A virtuális szerver a fizikai anyaszerver elkülönített erőforrása. VPS szerver bérlés, sms kampányhoz felhő szolgáltatás Budapesten

  A szervergép mint olyan eléggé durván materiális jelenség. Jó esetben bazi nehéz, jókora és csupa fém. Világít és zümmög. Primer tárgyiság. Aztán jön egy operátor és azt mondja: virtuális szervergép. Meghökkennél, de rátetéz: felhő szerver. Na ne!

Pedig de! A szerverfunkciót függetleníteni lehet a fizikai valóságtól. No persze nem teljesen: vasnak lennie kell, épp csak az anyaszerveren létrehozott Virtuális Privát Szerverek (VPS) úgy hemzsegnek a hardveren, mint elektronhéjak a maghasadáson.

Ennél is elvonatkoztatottabb informatikai formációk a felhő alapú szerverek, amely nemcsak hogy virtuális, hanem még dinamikus is, és nem egyetlen anyagép, hanem egy teljes szerverfarm fölött lebeg. Minden szerverfunkcióhoz éppen annak a gépnek a kapacitását veszi igénybe, amelyik a legkevésbé terhelt. A farm szerverei így redundánst struktúrát képeznek és annak a teljesítménynek a sokszorosával rendelkeznek, amelyre egy adott pillanatban szükség lehet. Így nem fordulhat elő, hogy egy VPS amiatt lassul le vagy akad el, mert anyaszervere túlterhelt - "keres magának másik muttert", amiken leszívhatja a kapacitását. Ravasz dolog az internet technológia, kérem! Egy világ tárul ki előtted, ha eddig csak a webtárhely volt számodra a non plusz ultra. Továbblépve azt is megtudhatod, felhőszerverről hogyan folytathatsz laptopról mobilmarketing tevékenységet csoportos üzenetküldéssel.

 

Tovább Könyv vs. internet

Tudom én, hogyne tudnám, milyen kellemes program az, felmenni a Várba és az impozáns várpalota épületében szöszölni a sárgult papírok között. Aki erre vágyik, tehesse meg eztán is: váljon a jó öreg F épület – mint helyszín – múzeummá. Ám váljon a nemzeti digitalizálás legfőbb központjává is, és teljes állományát mielőbb tegye elérhetővé a világ összes érdeklődője számára – a papír alapúnál sokkal alkalmasabb online és digitális formában.

Az internet az a közeg, az az eszköz, amely intenzíven visszahat a tartalomra, új kontextusba helyez minden szöveget, módosítja alkotó és befogadó viszonyát. Ettől ugyan ideig-óráig szintén el lehet zárkózni, ahogyan a webes megjelenéstől is, ám az internet világnyilvánossága előtt igenis módosulhatnak egyes hangsúlyok, gesztusok, érvényesülhetnek korábban ismeretlen visszacsatolások.

Elek Tibor főszerkesztő, irodalomtörténész és Balla D. Károly író, virtualizátor vitája:

Nyomtatás és/vagy internet

Az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a

Egy ízben kissé meghökkentettem főként határon túli magyar írókból álló hallgatóságomat, amikor azt merészeltem állítani, Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban már megvalósult, és úgy hívják, hogy internet. A népben és nemzetben gondolkodáshoz, anyanyelvápoláshoz, hagyományőrzéshez, identitáspallérozáshoz, határokon fölöttiséghez és hasonló fogalmakhoz szokott füleket bántotta a hangütésem, holott épp ezekről a dolgokról beszéltem én is: ha valahol, akkor az interneten egymásra találhatunk, összefoghatunk, hiszen a hálóvilágot nem szabdalták fel Trianonban, nincs vízumkényszer, nem panaszkodhatunk semmiféle diszkriminációra, nincs szükségünk sem egyes, sem kettős állampolgárságra, egyenrangú és azonos esélyekkel rendelkező netpolgárok vagyunk mindannyian, miénk a pálya, a cybersztráda, csakis és kizárólag rajtunk múlik, mire használjuk, hová megyünk rajta, mit gyűjtünk be általa, és mit adunk át magunkból. Ha létezik a földrajzi, politikai, gazdasági, társadalmi megosztottságok fölötti virtuális Magyarország, akkor az bizony ott van fenn a nagy világvirtuáléban. Azonban a saját jól berendezett identitásukba beleszokott írótársak nagyobb része ezt másként gondolja. A digitális világban idegenként mozognak, nincs kedvükre a gyors és intenzív információcsere, nincsenek felkészülve a külső visszajelzésekre, zavarja őket, hogy nem élhetnek begyakorolt gesztusaikkal. Megszokták, hogy hallgatóságuk, olvasóközönségük úgy kezeli őket, mint a sorsavert határon túli magyarság szószólóit, kölcsönösen azt kapják, amit elvárnak egymástól: hitbéli megerősítést, biztatást a hősi kitartásra, a mégis megmaradásra. Magyarnak én itt születtem; a haza nem eladó; ez a táj bölcsőm és szemfedőm; fiainknak e talpalatnyi hazát keservvel, híven megvigyázva; csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv – mondják például a kárpátaljai költők, közönségük pedig bepárásodott szemmel mindezt jóváhagyólag visszaigazolja. Ám az interneten senki sem kíváncsi a kisebbségi nyavalygásra. A hősi pátosz nevetségessé válik ott, ahol minden ködös eszmény mellé odakerülhet a józan ellenérv, ahol a kitartásra azt felelik: érdemi cselekvés, ahol a jó szándékra így kérdeznek rá: és hol van a teljesítmény. Nem, a világhálón valóban nem találják kisebbségi kuckójukat azok, akik ódzkodnak az egyenrangú megmérettetéstől. Beszélnek a magyar kultúra egyetemlegességéről, a tizenötmillió magyarról, a hazáról a magasban, de valahogy úgy képzelik, hogy ebben a nagy egészben ők majd mégis megtartják a saját félreeső ficakjukat és legfeljebb csak a hasonsorsúakhoz járnak át szomszédolni. ĺgy aztán, amikor itt lenne a lehetőség, óvakodnak attól, hogy a magyarok virtuális hazáját belakják, tágasságát magukévá foglalják. Megszokták csigaházukat, azt, hogy mindig visszahúzódhatnak kisebbségi sérelmeik mögé, megszokták, hogy elzártságukra hivatkozva felmentést kaphatnak bizonyos ismeretek és kihívások alól. Sebeiket felvakarva bármikor bizonyítani tudják a véres küzdelmet, begyakorolták a hagyományos metaforikus kommunikációt – dehogy akarnak ők a nagyvilággal szinkronba kerülni. Dehogy akarnak szörfölni. Az olyan nemzetietlen dolog, nem?

_______________________

Olvasd el ezt is:

• Súlyos és tömeges sms

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt (most már sokadszor) felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel kis közéletünket (mint múlt év nyarán-őszén, amikor a blog sokak szemében első számú közelennséggé lépett elő), arra már nincs ingerenciám - elég nekem a Manzárd -, de hogy a blogolást elterjesszem Kárpátalján és mások próbálkozásait segítsem, arra még érzek késztetést. Káváncsi vagyok, jelentkezik-e majd néhény friss erő a Felhívásra.

(Pedig téma lenne! Egyik sajtóorgánumunk sem foglalkozik pl. a kárpátaljai református egyház válságával, az elszánt érdeklődők csupán néhány fórum-bejegyzésből értesülhetnek a problémáról. A témát valószínűleg még sokáig nem fogja felvállalni a hivatalos média, az illetékesek is láthatóan erősen óvakodnak attól, hogy a nyilvánosság elé vigyék a dolgot. Ezzel hívek (és nem hívek) ezreitől tartják távol, hallgatják el az információkat. Pár talpraesett bloger "percek alatt szédszedné" a témát, megadva a civil társadalomnak a tájékozódásra és vélemény-nyílvánításra való jogát.)

*

Délelőtt megbütyköltem a cikkemet a Népszabadságnak (a visszaigazolás szerint jövő héten jön le), a délutánom meg a BéDéKá-Online oldal átépítésével telt. Továbbra is sok a gondom adódik abból, hogy a teljes régi rendszerem a hhrf-szerveren van, saját építésű hagyományos html-oldalak formájában, a napi jegyzeteimmel ellenben most már teljesen átköltöztem ide, a Blogtérre, és időhiány miatt az itteni anyagokat már nem klónozom a régi rendszerben. Ugyanakkor a lapokban, folyóiratokban megjelenő írásaimat csak átmentem oda is, ott vezetem a műfaji és publikációs listákat, ott van a Kettenklub és a Pánsíp, a teljes archívum. Itt viszont dinamikusan épül, napi 2-3 jegyzettel is bővül ez a lineárisabb rendszer, ám eddig az OnLine-oldalamon nem kapott kellő hangsúlyt. Most megpróbáltam az "aktuális" és az "állandó" rendszert azonos súllyal szerepeltetni a főoldalamon. Így sikerült.

 

További blogos belügyek: korábbi Manzárdomat másfél havi hanyagolás után most hírközlő helyként használom: ide azokat a felhívásokat, híranyagokat teszem fel, amelyek közlésére megkértek, vagy amelyeket magam tartok fontosnak (ezeken nem kommentálom, esetleg csak akkor, ha mások elkezdik a hozzászólásokat).

 

Végül: egyre kevésbé élvezhető a Blogtér címoldala, kezdenek túltengeni a reklámok, az ajánlások pedig napokig alig változnak. Legfontosabb része, a friss bejegyzések és friss hozzászólások listája egyre "mélyebbre" kerül az oldalon, mind ritkábban van kedvem innen indítani a böngészést. Ha az újak listáját áttennék az Olvass oldalra, elegendő lenne csak ezt figyelni.

 

Legvégül: 10.000-nél több a cyberpondró a Googléban. Jól elszaporodtak!

Mivel tisztában vagyok azzal, hogy a hiúság igen rút emberi tulajdonság, ezért engem reggeltől estig és estétől reggelig permanens állandósággal és állandó permanenciával, folyton folyvást és furton furt furdal, mit furdal: kínoz, gyötör, megörjít a lelkiismeret, erkölcsi gödörből morális szakadékba taszajt, már-már bűnös önveszejtésre sarkall amiatt, hogy nem vagyok szerény, tartózkodó, visszahúzódó, és ahelyett, hogy sikereimet eltitkolnám, ahelyett orcátlan módon, minden szeméremérzet nélkül, beteges exhibicionizmussal

Mindez arról jutott eszembe, hogy Karinthy Ferenc most lenne 85 éves, és annak idején a Wipikédiának a nyelvekkel foglalkozó oldalán a képzeletbeli nyelvek között megemlítettem az Epepét, mint Cini azonos című regényében szereplő nyelvet.

Bő harmadfél éve annak, hogy a Wikipédia szerzői közé egy rövid időre saját néven (!) belépvén megírtam néhány valós és fiktív szócikket, amelyek nyomán természetesen vitába keveredtem a lexikon szerkesztőivel (ennek is vannak nyomai). Mivel a fiktív szócikkeim gyanút keltettek irántam, így a valósak egy részét is eltüntették, levették, átmozgatták. Kicsit vitatkozgattunk, én egy ideig szívóskodtam, "kellemetlenkedtem", provokáltam, aztán leléptem, mert láttam, hogy képzeletbeli fogalmaknak nem akarnak teret adni. Holott egy internetes lexikonba ez szerintem belefért volna. (De persze mindezt eleve nem gondoltam teljesen komolyan; inkább a virtuális valóság és a virtuális fikció közötti határ elmosására tett kísérlet volt.) 

Néhány meghatározásom aztán visszakerült, így pl. az, amit a heideggeri semmiről vagy Salvador Dalí szélorgonájáról írtam; a Heideggerről és a Dalíról  szóló szócikk nagyjából most is az én akkori, picit szubjektív és költői megfogalmazásom nyomait viseli... [2020: a szócikk második-harmadik mondata még ma is az enyém: A modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot.] De azt például nagyon fájlalom, hogy a csillagászati részlegben végleg törölték Horn Gyulát a vörös törpék közül. Pedig szerintem jó ötlet volt!

Mindez arról jutott eszembe, hogy Karinthy Ferenc most lenne 85 éves, és annak idején a Wipikédiának a nyelvekkel foglalkozó oldalán a képzeletbeli nyelvek között megemlítettem az Epepét, mint Cini azonos című regényében szereplő nyelvet. Azt is törölték! (A szerkesztő azt írta, ha meg tudok egy internetes linket adni, amelyben szó van az Epepéről, megkegyelmez a fogalomnak. Akkor, 2003-ban egyet sem találtam. Ma már könnyebb lenne a dolgom.)

Azóta elolvastam a harmadik nemzedéki Karinthy Márton Ördöggörcs c. kétkötetesének az első könyvét, és abból azt is megtudtam, hogy ennek a képzeletbeli nyelvnek komoly elsőgenerációs irodalmi előzménye van, Karinthy Frigyesék felettébb érdekes irodalmi szerepjátékot épített rá. A hősök kilétét és a szituáció lényegét a közönségnek annak ellenére kellett megfejtenie, hogy a játékosok az „epepe” szón kívül semmi mást nem mondhattak. Voltaképp ezt a helyzetet játssza el utópista (vagy anti-utópista? disztopikus?) regényében Karinthy Ferenc, amikor nyelvészprofesszor hőse egy ismeretlen országba csöppen (rossz repülőre száll), ahol hatalmas nyelvtudásával semmire sem megy, mert mindenki kizárólag csak az „epepe” kifejezés révén hajlandó vele kommunikálni. Szorongatott helyzetbe kerül, el-eluralkodik rajta a társadalmi fóbia és pánik. Soha jobb példázatot valós világunk abszurditásáról!

Nagyon szerettem ezt a regényt, mint ahogy Karinthy Ferenc más munkáit is, amelyeket vagy olvastam, vagy láttam-hallottam, olyikat többször is: Szellemidézés, Budapesti tavasz, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok.  Az utóbbi sokáig egyik kedvenc drámám volt, játékos lelkemhez nagyon közel állt a szituáció: két egymást nem ismerő fiatal (férfi és nő) Budapest ostroma alatt egy budai villába menekül, és hogy múlassák az időt, különböző szellemi játékokat kezdenek játszani. Ezen a réven kerülnek közel egymáshoz – és győzik le halálfélelmüket.

Végül egy közismert anekdota, talán Cininek is kedvére lenne, ha ezzel emlékezünk rá születése évfordulóján.

Egyszer  Déry Tiborral vonaton utazott valahová. Sötét éjszaka volt, ők könyököltek az ablakban, néztek a semmibe. Aztán a távolban feltűnt egy kis tanya. Romantikus kép, mécsvilág az ablakban, csend, béke, nyugalom. Elképzelték a kunyhó családi meghittségét, az együttlét áhítatát. Déry tűnődve megszólalt:

– Látod, Cini, milyen furcsa a világ! Mi nézzük a távolban azt a kis tanyát, s azt mondjuk, ott lakik a boldogság. Azok pedig kinéznek az ablakon, látják, ahogy az éjszakában elrobog a kivilágított expresszvonat, és azt mondják: ott lakik a boldogság.

Cini bölcsen bólogatott.

Eltelt vagy húsz év és a két utas hasonló szituációba keveredett: megint ott könyököltek az ablakban az éjszakai vonatot, és ismét föltűnt a távolból egy tanya.

Cini meg akarta tréfálni atyai barátját, és így szólt:

– Mit szólsz hozzá, Tibor bátyám, milyen furcsa a világ! Nézzük ezt a békés kis tanyát, és azt gondoljuk, ott lakik a boldogság. Akik pedig onnan, azokból a kis ablakokból figyelik, hogyan robog a kivilágított luxusvonatot, ők meg azt hiszik, hogy itt lakik a boldogság.

Déry kicsit megütközve nézett Cinire, de nem maradt adósa a csattanós válasszal:

– Cinikém, csak azt nem értem, hogy akinek ilyen szép gondolatai vannak, mint neked, az miért ír olyan rossz könyveket?!

A vonat pedig azt kattogta, hogy epppepe pepe, epppepe pepe.

_______________________

több könyv

Ezúton közlöm Nyájas Olvasóimmal, hogy ezentúl privát, személyes, magán-jellegű naplójegyzeteimet is kénytelen lesz elszenvedni, lévén nehéz döntéssel úgy határoztam, hogy a sokfelé blogolást megszüntetve ezentúl nem teszek lényegi különbséget az ehelyt kialakított közéleti és irodalmi BéDéKá Manzárd és a régi virtuális placcomon immár 6 éve fenntartott

...unod már a liberális maszlagokat és végre egy olyan hírportálon keresztül szeretnél értesülni a kárpátaljai magyarok mindennapjairól és egyben az Ukrajnában történő dolgokról és folyamatokról, amely nemzeti- keresztény érzelmű, tényszerű, érdekes és

Újabb ukrajnai-kárpátaljai utánközlő portál!

Hogy csak párat említsek így hirtelenjében... Itt van az Illyés Közalapítvány ukrajnai (valójában kárpátaljai) híroldala: IKAPRESS, csupa átvett, másutt már megjelent hír... Ugyanilyen újraközlések a nemrég indult eMagyar honlapon: ukrajnai (kárpátaljai) hírek. De van egy ilyen hely is: Ukrajna-Világszínvonal (itt is főleg kárpátaljai másod- és harmadközlésű hírek vannak). Na és a kedvencem, a Kárpátaljai Szemle, amely saját tartalmat szintén nem közöl, ellenben teljesen esetlegesen átvesz innen-onnan ezt-azt, minden látható koncepció nélkül (magán az oldalon egyébként is kimutatható az állatorvosi webló minden betegsége).

És most ez az újabb utánközlő portál, a Kárpátaljai Kidoboló.

Nem számít az ember sok jóra, ha egy oldal fejléce a SzentKoronaRádiót hirdeti. No, nem is kellett csalódnom: ha másutt hiányoltam a koncepciót, itt fölös mennyiségben megkaptam. A NemNemSoha című (ugyancsak remek) oldalon a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom (!) így mutatja be a Kidobolót: »Ha szíveden viseled a kárpátaljai magyarság sorsát és mindig naprakész és hiteles híreket akarsz kapni. Egyben unod már a liberális maszlagokat és végre egy olyan hírportálon keresztül szeretnél értesülni a kárpátaljai magyarok mindennapjairól és egyben az Ukranjában történő dolgokról és folyamatokról, amely nemzeti- keresztény érzelmű, tényszerű, érdekes és naprakész. Akkor válaszd a Kárpátaljai Kidobolót. Jelszavunk: "Tegyünk együtt egy szebb magyar holnapért". Várunk minden érdeklődő magyar Hazafit!«

Hinnya!

Gazdálkodni persze nem igazán tud másból ez az oldal sem, mint amiből a többi: a Kárpátalja c. lap, a Kárpátinfó és esetenként más források közleményeiből, ezeket azonban jól érzékelhetően igyekszik a fenti szent cél szerint tendenciózusan közölni. Nagy-nagyritkán megjelenik saját anyag is, így péládul a főszerkesztő Kárpátaljai Hunor interjúja Jeszenszky Gézával és Toroczkai Lászlóval. (Remekmű mind a kettő; tartalmuk olyan, amilyen lehet - no de a mondatok, a központozás - jaj, nincs annál rémesebb, amikor a gyökérmagyarság a süvöltő dilettantizmussal párosul. Mikor fogják ezek az emberek végre megérni, hogy a magyarság iránti tisztelet első jele, ha megtanuljuk anyanyelvünket tisztességesen használni, és ha már írásra vetemedünk, akkor betartjuk alapvető szabályait??)

Erre a remek oldalra "természetesen" úgy találtam rá, hogy én is idézve vagyok egyik jegyzetükben. Vagyis hát, pontosabban, egy az egyben átvették április 24-i naplójegyzetemet. Ehhez fűzött a főszerkesztő néhány keresetlen szót. Belinkelni a forrást azonban elmulasztotta, és bár cikkében felhívja "Balla Úr figyelmét pár dologra", engem természetesen nem értesített arról, hogy bármire is fel van általa hívva a figyelmem.

A dolog tartalmi részéről nincs sok értelme beszélni (mint ahogy a nyelvhelyességről sem), a szerző a határon túliak nagy jótevőjének tartja Orbán Viktort és nem pedig álszent akarnoknak, mint én; ez persze szíve joga, ám az mulatságos, hogy miután jegyzetemre reagálva megírja a magáét, utána kijelenti, "Balla úr többi szavára nem akarok reagálni, csak arra biztatom, hogy forgassa gyakrabban a polgári-nemzeti orgánumokat és máskor kérem, ilyen szavakat ne vessen papírra."

Papírra? Vetni? Éppen tíz éve, hogy kizárólag számítógépen, billentyűzettel képernyőre írva dolgozom és a naplóimat közvetlenül "bele az internetbe" írom.

Levelet küldtem a honlapon megadott címre: vajon tudja-e, hogy a szerzői művek jogvédelem alatt állnak és nem közölhetők újra a jogtulajdonos engedélye nélkül? És vajon tudja, ha már jogtalanságot követett el, akkor az etika legalább azt kívánná, hogy a forrást elérhetőségét megadja.

24 órán belül válasz nem érkezett. Szerintem nem is fog. Legfeljebb majd kidoboltatják a kisbíróval.

 

• < laptopcafé blog
• A kárpátaljai magyarság helyzete
• Ukrajna - ukrán Google térkép