Ezen a napon Dupka Gyuri újabb orbitális baromságairól írtam, beszámoltam a weberészéseimről és arról, hogy estére vendégeken várunk és tv-t viszünk a stégre. (A nap során folyamatosan helyezek új bejegyzésket az aktuális naplóoldalamra, estére összeáll a teljes aznapi krónika.)

Naplót akkor érdemes írni, ha nem válik pózza. Arra persze alig van remény, hogy íróember ezt úgy tegye, mint más halandó: csak magának. Aki már belekóstolt a „közírás” ízébe, vagy méginkább, ha már rá is szokott erre az ízre, nemigen tud

A HVG az idén is meghirdette blogversenyét. Naná, hogy számítok a tavalyinál semmivel sem rosszabb eredményre. Az írási szándék nem lankadt bennem, hűséges netbarátaim, elszánt olvasóim és haragosaim száma egyaránt növekedett, így minden együtt van ahhoz, hogy

A HVG az idén is meghirdette blogversenyét. Az erőpróba több fordulóból áll - nevezéstől a díjátadásig - , a pontos versenykiírást és a többi részletet a Golden Blog 2006 főoldalon lehet megtudni. És máris lehet nevezni: magunkat vagy másokat.

Tavaly az a megtiszteltetés ért, hogy felkerültem a legjobbnak ítélt 100 blog közé. Ez akkor számomra nem várt elismerésnek számított. Nem az önbizalmam hiányzott, de tisztában voltam azzal, hogy bloggerként tapasztalatlan vagyok és az ismertségem sem alég nagy ahhoz, hogy többre számíthassak. Akkoriban még inkább csak naplóíró voltam, aki weblapra helyezi és felügyetlenkedi a jegyzeteit a netre. Ezt hiába műveltem hosszú éveken át, a valódi blogolás ízét (és fortélyait) csak tavaly ősztől éreztem meg.

Voltaképp ennek a versenynek a révén ismertem meg a magyar blogszféra fontos alakjait és a legjobb hírblogokat, ekkor értettem meg (ha egyáltalán megérthető) ennek a műfajnak a társadalmi funkcióját, szerepét (és lehetőségeit) a szabad információáramlásban,  a véleményformálásban. Amellett, hogy továbbra is magam gyönyörűségére blogolok, igyekszem beleártani magam ezekbe a dimenziókba.  

Naná, hogy az idén is számítok a tavalyinál semmivel sem rosszabb eredményre. Az írási szándék nem lankadt bennem azóta, sőt; hűséges netbarátaim, elszánt olvasóim és haragosaim száma egyaránt növekedett, így minden együtt van ahhoz, hogy beblogoljam magam a 100-as élmezőnybe.

Ha mégsem sikerülne, akkor elcsesztem valamit.

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel

A minap tettem egy utolsó kísérletet arra, hogy a Kárpáty Nyúzt (most már sokadszor) felélesszem hamvaiból. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha én nem csinálom, akkor nincsenek mások, akik megfelelő gyakorisággal életképes cikkekkel megtöltenék. Hogy újra magam bolydítsam fel kis közéletünket (mint múlt év nyarán-őszén, amikor a blog sokak szemében első számú közelennséggé lépett elő), arra már nincs ingerenciám - elég nekem a Manzárd -, de hogy a blogolást elterjesszem Kárpátalján és mások próbálkozásait segítsem, arra még érzek késztetést. Káváncsi vagyok, jelentkezik-e majd néhény friss erő a Felhívásra.

(Pedig téma lenne! Egyik sajtóorgánumunk sem foglalkozik pl. a kárpátaljai református egyház válságával, az elszánt érdeklődők csupán néhány fórum-bejegyzésből értesülhetnek a problémáról. A témát valószínűleg még sokáig nem fogja felvállalni a hivatalos média, az illetékesek is láthatóan erősen óvakodnak attól, hogy a nyilvánosság elé vigyék a dolgot. Ezzel hívek (és nem hívek) ezreitől tartják távol, hallgatják el az információkat. Pár talpraesett bloger "percek alatt szédszedné" a témát, megadva a civil társadalomnak a tájékozódásra és vélemény-nyílvánításra való jogát.)

*

Délelőtt megbütyköltem a cikkemet a Népszabadságnak (a visszaigazolás szerint jövő héten jön le), a délutánom meg a BéDéKá-Online oldal átépítésével telt. Továbbra is sok a gondom adódik abból, hogy a teljes régi rendszerem a hhrf-szerveren van, saját építésű hagyományos html-oldalak formájában, a napi jegyzeteimmel ellenben most már teljesen átköltöztem ide, a Blogtérre, és időhiány miatt az itteni anyagokat már nem klónozom a régi rendszerben. Ugyanakkor a lapokban, folyóiratokban megjelenő írásaimat csak átmentem oda is, ott vezetem a műfaji és publikációs listákat, ott van a Kettenklub és a Pánsíp, a teljes archívum. Itt viszont dinamikusan épül, napi 2-3 jegyzettel is bővül ez a lineárisabb rendszer, ám eddig az OnLine-oldalamon nem kapott kellő hangsúlyt. Most megpróbáltam az "aktuális" és az "állandó" rendszert azonos súllyal szerepeltetni a főoldalamon. Így sikerült.

 

További blogos belügyek: korábbi Manzárdomat másfél havi hanyagolás után most hírközlő helyként használom: ide azokat a felhívásokat, híranyagokat teszem fel, amelyek közlésére megkértek, vagy amelyeket magam tartok fontosnak (ezeken nem kommentálom, esetleg csak akkor, ha mások elkezdik a hozzászólásokat).

 

Végül: egyre kevésbé élvezhető a Blogtér címoldala, kezdenek túltengeni a reklámok, az ajánlások pedig napokig alig változnak. Legfontosabb része, a friss bejegyzések és friss hozzászólások listája egyre "mélyebbre" kerül az oldalon, mind ritkábban van kedvem innen indítani a böngészést. Ha az újak listáját áttennék az Olvass oldalra, elegendő lenne csak ezt figyelni.

 

Legvégül: 10.000-nél több a cyberpondró a Googléban. Jól elszaporodtak!

A második oldal is "betelt", kissé nehézkessé vált a közel 200 bejegyzés miatt, itt hát az új, a harmadik csevegő-üzenő oldalt. Persze működik a régi is, végig lehet vinni az ott kezdett témákat, aztán átjönni ide. És hogy hagyományt teremtsunk: Jolie és Jagger után egy újabb nagyszájú: Julia Roberts késztet titeket csevegésre.

Persze itt van Beszédes István, a jó Dumas, a zEtna kiadó és webmagazin spiritusz rektora, házigazdánk a standnál, akivel néhány levélváltásban sikerült ezt a mai napot egyeztetni. Empátiáját dicséri, hogy azonnal megértette, miért jövök boldogan a délvidékiek standjához, és miért nem akarok hallani sem arról, hogy a kárpátaljainál is bemutassuk a könyvet... ...Gábor valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.” Nehéz eldöntenem... ...Második napja töltünk hosszú órákat a téren, és most merül fel bennem először, hogy csak meg kellene nézni a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók feliratú standot. A látvány a szokásos: legalább...

Persze itt van Beszédes István, a jó Dumas, a zEtna kiadó és webmagazin spiritusz rektora, házigazdánk a standnál, akivel néhány levélváltásban sikerült ezt a mai napot egyeztetni. Empátiáját dicséri, hogy azonnal megértette, miért jövök boldogan a délvidékiek standjához, és miért nem akarok hallani sem arról, hogy a kárpátaljainál is bemutassuk a könyvet... ...Gábor valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.” Nehéz eldöntenem... ...Második napja töltünk hosszú órákat a téren, és most merül fel bennem először, hogy csak meg kellene nézni a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók feliratú standot. A látvány a szokásos: legalább...

2006. június 11., vasárnap

Reggel kényelmeskedünk, sietség nélkül indulunk Gátiékhoz. Érdekes érzés úgy készülni és érkezni hozzájuk, hogy Csöngéhez is megyünk, lévén szeptember óta náluk lakik. Az ölelkezések után első dolgom magamhoz venni az ide érkezett vagy Csönge révén ide került nekem szóló küldeményeket, így pl. Galántai Zoltán (azaz zgalant vagyis jövőnéző) Majdnem az örökkévalóságig c. dedikált kötetét, illetve legszorgosabb kommentelőm, ’évi’ CD-ajándékát (mi finom zenék, azóta is főként ezeket hallgatom!). A képen épp ezt a küldeményt bontogatom.

István előzékenységének köszönhetően a blogomra is ránézhetek, illetve családilag tanúsítunk kollektív és fokozott érdeklődést a friss bejegyzések iránt. Szemüvegemben szépen tükröződik a Manzárd.

Jót beszélgetünk, finomat ebédelünk és el is indulunk a Vörösmartyra. Csönge marad tanulni, Marika és István pedig egy óra múlva jön utánunk

A téren remek idő, nagy sokadalom, magyar írók a világ minden sarkából, sok határon túlról. A Vajdasági Magyar Könyvkiadók standjára igyekszünk, itt kezdődik a Kezeit csókolja dr. Tóth c. antológia dedikálása. Megismerkedünk a vajdasági és Mo-i társszerzőkkel, Vass Tibivel persze már régről ismerjük egymást, mint a rossz pénzt, fel is idézem friss levélbeni élcelődéseinket, Nagy Abonyi Árpáddal, Danyi Zoltánnal és Bakos Andrással azonban most szorítok először kezet. Faggatom Tibit, veszélyezteti-e hernádkaki házát a Hernád, elmondja, második napja szivattyúzza a pincéből a vizet. Persze itt van Beszédes István, a jó Dumas, a zEtna kiadó és webmagazin spiritusz rektora, házigazdánk a standnál, akivel néhány levélváltásban sikerült ezt a mai napot egyeztetni. Empátiáját dicséri, hogy azonnal megértette, miért jövök boldogan a délvidékiek standjához, és miért nem akarok hallani sem arról, hogy a kárpátaljainál is bemutassuk a könyvet.

És jönnek sorra-rendre a dedikáltató olvasók, akadnak ismeretlenek is, de többségük vagy régi barát még otthonról, vagy frissen szerzett kedves itteni ismerős; sőt, még rokon is akad! Sokukat talán nem is annyira az új könyv iránti olthatatlan vágy hajtja ide, hanem az, hogy lássuk egymást, szót válthassunk. Amikor a mögöttem és oldalamon gyülekezők száma elér egy kritikus mennyiséget, megfordítom a székemet, udvariatlanul hátamat mutatom a kollégáknak, hogy szembe fordulhassak azokkal, akik kedvünkért jöttek ide, s akikkel persze nincs mód komoly és hosszas beszélgetésre, az egésznek inkább gesztus-értéke van, tudják ők is, senki nem foglal le magának, én is igyekszem megosztani köztük a figyelmemet. Legtöbbjükkel azt beszéljük meg, hogy legközelebb majd Ungváron bepótoljuk, ami itt elmarad.

Feleségével, Adriennel érkezik Keisz Gellért, egy CD-t hoz ajándékba: ő tervezte a borítóját. Igazán jólesik megölelni a rég nem látott barátot (utoljára talán 2002-ben, Szentendrén), akivel évekig semmilyen módon nem tartottuk a kapcsolatot, de valahogy bennem mindig elevenen élt művészi és emberi érzékenysége, amelynek pár hónapja indult levelezésünkben sok szép új és újabb tanújelét adta. Jönnek majd hamarost Kárpátaljára, szokásos nyári túra, voltaképp zarándoklat a szülőföldre a „vizimacskák” csapatával (ezt most nem mesélem el); megígérik, hogy nem kerülik el házunk tájékát.

Ugyancsak otthoni barát, Fedinec Csilla érkezik férjével, Tiborral és a kis Zsófikával, akinek mindig igaza van, különösen amikor személyi jogai védelmében az egyén autonomitása mellett száll síkra kijelentésével: "Én, Zozi, egyedüe" (ezt Csillával jól megbeszéltük még levélben). Minden áron ki akar túrni a kerekes székemből, persze nem boldogul inert tömegemmel, inkább ölembe invitálom, gurulok vele egy kört sokak nagy derültségére. Csilláék is jönnek még „haza” a nyáron, és amint elszabadulnak a bátyúi töltött káposzta mellől, felkeresnek minket.

Lengyel Tomival jó lenne irodalomról is beszélni kicsit, ez persze nem fér bele, Évával tudnak pár mondatot váltani. Családjához gratulálok, három gyerek manapság nem túl gyakori; hát csak sokasodjanak itt a fővárosban a „félvér” kárpátaljaiak!

Géczi Robi a feleségével (lelkes olvasómmal!) és a máris nagyra nőtt Kristóffal. A büszke papa kisfiának dedikáltatja a Könyvhéten beszerzett összes könyvet. Érdekes kollekció lesz 20 év múlva. A két- és soklakiság (Kolozsvár-Szeged-Bp) után a fővárosban látszik megállapodni Robi, elege lehet az ingázásából.

Kisebbik kishúgom, Gabika tűnik fel Krisztiánnal. Gabi még Ungváron született, de nem sokra emlékszik belőle, most pedig Bajától és szüleitől is elszakadóban van: tanulmányai és munkája is Budapesthez köti. És persze Krisztiánhoz, aki most néhány fotót is készít, és aki legutóbb Csöngét okosan kisegítette egy kis galibából.

Marika és István közben többször is feltűnik, hol az egyik, hol a másik oldalból néz ránk a gép objektívja, rengeteg fotó készül, így például akkor is, amikor Évával interjút adunk a Magyar Rádiónak.

Feltűnnek az Ex Symposionosok, a vajdasági-erdélyi gyüttmentek, Bozsik Péter és Józsa Márta, velük nem is olyan rég találkoztunk (és vodkáztunk) Ungváron (Éva már itthon találja meg engem is emlegető kis beszámolójukat a Literán). Gyakran megcsörren a telefonom, akad, aki kimenti magát, másokkal már a holnapi programunkat egyeztetem.

És megérkeznek a netes ismerősök is. Évit azonnal felismerem egy korábban küldött fotójáról, Radóval pedig már találkozhattam a blogtéres bulin. Mindent felvásárolnak, amiben benne vagyunk, Évi két példányban, küldi tovább Amnak Veszprémbe. Megható, zavarba ejtő ez az érdeklődés, bárhogy is ódzkodom a jelzőtől: ezek itt az én rajongó olvasóim…

Most szoríthatunk először kezet Kalász Istvánnal, aki évekig volt a webmagazinként működő régi Ungparty egyik kedvenc szerzője. (A másik Kőrös László, vele tavaly találkoztunk.)

No, kit hagyok ki…? Az írótársak közül kézszorításra helyből Bodor Béla, a vajdasági stand kerettagjaként Verebes Ernő, Tari Pista, a blogtestvérek közül pedig Újlány áll meg kislányával pár mondatra. Tősgyökeres pestiként, de mint Ungváron megismert új barátunk, feltűnik Baittrok Miklós, idevárja a családját, össze akar ismertetni minket. Hozna nekem sört is, de nem talál, jön-megy, telefonálgat. Hogy micsoda nagy sor van a Péternél, mondja, unokatestvérére, Esterházyra utalva.

Ja, és persze még az elején megkeres Kelecsényi Laci a lányával, Verával, aki pompás nővé ért, amióta nem láttuk. Megbeszéljük, hogy mielőtt elmennénk, még megkeressük őket az Új Mandátum vagy a Gondolat standjánál (Laci mindkettőben érdekelt).

Megjön a lányával, Johannával Scherter Judit, Éva szerkesztője, itt adtak egymásnak találkát, el is mennek kávézni szakmailag, addig én Istvánnal teszek egy kört. Tart a délutáni csúcs, alig férünk el a lábak között. Nem is tudom felsorolni, kikkel össze nem futok. Pár szóra Dalos Gyuri kászálódik le a szökőkút kövéről, Zelki János jön oda, kiderül, egy iskolába járt Gátival.

Nagy ovációval fogad Kiss Gábor a Tinta Kiadó standjánál, ragaszkodik hozzá, hogy odaüljünk asztalukhoz. Nem kis meglepetésemre valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.” Nehéz eldöntenem, megjegyzésében elismerésből vagy iróniából van-e több, sejtésem szerint az utóbbiból, de persze csak mosolygok a fellengző kijelentésen. Ugyancsak meglep azzal, hogy megajándékoz kiadójuk legújabb könyvével, az Etimológiai szótár vaskos, egyezer oldalas tómuszával. De csak akkor adja nekem, mondja, ha majd írok róla a honlapomon. 30 %-nál ne legyen benne több a kritika, kéri, de annyi viszont feltétlenül legyen, mert ha legalább ilyen részben nem bírálok valamit, akkor nekem már el sem hiszik, hogy jó az a valami, amiről írok. Picit fura feltétel, a helyzet is sajátos. Hát értek én a nyelvtörténethez? Még gyorsan Bagu Laci felől kérdezem, majd hamarosan távozunk. (A nap további részében a kollégák körében osztatlan sikert aratok és tekintélyt keltek az ölemben hurcolt Etimológiai szótárral. Gondolhatják, hogy aki ilyet vesz a Könyvhéten, az nagy koponya, tudós elme lehet. Meg is bocsájtom Gábornak az élcelődést...)

Második napja töltünk hosszú órákat a téren, és most merül fel bennem először, hogy csak meg kellene nézni a Kárpátaljai Magyar Könyvkiadók feliratú standot. A látvány a szokásos: legalább 80 %-ban nem kárpátaljai könyvek sorakoznak a polcokon és a pulton, István csodálkozik, aztán megmutatom neki a pult bal sarkát, ott két nyomtávnyi új és kevésbé új kárpátaljai könyv sorakozik, jó részük nem volt még a kezemben. Most sem lesz. Magam is csodálkozom, az elmúlt esztendők során milyen gyökeresen megváltozott a viszonyom ehhez az évről érvre ismétlődő jelenséghez: hogy a stand voltaképp nem kárpátaljai, sem az üzemeltetője, sem a kínálata, az korábban halálosan felbosszantott és mindig nagy haragra gerjedtem Dupka iránt, illetve azok iránt akik ezt a helyzetet kialakították és/vagy eltűrik a szervezők részéről – most halálos nyugalommal regisztrálom, hogy a helyzet változatlan. A gyakran csak itt látható és beszerezhető otthoni könyveket pedig azelőtt heves érdeklődéssel kapkodtam fel, most pedig még a neveket és címeket is csak megszokásból futom végig, bizony már nem is emlékszem, mi volt a kínálat.

Gátiék elbúcsúznak, szépen előre haladt az idő, a tömeg is gyérül. Éva visszaérkezik a kávázásból. Mielőtt elbúcsúznánk a standbéli kollégáktól, még megkeressük Kelecsényi Lacit a Gondolatnál. Nagyon elfáradt, reggel óta viszi a boltot. Feleségével, Lőkös Ildivel, akivel szinte gyerekkorunk óta vagyunk nagy barátságban, most nem találkozhatunk: Pécsen posztol a Poszton, mint szakmájának élő dramaturg. Lacival megbeszéljük, el kellene jönniük újra Ungvárra, talán 3 éve voltak nálunk utoljára.

Továbbra sem találva sört újra feltűnik Miklós: ha elmenőben vagyunk, akkor elkísérne minket, erre tart a felesége, Ági, és a lánya, Bori is, legalább egy szóra fussunk össze a Kempinsky sarkánál. Így is történik, váltunk pár mondatot, legközelebbre kölcsönösen meginvitáljuk egymást magunkhoz. Közben felhív Bagu Laci, sajnos alig hallom a hangját a Petőfi utca zajában.

Koraestének nevezhető az időpont, mire szállásunkra érünk. Viki, akit legutóbb kedves „szálláscsinálónknak” neveztem, most is elébünk jön. És mivel tegnap a szobánkban egy nyilván őtőle eredő palack bort találtunk, most beinvitáljuk vendégszobánkba egy koccintásra, beszélgetésre. Éva készít pár szendvicset, nekem van külön söröm, a két lány borozik, és valami hatalmasan jóízűt beszélgetünk. Viki ugyan Aknaszlatináról származik, otthon nem is igazán ismertük egymást, de 99-ben Pécsett eljött a könyvem bemutatójára és azóta állandó kapcsolatban vagyunk. Legutóbb még Csopakon lakott, Veszprém megyei barátja révén segített Kolosnak bizonyos lakhatási papírok intézésében, most felköltözött Pestre, már egy másik cégnél dolgozik, és itt, a Balassi Intézetben is vállal szombati ügyeletet. Mindhárman érezzük, hajnalig tudnánk folytatni, de holnap hétfő, őt a munka várja, minket sűrű teendők, elbúcsúzunk.

Normális esetben egy ilyen nap után nekem megfájdul a fejem, zakatol az agyamban a nap ezer eseménye. De most semmi. Csak a nyitott ablakon szűrődik be a Budaörsi út éjfélre sem csituló zúgása.

---------
Gati István felvételei:

Dumas tarkója és Vasstibi között 
Elememben érzem magam
Éva Bozsik Péterrel
Újlánnyal beszélgetek
Éva aláír beszédesnak, Gáczi Robi dedikáltat Kristófnak
Én nagyon szeretem az irodalmi játékokat, örömmel tettem eleget a zEtna felkérésének, hogy egy százéves zentai képeslap történetét foglaljuk novellába
Éva kicsit belealszik unalmas nyilatkozatomba
Éva: István, már megint lesből fotózol? 
Éva sem térhet ki a mikrofon elől. Hátunk mögött Radó és Évi
A most először szeméylesen is látott Évivel, mint régi ismerőssel
Gábor valahogy így mutat be a társaságnak: „Balla D. Károly egy olyan liberális értelmiségi, aki a Kárpát-medence egész magyarságát sakkban tartja az interneten.”

-----------
Szalay Krisztián felvételei: 
Lengyel Tamással
Hazslinszky Gabi, kisebbik kishúgom

-------------

Végül egy kicsit túl kontrasztosra sikerült kép, ezt Gellért kattintotta Krisztián gépével:
Andrienn, Csilla, Tibor (fedésben), Éva, Krisztián, Gabika, Tomi
Zsófika pedig megróbál kitúrni a helyemről :))

 

---------------
folytatása következik   előzmény<<

Június 8-án Magyarországra indulunk, 13-án érkezünk haza. Ezekben a napokban leginkább csak mobilon leszünk elérhetőek, ezen ellenben egyfolytában:

Mivel az előző oldal már kissé nehézkessé kezd válni a sok bejegyzés miatt, nyitok egy második csevegő-üzenő oldalt. Persze működik a régi is, végig lehet vinni az ott kezdett témákat, aztán átjönni

Mivel fatális hülyeségem következményeivel voltam elfoglalva, csak most vettem észre, hogy a Gépház oldalán megjelent a Blogtér múlt heti nézettségi listája. Ezen én az előkelőnek számító 7. helyen szereplek, amellyel nemcsak azért lehetek megelégedve, mert kerülhettem volna oldalammal az első helyre is.

Hogy az a magasságos sablonszabászati főistenség bizgerélje meg a lompos scriptjeivel!!

Ma már dolgoznom kellett. Szép ez a tobzódó blogzás, a napi egy-két komoly jegyzet (sokukra szerintem több időt szánok, mint egyes újságírók a semmitmondó, havenyészett cikkeikre), a bejegyzések szinte állandó figyelemmel kísérése és viszontreagálása, az állandó webes bütykörészés, de tegnap már azt kellett mondanom, hogy lássuk, miből élünk. Úgyhogy nekiültem a