web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog


2005.dec.03.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Elton Johnnal és Diana Krallal nem illene egy napon említenem Tóth Gabit

A tegnapi nap egyik legfontosabb, bár kétség kívül bulvár-ízű híre, hogy Sir Elton John, a rockzene élő klasszikusa Londonban törvényes keretek közt egybekelt élettársával, David Furnish filmproducerrel. Az, hogy a közismerten konzervatív Nagy-Britanniában lehetővé vált a homoszexuális párok közti házastársi viszony legalizálása, számomra mégsem egyszerűen szenzáció, hanem bölcs hümmögésre okot adó hír: lám csak, bármennyire igaz, hogy az embereknek a jogot kell követnie, legalább ennyire igaz az is, hogy a jognak ellenben az emberek életéhez kell igazodnia.

(Elton John különben nem tartozik a kedvenceim közé, bár elismerem, hogy a rock populáris vonalán belül a színvonalasabb zenéket szerző és előadó muzsikusok közé tartozik. Ha ellenben rajonganék érte, akkor elmondhatnám azt a régi viccet, miszerint megkérdezték az Örmény Rádiótól, igaz-e, hogy Csajkovszkij pederaszta volt. A válasz: „Igaz, de nem ezért szeretjük.” ---Na, mégis elmondtam.)

És ha már zene. Délelőtt a Petőfin lejátszottak néhányat Diana Krall karácsonyi lemezéről. Épp pár napja tettem szóvá valahol egy hozzászólásomban (már magam sem tudom mindenfelé elszórt zseniális gondolataimat nyomon követni!), vajon miért gondolják a muzsikusok, hogy ilyentájt ki kell rukkolniuk egy ünnepi válogatással, amelyeken aztán az agyonunt dalok agyonunt feldolgozásai sorakoznak. Illetve hát tudom: azért, mert a jónép viszi, mint a cukrot. Nos, biztos sikernek gondolható Diana jazzlady CD-je is. Mivel nagyon szeretem mind a hangját, mind a stílusát, hát nem kapcsoltam ki a rádiót, pedig az első szám éppen a Jingle Bells volt, amitől szabályosan kiver a hideg. Még Krall sem tudta megszerettetni velem.

Végül. Nem illene a zene két klasszisával egy napon említenem, de a Danubius újabban napi 2-3 alkalommal lejátssza Tóth Gabi Fekete virág című számát. A második meghallgatás óta most már rutinszerűen csavarom odább a keresőt. Végre rájöttem ugyanis, mi zavar ennek a nőnek a hangjában. Az, hogy egészen egyszerűen közönséges.

Eljátszva a szó etimológiájával: talán éppen ezért is van Gabinak nagy közönsége.

Címkék: zene, tv, bulvár

Trill Zsolt Bubik-díjas

SEO hír szolgáltatás Budapest

Bubik István díjat kapott Trill Zsolt, a beregszászi magyar színház színésze - Kárpátalja, Illyés Gyula színház - 2005

Budapest, TV2, Mokka: Trill Zsolt

Az olykor többre érdemesnek látszó, valójában üres személyiségű Liptai Klaudia nagyon vigyázott arra, hogy csakis sztereotíp kérdéseket tegyen fel, és roppant módon szeretett volna egy kis nyomoronc kárpátaljai tipródást celebrálni, például arról hogy a beregszászi színház és talán egész Kárpátalja a magyar nyelv használatáért vívott harcban vérezi el magát - de ez nem adatott meg számára. Mármint Claudia számára.

trill zsolt bubik-díjas seoMa reggel a szórakoztatóipari szolgáltatás terén élenjáró TV2-n rövid beszélgetés a Mokkában Trill Zsolttal és Kubik Annával abból az alkalomból, hogy Trill Zsolt megkapta a Bubik István-díjat, amelyet most először ítéltek oda (ez egy hír).

A beszélgetést vezető Liptay Claudia nagyon vigyázott arra, hogy csak és kizárólag sztereotip kérdéseket tegyen fel, és roppant módon szerette volna azt hallani, hogy a beregszászi színház és talán egész Kárpátalja a magyar nyelv használatáért vívott harcban vérez - de Zsolt nagyon okosan nem volt hajlandó eljátszani a határon túli üldözött magyar szerepét. A jó fülű néző megérthette, hogy itt egzisztenciális, és nem pedig nemzetiségi problémákról van szó. Ami persze nem könnyíti meg a helyzetüket, sőt. (Szó esett az egy éve tragikusan elhunyt Bubik Istvánról és magáról a díjról is, amelynek értékéből - szeretném hinni - semmit nem von le a mögötte álló, népszerűség-optimalizálás terén megbukott Gubcsi Lajos igencsak kétes szellemisége.)

Trill Zsoltról (akinek ezúton gratulálok) és a beregszásziakról egyébként nagyon szépen írt Koltai Tamás az az eheti Ésben.

>> Trill Zsolt Bubik-díjat kapott 2005-ben

Trill Zsolt Bubik-díjas -  Kárpátalja, Beregszász, színház, kult hír, kultúra, tv

__________________________

seo-szolgáltatás, keresomarketing BpKeresőmarketing szolgáltatások Budapesten

Fővárosi vállalkozások, cégek honlapjának optimalizálása jobb Google helyezéshez. Részletekhez tovább:

SEO szolgáltatás Budapest

süti beállítások módosítása