Vigyázat, csalok!

Alighanem azzal kezdődött, hogy a Sicc című rejtvénykönyvből megtanultam pár kártya- és gyufatrükköt, és ezzel nagy sikert arattam. Aztán valahogy kaptam ajándékba egy Rodolfo-könyvet. Amit ebből elsajátítottam, azzal már komolyabb elismerést is szereztem. Leginkább a naiv felnőttek körében. A szemfüles kölyökpajtásokat nehezebb volt megtéveszteni, de azért megfelelő gyakorlat után az ő szemüket is ki tudtam kerekíteni: Ezt hogy csináltad!!??

Egy időben sokat bűvészkedtem. Alighanem azzal kezdődött, hogy a Sicc című rejtvénykönyvből megtanultam pár kártya- és gyufatrükköt, és ezzel nagy sikert arattam. Aztán valahogy kaptam ajándékba egy Rodolfo-könyvet. Amit ebből elsajátítottam, azzal már komolyabb elismerést is szereztem. Leginkább a naiv felnőttek körében. A szemfüles kölyökpajtásokat nehezebb volt megtéveszteni, de azért megfelelő gyakorlat után az ő szemüket is ki tudtam kerekíteni: Ezt hogy csináltad!!?? És a következő, vagy követelőző, vagy könyörgő kérés: fedjem fel a dolog nyitját. Ám én azt is megtanultam Rodolfótól, hogy a bűvésznek védenie kell a titkot, a nézőknek nem árulhatja el, legfeljebb tanítványainak.

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

A második bűvészkönyvet már én vettem a zsebpénzemből. Amit abban találtam, azt is magamévá tettem; hiánytalanul. Attól kezdve mindig volt a zsebemben pár csomag kártya. De el tudtam szórakoztatni bármilyen alkalmi társaságot egy doboz gyufával vagy néhány pénzérmével is. Sőt, néha fél méternyi madzag is elég volt, hogy hosszú időre lekössem a kíváncsiak figyelmét.

<o:p></o:p>

Az iskolánkban is híre ment a dolognak. Ahol már működött előttem egy „kiöregedő” bűvész. A szülői tanács oszlopos tagjának számított a városszerte ismert borbély, Keresztúri Imre, akinek két lánya járt alattam-felettem. <?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:smarttags" /><st1:PersonName ProductID="A jó Imre" w:st="on">A jó Imre</st1:PersonName> bá’ számtalan iskolai rendezvényen szerepelt a műsorával, mindenféle alkalmakból fellépett, és akár a szülők, akár a tanárok, akár a diákok szerveztek valamit, neki mindig bérelt helye volt a programban. Mi üdítő dolog az ügyetlen zongorista kislány és a mutáló hangú szavaló fiúcska között felléptetni egy teljesen profinak látszó bűvészt, aki már azzal feltűnést kelt, hogy három bűvészasztalkája mögött megjelenik cilinderben.

<o:p></o:p>

Ám a trükkmester már nagyon unta a dolgot, szerette volna valamelyik lányát betanítani, de ivadékai nem örökölték apjuk borbélykodásra és bűvészkedésre egyaránt alkalmas kézügyességét. Így hát megkeresett engem.

<o:p></o:p>

Ha jól emlékszem, háromszor szerepeltem az ő betanításában közönség előtt. Egyszer valami nagyobb iskolai banzájon, talán a tanintézmény fennállásának kerek évfordulóján. Nagy sikert arattam!  Aztán beneveztek egy városi vetélkedőre, valami Ki mit tud?-szerűségre. Továbbjutottam, és így szerepelhettem Ungvár legpatinásabb színpadán, a Filharmóniában, megyei zsűri előtt. Nekik is tetszett a produkcióm, egyetlen kifogásuk volt, hogy miért viselek vastag pecsétgyűrűt. (Emiatt az iskolában is gyakran zaklattak, de én már azért is hordtam…Azóta sem…)

<o:p></o:p>

Ám Keresztúri trükkjeit nem igazán szerettem. Ezek leginkább preparált eszközökkel bemutatott, látványos, de szakmailag értéktelen mutatványok voltak, nem rejlett bennük sem igazi fortélyosság, nem kellett hozzá különösebb találékonyság vagy kreativitás, memória vagy kézügyesség. Szerintem kis elszántsággal bárki megtanulhatta volna.

<o:p></o:p>

Nekem Rodolfo intimebb kártyatrükkjei tetszettek továbbra is, amelyekhez gyakran kellett a néző reagálására építő pszichológiai érzék, improvizációs készség, előre-gondolkodás, kombinációs tehetség, megfigyelő- és memóriakészség. Asztalnál ülve, egyetlen csomag kártyával és 2-3 nézővel szembesülve éreztem igazán jól magam. Ilyenkor akár órákon át szórakoztattam őket.

<o:p></o:p>

Aztán persze felhagytam mindezzel. Utoljára a gyerekeimnek produkáltam magam. Lányom már nagyobbacska volt, amikor elkápráztattam valamivel, és ő nyaggatni kezdett, áruljam el, hogyan találtam meg a kiválasztott kártyát úgy, hogy miután visszatette a pakliba, én többet nem is nyúltam hozzá a csomaghoz. Olyan szépen kérlelt, hogy már-már megszegtem a bűvésztitkok őrzésének parancsát. Láttam, mennyire zokon esik neki a dolog, kerestem hát valami kibúvót. "Tudod, Csönge, ezeket a trükköket csak a Nemzetközi Bűvészszövetség engedélyével árulhatnám el."

<o:p></o:p>

Felhúzta az orrát, kivonult a szobából, de pár perc múlva visszatért egy hamisított fax-üzenettel, amelyben a bűvészszövetség ezennel felhatalmaz, hogy felfedjem a titkot. Hogy tudtam volna ezek után ellenállni!

<o:p></o:p>

Remélem, utólag megbocsátja ezt nekem nagy tanító, a szakma utánozhatatlan zsenije, Gács Rezső, azaz a nagy Rodolfo mester, aki ma lenne 95 éves.