Mivel fatális hülyeségem következményeivel voltam elfoglalva, csak most vettem észre, hogy a Gépház oldalán megjelent a Blogtér múlt heti nézettségi listája. Ezen én az előkelőnek számító 7. helyen szereplek, amellyel nemcsak azért lehetek megelégedve, mert kerülhettem volna oldalammal az első helyre is.

Mivel fatális hülyeségem következményeivel voltam elfoglalva, csak most vettem észre, hogy a Gépház oldalán megjelent a Blogtér múlt heti nézettségi listája. Ezen én az előkelőnek számító 7. helyen szereplek, amellyel nemcsak azért lehetek megelégedve, mert nagy elődöm éppen ennek a pozíciónak az elfoglalására intett (A hetedik te magad légy), hanem azért is, mert ezt a helyet most már főleg irodalmi kultblogként értem el. Szinte egyáltalán nem írok politikáról, és a Megasztár végeztével már a népszerű zenei témákat sem tartom forrón, könyvekkel, képversekkel, novellákkal, nyelvi játékokkal bekerülni az első 10-be: nem is olyan rossz.

Az érdem azonban természetesen nem az enyém, hanem a Nyájasé, akinek ezúton nagyon szépen meg is köszönöm érdeklődését, hűségét és aktivitását!

tesztüzem

Bár Apa nem érkezik meg a regény végére, bízhatunk abban, hogy a várakozás nem volt értelmetlen. Mint ahogy afelől sem lehet semmi kétségünk: a sárgarigó előbb-utóbb visszaszáll az életünk cserepeit rejtő halmokra.

Balla D. Károly

Karácsonyi flódni

 Külön-külön is élvezhető, egybefűzött kedves történeteket mesél el Petőcz András új könyvében (A születésnap. Palatinus, 2006.). Pontosabban nem is ő sztorizik, hanem narrátor főhőse, a Tóni gyerek, aki nem sokat öregszik a felölelt emberöltőnyi idő alatt, végig ugyanazzal a gyermeki közvetlenséggel és derűvel adja elő a legendárium epizódjait, azokat, amelyek a családi fényképalbum lapozása közben jutnak eszébe. Az emlékezés már-már szükségszerű: az egybegyűltek jeles alkalomra, Apa születésnapjára készülnek, minden készen áll, megterítve az asztal – csupán a családfő késik, hiába várják, nem érkezik meg. Ebben a godot-i helyzetben a kedélyes, látszólag jelentéktelen történetek közei, üres terei feszültséggel töltődnek fel, megnyitják az értelmezés terét, és itt már a gyermeki naivitáson túlmutató értelmet nyernek az események, helyzetek, motívumok.

A rendszer bármelyik eleméről kiderülhet, hogy az élet nagy igazságát jelképezi, történelmi összefüggésekre mutat rá vagy akár bölcseleti következtetések levonására fel az értelmezőt. A könyv közepe táján például megtudjuk, „nagyon nem mindegy, hogy a cserépkályha járatai hogyan is kanyarognak ott, a cserépkályhában, mert egyrészről a járatoknak kanyarogniuk muszáj, mondta a Pali bácsi, … másrészről fontos a kályha jó huzata, hogy húzzon az a kályha rendesen, nehogy visszalökje a füstöt, … mert ha ellenszél van, és befúj netán a kéménybe a szél, akkor szintén komoly bajok lehetnek”. Mi ez, ha nem életfilozófia?! De tovább megyek. Ugyanebben a történetben Tóni és Pali bácsi sétát tesz a városszéli csalitosban, felfigyelnek egy sárgarigóra. Nem szeretnék elriasztani, de észreveszik, a madár valami különös halmon billeg. Így bukkannak kidobott kályhacserepekre, és a mester eltökéli, ami egyszer cserépkályha volt, annak újra azzá kell válnia. A törmelékhegyből kibányásszák, hazahordják, megtisztogatják a későbbi csodás családi tűzhely elemeit. Nem kell különösebb bölcselem ahhoz, hogy példázatként értelmezzük a látszólag egyszerű sztorit, mert ugyan nem rejtett halmokból próbáljuk-e a magunk számára kimenteni boldogságunk apró cserepeit?

Ugyanígy: lehetetlen nem felfedezni a család étrendjében az identitás kialakulásának bonyolultságát, az etnikai és vallási örökségek, hatások összetettségét. Mi mást is szimbolizálhatna Bozenka néni tócsnija, vagy – és leginkább – a karácsonyra készített és élvezettel elfogyasztott flódni?

 „Azt mondta az apám, a megvalósulatlan álmok szomorúvá és beteggé tehetik az embert” – vallja Tóni hangján a szerző, aki maga is az álmok pártán áll, a háttérben meghúzódó történelmi és családi tragédiákat angyali derűvel oldja fel, és ami a felnőttet komorrá és beteggé tehetné, azt a gyermeki emlékezés fantáziájával és a remény hitelességével teszi elviselhetővé.

Bár Apa nem érkezik meg a regény végére, bízhatunk abban, hogy a várakozás nem volt értelmetlen. Mint ahogy afelől sem lehet semmi kétségünk: a sárgarigó előbb-utóbb visszaszáll az életünk cserepeit rejtő halmokra.

---------------
(a recenziót a Magyar Hírlap felkérésére írtam)