Az összegyűjtött anyagban a mintegy 250 festménnyel a rendezők eléggé meggyőzően bizonyítják, hogy az adott évtizedben (1904-1914) létezett magyar fauvizmus, az adott művészek adott munkáin bizony közvetlenül meglátszik a matisse-i törekvés (bár ez általában keveredik, párosul, összegződik Cezanne hatásával), a tiszta színek, éles kontúrok és meglepő harmóniák használatában, a perspektíva új értelmezésében, a torzított, elnagyolt formák iránti vonzalmukban ezek az alkotók bizony művészeti forradalmat hajtottak végre, radikálisan megtagadva a naturalista felfogást, mintegy előkészítve a

2006. június 13., kedd

Nézem ébredésünk után az órát: talán belefér. Mármint az, hogy mielőtt nyíregyházi barátainkhoz indulnánk, „felugrunk” a Várba és a Nemzeti Galériába, megnézzük a magyar vadakat. A terv hosszabb ideje forr műélvezetre vágyó nemes kebelünkben, előző este mégis elfelejtettem megnézni a neten a nyitva tartást. Most a tudakozótól kapott telefonszámon próbálkozom, nem sok eredménnyel. Sebaj, azért induljunk el, csak nem lehet egy keddi napon zárva a galéria. Útközben aztán kis baráti segítséggel mégis mindent pontosan megtudok, abban pedig erősen bízunk, hogy akadálymentesítve van a körlet és bejuthatok.

Kocsival a Várban közlekedni persze eléggé problémás, sorompók, zárt utcák, behajtás csak engedéllyel… Azért, amennyire lehet, megközelítjük a Várpalotát. Nincs is messze, de a burkolat… A roppant göcsörtös nagy kockakövek nagy közeiben folyton elakad a székem kereke, Éva megküzd minden méterrel, én meg azt lesem, mikor esik szét alattam az egész szerkezet a rázkódásban. Amikor rájövök, hogy húzni jobb, mint tolni, valamicskét javul a helyzet. Az öt percesre tervezett odajutás így is negyedórásra nyúlik.    

Az is rég volt, amikor napi teendőim közé tartozott a képzőművészeti albumaink fellapozása, apunak jókora kollekciója van, de én is beszereztem vagy tucatnyit, főleg a modernekből. Most ott sorakoznak a polcomon, nem is tudom, mikor vettem őket utoljára a kezembe; a gépemen ellenben egészen szép kollekciót gyűjtöttem már össze kedvenceimből. „Élőben” persze ez is más, és annak is jó pár éve, hogy Szentendrén, Pécsett vagy épp a Szépművészetiben utoljára megnéztem valamit. Ezen tűnődöm, amikor Éva kiszúrja, hogy az egyik mellékbejárat lépcsője mellett ott a menedékes rámpa, na, azon gördüljünk csak fel. (Utóbb kiderül, a főbejáraton be sem juthattam volna.) Roppant udvarias rendész-féle kísér végig 3 folyosón, míg eljutunk a liftig. Felmegyünk egy emeletnyit, megérkezünk a kupolacsarnokba, kísérőnk a távolba mutat: a másik oldalon kell keresnünk a következő liftet, azon menjünk vissza a földszintre, és onnan már minden világos lesz… Valóban. Csak elsietünk a nemzeti kincsek sokasága mellett, és két átszállóval megérkezünk a főbejárat utáni foajéba; szemben a jegypénztár. A leparkolásunk után röpke félórával már bent is vagyunk a Nemzeti Galéri időszaki kiállításának a termeiben: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914.

Nem mondhatnám, hogy a fauvizmusról, a vadakról sokkal többet tudnék, mint amennyit az általános műveltség megkövetel. Mint mindenkinek, nekem is leginkább csak Matisse ugrik be. No de hogy magyar fauvisták? Valamennyire ismerem a századelő modern magyar festészetét, de nagy alakjait és a jelentős műveket valahogy, ha besorolást kerestem volna nekik, más polcra tettem volna: poszt- és neo-imresszionizmus, expresszionizmus, szecesszió, netán konstruktivizmus, kubizmus. Más szempontból: mondjuk a Nyolcak. No de hogy magyar fauvisták?

Hát igen. Ilyen csoport nem létezett. Ha művészetüket külön-külön tekintjük, nem is igen lehet Rippl-Rónait, Márffyt, Tihanyit, Kernstokot, Czóbelt fauvistának nevezni. Nem is azok. De itt, ebben az összegyűjtött  anyagban a mintegy 250 festménnyel a rendezők eléggé meggyőzően bizonyítják, hogy az adott évtizedben (1904-1914) létezett magyar fauvizmus, az adott művészek adott munkáin bizony közvetlenül meglátszik a matisse-i törekvés (bár ez általában keveredik, párosul, összegződik Cezanne hatásával), a tiszta színek, éles kontúrok és meglepő harmóniák használatában, a perspektíva új értelmezésében, a torzított, elnagyolt formák iránti vonzalmukban ezek az alkotók bizony művészeti forradalmat hajtottak végre, radikálisan megtagadva a naturalista felfogást, mintegy előkészítve a radikálisabb avantgárdot.

Maga a tárlat lenyűgöző erővel demonstrálja ezt a művészettörténeti pillanatot. Zseniális ötlet volt éppen így, éppen ezt bemutatni. Csak ámultunk és bámultunk. Én szeretem hátulról kezdeni a tárlatokat, előbb hát gyorsan elgurulunk a végébe, onnan jövünk araszolva visszafelé egy órácska alatt, és aztán még egy negyedórás újranézés, akkor már főleg a kiválasztottakra koncentrálva.

Igen hosszú időt el tudnánk tölteni mondjuk abban a forduló utáni kis ficakban, ahol egy Vaszary mellett két Ripplit világítanak meg a félhomályban a spotlámpák, de Éva szívesen álldogálna még Márffy Nyergesi lánya előtt, mert azt érzi - mondja -, hogy ő valahogy épp úgy írja novellába az alakokat, ahogy a mester ábrázolja modelljét.

Nekem az itt kiállítottak közül volt és marad Tihanyi Lajos a kedvencem (bár én a későbbi korszakait jobban szeretem), de persze lélegzet elállítóak a Ripplik és Márffyk is (Kernstok itt mintha kicsit kilógna…). Akik pedg meglepnek: Ziffer Sándor (bevallom töredelmesen, őt jószerével nem ismertem; alább két kép tőle) és Berény Róbert (jobbra egy), ő meg azért, mert korábban nem tartottam ennyire erős, hatásos művésznek. Egészen kivételes művészi bátorságra vall, ahogy ezt a férfit itt nekitámasztotta annak a sárga falnak!

Még járatjuk a szemünket, egy utolsó búcsú, de már kifelé tartunk. A tárlat talán legkisebb méretű remeke előtt újra megállok egy pillanatra. Tihanyinak ezt a kis nagybányai utcarészletét bizony szívesen hazavinném.

Meg kellene venni a katalógust, mondom Évának a foajéban, hogy emlékeztethessük magunkat az élményre. Külön kis részlegen árulják a képzőművészeti könyveket és kiállítási katalógusokat, csupa gyönyörűség, keressük a vadakét, meg is találjuk, nagy méretű, több kilós és több száz oldalas kétnyelvű (magyar-angol) album, „szakmai katalógus”, 8000 Ft. Hát talán mégsem. Megszólítom az eladót, tartom a kezemben a pár lapos ingyenes prospektust és mutatom a nagy könyvet: a kettő között nincsen valami középút? Nincs. Pedig 2-3 ezret szívesen adnánk egy szerényebb jegyzékért.

Az ingyenes prospektus belső oldala

[Itthon aztán jól kitolok a Nemzeti Galériával, megtalálom a neten ezt a könyvet: MODERN MAGYAR FESTÉSZET 1892-1919, az összes oldal külön megnézhető jókora nagyításban, rászánok a lapozására egy fél estét: az anyag többszöröse a kiállításénak, és szinte minden egyes bemutatott festmény benne van, csak kicsit keresgélni kell. A reprókat is főleg innen vettem.]

Rippli

Tihanyi

Távozásunk ugyanúgy zajlik, előbb fel a liften, aztán keresztül a csarnokon, le a másik liften és végig a folyosókon. Kérdezzük a rendészt, nem lehetne-e a kocsival kicsit közelebb jönni. Próbáljuk meg, biztat, mondja azt Éva, hogy műtárgyat szállít a galériába, hátha beengedik…

* 

A tervezettnél jóval később érünk Nyíregyházára, a kisebbik Kopka-lányéknél, vagyis Fórizsiknál állunk meg. Bocs a késésért, mondom Pistának, de megnéztük a Nemzeti Galériában a vadakat. Valami vadászati kiállítás?, kérdezi érdeklődve. Érkezik Irénke néni és Jancsi bácsi, kedvünkért jönnek át lányukhoz-vejükhöz, nagy beszélgetés közben fogyasztjuk el az estebédet. Mikor kezdődik a VB-közvetítés, felszedelőzködünk.

Egy óra múlva szinte döbbenten tapasztaljuk, hogy üres a határ, magyar oldalon mi vagyunk az egyetlen kocsi. Még nincs 9 óra, mire haza érkezünk.

Sok élmény, rengeteg találkozás, sűrű 5 nap áll mögöttünk. Teljes lehetne az elégedettségünk, ha az utunk során átélt két magánjellegű esemény el nem szomorítana. Az egyik, hogy közeli és igen kedves rokonunk betegségéről értesültünk, épp e napokban volt a műtétje. A másik egy elfajult családi veszekedés a hozzánk legközelebb állók között, amelyben, sok korábbi esettől eltérően, most egyik fél sem mutatkozott engedékenynek. Sajnos a daganat nem válogat; de a másik ügyet, a házastársi viszályt kicsike bölcsességgel és belátással meg lehetett volna előzni. Mi szívesen kihagytuk volna.

-------------
előző napunk a Könyvhéten<<

magyar billentyűzet