Pomogáts beszólt

Nem először szól be a magyar kormányzatnak Pomogáts Béla. Az elnöklete alatt álló Illyés Közalapítvány költségvetésének megnyirbálása miatt 2003-ban egyszer már fenyegetőzött azzal, hogy megválik posztjától. Aztán mégis maradt. És maradt a nyirbálás is.

Nem először szól be a magyar kormányzatnak Pomogáts Béla. Az elnöklete alatt álló Illyés Közalapítvány költségvetésének megnyirbálása miatt 2003-ban egyszer már fenyegetőzött azzal, hogy megválik posztjától. Aztán mégis maradt (határon túli barátai unszolására…). És maradt a nyirbálás is. Előbb egymilliárdról 800 ezerre…

Most Erdélyben tett több felháborodott nyilatkozatot amiatt, hogy az IKA 800 milliós éves kerete 270 millióval csökkenni fog. Rövidesen erre az állítására ugyan cáfolat érkezett, Szabó Vilmos illetékes államtitkár szerint a szó szoros értelmében nem csökken a Közalapítvány költségvetése, de a 800 millió forintból az IKA-nak kötelessége tartalékot képeznie. Így 270 millió forintot csak 2008-tól (!) fizethet ki a pályázóknak.

Pomogáts Béla szerint az Illyés Közalapítvány sorsa ezzel megpecsételődött.

Nekem azonban mégsem nyilatkozatának fenti okfejtései keltették fel a figyelmemet. A legérdekesebbnek a következő megállapítást találtam, idézetem az eredeti forrást: „Az 56-os forradalom idején oly jelentős szerepet játszó Magyar Írószövetség (amelynek 6 évig maga is elnöke volt) mára elveszítette súlyát. Igaz ugyan, hogy 800 tagja van, de a legjelentősebb 200 magyar íróból legalább 120 már nem tagja a szövetségnek.”

Vajon ezt az Írószövetség közgyűlésén a tagságnak is megmondta?

Címkék: irodalom, közpol, htm