonyecska c. kisregényét (Budapest, Magvető, 2007; fordította V. Gilbert Edit). Az írónőnek, azt hiszem, ez a kisregény méltán hozott országos és nemzetközi ismertséget, ám attól, hogy remekműnek nevezzem, erősen óvakodnék. Inkább arról lehet szó, hogy valamit nagyon elkapott, megcsípett a szerző, s ezt igen tehetségesen, művészi kvalitásokkal megáldva ki is aknázta. S hogy mi ez a valami? Talán úgy fogalmaznám: másféle, újszerű viszony egyfelől a szovjet múlthoz, másfelől az orosz nőhöz.
Nyári internetes villáminterjú-sorozat: előbb én kérdezem íróbarátai- mat, aztán ők kérdezik választott alanyukat. 
Még a Könyvhéten 
Mint korábban megírtam (
Csütörtökön semmi más dolgunk nem volt Bp-en, csak annyi, hogy Csöngét és cuccait elvigyük a kollégiumába, magunk pedig szálláshelyünkre érkezzünk. Mivel ezúttal senkinek sem voltunk a vendégei, szállást saját szakállunkra foglaltunk, takarékossági és kényelmességi okokból Leányfalun. Ebben a panzióban egyszer már megszálltunk, megközelítés, bejárhatóság szempontjából akkor nagyon megfelelt.
(Frissítve április 2-án: a novellát befejeztük. A kijelölések nélkül, önálló műként - amint lesz címe - egy külön oldalra is rövidesen felkerül a végszöveg.) Az alábbiakban a kedves olvasó Berniczky Éva és Balla D. Károly közös irodalmi projektumát követheti nyomon, lépésről lépésre megfigyelve, hogyan fejlődiik novellává egyetlen mondat. A két szerző szövegeit háttérszín különbözteti meg, a legfrissebb szöveg mindig kiemelt, a poszt minden frissítéskor a frissítés dátumával kerül a blog élére. A projektum leírása 