web lap top tartalom ajánló cikk-blog


2016.sze.09.
Közzétette: bdk Szólj hozzá!

Luther és a reformáció napja

luther-marton-reformacio-napja.jpgLuther 2017 | Október 31-ike a reformáció ünnepe, napja, november elsején pedig Mindenszentek napja van a lutheránus naptár szerint. Nem vagyok különösebben vallásosnak mondható, de valahogyan utóbbiakat autentikusabbnak, a helyi kulturális hagyományokhoz közelebbinek érzem, mint a nagy piros betűs ünnepeket - írta egy régebbi, éppen 10 évvel etelőtti posztjában berlini barátom. Előtte az akkor friss Luther vagy akit akartok c. filmről tett közzé kritikát, majd Németország bevándorlási, azaz migrációs politikájáról értekezett. Sok érdekes hozzászólást kapott egy azóta már elérhetetlen fórumban. Ilyeneket.

Nota bene a többségében evangélikus Poroszország október 31-én valóban a reformáció napját ünnepli, de igazából nem is érdekli a derék berlinieket, hogy Mindenszentek is most van. Ez csak a római katolikus bajoroknak lényeges, esetleg. Náluk hétfőn iskolai és hivatali szünet volt, nem úgy, mint Berlinben, ahol a hétfői nap rendes munkanap, és az iskolákban tanítás folyt.

Lehet, hogy javíthatatlan konzervatív vagyok, de halálosan utálom az import amerikai álünnepeket, azok hagyomány nélküli, ezért gyakran összefüggés- és értelemhiányos meghonosítását Európában. - Nyilván ezt mondták a kelták is, amikor Kr. u. 43-ban a rómaiak legyőzték őket, és a két kultúra kénytelen volt együtt élni, majd lassan megkezdődött egybeolvadásuk, persze szokásaikkal együtt. Majd később újfent elhangozhatott a fenti sirám - ha nem is szó szerint, persze - mikor a pogány szokások elleni küzdelem jegyében a pápa elrendelte, hogy mindenszentek napja pontosan Samhain napjára essen. Halloween (az elnevezés az angolban a katolikus hagyományt idézi: All Hallows Eve) az egyik legrégibb ünnep, a kelta hagyományból öröklődött át, és tulajdonképpen a sötét és hideg évszak kezdetét jelenti. Ekkor ünnepelték a kelták a kedvenc istenüket, a Nap és a halott lelkek urát is, és ez volt egyúttal a kelta újév kezdete is. Az I. században, mikor a rómaiak elfoglalták Angliát, sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe, és november 1 körül tartották. Az évszázadok alatt, a kelta Samhain fesztivál és a római Pomona-nap hagyományainak keveredésével jött létre az első őszi ünnep. A következő behatás a kereszténység terjedésével érkezett. 835-ben a római katolikus egyház november 1-ét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később az egyház november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, folytatták a Samhain és Pomona napok ünneplését is, így az évek során mindezen szokások összevegyültek. Halloween szokását az 1840-es években a nagy éhínség elől menekülő ír bevándorlók vitték Amerikába. A töklámpást is az ír folklórnak köszönhetjük. Mindezt nem árt tudni, mikor az új, úgymond hagyomány nélküli álünnepek terjedése fölött siránkozunk.

Laptoppal a Gerbeaud teraszán

Már ekszküzímoá, liebe Luther Márton-fan, de azon kijelentésed okán, hogy a reformáció napján a kuktafazék merénylet a gasztronómia ellen, fel kell szólamlanom!  Hosszú és hányattatott életem során több ízben megesett, hogy, khm, likviditási gondjaim akadtak. Az ilyen problémák legjobb megoldása a gyors tőke-influx. Mivel már kora gyermekkorom óta éles eszemről voltam közismert, mindenféle közgazdasági előtanulmány nélkül arra a következtetésre jutottam, hogy pénzt kell keresnem. Mint erős, dolgos fiatalembernek, aki nem riad meg egy esztergagép láttán, és akinek a baráti köre is hasonló emberekből áll, két opció merült föl (de azonnal): idősebb hölgyek szórakoztatására (sérelmére?) végrehajtott üzletszerű kéjelgés a budapesti Gerbeaud teraszán egy laptop társaságában napfényben, vagy ellopunk egy nagy kültéri trafót, és a benne lévő olajat, netán egy ólomakkut, generátort, valamint a színesfémet külön értékesítjük. Figyelembe véve külalakunkat, és azt a tényt, hogy a kollégiumi lét nem az első osztályú ruhatárról és a folyamatos szoláriumozásról szól, testünk áruba bocsájtását elvetettük. Valaki próbált ágálni, az erkölcsünkre apellálva, hogy, "hát, az nem is lenne szép", de egy pillanatra szemébe néztünk, mire azonnal visszanyelte a nyálát és lecsukta a laptop fedelét.

Akkumulátortolvajok

A másik opció, hogy aksit lopunk és eladjuk az ólmot, sem volt túl kecsegtető, mert kis színesfém-beszerzési-mélységi-felderítő kommandónk egy jogászból, egy szociológusból meg belőlem állt. Mivel nekem tangenciálisan a közöm a természettudományokhoz, a két elmebajnok úgy döntött, hogy a családi ház méretű fémmonstrumot nekem kell diszkonnektálnom a mainstreamről, darabokra szednem, elszállítanom a malacleadóhoz, és roma származású hitsorsosainak anyagi ellenszolgáltatás fejében átadnom. - Az akkutolvajlási terv csúfos kudarcot vallott. Ekkor döntöttünk úgy, hogy lemegyünk a Balatonhoz, mert ott mégiscsak szebb szenvedni. Úgy gondoltunk, ott biztosan találunk szakképzettségünknek megfelelő munkát. És, lőn! A jogász pingpongasztalokat rakott össze, füvet nyírt, valamint részeg randalírozókat zabolázott meg, de figyelembe véve testsúly/testmagasság aráyát erre a szerepre ideális volt. Szociológus barátunkat testalkata egyértelműen arra predesztinálta vagy pedereszta-nálta, hogy vízimentő legyen. Ő ezt úgy képzelte (gondolom), hogy majd ő lesz az, aki a piros bikinis Pamela Anderson szórakoztatását végzi azon időszakokban, mikor senkit sem kell kimenteni, és Tommy Lee sincs a környéken. Kis zavart okozott ugyan, hogy szóban forgó ember a), bevallottan nem tudott úszni. Úgy gondoltunk, hogy vészhelyzetben előjöhet ez a reflex, ezért, mikor a főnök megkérdezte, hogy tud-e úszni, a olyan pillantást vetett a kukacosodó burzsoára, mint arisztokrata a pincérre, aki egy nagy kanál tőgymeleg hurkazsírt kínál fel előétel gyanánt. b), nem tudott, és nem bírt evezni. Ugyan. Komolytalan. c). nem bírta tekerni a vizibiciklit, és szinte azonnal tengeribeteg lett rajta. Az ominózus napon, minor pengetestét (halódó angolkóros Jézuska nézett így ki sápadt, aggódó anyja (Mary) kebelén: saccra tiz perccel a halál beállta előtt) megmutatta a Balaton vizének, a főnöke a tó közepére irányította, az átúszás során a végkimerülés szélére jutott emberek megmentésére. A saját szememmel láttam, hogy egy diszkrét, ám határozott mozdulattal okádta telibe egy vízben haldokló, gyakorlatilag hátrafelé úszó, lélete virágában lévő hölgy salátára hajazó úszósapkáját lilás színű, sólettel (füstölt marhahussal, hoppá, Globus, 299/500gramm (akkor!))eelegyes háromliter kannásborral. - Maga ekkoriban egy étteremben helyezkedtem el. Neked, gondolom, fogalmad sincs róla, mi az az MUPK, de ha jobban belegondolok, nekem sem. A lényeg az, hogy ide a digitális tábla nélküli középiskola alatt kellett járnunk, és az volt az a hely, ahol szakmát adtak a kezünkbe. Nekem szám szerint kettőt: fémforgácsolás volt az egyik szakterületem, de mivel a tanárt fájront előtt fél évvel elvitte a májcirrózis (pedig már röpke négy óra alatt ki tudtam esztergálni egy tízkilós tömbvasból egy egész pofás, hetvendekés rudat (a hossz- és kereszt-előtolások császára voltam, azóta kicsit berozsdásodtak már a művész-ízületek), a másik pedig (igen, igen, igen!) szakáts voltam.

Zöldségtermesztés a télikertben

Azzal már tényleg nem akarom megterhelni a történetet, hogy azért váltam szakácssá, mert proli alapokról (esztergályos) indulva természetesen nem hághattam fel az MUPK olyan arisztokratikus magasságaiban leledző ködszerű lényei közé, mint a TRAKTOR VEZETŐ- ÉS SZERELŐ, nem beszélve a TEHERAUTÓSOFŐRök és laptopjavító szakemberek félisteni köréről. Maradt a zöldség- és dísznövény termesztés az üvegház melegében (igen, parasztko, úgy gondoltam ezt az oldalamat kár volt erősíteni) meg a szabás-varrás (sok a lány ugyan, lehet ruhákat próbálgatni, ellenben ha egy csuklóra erősített tűpárnával, meg a nyakadon lógó mérőszalaggal lihegsz körbe egy női csipőt szoknyaigazítás ürügyén (ami nem rossz pozísön), fix, hogy a csípő-régióhoz (egyes mocskos szexorientált hímállatok szerint tök feleslegesen) attacholt nőnemű lény egészen biztosan homoszexuálisnak nézett.

Szénné sütött lángosok, csefir

Tudom, hogy innen szép nyerni, de úgy éreztem, inkább mégse. Így lettem szakács. Na, itt értünk el ahhoz a ponthoz, ahol lazán átköthetnék a kuktafazékra, de nem teszem, mert az az igazság, hogy én az ott lehúzott hónapok alatt három dologgal voltam elfoglalva: csigatészta készítéssel, idény jellegű tojáshímzéssel, és azon megfigyelés bármilyen tapasztalati módon való alátámasztásával, hogy B. Marianna (16) jobb (és csak kétkézzel tartható) keblei közül a bal valóban egy leheletnyivel magasabban van-é a jobbnál. A kuktafazékról soha egy rohadt szó nem esett, ellenben mikor a lellei Fogas pecsenye- és lángossütő intézmény tulaja (vagy mije) megkérdezte, hogy jártas vagyok-é a főzés mesterségében, magabiztosan bólintottam, minek következtében négy héte átt tésztát dagasztottam, és ütődött cukrosbácsi-szerűen, szénné sütött lángosokkal próbáltam elkápráztatni és éjszakai meztelen fürdőzésre és az azt követő szabad társas szórakozásra csábítani a tésztabőrű, orrkarikás, rubensi (balna) testű keletnémet, kohók tőszomszédságában felcseperedett lányokat, bevallom, csekély sikerrel.
Most jön a kukta: természetesen, minden összeomlott, pénzünk nem volt továbbra egy kanyi se, meg jött az ősz is, így vissza kellett utaznunk Bp-re. Trinyóztunk a szeptembertől, mert egyrészről maradt még vizsgánk bőven, másrészt tudtuk, hogy éhen fogunk veszni. Annyira megijedtünk a kilátásoktól, hogy berúgtunk, mint az álat. Másnap egy kávéval akartam menteni a mentetőt, de nem volt. Volt ellenben a kuktafazék, meg egy kilogramm grúz (csornij, bajhovij) tea. A csefir intézményét ismered? Na, azt állítottam elő: belenyomod az egész teát a kuktafazékba, ráöntesz kkét liter vizet, és több órán át főzöd. A végeredmény egy sötétbarna, mézgás ragacs, amiben gyakorlatilag kristályos állapotban van a koffein és a teofillin. Ebből emeltünk be fejenként egy nagykanállal, erősen overestimálva a szükséges dózist. Eleinte semmi nem történt, a szív dobbant egy nagyot, majd a döbbenettől kikerekedő koronaerekkel megállt. Nem részletezem, kórházban végeztük.
Hát, ennyi lenne a kuktafazékkal kapcsolatos történetem a reformáció napján. De érdekelne a német belpolitika is. Vagyis:

Tovább

Volt egyszer egy (seo) nyár

Az első magyar keresőoptimalizáló versenyt szinte azonnal követte a második, majd kis szünet után a harmadik. Mindegyik emlékét őrzi egy-egy blogom és sok statikus weboldalam. Az elsőnek pillangószív volt a hívószava (ezen 5. lettem 2006-ban, de én lettem a 9. és 10. is, más-más webhelyemmel), a másodiknak linkfelhő (még 2007-ben is befértem az első 10-be), majd 2008-ban következett a seonyár2008 hívószavú versengés, amely sok ellentmondás közepette zajlott, például azzal kezdődött, hogy a nagy akkori blogszolgáltatók (blog.hu, blogter.hu, freeblog.hu) letiltották a verseny keresőszavával nyitott blogokat... Így másfelé kellett keresgélni. Nekem például lett seonyar2008. aldomain alatt nyított blogom a bloggeren és a wordpress rendszerében is. Az előbbi létezik, az utóbbi rég megszűnt, de bizonyos webarchívumokból még előbányászható. Élég érdekes volt most 8 év után pár akkori szövegemet elolvasni. Az elsőben például egy Kárpáti Benga nevű blog (és blogger) jegyzetét idézem:

Tovább

Béla vitéz, Salgó polc

Kozmopolitából mélymagyar? Csavaros sorsok - és csavarmentes Salgó polc SMS-irattárhoz

 A világ mozog. De hogy visszafelé?

Béla egy ruszin (na jó, ukrán) kisvárosban nőtt fel, így magyar szülei nem járathatták magyar iskolába. Anyanyelvét tökéletesen beszélte, írásban már nehezebben boldogult. Világirodalmi, művészeti tájékozottsága imponálóan széles volt, a magyar kultúra terén azonban inkább jókora fehér foltok jellemezték műveltségét.

Számomra akkoriban a nemzeti jelleg rendkívül fontos volt. A kárpátaljai magyarság akkor szabadult fel az alól a szovjet internacionalista ideológia alól, ami valójában oroszosítást, szovjetizácót jelentet, és sokad magammal akkor azt gondoltam, nekünk, fiatal értelmiségeiknek a dolgunk, hogy pátriánk anyanyelvű kultúráját missziós elhivatottsággal műveljük, kibontakoztassuk. Béla ebbéli buzgalmunkat elnéző mosollyal kezelte. Az úgynevezett magyar ügy őt kevéssé érdekelte, a művészetre, irodalomra, filmre a globális értékek felől tekintetett, egyértelműen kozmopolita eszméket vallott. Ebben vitáink is voltak. Azt találtam mondani, hogy a nemzeti eszmény nemesebb, mint a kozmopolitizmus. Azzal válaszolt, hogy a nemzeti ideák nevében már nagyon sok embert megöltek a világon, de a kozmopolitizmus jegyében még senkire nem támadott rá senki (hát igen, mindig a kozmopolitákat üldözték, nem pedig ők üldöztek másokat). Ez nagyon egyszerű, de nyomós érv volt szememben, sokáig tűnődtem rajta, és minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy ma az univerzalitások, a globális emberi értékek felől nézem a nemzeti specifikumokat. > folytatás személyes blogomban > Béla vitéz lesz

A Salgó-polc speciális alkalmazása

Szenvedélyes gyűjtésének megszállott tizenkilenc éve alatt a más hóbortokkal is megáldott-elátkozott Kállay Labord önkéntes SMS-gyűjteménye tömeges méreteket öltött és kezdte kiszorítani

Tovább

Illyés Gyula szobra, Beregszász - Hatodik Síp

Illyés Gyula szobrának avatása és a Hatodik Síp premierje. Kárpátalja, Ungvár, Beregszász - Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub, Könyvbarátok

 Illyés Gyula mellszobrát, Borbás Tibor magyar szobrászművész alkotását 1989. október 14-én avatták fel Beregszászban. Előzmények...

>> A beregszászi Illyés-szobor avatásának előzményei, körülményei - személyes visszaemlékezés az avatásról egy mostanában előkerült fénykép alapján, különös tekintettel a szocialista brigádmozgalomra, a budapesti Kőbányai Sörgyárra és annak agilis elnökére, a Könyvbarátok Egyesületére és a Hatodik Síp c. folyóirat legendás alapítására...

Az 1980-as évek elejének hol fagyos, hol kicsit felengedő ideológiai légkörében beregszászi értelmiségiek fejében érett meg az elhatározás egy magyar művelődési klub létrehozására. Ez akkor eretnek gondolatnak számított, a nacionalizmus vádját vonhatta maga után, így a kezdeményezés sokáig nem kapott zöld utat. Végül két apró homokszem mégis bekerült a szovjet bürokrácia gépezetének a fogaskerekei közé, és ez épp elegendő volt ahhoz, hogy megalakuljon az Illyés Gyula Magyar  Irodalmi Klub. >> A személyes visszaemlékezést a Mozgó Világ részére írt naplójegyzetemben foglaltam össze, 2010 októberében. Lásd >> tovább » (virtuális szerver)

Illyés Gyula szobra, Beregszász - Hatodik Síp - magyar irodalom, kárpátalja, beregszász 1989, ungvár, személyes visszaemlékezés, szoboravatás, illyés gyula, szűrös mátyás, dalmay árpád, határon túli magyar (htm), virtuális szerver bérlés (VPS), közélet, politika, ukrajna, szovjetunió, magyarország, magyarság

BDK ONLINE WEBMAGAZIN

A vereckei botránykőVálogatott halálaimKét hold: a NASA titkol és figyelKállay Labord és a kaméleonok »» BDK ONLINE

Lassan kialakul nemrégiben nyitott webmagazinom periodicitása. A publikációkat egy ideje havi gyűjteményekbe rendezem, az éppen aktuális anyag a FRISS SZÁM link alatt található.  Ezen belül kétheti gyakorisággal lementem az állandóan változó-frissűlő CÍMLAPOT, így lehetségessé válik a címlap-archívum szerinti tájékozódás is.

Webmagazinomat azoknak ajánlom, akik nam figyelik rendszeresen napi blogomat (BDK BLOG), de 1-2 hetente szívesen beleolvasnak a megrostált, válogatott anyagba. Ők tehát ide kattintsanak: BDK ONLINE WEBMAGAZIN.

Ötven éve repült Gagarin

No, űrhajós lenni, az soha nem akartam. Sőt, annak, hogy csillagász viszont igen, vajmi kevés szerep jutott Jurij Gagarin pontosan 50 évvel ezelőtti űrrepülésének. Persze annak azért nyilván volt valami hatása, hogy az űrkorszak hőskorában cseperedtem fel, óhatatlanul hallottam az új és újabb híreket, egy korai versemben ezt mégis némi iróniával énekeltem meg, valahogy így: Születtem: az űrkorszak előtt. / Már kétszer körbeszaladtam a háztömböt, / mire Gagarin hajója megtett egyetlen kört. A csillagok világa iránti vonzódásom azonban valami egészen másnak köszönhetem. »tovább

BéDéKá búcsúfelhívása

Blogtéri hónapjaim alatt két blogíró társammal rúgtam össze úgy a patkót, ahogy nem kellett volna. Persze akkor is a magam igazát védtem, de talán túl vehemensen. Volt a dologban némi fölösleges kakaskodás, meg talán félreértéseken alapuló indulat is. Kószáról és Szamárfülről van szó, akiket most nemcsak nyilvánosan megkövetek, hanem egyúttal egy eddig sehol nem látott és hallott felajánlást teszek számukra.

Kedves Kósza, Kedves Szamárfül!


Számomra fontos a mértékadó kritika, a más szempontok alapján szerveződő szemlélet, a sajátomtól olykor gyökeresen eltérő értékítélet. Mivel a ti kettőtök kritikájával kellett úgy szembesülnöm, hogy nehéz volt ellenérveket találnom, mert markáns véleményetek bizonyos rendszer alapján jól megállt a lábán, és mivel ezek a nézeteltérések épp kettőtök esetében vezettek élesebb konfliktushoz, sértődéshez, haraghoz (miközben végig éreztem, hogy talán ezúttal önnön szellemi duhajkodásunk áldozatai vagyunk), ezért most úgy döntöttem, hogy kezetekbe adom magam. Legyetek elővéleményezőim úgy, hogy ezentúl másutt közzétett gondolataim csakis a ti szűrőtökön átjutva, előzetes és kellőképpen éles, ha kell, kíméletlen kritikátokkal illetve jusson el a Blogtér közönségéhez.

Mindezt technikailag a következőképpen gondolom.

1) Meghívlak titeket társbloggernak a Manzárdba (miközben én már többet nem írok bele, így helyben nem lesz módom a viszontkritikára - és ezt épp így akarom!).

2) A nektek megfelelő gyakorisággal - ahogy időtök, kedvetek engedi; én persze azt szeretném, ha minél sűrűbben - figyelitek a frisseim listáját (bárhol is posztolok a világban, minden oldalamba beépítem ezt a listát, itt most a jobb hasábon van és Összes friss a neve, de talán majd hangsúlyosabb helyre kerül). Ezek a linkek mindig oda vezetnek, ahol az új írásom publikálásra került. Belenéztek, ha felkelti az éreklődéseteket, elolvassátok. Ha nincs hozzáfűzni valótok, akkor azzal vége is.

3) Ám ha valamely véleményemmel, megállapításommal nem értetek egyet (ami oly sokszor megesett itt velünk!!), akkor ennek a legélesebb módon hangot adtok, kíméletlen, ha kell, megsemmisítő kritika alá veszitek az írásomat egy tetszésetek szerinti hosszúságú, stílusú, hangnemű posztban, mégpedig itt, "az én manzárdomban", hogy véletlenül se kerülhessem el a szembesülést, s hogy azzal is szembe kelljen néznem: nem idegen helyen, hanem éppen az általam meghódított virtuális térben képeződik meg az ellenvélemény, a más szemléletre, világlátásra alapozott markáns kritika.

Kedves Kósza és Szamárfül! Ha ezt így elfogadjátok, akkor először is nagyon szépen megköszönöm, hogy opponenseim lesztek egy időre, utána pedig tisztázzuk az apróbb részleteket. Mindenesetre első igenetek után azzal kezdem, hogy küldöm a meghívót és kiegészítem a fejlécet így: Manzárd - ahogy Kósza és Szamárfül látja. (Itt két lehetőség is adódik. Lehettek közös blogban, de lehettek külön-külön is, mivel két Manzárdom is van a rendszerben, a másikat bármikor "visszavehetem" a pillangószívtől).

Minden komolysága mellett - és tudom, ez tőletek sem idegen - fogjátok fel a dolgot ti is játéknak, szellemi kihívásnak. Én ezeken túl másnak is tekintem: a magam toleranciapróbájának és kései tanulási kísérletnek.

Örülök, ha ebben partnereim lesztek arra az időre, amíg nektek is kedvetek telik benne.

------------------

Bloggerként én ezzel búcsúzom a Blogtértől, megköszönve minden írótárs és olvasó figyelmét, együttgondolkodását, szolidaritását - és, lásd fentebb, ellenvéleményét is. Üsse kavics, köszönök mindent a szolgáltatónak is.

Az itteni és a másik Manzárd archívuma szándékom szerint "örök időkre" elérhető marad, a Frissek listája itt és mindenütt, ahová beépítettem, naprakész lesz. Mielőtt megfelelő operatív bloghelyet találnék magamnak, visszavonulok régi fapados UngParty Manzárdomba, amely a HHRF szerverén fut hatodik éve.

A http://raz.dva.try.hu link most éppen oda mutat.
Címkék: blog, blogter, személyes

BéDéKá cihelődik - 1

blogtér | megszűnt a blogter.hu | bdk személyes afférja a szolgáltató vezetőivel - A Blogtér.Hu megszűnése óta a korábbi linkek nem működnek, utólag töröltem őket - bdk

Úgy érzem, a Blogtéren való szereplésem közel 9 hónapja alatt bizonyos erkölcsi tőkére tettem szert (mi szerény szavak!), a nyilvánosság egy számomra fontos szegmensének a támogatását élvezem. Meglehet, mégsem okos dolog ezt szó nélkül és azonnal feladni.

Kedves olvasóim és blogíró társaim a Blogtéren!

Elegánsabb és számomra is könnyebb megoldás lenne soha többé nem nem jelentkezni a Blogtéren. Ezt azonnal el is határoztam pénteken este, amikor a szolgáltató egyik legfőbb vezetője, Prospero ezekkel a szavakkal illetett:

"kedves BDK, kérem, ne írj ilyen hangú postokat ellenünk, amennyiben elveinkkel - szellemiségünkkel nem értessz egyet kérlek, korrekt módon távozz. A távozásod esetén természetesen minden technikai segítséget megadunk Neked, hogy segítsük új szolgáltatóhoz való költözésedet. Amennyiben amardsz, akkor viszont szeretném, ha gondod van, nekem jelezd direktben, üljünk le beszéljük meg és legyünk konstruktívek. Mi nem azért dolgozunk, hogy ilyen hangnemmel szembesüljünk, ez nekünk a hivatásunk. Köszönöm és várom megkeresésedet." (Ennek a posztnak a 18. hozzászólása.) 

Hogy is lehetne másként az "amennyiben elveinkkel - szellemiségünkkel nem értessz egyet kérlek, korrekt módon távozz" kijelentést értelmezni, mint úgy, mint írva vagyon: amennyiben nem értesz egyet velünk, távozz! Egyenes beszéd. És ugyan mit jelenthet az, ha a házigazda felajánlja, hogy segít az elköltözésben? Ugyanazt: személyed nem kívánatos, ki vagy rúgva.

Ennél én már sokkal kevesebbért otthagytam szerkesztőséget, kiadót, lapot, szövetséget, s a legtöbbször szó nélkül. Akkor is, ha nagyot vesztettem emiatt lehetőségben, egzisztenciában.

Hogy most mégis eldöntöttem, jelentkezem (habár a posztomat nem a Blogtéren teszem közzé, oda csak belinkelem - de ez is jelentkezés, beírás), az számomra több napi vívódás és igen súlyos, fájdalmas döntés eredménye. Van a kompromisszumnak egy határa, amely már megalkuvás. Úgy érzem, akaratom ellenére erre a szűk mezsgyére tévedtem, rossz érzéseim vannak, egyáltalán nem vagyok biztos abban, okos dolog-e (újra) kiállni igazságom mellett. Előre hallom azok nem alaptalan kritikáit, akik magam-kelletéssel, gerinctelenséggel, rinyálással fognak vádolni. Nem fogok nekik ellentmondani; egyáltalán: senkinek sem fogok. Amit fontosnak gondolok, azt megírom itt, hozzászólásokat csak tőletek várok, reagálni legfeljebb a tisztázó, pontosító szándékú kérdésekre fogok.

No, akkor a lényeg: a pénteki prosperói főmű után miért tettem be újra a lábamat a Blogtérre? Először is szombaton azért, mert addigra nem lehettem biztos abban, valóban ő írta-e a posztot (nem volt bejelentkezve, lentebb visszaéltek a nevével). Kértem, ismételje meg bejelentkezve, ha valóban tőle származik ez az eltanácsoló szép üzenet. Nyilvánosan ezt azóta sem erősítette meg (bár nem is cáfolta), ellenben két magánlevelet is írt. Már az elsőben azt kérte, hogy levelét ne publikáljam. Holott leginkább a Blogtéren belüli döntésekről, illetve saját véleményéről értesít. Mivel pedig ez a vita a nyilvánosság előtt zajlott, úgy gondoltam, a 18. bejegyzéssel teljesen ellentétes tartalmú magánlevele szintén a nyilvánosságra tartozik.

Ezért a leghatározottabban arra kértém Prosperót, magánlevele tartalmának megfelelő és azzal azonos súlyú nyilvános hozzászólással tegye helyre a helyzetet, tisztázza a Blogtér vezetőinek hozzám való viszonyát.

Nem tette meg, ellenben újabb magánlevelet írt: ő már szabadságon van és most elutazik, majd 20-a után...

Ezt természetesen nem fogadtam el, kibúvónak éreztem, hiszen ha magánlevélre volt ideje, módja, ugyanezzel az erővel egy három mondatos kommentet is betűzhetett volna. Ezt megírtam. Választ már nem tőle kaptam, hanem Doranskytól, újra csak publikálhatatlan magánlevelet. Itt ezt a szálat most megszakítom, a neki írt választ is publikálni fogom. Most továbbra is arról, miért jelentkezem.

Nem olyan könnyű eljönnöm a Blogtérről, mert lezáratlan dolgaim vannak itt.

Először is ez az egész ügy, amelyből ha most szó nélkül kiszállok, akkor a helyzet részemről azzal szakad meg, hogy Prospero eltanácsolt, én pedig rákérdeztem, hogy valóban-e. Az olvasó csak ennyit lát, a nagyfőnök magánlevelét nem ismeri, sem az én reagálásomat. Pedig nagyon is hozzá tartoznak a történethez.

Aztán ott van az identifikciós játék. 15-én lezárul a forduló. Nem tehetem meg a játékostársakkal, hogy az összegzést nem közlöm, és erre a Blogtéren fel nem hívom a figyelmüket. (És a folytatásról - vagy annak elmaradásáról is értesítenem kell őket.)

No és persze itt vannak nyájas olvasóim, akiket szintén nem hagyhatok el szó nélkül, el kell őket igazítanom, hogy hova jöjjenek majd utánam. A cihelődésben - bár Prosperó nagylelkű ajánlatát nem veszem igénybe - meg kell pár technikai dolgot oldanom, hogy könnyen rám találjanak.

Meg aztán köszönetet is szeretnék mondani. Én úgy tapasztaltam, hogy a blogtéri mérvadó szerzők ebben a vitában inkább énmellettem álltak, s nem a Blogtér vezetői mellett, még ha többen az én túlreagálásaimat is bírálták, egyes dolgokban nem is értettek velem egyet. Talán nem sértődnek meg a többiek, ha nem veszek sorra mindenkit (jaj, már nagyon unom azokat a kommenteket állandóan újraolvasni), itt most csak EL Lobó - A farkas, Bajla, Pizsama von Flanel, Mark'yhennon és Goldmund véleményére utalok (tényleg bocs a többiektől!). Jellemzőnek érzem, hogy nagyjából még azok is nekem adtak igazat, akikkel korábban csúnyán összeakasztottam a bajszomat (Szamárfül, Kósza).

Külön köszönöm Kornis Mihály vitriolos hangú posztját - ő az alapkérdésben ad nekem igazat, és sokkal-sokkal élesebben bírálja Para-Kovácsot és futtatását, mint én. Kíváncsi vagyok: neki is beszólt Vikto, hogy öcsém, találj ki inkább valami eredetit? Neki is szemére vetette Mutant, hogy ne pattogjon, mert a Blogtér őalá is ingyen teszi oda a deszkát? Neki is odavetette Prosperó, hogy ha nem ért egyet a Blogtér vezetőinek a szellemiségével, akkor korrekten távozzon?

Egyáltalán: úgy érzem, a végére kell járnom annak, hogy vajon

egy ingyenes blogszolgáltató vezető embereinek szabad-e és illik-e (jogi, morális, médiaetikai értelemben) letámadni az őket bíráló bloggert?

Ezt itt, a Blogtéren kell megtudnom, hiszen a konfliktus itt alakult ki. Arra láthatóan nem számíthatok, hogy a szolgáltatás vezető emberei nyilvánosan is megerősítsék (vagy akár megcáfolják) azt, amit magánlevélben részben vagy egészben elismertek, így csak olvasóimra, blogíró társaimra apellálhatok, hogy segítsenek eligazodni ebben a kérdésben és vagy erősítsenek, vagy ingassanak meg vélt vagy valódi igazamban.

Végül: úgy érzem, a Blogtéren való szereplésem közel 9 hónapja alatt bizonyos erkölcsi tőkére tettem szert (mi szerény szavak!), a nyilvánosság egy számomra fontos szegmensének a támogatását élvezem. Meglehet, mégsem okos dolog ezt szó nélkül és azonnal feladni.

Azt hiszem, ha nem tilt ki a Blogtér, akkor pár napig még elcihelődöm.

Hamarosan következik : levelem Prosperónak

______________________

teszt.jpgMint olyan valakinek, aki már figyel a weboldali keresőmarketing szempontokra, nagy veszteséget jelentett a blogtér végleges megszünése 2012 ben. Ott vezetett blogjaimnak persze addig volt igazi értéke, amíg gondoztam őket, de nagy archívumuk és nagyon sok bejövő link miatt ezek nagy linkerővel rendelkező weboldalak voltak, amelyeket felhasználhattam keresőoptimalizálási munkámban. A rendszer postjait ugyan többségükben kimentette más rendszerekbe, a tartalom tehát megmaradt, de támogatói háttér hiányában ezek az oldalak már nem vehették át korábbi szerepüket. Blog, szolgáltatás, laptop tartalom marketing

BéDéKá-napló - aug. 8.

Nem egészen pontos, ellenben erősen dicsérő írás jelent meg a Manzárdról egy részemről még kevéssé áttekintett és nem igazán érthető célú honlapon.

06. aug. 8.

Megjött Csönge a tengerről, pontosabban Kijevből, ahol két napot töltöttek a 10 napi krími sütkérezés után (odafele meg Lemberget nézte meg, úgyhogy tele van élményekkel). Le van nyűgözve az ukrán fővárostól, azt mondja, nem gondolta, hogy igazi világváros - még felhőkarcolói vannak.

(A felső képen a szudáki strand, az alsót meg nem árulom el.)

Százával készítették a fotókat a rengeteg helyszínen, megkapjuk majd az egészet DVD-n, párat én is felteszek majd ide, illetve egy következő naplómba. Sőt, az is lehet, hogy enkezűleg megírja az élményeit, ennek örülnék a legjobban. Annyira szerettem a régi naplóját! Nagyon szívesen felújítanám.

Pillangószív  - pillangoszivElmúlt napjaim nagyrészt weberészéssel folytak, eredeti szándékomtól eltérően sok időt töltöttem a pillangószív-versennyel, igaz, talán jópofa dolog is született belőle (Megalakult a PPSZSZ), no meg elkészítettem egy vadonat új versenyoldalt, amellyel talán szintén sikerül az élre törnöm (bár a mostani helyezéseimre igazán nem panaszkodhatom).

Ezen kívül egy hét alatt a Népszavának írt tárcam az egyetlen értékelhető munkám.

Nem egészen pontos, ellenben erősen dicsérő írás jelent meg a Manzárdról egy részemről még kevéssé áttekintett és nem igazán érthető célú honlapon. Az "ő hozzá idő kell" c. blogkritikának már a címében is hiba van (ti. az őhozzá egy szóba írandó), második mondata eredetileg azt állította, hogy a "manzárd" szót hiába keressük a Googleban, nincs benne, mert azt én találtam ki. Ami persze sületlenség. Volt néhány további pontatlanság és félreértés is, ezekre hozzászólásaimban felhívtam a szerző figyelmét, aki - elismerés érte - kijavította a felületességéből következő hibákat.

Azt továbbra sem igazán értem, mi egy ilyen honlapnak a funkciója. Ha sima blogszemle, blogkritikai honlap lenne, azt érteném, de hogy folyton bloggerek írogassanak egymásról, az számomra kicsit olyan, mintha indulna egy költészeti honlap, ahol a költők egymásról vagy egymás verseiről írnak verseket. Ez elég nevetséges lenne, nem?

De könnyen lehet, hogy bennen van a hiba, s a Milyen Vagyok? kezdeményezés idővel elnyeri a helyét a blogszférában.

Címkék: blog, személyes, napi

BéDéKá-napló aug. 3. (megosztó személyiség)

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy

06. aug. 3. (megosztó személyiségem) 

Az UngParty Manzárd a napokban bekerült az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adattár rendszerébe. Íme: Manzárd-EPA. Azon először meglepődtem, hogy a 97-ig visszemenő évlinkekre kattintva mindenütt ugyanaz az oldal - a legfrissebb - jön be, aztán kicsit beleolvastam, hogy is gondolták ezt az archíválást az OSZK-ban. Hát úgy, hogy amelyik elektronikus periodika a saját webhelyén teljes egészében (összes évfolyam, összes "száma" hiánytalanul) megtalálható, azt bizony nem mentik le a saját archívumukba és nem bontják évfolyamokra, hanem rálőcsölik az élő periodika linkjét, tessék keresni a régebbi számokat az eredeti honlapon. Végül is eléggé célszerű megoldás. Csak azt nem tudom, ha hirtelen törölném a teljes archívumomat, akkor honnan lenne meg az OSZK-nak. Igaz, vélhetőleg túlélné a nemzet könyvtára ezt a veszteséget.

Fura érzés megnézni a katalóguscédulát és a képernyőfotókat...

Az viszont külön öröm, hogy Markovits Teodóra Álkárpátráza is felkerült ugyanide: ÍME.

Megjelent Moholy-Nagyom a Papiruszportálon: A nagy modulátor.

Hogy "megosztó személyiség" vagyok, ahhoz hozzászokhattam az elmúlt évtizedekben. Talán 20-25 éve lehettem utoljára abban az helyzetben, amikor szinte mindenkivel jóban voltam, amikor így vagy úgy (ösztönösen vagy tudatosan vagy mások kegyelméből) elkerülhettem a konfliktusokat. Tele voltam jóindulattal és őszinte segítőkészséggel, az sem zavart, ha a gyönge minőség és/vagy a dilettantizmus érvényesült jóindulatom és segítőkészségem révén. Kamasz koromban és fiatal felnőttként voltak ugyan lázadásaim és radikális szembefordulásaim, de ezek szinte kizárólag családon belül zajlottak. "Kifelé" hosszú ideig tartózkodtam attól, hogy bármilyen éles kritikát megfogalmazzak környezetemmel szemben.

Ebben, azt hiszen, két dolog játszott közre. Az első apám negatív példája. Neki, kis túlzással, életeleme volt az ellenségeskedés. Bár saját ügyeitől távol tartott, azért annyit látnom kellett, hogy valamely célok érdekében mindig harcolt valakik és valamik ellen, szinte mindig hadban állt, és azzal, hogy teljes vehemenciával képviselt ilyen vagy olyan nézeteket, álláspontokat, azzal meg is osztotta környezetét: voltak hívei és voltak ellenségei, voltak barátai és talpnyalói, "beépült" ellenlábasai, és voltak olyanok is, akik vagy burkoltan vagy nyíltan szembefordultak vele. Utóbbiakkal apám éveken át állóháborút folytatott.

Ez engem riasztott, az alig maroknyi kárpátaljai magyar értelmiség megosztását súlyos hibának tartottam, és félig tudatosan, félig ösztönös igyekvésből ennek a csorbának a kiköszörülésére tettem fel akkori életemet. (Az idő tájt ebben látványos sikereim voltak, mára azonban úgy ítélem meg, semmilyen értékelhető eredményt nem mutathatok fel: távlatosan és egy magasabb értékrend felől nézve azok a megvalósulások igen gyönge minőségűek voltak, s az akkori nemes célnak az elérésében, alighanem többet ártottak, mint használtak.)

A másik motiváció a közösen kitűzött, kollektív erőfeszítéssel elérhetőnek gondolt cél volt. Mi, akkori fiatal (és kevésbé fiatal) irodalmárok, képzőművészek, zenészek, tanárok (a nyolcvanas években) valamennyien nagyjából ugyanazt képviseltük és többé-kevésbé ugyanazt akartuk: a kárpátaljai magyar írásbeliség és kultúra kibontakoztatását, felvirágoztatását. Én ennek a célnak akkor alárendeltem igen sok mindent: ízlésbeli finnyásságot, személyes ellentétet, elvi fenntartásokat. Még az akkor súlyos tévedésből nemzetietlennek gondolt izmusok iránti vonzalmamat is elfojtottam.

Dehogy nem láttam, hogy XY csapnivaló költő! Hogy ne tudtam volna, hogy ZQ gyönge novellista. Ne láttam volna, hogy WW dilettánst grafikus. Dehogynem! Ám egy hajóban eveztünk, egy közös célért "harcoltunk", persze hogy "elfelejtettem" rosszat mondani, írni a művészetükről. (Nemrég kezembe került egy lektori jelentésem. A Kárpáti Kiadó szerkesztője kiselejtezte XY verseskötetének a kéziratát, csupa badarság, ezt nem lehet kiadni, állította. De az érintett szerző kijárta a főszerkesztőnél, hogy kiadják nekem külső véleményezésre az anyagot. Én meg jól megtámogattam. Igaz, többször is leírtam, hogy poétikai és versművészeti szempontból, sőt, olykor a helyes nyelvhasználatot illetően is éppenséggel hagy kívánni valót maga után a kézirat, ám a megfogalmazott gondolatok, a költőelődök és a magyar történelmi alakok iránti alázat, a magyarság őszinte megvallása és valamiféle göcsörtösen felszínre bukkanó költői őserő mégis indokolttá teszi a kötet megjelenését. Meg is jelent. Ó, hogy mekkorát tévedtem, amikor azt gondoltam, valamely nemes cél felmentést adhat a művészi minőség elvárhatósága alól!)

Aztán, amikor "kitört a szabadság" és azt gondoltam, most már valóban megvalósulhat mindaz, amiért annyi erőfeszítést tettünk (lesz valódi folyóiratunk, saját kiadónk, független szervezetünk, s mivel nincs cenzúra, akadálytalanul írhatjuk remekműveinket), akkor azt kellett látnom, hogy... Ó, ezt már annyiszor megírtam! És éppen az volt a baj. Hogy megírtam a fenntartásaimat. Hogy megfogalmaztam a kritikáimat. Hogy előbb óvatosan, aztán egyre markánsabban megmondtam a rossznak gondoltról, hogy rossznak gondolom. Ebben már nem gátolt semmilyen közös harc és kollektív nekifeszülés - hiszen mindez okafogyottá vált. Mondtam én. De mást mondtak azok, akik csak háborúnak tudják elképzelni mind az iropdalmat, mind a magyarságot. Én meg bizony kiléptem a hadseregből. Így lettem a legtöbbek szemében ellenség.

Aztán lassan felszínre kerültek az irodalomszemléleti, világnézeti, sőt politikai és ideológiai ellentétek (ebben én nagyon sokat változtam, mondhatni nagyjából visszatértem elhivatott irodalmárkodásom előtti, kamaszkori eszményeimhez), és mivel én már nem tudtam ezekben az ügyekben sem hallgatni, sem elkendőzni vagy szépen becsomagolni a véleményemet, hát megosztó személyiség lettem. Az emiatt engem érő támadásokhoz hozzászoktam, olykor még inspirálnak is. Nincs bennük hiányom (mint ahogy elismerésekben sem), főleg, amióta blogíróként hellyel-közzel a nyilvánosság előtt zajlik az életem.

Mindez most két dolog miatt jutott eszembe.

Az első az, hogy akaratom ellenére a Blogtér közönségét is megosztottam valamennyire. Eddig talán 3 blogíró társsal volt kisebb-nagyobb konfliktusom. Egyikük - Bakura - a Blogakadémia nevű blogjában nemrégiben szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy kit tartanak olvasói a kedvenc és kit a legellenszenvesebb blogírónak. Nem kis döbbenetemre engem is felvett a listára, persze megkérdezésem nélkül. No és saját magát is szerepelteti a szavazólistán. Igazán nem látom ilyesminek az értelmét, inkább provokációnak gondolom. Talán arra számított, hogy saját maga mellett szimpátiaszavazást provokálhat ki, miközben azokat, akikkel bajuszt akasztott, talán leszavaztathatja. Nem ez történt.

Nos, bár egyáltalán nem gondolom, hogy ez a szavazás reprezentatív lenne (még félszáz szavazat sincs egyik kategóriában sem), az azonban mégis érdekes, hogy mindkét listán az élen vagyok, vagyis nagyjából ugyanannyian gondolnak a legszimpatikusabbnak, mint ahányan a legellenszenvesebbnek.

A másik eset azt is mutatja, hogy sokakat már az is irritál, ha pusztán megszólalok egyes webhelyeken. A Kárpátinfó fórumában nyitottak egy Pillangószív topikot, és mivel ebben az internetes játékban én is rész veszek, olykor beírtam, betűztem a versennyel kapcsolatos linkjeimet. Mígnem valaki teljesen váratlanul "beszólt" nekem: "Maga Balla László fia vagy unokája? Hírből ismertem az öreget, csökönyösen makacs kommunista hírében állott... Igaz az, Hruscsov házitolmácsa volt, sőt ő fordította le Kádár 56-os beszédeit oroszról magyarra?"

Figyelem! A topik az keresőoptimizáló versenyről szól! Ez a "Maga" indítás, a felmenőim iránti érdeklődés meg a teljes tájékozatlanság jól mutatja, hogy kocsmai belémkötésről van szó, ezzel az erővel azt is kérdezhette volna, hogy "buzi-e vagy?".

Nos, próbáltam kitérni a provokáció elől. Erre a jóember külön topikot nyitott BDK címmel és nemcsak épületes hozzászólással indította, hanem ilyen kérdéseket állított be a szavazógépen:

Mi a véleményed BDK-ról

Hiteles közéleti személyiség, Kárpátalja reprezentáns személyisége
Apja kommunista múltja determinálta liberális érzelemvilágát
Született lázadó a nemzet ellen
Kíváncsi vagyok ősei vallására

Úgy döntöttem, hogy ezen a szinten talán mégsem ereszkedem vitába és az őseim vallása iránti érdeklődés épp eléggé mocskos dolog ahhoz, hogy ebbe a játékba ne menjek bele. EZT ki is fejtettem. A jóember reagálásait érdemes elolvasni.

 

top10 google-találat

süti beállítások módosítása