A Víget 1980-ban láttam először. Moszkvában. Akkoriban Ungvárrról oda könnyebb volt eljutni, mint Budapestre. A társulat néhány tagjával máig tartó barátságot kötöttem, így Hegedűs D. Gézával is. Egy kis történetet mesélek el, amelybe.
A produkció mintha arra a ki nem mondott szlogenre kezdene kifutni, hogy „Telepítsük le Magyarországon Rúzsa Magdit”. Nem mintha nem lenne különlegesen jó hangja, ám…
Egyetlen mondatnyi említést talán érdemelt volna Márai Sándor San Gennaro vére című regénye. Ha más nem, már csak azért is, mert
Saját szavaim a 187 millió között... Még nincs egy hónapja, hogy immár működik, azaz "kereshető", kutatói és egyéni célokra ingyenesen használható a Magyar Nemzeti Szövegtár. A projektum fontos mozzanata, hogy a nemzeti nyelvi korpusz kiegészült a határon túli magyarság szóállományával.
Még nincs egy hónapja, hogy immár működik, azaz "kereshető", kutatói és egyéni célokra ingyenesen használható a Magyar Nemzeti Szövegtár. A projektum fontos mozzanata, hogy a nemzeti nyelvi korpusz kiegészült a határon túli magyarság szóállományával. A pontosság kedvéért idézek az MNSZ honlapjáról:
"A Magyar Nemzeti Szövegtár (MNSZ) munkálatai 1998 elején kezdődtek el a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Korpusznyelvészeti Osztályán Váradi Tamás vezetésével. A cél egy 100 millió szavas szövegkorpusz létrehozása volt, amely lehetőségeihez mérten reprezentatívan tartalmazza a mai magyar nyelv jellegzetes megnyilvánulásait. A munkálatok 2002-től a Kárpát-medencei Magyar Nyelvi Korpusz projekt keretében kiegészültek a teljes Kárpát-medence magyar nyelvhasználatára kiterjedő gyűjtéssel. Itt a cél egy 15 millió szavas határon túli korpusz létrehozása volt. "
Ebből a 15-ből mintegy 3 millió szót tesz ki a kárpátaljai állomány. Ennek felgyűjtését és feldolgozását a beregszászi főiskola fiatal kutatói végezték. A dolog nem kis mértékben érint engem is, hiszen, mint olvasható is egy 2003-as anyagban, a Kárpátaljai Nyelvi Korpusz forrásai között az itteni sajtóorgánumok mellett egyedüli magánszemélyként és íróként én szereplek, a szépirodalmi részt az én szövegeim alapján állították össze. Ez persze nem különösebb dicsőség és leginkább csak praktikus okai vannak: egyfelől a helybéi magyar írók közül csupán nekem van honlapom, ahonnan gyűjteni lehetett, másfelől egyedül én tudtam egymillió karakternyi digitális szépirodalmi szöveget kérésükre átadni (két regény, novellák, versek). Így hát kis nagyzolással és túlzással szólva a Nemzeti Szövegtárban a kárpátaljai szépirodalmat az én életművem képezi.
Tegnap kerítettem rá alkalmat, hogy a projektum működését kipróbáljam. A nyitó oldalról indulva bárki regisztrálhatja magát, csak ezután lehet használni a Keresés opciót (jobb hasáb). (A rendszer számos finomítást tesz lehetővé, mód van a régiók, nyelvi tétegek vagy szófajok szerinti szűrésre.) Beléptem és töprengeni kezdtem, vajon melyik lenne az a magyar szó, amely sehonnan máshonnan, csupán és kizárólag az én valamelyik írásomból kerülhetett be a több mint 187 millió szót tartalmazó Nemzeti Szövegtárba. Kis gondolkodás után ezt a szót ütöttem be: hatajkodik. A rendszer mindössze két találatot adott ki. A találat előtti kis sorszámra húzva az egeret lehívható a forrást. Ha a keresett szó szövegkörnyezetéből ("Olyankor óbégat, hatajkodik... Vagy ha nagyon éhes") nem jöttem volna rá, megbizonyosodhattam arról, hogy minkét találat az én Álomszarvas c. novellámból való, épp csak a második esetben nem a novella, hanem a kötet van feltüntetve. No, innen nem volt megállás, még egy órát játszadoztam a rendszerrel. Közben megállapítottam, írói leleményeimet, szóalkotásaimat kiszűrték. Az összmagyar nyelvi korpuszban nincs benne a nálam novellacímben szereplő álomszarvas, mézeskönyv vagy főilluminátor. Több olyan szót is találtam, amelyet a feldolgozott anyagban rajtam kívül alig használtak mások (Tarantella, nirvána, visszaszületés), de elég sokáig keresgéltem, amíg újra olyanra bukkantam, amely kizárólag nálam fordul elő. Ez volt: kanyarításnyit.
Elég furcsa lesz ilyesmit hallani és fogalmazni: "A Paksi Atomerőműhöz Csernobil útja vezet", "A Csernobil utca végén ott találjuk a Paksi Atomerűművet", stb. (Igaz, az autóbuszgyárat is "az első közlekedési katasztrófa" kárvallottjáról, Ikaroszról keresztelték el.)
A csernobili útról és a névadási problémákról egy másik eset jut eszembe 1985-ből.
Kicsit morbid ötletnek tartom, hogy Pakson utcát neveznének el Csernobilról. Ráadásul az atomerőmű felé vezető kapná ezt a nevet. Elég furcsa lesz ilyesmit hallani és fogalmazni: "A Paksi Atomerőműhöz Csernobil útja vezet", "A Csernobil utca végén ott találjuk a Paksi Atomerűművet", stb. (Igaz, az autóbuszgyárat is "az első közlekedési katasztrófa" kárvallottjáról, Ikaroszról keresztelték el.)
A csernobili útról és a névadási problémákról egy másik, irodalmi-könyvészeti eset jut eszembe.
1985-ben jelentette meg az ungvári Kárpáti Kiadó az 1945 utáni kárpátaljai magyar irodalom első reprezentatívnak szánt nagy összefoglaló antológiáját. A válogatásra és szerkesztésre még teljes mértékben a szovjet kultúrpolitika merevsége a jellemző. Bár a előkészületek a peresztrojka meghirdetése előtt, javarészt 1984-ben történtek, azért akkoriban már érezni lehetett valamit a változás előszeléből. A torz ideológiákhoz való ragaszkodás országos szinten és méretekben már állandó diszfuncionalitással párosult, így az összeállítók és szerkesztők sokkal korszerűbb szempontokat is érvényesíthettek volna, ám ők pápábbak akartak lenni a pápánál. Így történhetett, hogy a gyűjtemény a pártosság aránytalan előtérbe állításával készült. Előszavát a területi pártbizottság ideológia titkára írta szinte az 50-es évekre jellemző hangnemben, de alaposan kitettek magukért az utószó-tanulmányt jegyző "tudósok" is: az ungvári egyetem magyar tanszékének vezetője és tanárai, egy professzor és két docens. Két kedvenc passzusom ebből a tanulmányból:
"A tehetséges kárpátontúli magyar írók, költők tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrát művelnek a Szovjetunió népeinek testvéri családjában. Alkotásaiknak jellemző vonása a szoros kapcsolat a többi nemzetiséggel a szebb, a teljesebb, boldogabb életért vívott harcban; a realizmus, a népiség és pártosság elemeinek összefonódása, a demokratizmus, a hazaszeretet, az orosz, az ukrán és más szovjet irodalmak haladó hagyományainak felhasználása."
Ugye nem kell mondanom, hogy a haladó hagyomány a forradalmiság volt, nem pedig a modernizmus. A másik:
"...a Szovjetunióban megszűnt a magyar nemzetiségű író, költő és közönség úgynevezett kisebbségi helyzete. Ez a polgári demokráciából származó kategória egyes irodalomkritikusok rólunk szóló munkáiban elő-előbukkan ma is. Szerencsére azonban már csak igénytelen szóhasználat, vagy a marxista metodológiai szempontok mellőzésének bizonyítéka. A valóságban, amelyet e terület új irodalma tükröz, már nem található. Helyét elfoglalta a nagy közösséghez, a szovjet néphez való tartozás felemelő tudata..."
Na ja.
További előzmény, hogy a gyűjteménynek A boldogság útján címet kívánták adni. Ezt azonban a szerzőknek sikerült megvétózniuk, bár nem tartalmi vagy stiláris okokra hivatkozva, hanem csupáncsak azért, mert vagy 20 évvel korábban már megjelent egy olyen című könyv, amely valami olyasmivel kezdődött, hogy megvalósult az ezeréves álom, az elnyomatásban sínylődő ősi szláv földek, így Kárpátalja, a Szovjetunió keretében újraegyesülhetett az anyafölddel. Két azonos című kiadvány mégsem kívánatos, így a kiadói főemberek és az egyetemi grémium agyából végül kipattant a zseniális új cím: Sugaras utakon.Ha sugaras, hát legyen sugaras, törődtünk bele 85-ben, amikor az antológia megjelent. Kínossá akkor vált a dolog, amikor alig egy évre rá megtörtént a csernobili atomkatasztrófa, és ennek a címnek egészen más lett a felhangja. Jószerével le sem lehetett írni, mert mindenki azonnal másra asszociált. Így hát az történt, hogy bár a gyűjtemény már megjelenése pillanatában elvesztette az aktualitását (addigra ugyanis Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát) és fene nagy pártossága, túlideologizáltsága miatt ki lehetett dobni az ablakon, aközben címének pikáns időszerűséget kölcsönzött Csernobil.
Így jártunk hát épp 20 éve irodalmilag Csernobil útján.
Az egyik helyen kihagyták a költő egyik verseskötetét, egy másik helyen pedig egy másik szerző könyvét tulajdonították neki, még ám egy nyelvészeti monográfiát...