Mint korábban megírtam (VersMegálló), 2 versem és 2 montázsom felkerült arra a 100 poszterre, amellyel Pécs legforgalmasabb buszmegállóit és néhány egyéb helyet díszítenek a rendezők. Most, hogy az összes plakát kicsinyített mása letölthető a versmegallo .hu honlapról, be is mutatom őket.
Meg hát persze minden ilyen alkalommal magáról Pilinszky Jánosról is meg lehet emlékezni, felidézni szikár alakját, éneklős, papos hangját, cigarettát tartó finom ujjait. És a verseit. Őelőtte tisztelegni mindig jóleső dolog. Csak ne úgy tegyük, mint a magát írástudónak valló két kárpátaljai ifjú, midőn egyik a másikkal interjút készített és a kérdezett, vagyis az alany(i költő) imigyen nyilatkozott:
Megjött a Debreceni Disputa legutóbbi száma, én éppen benne voltam valami csinálásban, félretettem a borítékot, Éva bontotta fel és éppen a Pilinszky-szonettjeimnél nyitotta ki. Kivételesen ez most meglepett, én azt hittem, hogy rajtam a sor, nekem kell a folytatást küldenem, én vagyok hátralékban a lappal szemben - de nem. Elég régen küldtem el ezt a két verset, és valahogy már megjelenteknek könyveltem el őket. De hát persze nem, a sorozatom 11. és 12. darabja most került sorra.
Mint minden esetben, ez a publikáció most is jó alkalom arra, hogy azt a szellemi vállalkozásomat szóba hozzam, amelynek során a Mester két szonettjének a sorközeit töltöm meg egy-egy sajátommal (a Pilinszky-projektum leírása). Két újabb vers elkészülte után épp a tervezet felénél fogok tartani.
Meg hát persze minden ilyen alkalommal magáról Pilinszky Jánosról is meg lehet emlékezni, felidézni szikár alakját, éneklős, papos hangját, cigarettát tartó finom ujjait. És a verseit. Őelőtte tisztelegni mindig jóleső dolog. Csak ne úgy tegyük, mint a magát írástudónak valló két kárpátaljai ifjú, midőn egyik a másikkal interjút készített és a kérdezett, vagyis az alany(i költő) imigyen nyilatkozott: "megszerettem Pilinszky János költészetét, aki köztudottan önálló arculattal jelentkezett" (az interjú). Ezen a köztudottan önálló arculaton és az ezzel való jelentkezésen mindannyiszor kuncognom kell, ahányszor csak felidézem. Soha ennél méltatlanabb megidézést...
És akkor a most megjelent szonettjeim: A hírhozó | A kufár
Lator László új verseskötete. Könyv - irodalom - költészet. Abból már kinőttem, hogy szülőhelyük alapján értékeljem az írókat, de azért őrá gondolva jóleső tudattal tölt el, hogy földinkről van szó. Fontos azért is, mert ha József Attila poézise után létezhet valamiféle költészeti eszmény számomra, akkor azt a Nemes Nagy – Pilinszky – Lator háromszög...
Különleges csemegével szolgált olvasóinak a Litera.hu: előzetest közölt Lator László most - gondolom: az Ünnepi Könyvhétre - megjelenő verseskönyvéből. Megtudhatjuk, hogy „Ez a kötet húsz új és öt átírt (részben csak kijavított) régi verset tartalmaz, melyek eredeti formájukban soha nem jelentek meg, hatvan- és ötvenhét évesen is újak tehát.” Ezek szerint igazi különlegességhez jutnak hozzá a míves költészet megszállottjai és szerelmesei, akik Lator László összes versének (1946-1996) megjelenése óta várják az újabb és még kiadatlan opuszok megjelenését. (A portálon most közreadottak némelyikét a Holmiból korábban már megismerhettük.)
Lator László költészete számomra többszörösen is fontos. Bár abból már kinőttem, hogy szülő- vagy lakhelyük alapján értékeljem az írókat, de azért őrá gondolva mindig jóleső tudattal tölt el, hogy földinkről van szó, aki egy kis kárpátaljai, ugocsai faluból jutott fel a Parnasszusra. Fontos azért is, mert ha József Attila poézise után egyáltalán létezhet valamiféle költészeti eszmény számomra, akkor azt a Nemes Nagy – Pilinszky – Lator háromszöghöz viszonyítva tudom elképzelni.
Az új Lator-kötetnek nem véletlenül A tér, a tárgyak a címe, hiszen valójában mindig is ez foglalkoztatta a költőt: a térben megelevenedő, annak részét képező, de mindig intenzív önálló létezéssel rendelkező tárgyak. Konkrétságukban megragadható és leírható olyan anyagi objektumok, amelyek azonban elrendezettségükben, egymáshoz, a térhez, a mozgáshoz és az időhöz viszonyítottan túlmutatnak önnön jelentésükön. Alighanem ennek a túl-jelentésnek a megragadásában és kifejezéséeben rejlik a költészet igazi izgalma, és ez az a megközelítés, amelyben Lator László igen messzire jutott.
Hogy is írja egyik 2000-es esszéjében?
„A világot nem értjük, a világ nyomasztó, de ha ennek valahogy alakot adunk, megszabadulunk a szorongástól.”
Ezt teszi ő is, ránk pedig a fordított sorrendű feladat vár: költői alakzatai felől kísérelhetjük megérteni az érthetetlen világot. És benne talán magunkat is.
Cseke Gábor virtuális barátomnak (még nem volt szerencsénk személyesen találkozni, de hosszabb ideje levelezünk és több irodalmi interakció is összehozott minket) fut egy izgalmas sorozata a Gergely Tamás szerkesztette KÁFÉ-n Lírai tőzsde címen. Ezzel a bevezetővel indul: