Luther és a reformáció napja

luther-marton-reformacio-napja.jpgLuther 2017 | Október 31-ike a reformáció ünnepe, napja, november elsején pedig Mindenszentek napja van a lutheránus naptár szerint. Nem vagyok különösebben vallásosnak mondható, de valahogyan utóbbiakat autentikusabbnak, a helyi kulturális hagyományokhoz közelebbinek érzem, mint a nagy piros betűs ünnepeket - írta egy régebbi, éppen 10 évvel etelőtti posztjában berlini barátom. Előtte az akkor friss Luther vagy akit akartok c. filmről tett közzé kritikát, majd Németország bevándorlási, azaz migrációs politikájáról értekezett. Sok érdekes hozzászólást kapott egy azóta már elérhetetlen fórumban. Ilyeneket.

Nota bene a többségében evangélikus Poroszország október 31-én valóban a reformáció napját ünnepli, de igazából nem is érdekli a derék berlinieket, hogy Mindenszentek is most van. Ez csak a római katolikus bajoroknak lényeges, esetleg. Náluk hétfőn iskolai és hivatali szünet volt, nem úgy, mint Berlinben, ahol a hétfői nap rendes munkanap, és az iskolákban tanítás folyt.

Lehet, hogy javíthatatlan konzervatív vagyok, de halálosan utálom az import amerikai álünnepeket, azok hagyomány nélküli, ezért gyakran összefüggés- és értelemhiányos meghonosítását Európában. - Nyilván ezt mondták a kelták is, amikor Kr. u. 43-ban a rómaiak legyőzték őket, és a két kultúra kénytelen volt együtt élni, majd lassan megkezdődött egybeolvadásuk, persze szokásaikkal együtt. Majd később újfent elhangozhatott a fenti sirám - ha nem is szó szerint, persze - mikor a pogány szokások elleni küzdelem jegyében a pápa elrendelte, hogy mindenszentek napja pontosan Samhain napjára essen. Halloween (az elnevezés az angolban a katolikus hagyományt idézi: All Hallows Eve) az egyik legrégibb ünnep, a kelta hagyományból öröklődött át, és tulajdonképpen a sötét és hideg évszak kezdetét jelenti. Ekkor ünnepelték a kelták a kedvenc istenüket, a Nap és a halott lelkek urát is, és ez volt egyúttal a kelta újév kezdete is. Az I. században, mikor a rómaiak elfoglalták Angliát, sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe, és november 1 körül tartották. Az évszázadok alatt, a kelta Samhain fesztivál és a római Pomona-nap hagyományainak keveredésével jött létre az első őszi ünnep. A következő behatás a kereszténység terjedésével érkezett. 835-ben a római katolikus egyház november 1-ét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, folytatták a Samhain és Pomona napok ünneplését is, így az évek során mindezen szokások összevegyültek. Halloween szokását az 1840-es években a nagy éhínség elől menekülő ír bevándorlók vitték Amerikába. A töklámpást is az ír folklórnak köszönhetjük. Mindezt nem árt tudni, mikor az új, úgymond hagyomány nélküli álünnepek terjedése fölött siránkozunk.

Laptoppal a Gerbeaud teraszán

Már ekszküzímoá, liebe Luther Márton-fan, de azon kijelentésed okán, hogy a reformáció napján a kuktafazék merénylet a gasztronómia ellen, fel kell szólamlanom!  Hosszú és hányattatott életem során több ízben megesett, hogy, khm, likviditási gondjaim akadtak. Az ilyen problémák legjobb megoldása a gyors tőke-influx. Mivel már kora gyermekkorom óta éles eszemről voltam közismert, mindenféle közgazdasági előtanulmány nélkül arra a következtetésre jutottam, hogy pénzt kell keresnem. Mint erős, dolgos fiatalembernek, aki nem riad meg egy esztergagép láttán, és akinek a baráti köre is hasonló emberekből áll, két opció merült föl (de azonnal): idősebb hölgyek szórakoztatására (sérelmére?) végrehajtott üzletszerű kéjelgés a budapesti Gerbeaud teraszán egy laptop társaságában napfényben, vagy ellopunk egy nagy kültéri trafót, és a benne lévő olajat, netán egy ólomakkut, generátort, valamint a színesfémet külön értékesítjük. Figyelembe véve külalakunkat, és azt a tényt, hogy a kollégiumi lét nem az első osztályú ruhatárról és a folyamatos szoláriumozásról szól, testünk áruba bocsájtását elvetettük. Valaki próbált ágálni, az erkölcsünkre apellálva, hogy, "hát, az nem is lenne szép", de egy pillanatra szemébe néztünk, mire azonnal visszanyelte a nyálát és lecsukta a laptop fedelét.

Akkumulátortolvajok

A másik opció, hogy aksit lopunk és eladjuk az ólmot, sem volt túl kecsegtető, mert kis színesfém-beszerzési-mélységi-felderítő kommandónk egy jogászból, egy szociológusból meg belőlem állt. Mivel nekem tangenciálisan a közöm a természettudományokhoz, a két elmebajnok úgy döntött, hogy a családi ház méretű fémmonstrumot nekem kell diszkonnektálnom a mainstreamről, darabokra szednem, elszállítanom a malacleadóhoz, és roma származású hitsorsosainak anyagi ellenszolgáltatás fejében átadnom. - Az akkutolvajlási terv csúfos kudarcot vallott. Ekkor döntöttünk úgy, hogy lemegyünk a Balatonhoz, mert ott mégiscsak szebb szenvedni. Úgy gondoltunk, ott biztosan találunk szakképzettségünknek megfelelő munkát. És, lőn! A jogász pingpongasztalokat rakott össze, füvet nyírt, valamint részeg randalírozókat zabolázott meg, de figyelembe véve testsúly/testmagasság aráyát erre a szerepre ideális volt. Szociológus barátunkat testalkata egyértelműen arra predesztinálta vagy pedereszta-nálta, hogy vízimentő legyen. Ő ezt úgy képzelte (gondolom), hogy majd ő lesz az, aki a piros bikinis Pamela Anderson szórakoztatását végzi azon időszakokban, mikor senkit sem kell kimenteni, és Tommy Lee sincs a környéken. Kis zavart okozott ugyan, hogy szóban forgó ember a), bevallottan nem tudott úszni. Úgy gondoltunk, hogy vészhelyzetben előjöhet ez a reflex, ezért, mikor a főnök megkérdezte, hogy tud-e úszni, a olyan pillantást vetett a kukacosodó burzsoára, mint arisztokrata a pincérre, aki egy nagy kanál tőgymeleg hurkazsírt kínál fel előétel gyanánt. b), nem tudott, és nem bírt evezni. Ugyan. Komolytalan. c). nem bírta tekerni a vizibiciklit, és szinte azonnal tengeribeteg lett rajta. Az ominózus napon, minor pengetestét (halódó angolkóros Jézuska nézett így ki sápadt, aggódó anyja (Mary) kebelén: saccra tiz perccel a halál beállta előtt) megmutatta a Balaton vizének, a főnöke a tó közepére irányította, az átúszás során a végkimerülés szélére jutott emberek megmentésére. A saját szememmel láttam, hogy egy diszkrét, ám határozott mozdulattal okádta telibe egy vízben haldokló, gyakorlatilag hátrafelé úszó, lélete virágában lévő hölgy salátára hajazó úszósapkáját lilás színű, sólettel (füstölt marhahussal, hoppá, Globus, 299/500gramm (akkor!))eelegyes háromliter kannásborral. - Maga ekkoriban egy étteremben helyezkedtem el. Neked, gondolom, fogalmad sincs róla, mi az az MUPK, de ha jobban belegondolok, nekem sem. A lényeg az, hogy ide a digitális tábla nélküli középiskola alatt kellett járnunk, és az volt az a hely, ahol szakmát adtak a kezünkbe. Nekem szám szerint kettőt: fémforgácsolás volt az egyik szakterületem, de mivel a tanárt fájront előtt fél évvel elvitte a májcirrózis (pedig már röpke négy óra alatt ki tudtam esztergálni egy tízkilós tömbvasból egy egész pofás, hetvendekés rudat (a hossz- és kereszt-előtolások császára voltam, azóta kicsit berozsdásodtak már a művész-ízületek), a másik pedig (igen, igen, igen!) szakáts voltam.

Zöldségtermesztés a télikertben

Azzal már tényleg nem akarom megterhelni a történetet, hogy azért váltam szakácssá, mert proli alapokról (esztergályos) indulva természetesen nem hághattam fel az MUPK olyan arisztokratikus magasságaiban leledző ködszerű lényei közé, mint a TRAKTOR VEZETŐ- ÉS SZERELŐ, nem beszélve a TEHERAUTÓSOFŐRök és laptopjavító szakemberek félisteni köréről. Maradt a zöldség- és dísznövény termesztés az üvegház melegében (igen, parasztko, úgy gondoltam ezt az oldalamat kár volt erősíteni) meg a szabás-varrás (sok a lány ugyan, lehet ruhákat próbálgatni, ellenben ha egy csuklóra erősített tűpárnával, meg a nyakadon lógó mérőszalaggal lihegsz körbe egy női csipőt szoknyaigazítás ürügyén (ami nem rossz pozísön), fix, hogy a csípő-régióhoz (egyes mocskos szexorientált hímállatok szerint tök feleslegesen) attacholt nőnemű lény egészen biztosan homoszexuálisnak nézett.

Szénné sütött lángosok, csefir

Tudom, hogy innen szép nyerni, de úgy éreztem, inkább mégse. Így lettem szakács. Na, itt értünk el ahhoz a ponthoz, ahol lazán átköthetnék a kuktafazékra, de nem teszem, mert az az igazság, hogy én az ott lehúzott hónapok alatt három dologgal voltam elfoglalva: csigatészta készítéssel, idény jellegű tojáshímzéssel, és azon megfigyelés bármilyen tapasztalati módon való alátámasztásával, hogy B. Marianna (16) jobb (és csak kétkézzel tartható) keblei közül a bal valóban egy leheletnyivel magasabban van-é a jobbnál. A kuktafazékról soha egy rohadt szó nem esett, ellenben mikor a lellei Fogas pecsenye- és lángossütő intézmény tulaja (vagy mije) megkérdezte, hogy jártas vagyok-é a főzés mesterségében, magabiztosan bólintottam, minek következtében négy héte átt tésztát dagasztottam, és ütődött cukrosbácsi-szerűen, szénné sütött lángosokkal próbáltam elkápráztatni és éjszakai meztelen fürdőzésre és az azt követő szabad társas szórakozásra csábítani a tésztabőrű, orrkarikás, rubensi (balna) testű keletnémet, kohók tőszomszédságában felcseperedett lányokat, bevallom, csekély sikerrel.
Most jön a kukta: természetesen, minden összeomlott, pénzünk nem volt továbbra egy kanyi se, meg jött az ősz is, így vissza kellett utaznunk Bp-re. Trinyóztunk a szeptembertől, mert egyrészről maradt még vizsgánk bőven, másrészt tudtuk, hogy éhen fogunk veszni. Annyira megijedtünk a kilátásoktól, hogy berúgtunk, mint az álat. Másnap egy kávéval akartam menteni a mentetőt, de nem volt. Volt ellenben a kuktafazék, meg egy kilogramm grúz (csornij, bajhovij) tea. A csefir intézményét ismered? Na, azt állítottam elő: belenyomod az egész teát a kuktafazékba, ráöntesz kkét liter vizet, és több órán át főzöd. A végeredmény egy sötétbarna, mézgás ragacs, amiben gyakorlatilag kristályos állapotban van a koffein és a teofillin. Ebből emeltünk be fejenként egy nagykanállal, erősen overestimálva a szükséges dózist. Eleinte semmi nem történt, a szív dobbant egy nagyot, majd a döbbenettől kikerekedő koronaerekkel megállt. Nem részletezem, kórházban végeztük.
Hát, ennyi lenne a kuktafazékkal kapcsolatos történetem a reformáció napján. De érdekelne a német belpolitika is. Vagyis:

Tovább