Ma már dolgoznom kellett. Szép ez a tobzódó blogzás, a napi egy-két komoly jegyzet (sokukra szerintem több időt szánok, mint egyes újságírók a semmitmondó, havenyészett cikkeikre), a bejegyzések szinte állandó figyelemmel kísérése és viszontreagálása, az állandó webes bütykörészés, de tegnap már azt kellett mondanom, hogy lássuk, miből élünk. Úgyhogy nekiültem a

<P align=justify>Ma már dolgoznom kellett. Szép ez a tobzódó blogzás, a napi egy-két komoly jegyzet (sokukra szerintem több időt szánok, mint egyes újságírók a semmitmondó, hevenyészett cikkeikre), a bejegyzések szinte állandó figyelemmel kísérése és viszontreagálása, az állandó webes bütykörészés, de tegnap már azt kellett mondanom, hogy <EM>lássuk, miből élünk.</EM> Úgyhogy nekiültem a <STRONG>&plusmn;2000</STRONG>&nbsp;című,&nbsp;nagyjából januárban&nbsp;összeállított és azóta párszor toldozgatott-szerkesztgetett&nbsp;kéziratomnak, végigmentem rajta még egyszer! Mivel jóval hosszabb, mint amennyit le szeretnék adni, alaposan meg kellett húznom. Még így is több, mint félmillió karakter, 13,5 szerzői ív! (7 év válogatott naplójegyzeteiről van szó.)</P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=justify>Éva hetekkel ezelőtt figyelmesen elolvasta, megtette javaslatait: szerinte mi az, ami fölösleges túlírás, túlmagyarázás vagy lényegtelen epizód. Ezeket a részeket most kidobáltam: vesszen a férgese! (Egyszer Goethe igen gondterhelten, magába merülve&nbsp;sétált Weimar esti utcáin. Alig merték megszólítani a barátai, ugyan mondaná meg, mi a baja, mi nyomasztja. Ma nagyon nehéz napom volt, mondta a Mester. Az egyik versemből kihúztam egy teljes sort.)&nbsp;</P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=center>*</P> <P align=center>&nbsp;</P> <P align=justify><IMG hspace=3 src="http://files.blogter.hu/user_files/5104/maslogo/2000.jpg" align=left>A tegnapi postával megjött a 2000 májusi számának a tiszteletpéldánya. Jókora betűkkel másoké mellett címlapon a nevem, ami egy ilyen hiú állatnak, mint én vagyok, nagyon jólesik. De ennél persze fontosabb, hogy benne van a legfrissebb novellám.&nbsp;Olyan "friss", hogy tavaly írtam, vagyis egyáltalán nem friss már, legfeljebb annyiban, hogy azóta újabbat nem követtem el.</P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=justify>Erős&nbsp;szövegnek tartom, úgy érzem, mintha sikerült volna több korábbi kísérletem eredményét összegezni. Az <A href="http://hhrf.org/ungbereg/proz/06/ikerkannibalok_i.htm" target=_blank><STRONG>Ikerkannibálok</STRONG></A>nak ugyanis három előképe is van, három korábbi írás. Akár a <A href="http://hhrf.org/ungbereg/bdk/proz05ig/tejmozi_i.htm" target=_blank>Tejmozi</A> közvetlen folytatásának is tűnhet, hiszen az abban megjelenített néhány epizódot bontottam itt ki teljes novellává. Ha majd egyszer kötetben megjelennek, mindenképpen egymás után kell következniük. Közbülső munkaanyagnak, egyben közvetlen előszövegnek&nbsp;tekinthető az eddig csak az interneten publikált <A href="http://hhrf.org/ungbereg/bdk/proz05ig/nimfa_unikornis_i.htm" target=_blank>A&nbsp;nimfa és az unikornis</A>, amely szintén a Tejmoziból nőtt ki, és amelyben először próbáltam ki egy új közlésformát, azt, hogy "elmesélek" egy novellát.&nbsp;Vagyis a narráció&nbsp;alaphelyzete&nbsp;olyasfajta, mintha nem novellát írtam volna, hanem elmondanám, miről szól&nbsp;a novellám. Ez az Unikornisnál bejött, most tovább finomítottam: azt hiszem, külön színt, bizsergést visz az írásba. Újrafelhasználtam a korábbi szövegrészeket is, jól illeszkedtek a műegészbe.</P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=justify>Az alapanyagként használt&nbsp;harmadik írásom az egyelőre folytatás nélküli éretrajzi kísérletem első fejezete, az <EM>Álommás</EM>. (Ezt éppen befejezetlensége miatt nem linkelem be, de aki nagyon keresi, megtalálja.) Ebből csupán egyetlen, ott lényegtelen, de az&nbsp;új novellában funkcionális szerepbe helyezett motívomot vettem át.</P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=justify>Így építkezik az ember... Vagy legalábbis <EM>nekem</EM> ez gyakori munkamódszerem.</P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=justify>Egyébként van nekünk egy ítészünk itt Kárpátalján, aki mániákusan szereti <EM>leleplezni az íróknak azt a bűnét,</EM> hogy korábbi írásaikat feldolgozzák, újraírják, más kontextusba helyezik. Mintha aranyat talált volna a homokban, úgy ujjong, amikor felfedezi, hogy korábbi&nbsp;rövid költemények beépültek egy nagyobb kompozícióba vagy verses drámába, csapkodja a térdét örömében,&nbsp;ha előző novellaszövegeket felismer&nbsp;egy későbbi regényben. Úgy tesz, mintha az írók részéről ez valami csalás, elítélendő machináció lenne. Pláne, ha az álnok alkotó felhasználás előtt még meg is változtatja a már lezárt, befejezett művét! Micsoda botrány! </P> <P align=justify>&nbsp;</P> <P align=justify>Úgyhogy most szolgáltam néhány terhelő bizonyítékkal: íme, ilyen gátlástalanul falánkok az én szövegkannibáljaim, bekebelezik, amit korábban írtam.</P>