web lap top tartalom ajánló pr-cikk blog


2006.júl.07.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

BéDéKá-napló júl. 7. (sok minden)

Ezen a napon sok mindenről írtam. Levél az ArtPooltól, apám új verseskötete, a XI. Anyenyelvi konferencia programja, levelem a Blogtérnek. Egy tündéri fotót is betüztem kis-kishúgomról.

Tovább

napló júl. 3. (felhőjáték)

Ha én egy barátommal találkozom, beszélek telefonon vagy váltok vele levelet, soha nem tartozik az első dolgaim közé, hogy saját politikai hovatartozásomat demonstratíve kinyilvánítsam. És nem tapasztalom ezt sem a liberális, sem a baloldali barátaimtól. A másik oldal iránt elkötelezettek legtöbbje miért kezdi azzal, hogy nagyot suhint felém a zászlórúddal?

Tovább
Címkék: személyes, napi

napló jún 26 (blogügyek)

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt (most már sokadszor) felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel kis közéletünket (mint múlt év nyarán-őszén, amikor a blog sokak szemében első számú közelennséggé lépett elő), arra már nincs ingerenciám - elég nekem a Manzárd -, de hogy a blogolást elterjesszem Kárpátalján és mások próbálkozásait segítsem, arra még érzek késztetést. Káváncsi vagyok, jelentkezik-e majd néhény friss erő a Felhívásra.

(Pedig téma lenne! Egyik sajtóorgánumunk sem foglalkozik pl. a kárpátaljai református egyház válságával, az elszánt érdeklődők csupán néhány fórum-bejegyzésből értesülhetnek a problémáról. A témát valószínűleg még sokáig nem fogja felvállalni a hivatalos média, az illetékesek is láthatóan erősen óvakodnak attól, hogy a nyilvánosság elé vigyék a dolgot. Ezzel hívek (és nem hívek) ezreitől tartják távol, hallgatják el az információkat. Pár talpraesett bloger "percek alatt szédszedné" a témát, megadva a civil társadalomnak a tájékozódásra és vélemény-nyílvánításra való jogát.)

*

Délelőtt megbütyköltem a cikkemet a Népszabadságnak (a visszaigazolás szerint jövő héten jön le), a délutánom meg a BéDéKá-Online oldal átépítésével telt. Továbbra is sok a gondom adódik abból, hogy a teljes régi rendszerem a hhrf-szerveren van, saját építésű hagyományos html-oldalak formájában, a napi jegyzeteimmel ellenben most már teljesen átköltöztem ide, a Blogtérre, és időhiány miatt az itteni anyagokat már nem klónozom a régi rendszerben. Ugyanakkor a lapokban, folyóiratokban megjelenő írásaimat csak átmentem oda is, ott vezetem a műfaji és publikációs listákat, ott van a Kettenklub és a Pánsíp, a teljes archívum. Itt viszont dinamikusan épül, napi 2-3 jegyzettel is bővül ez a lineárisabb rendszer, ám eddig az OnLine-oldalamon nem kapott kellő hangsúlyt. Most megpróbáltam az "aktuális" és az "állandó" rendszert azonos súllyal szerepeltetni a főoldalamon. Így sikerült.

 

További blogos belügyek: korábbi Manzárdomat másfél havi hanyagolás után most hírközlő helyként használom: ide azokat a felhívásokat, híranyagokat teszem fel, amelyek közlésére megkértek, vagy amelyeket magam tartok fontosnak (ezeken nem kommentálom, esetleg csak akkor, ha mások elkezdik a hozzászólásokat).

 

Végül: egyre kevésbé élvezhető a Blogtér címoldala, kezdenek túltengeni a reklámok, az ajánlások pedig napokig alig változnak. Legfontosabb része, a friss bejegyzések és friss hozzászólások listája egyre "mélyebbre" kerül az oldalon, mind ritkábban van kedvem innen indítani a böngészést. Ha az újak listáját áttennék az Olvass oldalra, elegendő lenne csak ezt figyelni.

 

Legvégül: 10.000-nél több a cyberpondró a Googléban. Jól elszaporodtak!

napló jún 25 (zsebdísz)

Szentendrén megajándékozott egy zsebdísszel. Ez arra való, hogy az ember a zsebében hordja, időnként megfogdossa, néha elővegye, hogy aztán legyen mit eltennie. Mivel évek óta nem került kezembe, azt hiszem, valamelyik kihízott nadrágomban maradhatott, ideje átkutatni érte a zsebeimet.

A könyvheti és tárlatnéző beszámolóm óta nem írtam személyes naplót (bár posztot elég sokat), így most kis összefoglaló vegyes felvágott.

Elég sűrű hét van mögöttem, bele is ragadtam a forróság miatt. A szokásosnál valamivel többet írtam, meg is jelentem itt-ott, pörögtem a Blogtéren (mindez a hogyan aprózzam el magam jegyében), kedves látogatóink jöttek és vendégségben voltunk kedvesek; Kolos lediplomázott és Csönge is befejezte első szocioévét. Nincs kímélet: részletezni fogom.

Több rendelt-várt anyagot is megírtam és elküldtem a héten, újat a Mozgó Világnak, Népszavának, Új Szónak, raktáron lévőt a Bárkának. Három további felkérést is kaptam (most dicsekszem vagy panaszkodom?), az elsőre az anyagom nagyjából kész, a másodikra igyekszem küldeni valami érdemlegeset, a harmadik szerkesztőség, miután rákérdeztem a honorra, többé nem jelentkezett.

Apropó, honor: megint találtam a neten egy antológiát, amelyről nem is hallottam, pedig a szerzőlista szerint benne vagyok (persze: se szerződés, se tiszteletpéldány, se honor; de még egy értesítést sem küldött a kiadó). (Közvetített módon rábukkantam továbbá egy a Szembesülésről (és rólam) szóló eddig nem olvasott kisesszére; tudom, ki írta, a kedves hölgy a solymári könyvtár vezetője és tavaly ottjártunkkor bemutatásomra a honlapjukon most megtalált szöveghez hasonló sok szépet mondott. Ha az nem is derül ki belőle feltétlenül, hogy milyen a regény vagy milyen író vagyok én, de az mindenképpen lejön, hogy fura egy fazon lehetek.)

Ezen a héten kaptam meg a júniusi Mozgó tiszteletpéldányát, benne a Poéták, piktorok, c. kis összeállításom, tulajdonképpen négy különálló tárcafélém, ebből hármat külön is feltettem ide, a blogtéri manzárdomra (lehet keresgélni). Hasonlóan ideklónoztam a szombati Népszavában és a pozsonyi Új Szóban megjelent tárcámat és publicsekemet. Bár ezek a megjelenések is felaprózódásom bizonyítékai, valahogy mégis sokkal több kedvem van egy-egy lapnak rendszeresen dolgozni, mint alig kiadható nagyívű regényt bütykörészni évekig. Majd ha megöregszem!

Még a hét elején indítottam el egy tavaly megszakadt projektem felújítását. Az identifikciós interakcióhoz számomra is meglepően sok blogger kolléga csatlakozott (eredményoldal: CYBERPONDRÓ), ennek nagyon örültem. Azt azonban nem értem, hogy a korábbi fordulókban lelkesen résztvevő író- és szerkesztő kollégák most miért maradtak távol. Talán az volt a baj, hogy nem szabtam határidőt? (A játék járulékos eredménye, hogy a "cyberpondró" kifejezésre a Google találatainak a száma 1-ről közel 800-ra ugrott. Szaporodik ám a féreg piszkosul!)

*

Pénteken nagyon kedves vendégeink voltak: beváltva könyvheti fenyegetésüket és eleget téve invitálásunknak, meglátogatott Keisz Gellért a feleségével és barátjával, kollégájával. Geli ugyanolyan kedves, érzékeny művészember, mint amilyennek bő negyedszázada megismertem; sok mindenről beszélgettünk. Cimborájával is találkoztam egyszer Szentendrén, amikor ő is eljött Geliékkel egy író-olvasó találkozómra. Putu, vagyis Kovács László, nevének megfelelően kovácsművész, vagyis művészi kovácsolást űző alkotó. CD-nyi fotót hozott a munkáiról, a napokban majd készítek egy kis bemutatót, most csak ízelítőnek tűzök be néhányat. Rácsokat, ajtókat, kapukat, korlátokat, cégéreket, gyertya-, virág-, ruha-, lámpatartókat készít, de külön dísztárgyakat, mondhatni szobrokat is. Igencsak tetszik, amit csinál, kifinomult ízlése, kreativitása és szakmai biztonsága egyaránt lenyűgöző.

Még annyit, hogy akkori találkozásunkkor, Szentendrén megajándékozott egy zsebdísszel. Ez arra való, hogy az ember a zsebében hordja, időnként megfogdossa, néha elővegye, hogy megkérdezzék tőle, ez meg micsoda, aztán legyen mit eltennie. Mivel évek óta nem került kezembe, azt hiszem, valamelyik kihízott nadrágom zsebében maradhatott, ideje átkutatni érte a nagyszekrényt.

Szombaton Borcsa néninél, azaz Szalai Borbálánál voltunk 80. születésnapját ünneplendő. Elég nagy társaság jött össze, mégsem bírtunk elbánni a hatalmas, végigehetetlen traktával. Jól éreztük magunkat, mód volt kisebb magánbeszélgetésekre is, és hát persze szívesen láttam viszont kedves szépkorú barátnőmet, tankönyvkiadói volt kollégámat, a család régi barátját. Külön örültem, hogy Kulin Katival és Barzsó Tiborral is szót válthattunk.

A dolognak volt pici protokolláris beütése is, például illett tósztokat mondani; de ezek azért szerencsére nem vehették fel szokásos merev formájukat, leginkább azért nem, mert az ünnepelt a közbeszólásaival szétbeszélte őket.

Az este egy pontján aztán azt is el kellett mesélnie az ünnepeltnek, hogy mi évek óta telefonon tartjuk a kapcsolatot. Lévén egyikünk se nagyon jár ki a házból. Ezek a kontaktusok leginkább abból állnak, hogy Borcsa néni beszámol nekem a gyerekversíróként tapasztalt megjelenési gondjairól, tanácsot kér, illetve felolvassa legújabb bökverseit, szócsavarásait, találós kérdéseit. Én pedig jó médium vagyok, mindent meghallgatok. De egyszer egy pikáns kis versikéjét nem tudtam válasz nélkül hagyni, és másnap hasonló irodalmi magasröptömmel válaszoltam. Valahogy így hangzottak remekléseink:

Ő:

Hogyha mennél Acsádra,
vigyázz jól a picsádra,
mert ha lőnek Ácsádon,
két luk lesz a picsádon.

 

Én:

Hogyha mennél Aszódra,
jól vigyázz a baszódra!
Beléd kötnek Aszódon,
göb lesz majd a baszódon.

Azt hiszem, 80 éves költőnők már megengedhetik maguknak, hogy ilyeneket meséljenek az ünneplésükre egybegyűlt díszes társaságnak. Akik persze nagyon élvezték a költői fordulatokat. Remélem, az én olvasóimnak is tetszenek ezek a kis szellemi zsebdíszek. De azért annyit nem árt tudni, hogy ezeket nem illik bárhol elővenni.

*

És akkor más egyebekről majd legközelebb. Mint ahogy gyerekeinkről is majd akkor, amikor fotók is lesznek Kolos diplomaünnepségéről. Addig egy korábbi felvétel, ezt a minap küldte el Balázs István:

 cskol_kfeszt.jpg
Csönge és Kolos a Könyvfesztiválon (2006. ápr.)

________________________________________________

SEO109 ClO2: https://twinoxide.hu/fonalfergek-ellen/

Négy, utoljára körbe mégy

terasz infra fűtés budapest

teraszfűtés bp Kicsit odább Kukorelly Bandi fejezi épp be a felolvasását, vele is kezet rázunk. A téren már az utolsó napi pangás, a búcsúkört lezárva Éva visszagördít a Madách térre, ezúttal ott parkoltunk. Nem sokkal kettő után érünk a Jászai Mari térre, a Holmiba vagyunk bejelentkezve

Könyvheti kiszámoló - Négy, utoljára körbe mégy 
 

2006. június 12., hétfő


Reggel felvesszük Csöngét és együtt indulunk a Belvárosba: vásárlás, ügyintézés. Ha mondjuk 4 pontban foglalnám össze a délelőtti teendőinket, akkor abból 3-at jól sikerül teljesíteni, a negyedik sajnos nem jön össze, mondhatom úgy, hogy elbénázzuk, de úgy is, hogy pechünk van. Kedvünket azért nem szegi ez sem, dél körül még kimegyünk egy utolsó körre a Vörösmartyra.

Az éppen dedikálását befejező Kányádival öleljük meg egymást, szokása szerint azonnal belevág egy sztoriba, 5 perc múlva nagyon nehéz eldöntenem, én figyelek-e rosszul, vagy Sanyi bácsi beszél túlságosan kuszán. Kicsit megöregedett, úgy tűnik, belülről is – de mosolya a régi.

Kicsit odább Kukorelly Bandi fejezi épp be a felolvasását, vele is kezet rázunk. Körössi P. Jóska futtában mondja el a szökőkútnál, hogy majd keresni fog valamilyen együttműködés jegyében.

A téren már az utolsó napi pangás. A búcsúkört lezárva Éva visszagördít a Madách térre, ezúttal ott parkoltunk.

Nem sokkal kettő után érünk a Jászai Mari térre, a Holmiba vagyunk bejelentkezve, Réz Pálhoz, talán az utolsó régi vágású, igazi szerkesztőhöz. Épp szerkesztőségi ülést tartanak, Závada Pali már elmenőben, Szalai Júlia, Voszka Éva még marad, Fodor Géza pedig úgy ágyazódik be a fotelba, mintha össze lenne nőve vele. Belehallgathatunk a műhelytitkokba, aztán kellemes sztorizások, Pali bátyánk persze sziporkázik. Minket is kikérdeznek, itthoni dolgainkról esik szó. Érdekli őket, hogy is koptunk mi ki a kárpátaljai irodalomból. Alig hiszik, hogy itthon egyáltalán nem publikálunk, hogy könyveinkről nem adnak hírt, s bár engem nem tudnak teljesen figyelmen kívül hagyni, de Éváról gyakorlatilag nem vesznek tudomást. Persze gyorsan hozzátesszük, hogy ez nekünk így tökéletesen megfelel, voltaképp mi akartuk így, én voltam az, aki felismertem, hogy sem én nem felelek meg az itteni irodalomnak, sem az nem felel meg nekem, kivonultam hát abból, amiből kivonulásom után ki is közösítettek – Éva pedig soha nem is csatlakozott a hadhoz, mindig is kívülállóként figyelte azt, amiben én évtizedekre alámerültem. De hát volt nektek egy irodalmi szalonotok, kérdez rá Pali bátyánk, és én talán a kelleténél is hosszabban mesélem el, milyen övön aluli támadások miatt hagytam fel ezzel az utolsó szervezési kísérletemmel is. Közben Fodor Géza esztéta, akadémia doktor végre azt is megtudja, ki az a kárpátaljai költő névrokona, akivel a szerzői jogvédő össze szokta téveszteni.

Persze a friss magyarországi politikai helyzetről is szó esik, majd cserélődik a társaság, megjön Radnóti Sándor, a hölgyek lassan távoznak, később a széptudós is kikászálódik foteljából. Újra főleg szerkesztőségi ügyek kerülnek sorra, Éva is kap egy konkrét megbízást. Nőm persze ódzkodik, nem igazán az ő műfaja. Sándor is elrohan, előtte még jelzi, hogy fontosnak tartja a választások előtt írt néhány kemény hangú írásomat.

Végül hármasban maradunk Pali bátyánkkal, még kicsit beszélgetünk, érezhető nagy szeretettel bocsát utunkra, Évát szinte atyai ragaszkodással öleli meg. Közben öt óra lett, fél hatkor már a Márkusban kell lennünk. A Margit-hídon és  a körúton lépésben araszol a forgalom, hiába vagyunk a közelben, a parkolási körözést is számítva egy egész órát elvesz a rövidke út, csúnyán elkésünk.

Kopka Jutka szerencsére türelmes, telefonon negyedóránként jelzem, hogy melyik dugóban állunk. A viszontlátás öröme aztán feledteti a késésünk miatti bűntudatomat, beülünk a Márkusba, pontosabban kiülünk a szemantikus hely nyári-téli teraszára, vacsorázunk, beszélgetünk, a témák nem tudnak elfogyni. Ez is nagyon régi barátság, még a hetvenes évekből. Mióta Jutka Nyíregyházáról felköltözött Pestre, most találkozunk először. Közben édesapja hívja telefonon, hozzájuk, illetve másik lányához, Éváékhoz holnap készülünk, hazatérőben.

És vége ennek a napnak is, Viktória persze meglátja a szobájából, hogy beáll a kocsink, most is elénk jön. Jó hírünk is van számára: egy jogi problémája miatt leállt bizonyos személyes ügyének az intézésében, most megkértük Jutkát (ez a szakmája), hogy nézzen utána a lehetőségeknek; meg is ígérte, hogy felhívja Vikit, ha megtud valamit. Így hozzuk össze egymással barátainkat, örülünk, hogy valami apróságban segíthetünk.

Bár minden este elhaladtunk a kollégium internetes szobája előtt, most érzek először ellenállhatatlan vágyat, hogy pár percet eltöltsek egy számítógép előtt. A net elég lassú, a képernyő is vibrál, de azért megnézem a postámat és a Blogtéren is teszek egy kört. Meglep, hogy bár három napja nincs új cikkem, mégsem apadt alább a Manzárd nézettsége.

--------------
az előző rész: Magyar vadak - Ötödik a listán sok kedves fauvistám

12-én, hétfőn véget ért az Ünnepi Könyvhét, de mi még a keddi napot délig Budapesten, estig Magyarországon töltöttük, erről itt számolok be: Magyar vadak - Ötödik a listán sok kedves fauvistám - első google találat <<

Üveg télikertek építése Budapesten hydroflow magyarország - terasz fűtés

Három, írók a túlhatáron

Persze itt van Beszédes István, a jó Dumas, a zEtna kiadó és webmagazin spiritusz rektora, házigazdánk a standnál, akivel néhány levélváltásban sikerült ezt a mai napot egyeztetni. Empátiáját dicséri, hogy azonnal megértette, miért jövök boldogan a délvidékiek standjához, és miért nem akarok hallani sem arról, hogy a kárpátaljainál is bemutassuk a könyvet... ...Gábor valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.” Nehéz eldöntenem... ...Második napja töltünk hosszú órákat a téren, és most merül fel bennem először, hogy csak meg kellene nézni a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók feliratú standot. A látvány a szokásos: legalább...

Tovább

Három, írók a túlhatáron

Persze itt van Beszédes István, a jó Dumas, a zEtna kiadó és webmagazin spiritusz rektora, házigazdánk a standnál, akivel néhány levélváltásban sikerült ezt a mai napot egyeztetni. Empátiáját dicséri, hogy azonnal megértette, miért jövök boldogan a délvidékiek standjához, és miért nem akarok hallani sem arról, hogy a kárpátaljainál is bemutassuk a könyvet... ...Gábor valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.” Nehéz eldöntenem... ...Második napja töltünk hosszú órákat a téren, és most merül fel bennem először, hogy csak meg kellene nézni a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók feliratú standot. A látvány a szokásos: legalább...

Könyvheti kiszámoló - Három, írók a túlhatáron
 
 

2006. június 11., vasárnap

Reggel kényelmeskedünk, sietség nélkül indulunk Gátiékhoz. Érdekes érzés úgy készülni és érkezni hozzájuk, hogy Csöngéhez is megyünk, lévén szeptember óta náluk lakik. Az ölelkezések után első dolgom magamhoz venni az ide érkezett vagy Csönge révén ide került nekem szóló küldeményeket, így pl. Galántai Zoltán (azaz zgalant vagyis jövőnéző) Majdnem az örökkévalóságig c. dedikált kötetét, illetve legszorgosabb kommentelőm, ’évi’ CD-ajándékát (mi finom zenék, azóta is főként ezeket hallgatom!). A képen épp ezt a küldeményt bontogatom.

István előzékenységének köszönhetően a blogomra is ránézhetek, illetve családilag tanúsítunk kollektív és fokozott érdeklődést a friss bejegyzések iránt. Szemüvegemben szépen tükröződik a Manzárd.

Jót beszélgetünk, finomat ebédelünk és el is indulunk a Vörösmartyra. Csönge marad tanulni, Marika és István pedig egy óra múlva jön utánunk

A téren remek idő, nagy sokadalom, magyar írók a világ minden sarkából, sok határon túlról. A Vajdasági Magyar Könyvkiadók standjára igyekszünk, itt kezdődik a Kezeit csókolja dr. Tóth c. antológia dedikálása. Megismerkedünk a vajdasági és Mo-i társszerzőkkel, Vass Tibivel persze már régről ismerjük egymást, mint a rossz pénzt, fel is idézem friss levélbeni élcelődéseinket, Nagy Abonyi Árpáddal, Danyi Zoltánnal és Bakos Andrással azonban most szorítok először kezet. Faggatom Tibit, veszélyezteti-e hernádkaki házát a Hernád, elmondja, második napja szivattyúzza a pincéből a vizet. Persze itt van Beszédes István, a jó Dumas, a zEtna kiadó és webmagazin spiritusz rektora, házigazdánk a standnál, akivel néhány levélváltásban sikerült ezt a mai napot egyeztetni. Empátiáját dicséri, hogy azonnal megértette, miért jövök boldogan a délvidékiek standjához, és miért nem akarok hallani sem arról, hogy a kárpátaljainál is bemutassuk a könyvet.

És jönnek sorra-rendre a dedikáltató olvasók, akadnak ismeretlenek is, de többségük vagy régi barát még otthonról, vagy frissen szerzett kedves itteni ismerős; sőt, még rokon is akad! Sokukat talán nem is annyira az új könyv iránti olthatatlan vágy hajtja ide, hanem az, hogy lássuk egymást, szót válthassunk. Amikor a mögöttem és oldalamon gyülekezők száma elér egy kritikus mennyiséget, megfordítom a székemet, udvariatlanul hátamat mutatom a kollégáknak, hogy szembe fordulhassak azokkal, akik kedvünkért jöttek ide, s akikkel persze nincs mód komoly és hosszas beszélgetésre, az egésznek inkább gesztus-értéke van, tudják ők is, senki nem foglal le magának, én is igyekszem megosztani köztük a figyelmemet. Legtöbbjükkel azt beszéljük meg, hogy legközelebb majd Ungváron bepótoljuk, ami itt elmarad.

Feleségével, Adriennel érkezik Keisz Gellért, egy CD-t hoz ajándékba: ő tervezte a borítóját. Igazán jólesik megölelni a rég nem látott barátot (utoljára talán 2002-ben, Szentendrén), akivel évekig semmilyen módon nem tartottuk a kapcsolatot, de valahogy bennem mindig elevenen élt művészi és emberi érzékenysége, amelynek pár hónapja indult levelezésünkben sok szép új és újabb tanújelét adta. Jönnek majd hamarost Kárpátaljára, szokásos nyári túra, voltaképp zarándoklat a szülőföldre a „vizimacskák” csapatával (ezt most nem mesélem el); megígérik, hogy nem kerülik el házunk tájékát.

Ugyancsak otthoni barát, Fedinec Csilla érkezik férjével, Tiborral és a kis Zsófikával, akinek mindig igaza van, különösen amikor személyi jogai védelmében az egyén autonomitása mellett száll síkra kijelentésével: "Én, Zozi, egyedüe" (ezt Csillával jól megbeszéltük még levélben). Minden áron ki akar túrni a kerekes székemből, persze nem boldogul inert tömegemmel, inkább ölembe invitálom, gurulok vele egy kört sokak nagy derültségére. Csilláék is jönnek még „haza” a nyáron, és amint elszabadulnak a bátyúi töltött káposzta mellől, felkeresnek minket.

Lengyel Tomival jó lenne irodalomról is beszélni kicsit, ez persze nem fér bele, Évával tudnak pár mondatot váltani. Családjához gratulálok, három gyerek manapság nem túl gyakori; hát csak sokasodjanak itt a fővárosban a „félvér” kárpátaljaiak!

Géczi Robi a feleségével (lelkes olvasómmal!) és a máris nagyra nőtt Kristóffal. A büszke papa kisfiának dedikáltatja a Könyvhéten beszerzett összes könyvet. Érdekes kollekció lesz 20 év múlva. A két- és soklakiság (Kolozsvár-Szeged-Bp) után a fővárosban látszik megállapodni Robi, elege lehet az ingázásából.

Kisebbik kishúgom, Gabika tűnik fel Krisztiánnal. Gabi még Ungváron született, de nem sokra emlékszik belőle, most pedig Bajától és szüleitől is elszakadóban van: tanulmányai és munkája is Budapesthez köti. És persze Krisztiánhoz, aki most néhány fotót is készít, és aki legutóbb Csöngét okosan kisegítette egy kis galibából.

Marika és István közben többször is feltűnik, hol az egyik, hol a másik oldalból néz ránk a gép objektívja, rengeteg fotó készül, így például akkor is, amikor Évával interjút adunk a Magyar Rádiónak.

Feltűnnek az Ex Symposionosok, a vajdasági-erdélyi gyüttmentek, Bozsik Péter és Józsa Márta, velük nem is olyan rég találkoztunk (és vodkáztunk) Ungváron (Éva már itthon találja meg engem is emlegető kis beszámolójukat a Literán). Gyakran megcsörren a telefonom, akad, aki kimenti magát, másokkal már a holnapi programunkat egyeztetem.

És megérkeznek a netes ismerősök is. Évit azonnal felismerem egy korábban küldött fotójáról, Radóval pedig már találkozhattam a blogtéres bulin. Mindent felvásárolnak, amiben benne vagyunk, Évi két példányban, küldi tovább Amnak Veszprémbe. Megható, zavarba ejtő ez az érdeklődés, bárhogy is ódzkodom a jelzőtől: ezek itt az én rajongó olvasóim…

Most szoríthatunk először kezet Kalász Istvánnal, aki évekig volt a webmagazinként működő régi Ungparty egyik kedvenc szerzője. (A másik Kőrös László, vele tavaly találkoztunk.)

No, kit hagyok ki…? Az írótársak közül kézszorításra helyből Bodor Béla, a vajdasági stand kerettagjaként Verebes Ernő, Tari Pista, a blogtestvérek közül pedig Újlány áll meg kislányával pár mondatra. Tősgyökeres pestiként, de mint Ungváron megismert új barátunk, feltűnik Baittrok Miklós, idevárja a családját, össze akar ismertetni minket. Hozna nekem sört is, de nem talál, jön-megy, telefonálgat. Hogy micsoda nagy sor van a Péternél, mondja, unokatestvérére, Esterházyra utalva.

Ja, és persze még az elején megkeres Kelecsényi Laci a lányával, Verával, aki pompás nővé ért, amióta nem láttuk. Megbeszéljük, hogy mielőtt elmennénk, még megkeressük őket az Új Mandátum vagy a Gondolat standjánál (Laci mindkettőben érdekelt).

Megjön a lányával, Johannával Scherter Judit, Éva szerkesztője, itt adtak egymásnak találkát, el is mennek kávézni szakmailag, addig én Istvánnal teszek egy kört. Tart a délutáni csúcs, alig férünk el a lábak között. Nem is tudom felsorolni, kikkel össze nem futok. Pár szóra Dalos Gyuri kászálódik le a szökőkút kövéről, Zelki János jön oda, kiderül, egy iskolába járt Gátival.

Nagy ovációval fogad Kiss Gábor a Tinta Kiadó standjánál, ragaszkodik hozzá, hogy odaüljünk asztalukhoz. Nem kis meglepetésemre valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.” Nehéz eldöntenem, megjegyzésében elismerésből vagy iróniából van-e több, sejtésem szerint az utóbbiból, de persze csak mosolygok a fellengző kijelentésen. Ugyancsak meglep azzal, hogy megajándékoz kiadójuk legújabb könyvével, az Etimológiai szótár vaskos, egyezer oldalas tómuszával. De csak akkor adja nekem, mondja, ha majd írok róla a honlapomon. 30 %-nál ne legyen benne több a kritika, kéri, de annyi viszont feltétlenül legyen, mert ha legalább ilyen részben nem bírálok valamit, akkor nekem már el sem hiszik, hogy jó az a valami, amiről írok. Picit fura feltétel, a helyzet is sajátos. Hát értek én a nyelvtörténethez? Még gyorsan Bagu Laciról kérdezem, majd hamarosan távozunk. (A nap további részében a kollégák körében osztatlan sikert aratok és tekintélyt keltek az ölemben hurcolt Etimológiai szótárral. Gondolhatják, hogy aki ilyet vesz a Könyvhéten, az nagy koponya, tudós elme lehet. Meg is bocsájtom Gábornak az élcelődést...)

Második napja töltünk hosszú órákat a téren, és most merül fel bennem először, hogy csak meg kellene nézni a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók feliratú standot. A látvány a szokásos: legalább 80 %-ban nem kárpátaljai könyvek sorakoznak a polcokon és a pulton, István csodálkozik, aztán megmutatom neki a pult bal sarkát, ott két nyomtávnyi új és kevésbé új kárpátaljai könyv sorakozik, jó részük nem volt még a kezemben. Most sem lesz. Magam is csodálkozom, az elmúlt esztendők során milyen gyökeresen megváltozott a viszonyom ehhez az évről érvre ismétlődő jelenséghez: hogy a stand voltaképp nem kárpátaljai, sem az üzemeltetője, sem a kínálata, az korábban halálosan felbosszantott és mindig nagy haragra gerjedtem Dupka iránt, illetve azok iránt akik ezt a helyzetet kialakították és/vagy eltűrik a szervezők részéről – most halálos nyugalommal regisztrálom, hogy a helyzet változatlan. A gyakran csak itt látható és beszerezhető otthoni könyveket pedig azelőtt heves érdeklődéssel kapkodtam fel, most pedig még a neveket és címeket is csak megszokásból futom végig, bizony már nem is emlékszem, mi volt a kínálat.

Gátiék elbúcsúznak, szépen előre haladt az idő, a tömeg is gyérül. Éva visszaérkezik a kávázásból. Mielőtt elbúcsúznánk a standbéli kollégáktól, még megkeressük Kelecsényi Lacit a Gondolatnál. Nagyon elfáradt, reggel óta viszi a boltot. Feleségével, Lőkös Ildivel, akivel szinte gyerekkorunk óta vagyunk nagy barátságban, most nem találkozhatunk: Pécsen posztol a Poszton, mint szakmájának élő dramaturg. Lacival megbeszéljük, el kellene jönniük újra Ungvárra, talán 3 éve voltak nálunk utoljára.

Továbbra sem találva sört újra feltűnik Miklós: ha elmenőben vagyunk, akkor elkísérne minket, erre tart a felesége, Ági, és a lánya, Bori is, legalább egy szóra fussunk össze a Kempinsky sarkánál. Így is történik, váltunk pár mondatot, legközelebbre kölcsönösen meginvitáljuk egymást magunkhoz. Közben felhív Bagu Laci, sajnos alig hallom a hangját a Petőfi utca zajában.

Koraestének nevezhető az időpont, mire szállásunkra érünk. Viki, akit legutóbb kedves „szálláscsinálónknak” neveztem, most is elébünk jön. És mivel tegnap a szobánkban egy nyilván őtőle eredő palack bort találtunk, most beinvitáljuk vendégszobánkba egy koccintásra, beszélgetésre. Éva készít pár szendvicset, nekem van külön söröm, a két lány borozik, és valami hatalmasan jóízűt beszélgetünk. Viki ugyan Aknaszlatináról származik, otthon nem is igazán ismertük egymást, de 99-ben Pécsett eljött a könyvem bemutatójára és azóta állandó kapcsolatban vagyunk. Legutóbb még Csopakon lakott, Veszprém megyei barátja révén segített Kolosnak bizonyos lakhatási papírok intézésében, most felköltözött Pestre, már egy másik cégnél dolgozik, és itt, a Balassi Intézetben is vállal szombati ügyeletet. Mindhárman érezzük, hajnalig tudnánk folytatni, de holnap hétfő, őt a munka várja, minket sűrű teendők, elbúcsúzunk.

Normális esetben egy ilyen nap után nekem megfájdul a fejem, zakatol az agyamban a nap ezer eseménye. De most semmi. Csak a nyitott ablakon szűrődik be a Budaörsi út éjfélre sem csituló zúgása.

---------
Gati István felvételei:

Dumas tarkója és Vasstibi között 
Elememben érzem magam
Éva Bozsik Péterrel
Újlánnyal beszélgetek
Éva aláír beszédesnak, Gáczi Robi dedikáltat Kristófnak
Én nagyon szeretem az irodalmi játékokat, örömmel tettem eleget a zEtna felkérésének, hogy egy százéves zentai képeslap történetét foglaljuk novellába
Éva kicsit belealszik unalmas nyilatkozatomba
Éva: István, már megint lesből fotózol? 
Éva sem térhet ki a mikrofon elől. Hátunk mögött Radó és Évi
A most először szeméylesen is látott Évivel, mint régi ismerőssel
Gábor valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.”


-----------
Szalay Krisztián felvételei: 
Lengyel Tamással
Hazslinszky Gabi, kisebbik kishúgom

-------------

Végül egy kicsit túl kontrasztosra sikerült kép, ezt Gellért kattintotta Krisztián gépével:
Andrienn, Csilla, Tibor (fedésben), Éva, Krisztián, Gabika, Tomi
Zsófika pedig megróbál kitúrni a helyemről :))

https://twinoxide.hu/pet-palack-oblites/


---------------
folytatása következik   előzmény<<

süti beállítások módosítása