Milyen ajándékot adjak karácsonyra a testvéremnek?

Karácsonyi ajándékozás családon belül
Karácsonykor a család a legfontosabb, ám nekik a legnehezebb ajándékot választani, és néha ezért hagyjuk őket a legvégére. Ez a legrosszabb, amit tehetünk.
A családtagjaink a legfontosabbak, ezért pont őket nem szabad a végére hagyni, kezdjük el tervezni időben, a nekik szánt ajándékot.
Mivel valóban nem könnyű minden évben valami izgalmassal kirukkolni, segítünk néhány ötlettel.
Hobbihoz kapcsolódjon?
Nincs mese, a tesónak ajándékot kell kitalálni névnapra, születésnapra, és még karácsonyra is. Ha nem akarunk az a lúzer lenni, aki minden egyes alkalommal ajándékutalványt ad, akkor nagyon ott kell lenni fejben.
A tesónak lehet hobbija, sőt, sok-sok hobbija, ki tudja ezt mind megjegyezni. Ezért kell táblázatot vezetni. Amikor kiesik valami a száján, aminek úgy örülne, akkor azt oda gyorsan bevéssük. Ha elmeséli, hogy holnap kipróbálja a golfot, vagy a bázisugrást, a nyuszisimogató építést, akkor beírjuk, majd a névnap – születésnap – karácsony közeledtével laza beszélgetés keretében trükkösen rákérdezhetünk, hogy az év közben összeírt hobbikból most éppen melyiket űzi.
Arra is jó az a tesó-ajándék-táblázat, hogy vezessük benne, hogy már mi mindent ajándékoztunk a testvérünknek. Mert hidd el, összefolynak az évek, az ünnepek, a családtagok. Jobb a békesség jeligére, vezesd egy egyszerű táblázatban, mit kapott meg, és az ötleteket, hogy mit kaphat még.
Humor ajándék karácsonyra?
A testvérnek kötelező valami humorosat választani karácsonyra. Ha a tesód fiú, nem nehéz a választás, ivós társasjáték vagy vicces sörös pohár.
Ha pedig lány tesód van, akkor az örökzöld apróságok mindig bejönnek, végtelen variációban. Kutyás, macskás, lovas, unikornisos bögre, párna mindig beválik, mert vicces ÉS cuki.
A Google kereső már hosszú ideje nem csupán kulcsszó-megfeleltetések alapján rangsorolja a weblapokat találati oldalain (SERP), hanem értelmezni is képes tartalmukat, mint ahogy értelmezi keresőkérdésünket is. Eközben kiválóan kezeli a szinonimákat és felismeri a fogalmi összefüggéseket akkor is, ha ezek áttételesek, nem közvetlenek. Erre hatalmas adatbázisa ad lehetőséget, illetve az, hogy a gépi tanulás révén keresőalgoritmusai egyre intelligensebbek. Ezért a kissé sután feltett kérdéseket is jól értelmezi és releváns találatokat kínál. Ha pédául az írjuk be a keresőbe, hogy
A Jazz-gitár Klub által kialakított fedett, klimatizált teraszon a felszolgált friss, tiszta ivóvíz ingyen van, az üzemeltetők beépítették a belépődíjba. A kávéért már fizetni kell, de elérhető áron egészen kitűnő olasz feketét ihatsz. A caribi hangulatot a kialakított,
A mobil klímaberendezésekkel hűtött teraszon éppen szolgálatát végző zene rajongó kertész elmondta, hogy figyelni kell más egyébre is. Például a virágágyásokban frissen kikelt csíranövények roppant módon érzékenyek a különféle gombás és bakteriális növénybetegségekre - ezek általában a vizes, napsütötte talajból fertőzhetik meg a palántákat. A baktériumfertőzés hatására a gyökérnyaknál ezek a fiatal képződmények szabályosan elvizenyősödnek, szöveteik rothadásnak indulnak és a növény egyszerűen kidől a földből. Fontos tehát a télikert (mint ahogy az üvegházaknál ez bebizonyosodott) talajának a fertőtlenítése, amire, amint a víz esetében említettük, számos módszer van, a vegyszeres kezelés csak az egyik.
A hordozható számítógépként működő laptopokba szerelt billentyűzetek első ránézésre nem sokban térnek el egymástól - azonban a különbségek mégis jelentősek. A billentyűk számát és elrendezését illetően valóban nem lényegesek a különbségek, de mondjuk nem minden laptopon vannak külön numerikus billentyűk (azaz csak számok, tudod, ott jobbra a Num Lock blokkban!). Eltérhetnek természetesen a klaviatúrák színük szerint, ez itt például - katt a linkre! - egy 
Kijelző - monitor
A témát tárgyaló első részében - 
Annak érdekében, hogy a laptopunkból hang jöhessen ki, ill. mehessen be, egy hangkártyára van szükség. Bár az összes modern laptop rendelkezik neki szánt hangkártyával (notebook sound card), ezek az előre telepített hangkártyák nem mindig felelnek meg minden számítógép-felhasználó igényének, sőt, meglehetősen alkalmatlanok lehetnek olyanok számára, akik zenekészítéssel foglalkoznak, vagy olyan filmeket néznének, melyekhez kiváló minőségű audio lejátszás szükséges, esetleg számítógépes játékokhoz szeretnének kiemelkedő hangélményt.
Táskaszámítógép beszerzése előtt mindenkiben felmerül, hogy milyen eszközt vásároljon, mi legyen a laptop hardver-háttere és milyen szoftvert telepítsen rá. Ezekre a kérdésekre nem adható általános válasz, hiszen a készülék felszereltségét és alkalmasságát az igények függvényében kell megvizsgálni. Az alkatrészek teherbírását, a képernyő paramétereit vagy az áramforrás tartósságát speciális elvárások szerint kell megválasztani, ugyanakkor a kereskedelmi forgalomban kapható hordozható számítógépek megfelelően magas árfekvés esetén úgyszólván mindent tudnak, memóriájuk elég nagy grafikus programok futtatásához, adatbázisok kezeléséhez, processzoraik pedig lehetővé teszik a villámgyors képfeldolgozást, vagy igény esetén videójátékok fennakadásmentes használatát. A készülék beszerzése előtt mégis tanácsos szakemberrel tanácskozni, illetve, ha ezt elmulasztottuk, gépünk funkcionális részeit kicseréltethetjük, vagy bővíthetjük egy megfelelő márkafüggetlen laptopszervizben - Budapesten vagy másutt, garancián túl is.

Az adóalap korrekció bír a legnagyobb jelentőséggel transzferár szempontból hiszen egy transzferár kiigazítás szélsőséges esetben milliárdos nagyságrendű is lehet, messze meghaladva az adminisztratív bírság mértékét. Fontos megjegyezni, hogy az adóalap korrekció, más néven adóalap kiigazítás vagy adóalap módosítás már egy tranzakció esetében is eredményezhet ilyen nem kívánt hatást, ahogy azt a legnagyobb nemzetközi bírósági határozatok is alátámasztják.