A villany persze nagy áldás volt, hamarosan mindenki megbékélt. Ő is csak addig zsémbelt, amíg egy gólyapár fészket nem rakott a kerítésük előtti oszlop tetején. Mindig szerette volna, ha kéményére madár fészkel, de hiába várta tavaszi érkezésüket, mindig más portát választottak. De most, hála a villanyfának…
<P align=justify>Számolgatta, hány nap múlva érnek el portájáig az oszlopverők. Szerencsére az utca túlvégén kezdték, így volt ideje, hogy felkészüljön a megrázkódtatásra.</P>
<P align=justify> </P>
<P align=justify>Annak idején évekig zsörtölődött amiatt, hogy a villanyfát közvetlenül a kerítésük mellé állították. Elcsúfítja a portát az az otromba elefántláb a csinos léckerítés mellett. Aztán arra gondolt, még mindig jobban járt, mint Vargáék, akiknek az ablakuk elé került. Hiába kérték, hogy csak egy méterrel odább, a brigádvezető hajthatatlan volt: 50 méter az 50 méter, nem 49 és nem 51, ennyinek kell lennie a távolságnak két pózna között, ez az előírás, vitának helye nincs. A villamosítás országos ügynek számított, legalsóbb szintű végrehajtói is hatóságként viselkedtek, és ellentmondást nem tűrő elszántsággal ültették végig az utcát kátrányszagú felkiáltójeleikkel.</P>
<P align=justify> </P>
<P align=justify>A villany persze nagy áldás volt, hamarosan mindenki megbékélt. Ő is csak addig zsémbelt, amíg egy gólyapár fészket nem rakott a kerítésük előtti oszlop tetején. Mindig szerette volna, ha kéményére madár fészkel, de hiába várta tavaszi érkezésüket, mindig más portát választottak. De most, hála a villanyfának…</P>
<P align=justify> </P>
<P align=justify>Ki tudja, azóta hányadik generáció lakik ott a magasban, békében a veszélyes fázisokkal.</P>
<P align=justify><BR> </P>
<P align=justify>Hanem az évtizedek nemcsak az ő szálfatermetét horgasztották meg, elkorhadt az oszlopok fája is. Előbb csak a földbe ásott részük. Jött a brigád, hozták az embermagas beton cölöpöket, két oldalt besüllyesztették a földbe, a fát a föld fölött elfűrészelték és derekát fém abroncsokkal hozzácsavarták a betonhoz. Ha lehet, a két mankóval megfogott pózna még jobban csúfította a portát, de ő nem bánta: késő őszre járt, odafenn sértetlen maradt az éppen lakatlan fészek, és a tavasszal érkező cakópár semmit nem vett észre, évről évre tovább költötte és nevelte a fiókáit.</P>
<P align=justify> </P>
<P align=justify>Ahogy az idén is. Szemét hunyorítva próbálta megszámolni, három vagy négy éhes csőr tátog-e békalakomáért. Aztán másnap nem a fiókákat, a napokat számolta: mikorra érnek ide az oszlopverők, hogy most már karcsú vasoszlopra cseréljék a kiérdemesült, megtákolt ócskaságokat. Nézegette ostorvégű tetejüket – erre ugyan még az ostoba gerlék sem fanyalodnak.</P>
<P align=justify> </P>
<P align=justify>A tenyerét dörzsölő Vargától azt hallotta, ezzel a fiatal brigádvezetővel szót lehet érteni. Olcsváryék például potom áron megvették a fél utca kidöntött elemeit: betonjuk jó lesz az épülő garázs alapjába, a fáját eltüzelik.</P>
<P align=justify> </P>
<P align=justify>No, ez jó hír, jó ötlet, gondolta. Harmadnap, amikor hozzájuk értek a munkások, magas árat és dupla áldomást ígért a régi oszlopért. Ez már igen, csettintett a főnök, és ugrottak is volna neki a munkának, de az öreg felemelte mutatóujját. Egy pillanat. Csak akkor fizet, ha a helyén hagyják, az újat pedig méterrel arrább állítják fel. Az oszlopverők csodálkoztak, ő meg nem bánta, hogy attól kezdve két oszlop csúfítja majd a portát.</P>
