Június 4 (Ikerkannibálok)

Ma már dolgoznom kell. Szép ez a tobzódó blogzás, a napi egy-két komoly jegyzet (sokuk simán elmenne újságcikknek), a bejegyzések szinte állandó figyelemmel kísérése és viszontreagálása, az állandó webes bütykörészés, de lássuk, miből élünk. Úgyhogy elő a

<P align=justify>Ma már dolgoznom kellett. Szép ez a tobzódó blogzás, a napi egy-két komoly&nbsp;jegyzet (sokukra&nbsp;szerintem több időt szánok,&nbsp;mint egyes újságírók a semmitmondó, havenyészett cikkeikre), a bejegyzések szinte állandó figyelemmel kísérése és viszontreagálása, az állandó webes bütykörészés, de&nbsp;tegnap már azt kellett mondanom, hogy&nbsp;<EM>lássuk, miből élünk</EM>.&nbsp;Úgyhogy&nbsp;nekiültem a &nbsp;<EM><STRONG>&plusmn;2000</STRONG></EM>&nbsp;című,&nbsp;nagyjából januárban&nbsp;összeállított és azóta párszor toldozgatott-szerkesztgetett&nbsp;kéziratomnak, végigmentem rajta még egyszer! Mivel jóval hosszabb, mint amennyit le szeretnék adni, alaposan meg kellett húznom. Éva hetekkel ezelőtt figyelmesen elolvasta, megtette javaslatait: szerinte mi az, ami fölösleges túlírás, túlmagyarázás vagy lényegtelen epizód. Ezeket a részeket most kidobáltam: vesszen a férgese! (Egyszer Goethe igen gondterhelten, magába merülve&nbsp;sétált Weimar esti utcáin. Alig merték megszólítani a barátai, ugyan mondaná meg, mi a baja, mi nyomasztja. Ma nagyon nehéz napom volt, mondta a Mester. Az egyik versemből kihúztam egy teljes sort.)&nbsp;</P> <P align=center>*</P> <P align=justify><IMG hspace=3 src="http://files.blogter.hu/user_files/5104/maslogo/2000.jpg" align=left>A tegnapi postával megjött a 2000 májusi számának a tiszteletpéldánya. Jókora betűkkel másoké mellett címlapon a nevem, ami egy ilyen hiú állatnak, mint én vagyok, nagyon jólesik. De ennél persze fontosabb, hogy benne van a legfrissebb novellám.&nbsp;Olyan "friss", hogy tavaly írtam, vagyis egyáltalán nem friss már, legfeljebb annyiban, hogy azóta újabbat nem követtem el.</P> <P align=justify>Erős&nbsp;szövegnek tartom, úgy érzem, mintha sikerült volna több korábbi kísérletem eredményét összegezni. Az <A href="http://hhrf.org/ungbereg/proz/06/ikerkannibalok_i.htm" target=_blank>Ikerkannibálok</A>nak ugyanis három előképe is van, három korábbi írás. Akár a <A href="http://hhrf.org/ungbereg/bdk/proz05ig/tejmozi_i.htm" target=_blank>Tejmozi</A> közvetlen folytatásának is tűnhet, hiszen az abban megjelenített néhány epizódot bontottam itt ki teljes novellává. Ha majd egyszer kötetben megjelennek, mindenképpen egymás után kell következniük. Közbülső munkaanyagnak, egyben közvetlen előszövegnek&nbsp;tekinthető az eddig csak az interneten publikált <A href="http://hhrf.org/ungbereg/bdk/proz05ig/nimfa_unikornis_i.htm" target=_blank>A&nbsp;nimfa és az unikornis</A>, amely szintén a Tejmoziból nőtt ki, és amelyben először próbáltam ki egy új közlésformát, azt, hogy "elmesélek" egy novellát.&nbsp;Vagyis a narráció&nbsp;alaphelyzete&nbsp;olyasfajta, mintha nem novellát írtam volna, hanem elmondanám, miről szól&nbsp;a novellám. Ez az Unikornisnál bejött, most tovább finomítottam: azt hiszem, külön színt, bizsergést visz az írásba. Újrafelhasználtam a korábbi szövegrészeket is, jól illeszkedtek a műegészbe.</P> <P align=justify>Az alapanyagként használt&nbsp;harmadik írásom az egyelőre folytatás nélküli éretrajzi kísérletem első fejezete, az <EM>Álommás</EM>. (Ezt éppen befejezetlensége miatt nem linkelem be, de aki nagyon keresi, megtalálja.) Ebből csupán egyetlen, ott lényegtelen, de az&nbsp;új novellában funkcionális szerepbe helyezett motívomot vettem át.</P> <P align=justify>Így építkezik az ember... Vagy legalábbis <EM>nekem</EM> ez gyakori munkamódszerem.</P> <P align=justify>Egyébként van nekünk egy ítészünk itt Kárpátalján, aki mániákusan szereti <EM>leleplezni az íróknak azt a bűnét,</EM> hogy korábbi írásaikat feldolgozzák, újraírják, más kontextusba helyezik. Mintha aranyat talált volna a homokban, úgy ujjong, amikor felfedezi, hogy korábbi&nbsp;rövid költemények beépültek egy nagyobb kompozícióba vagy verses drámába, csapkodja a térdét örömében,&nbsp;ha előző novellaszövegeket felismer&nbsp;egy későbbi regényben. Úgy tesz, mintha az írók részéről ez valami csalás, elítélendő machináció lenne. Pláne, ha az álnok alkotó felhasználás előtt még meg is változtatja a már lezárt, befejezett művét! Micsoda botrány! </P> <P align=justify>Úgyhogy most szolgáltam néhány terhelő bizonyítékkal: íme, ilyen gátlástalanul falánkok az én szövegkannibáljaim, bekebelezik, amit korábban írtam.</P>