Egyetlen mondatnyi említést talán érdemelt volna Márai Sándor San Gennaro vére című regénye. Ha más nem, már csak azért is, mert
Saját szavaim a 187 millió között... Még nincs egy hónapja, hogy immár működik, azaz "kereshető", kutatói és egyéni célokra ingyenesen használható a Magyar Nemzeti Szövegtár. A projektum fontos mozzanata, hogy a nemzeti nyelvi korpusz kiegészült a határon túli magyarság szóállományával.
Még nincs egy hónapja, hogy immár működik, azaz "kereshető", kutatói és egyéni célokra ingyenesen használható a Magyar Nemzeti Szövegtár. A projektum fontos mozzanata, hogy a nemzeti nyelvi korpusz kiegészült a határon túli magyarság szóállományával. A pontosság kedvéért idézek az MNSZ honlapjáról:
"A Magyar Nemzeti Szövegtár (MNSZ) munkálatai 1998 elején kezdődtek el a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Korpusznyelvészeti Osztályán Váradi Tamás vezetésével. A cél egy 100 millió szavas szövegkorpusz létrehozása volt, amely lehetőségeihez mérten reprezentatívan tartalmazza a mai magyar nyelv jellegzetes megnyilvánulásait. A munkálatok 2002-től a Kárpát-medencei Magyar Nyelvi Korpusz projekt keretében kiegészültek a teljes Kárpát-medence magyar nyelvhasználatára kiterjedő gyűjtéssel. Itt a cél egy 15 millió szavas határon túli korpusz létrehozása volt. "
Ebből a 15-ből mintegy 3 millió szót tesz ki a kárpátaljai állomány. Ennek felgyűjtését és feldolgozását a beregszászi főiskola fiatal kutatói végezték. A dolog nem kis mértékben érint engem is, hiszen, mint olvasható is egy 2003-as anyagban, a Kárpátaljai Nyelvi Korpusz forrásai között az itteni sajtóorgánumok mellett egyedüli magánszemélyként és íróként én szereplek, a szépirodalmi részt az én szövegeim alapján állították össze. Ez persze nem különösebb dicsőség és leginkább csak praktikus okai vannak: egyfelől a helybéi magyar írók közül csupán nekem van honlapom, ahonnan gyűjteni lehetett, másfelől egyedül én tudtam egymillió karakternyi digitális szépirodalmi szöveget kérésükre átadni (két regény, novellák, versek). Így hát kis nagyzolással és túlzással szólva a Nemzeti Szövegtárban a kárpátaljai szépirodalmat az én életművem képezi.
Tegnap kerítettem rá alkalmat, hogy a projektum működését kipróbáljam. A nyitó oldalról indulva bárki regisztrálhatja magát, csak ezután lehet használni a Keresés opciót (jobb hasáb). (A rendszer számos finomítást tesz lehetővé, mód van a régiók, nyelvi tétegek vagy szófajok szerinti szűrésre.) Beléptem és töprengeni kezdtem, vajon melyik lenne az a magyar szó, amely sehonnan máshonnan, csupán és kizárólag az én valamelyik írásomból kerülhetett be a több mint 187 millió szót tartalmazó Nemzeti Szövegtárba. Kis gondolkodás után ezt a szót ütöttem be: hatajkodik. A rendszer mindössze két találatot adott ki. A találat előtti kis sorszámra húzva az egeret lehívható a forrást. Ha a keresett szó szövegkörnyezetéből ("Olyankor óbégat, hatajkodik... Vagy ha nagyon éhes") nem jöttem volna rá, megbizonyosodhattam arról, hogy minkét találat az én Álomszarvas c. novellámból való, épp csak a második esetben nem a novella, hanem a kötet van feltüntetve. No, innen nem volt megállás, még egy órát játszadoztam a rendszerrel. Közben megállapítottam, írói leleményeimet, szóalkotásaimat kiszűrték. Az összmagyar nyelvi korpuszban nincs benne a nálam novellacímben szereplő álomszarvas, mézeskönyv vagy főilluminátor. Több olyan szót is találtam, amelyet a feldolgozott anyagban rajtam kívül alig használtak mások (Tarantella, nirvána, visszaszületés), de elég sokáig keresgéltem, amíg újra olyanra bukkantam, amely kizárólag nálam fordul elő. Ez volt: kanyarításnyit.
Elég furcsa lesz ilyesmit hallani és fogalmazni: "A Paksi Atomerőműhöz Csernobil útja vezet", "A Csernobil utca végén ott találjuk a Paksi Atomerűművet", stb. (Igaz, az autóbuszgyárat is "az első közlekedési katasztrófa" kárvallottjáról, Ikaroszról keresztelték el.)
A csernobili útról és a névadási problémákról egy másik eset jut eszembe 1985-ből.
Kicsit morbid ötletnek tartom, hogy Pakson utcát neveznének el Csernobilról. Ráadásul az atomerőmű felé vezető kapná ezt a nevet. Elég furcsa lesz ilyesmit hallani és fogalmazni: "A Paksi Atomerőműhöz Csernobil útja vezet", "A Csernobil utca végén ott találjuk a Paksi Atomerűművet", stb. (Igaz, az autóbuszgyárat is "az első közlekedési katasztrófa" kárvallottjáról, Ikaroszról keresztelték el.)
A csernobili útról és a névadási problémákról egy másik, irodalmi-könyvészeti eset jut eszembe.
1985-ben jelentette meg az ungvári Kárpáti Kiadó az 1945 utáni kárpátaljai magyar irodalom első reprezentatívnak szánt nagy összefoglaló antológiáját. A válogatásra és szerkesztésre még teljes mértékben a szovjet kultúrpolitika merevsége a jellemző. Bár a előkészületek a peresztrojka meghirdetése előtt, javarészt 1984-ben történtek, azért akkoriban már érezni lehetett valamit a változás előszeléből. A torz ideológiákhoz való ragaszkodás országos szinten és méretekben már állandó diszfuncionalitással párosult, így az összeállítók és szerkesztők sokkal korszerűbb szempontokat is érvényesíthettek volna, ám ők pápábbak akartak lenni a pápánál. Így történhetett, hogy a gyűjtemény a pártosság aránytalan előtérbe állításával készült. Előszavát a területi pártbizottság ideológia titkára írta szinte az 50-es évekre jellemző hangnemben, de alaposan kitettek magukért az utószó-tanulmányt jegyző "tudósok" is: az ungvári egyetem magyar tanszékének vezetője és tanárai, egy professzor és két docens. Két kedvenc passzusom ebből a tanulmányból:
"A tehetséges kárpátontúli magyar írók, költők tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrát művelnek a Szovjetunió népeinek testvéri családjában. Alkotásaiknak jellemző vonása a szoros kapcsolat a többi nemzetiséggel a szebb, a teljesebb, boldogabb életért vívott harcban; a realizmus, a népiség és pártosság elemeinek összefonódása, a demokratizmus, a hazaszeretet, az orosz, az ukrán és más szovjet irodalmak haladó hagyományainak felhasználása."
Ugye nem kell mondanom, hogy a haladó hagyomány a forradalmiság volt, nem pedig a modernizmus. A másik:
"...a Szovjetunióban megszűnt a magyar nemzetiségű író, költő és közönség úgynevezett kisebbségi helyzete. Ez a polgári demokráciából származó kategória egyes irodalomkritikusok rólunk szóló munkáiban elő-előbukkan ma is. Szerencsére azonban már csak igénytelen szóhasználat, vagy a marxista metodológiai szempontok mellőzésének bizonyítéka. A valóságban, amelyet e terület új irodalma tükröz, már nem található. Helyét elfoglalta a nagy közösséghez, a szovjet néphez való tartozás felemelő tudata..."
Na ja.
További előzmény, hogy a gyűjteménynek A boldogság útján címet kívánták adni. Ezt azonban a szerzőknek sikerült megvétózniuk, bár nem tartalmi vagy stiláris okokra hivatkozva, hanem csupáncsak azért, mert vagy 20 évvel korábban már megjelent egy olyen című könyv, amely valami olyasmivel kezdődött, hogy megvalósult az ezeréves álom, az elnyomatásban sínylődő ősi szláv földek, így Kárpátalja, a Szovjetunió keretében újraegyesülhetett az anyafölddel. Két azonos című kiadvány mégsem kívánatos, így a kiadói főemberek és az egyetemi grémium agyából végül kipattant a zseniális új cím: Sugaras utakon.Ha sugaras, hát legyen sugaras, törődtünk bele 85-ben, amikor az antológia megjelent. Kínossá akkor vált a dolog, amikor alig egy évre rá megtörtént a csernobili atomkatasztrófa, és ennek a címnek egészen más lett a felhangja. Jószerével le sem lehetett írni, mert mindenki azonnal másra asszociált. Így hát az történt, hogy bár a gyűjtemény már megjelenése pillanatában elvesztette az aktualitását (addigra ugyanis Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát) és fene nagy pártossága, túlideologizáltsága miatt ki lehetett dobni az ablakon, aközben címének pikáns időszerűséget kölcsönzött Csernobil.
Így jártunk hát épp 20 éve irodalmilag Csernobil útján.
A legnagyobb baj a Hungária-számokkal volt. Ezek a dalok nagyjából olyanok, mint a vörösbor kólával.
Summa summarum: a három órányi műsoridő összesen 4 percnyi valódi zenei élményt tudott nyújtani. A két lila kalap kitett magáért. No, nem is választottak tipikus Hungária-számot!
Szabó Eszter ellenben szőröstül-bőrüstül keresztbe lenyelte az egész Hungária-jelenséget és előadott egy remek blúzt. Mindezt azzal a biztonsággal és felszabadultsággal, ami a másik lilakalaposból hiányzott. Én már most odaadnám neki az év hangja díjat.
Megasztár... Hogy a női nem nevében egy pucát megköszönnek, az rendben, de hogy épp egy másik nőnek hálásak érte, ez azért sajátos. Az ellenben az emancipáció töretlen előrehaladását jelenti, hogy
Többször hallottam már és mindannyiszor felnyerítettem, ahányszor női hölgyek szájából elhangzik, hogy „tele van a tököm”. Ám a genitáliák nevének sajátos használata terén a tegnapi Megasztár műsorában a Soma celebnevű mamagésának sikerült magyar csúcsot felállítania: az egyébként igazán remekül éneklő Baktai Anikó produkciója után ezt találta mondani:
„A női nem nevében köszönöm. Erről van szó: élet. Van vér a pucádban.” Hogy a női nem nevében egy pucát megköszönnek, az rendben is lenne, de hogy épp egy másik nőnek hálásak érte, ez azért enyhén szólva sajátos.
Az ellenben az emancipáció töretlen előrehaladását jelenti, hogy a tele tökhöz most már a vérbő pucát is sajátjának vallja a férfiak által nem éppen ezért szeretett szebbik nem.
Körbejártam témát kekecblogomban: a puca szó jelentése
A fenti linken elérhető honlapom a puca jelentése kulcsszóval a keresőoptimalizálás területén szerzett tapasztalataimnak köszönhetően a Google első oldalán szerepel, sőt, benne van a TOP3 organikus találat között. Az optimalizálásról:
SEO keresőoptimalizálás 2021 projekt: honlap optimalizálás
A tegnapi nap egyik legfontosabb, bár kétség kívül bulvár-ízű híre, hogy Sir Elton John, a rockzene élő klasszikusa Londonban törvényes keretek közt egybekelt élettársával, David Furnish filmproducerrel. Az, hogy a közismerten konzervatív Nagy-Britanniában lehetővé vált a homoszexuális párok közti házastársi viszony legalizálása, számomra mégsem egyszerűen szenzáció, hanem bölcs hümmögésre okot adó hír: lám csak, bármennyire igaz, hogy az embereknek a jogot kell követnie, legalább ennyire igaz az is, hogy a jognak ellenben az emberek életéhez kell igazodnia.
(Elton John különben nem tartozik a kedvenceim közé, bár elismerem, hogy a rock populáris vonalán belül a színvonalasabb zenéket szerző és előadó muzsikusok közé tartozik. Ha ellenben rajonganék érte, akkor elmondhatnám azt a régi viccet, miszerint megkérdezték az Örmény Rádiótól, igaz-e, hogy Csajkovszkij pederaszta volt. A válasz: „Igaz, de nem ezért szeretjük.” ---Na, mégis elmondtam.)
És ha már zene. Délelőtt a Petőfin lejátszottak néhányat Diana Krall karácsonyi lemezéről. Épp pár napja tettem szóvá valahol egy hozzászólásomban (már magam sem tudom mindenfelé elszórt zseniális gondolataimat nyomon követni!), vajon miért gondolják a muzsikusok, hogy ilyentájt ki kell rukkolniuk egy ünnepi válogatással, amelyeken aztán az agyonunt dalok agyonunt feldolgozásai sorakoznak. Illetve hát tudom: azért, mert a jónép viszi, mint a cukrot. Nos, biztos sikernek gondolható Diana jazzlady CD-je is. Mivel nagyon szeretem mind a hangját, mind a stílusát, hát nem kapcsoltam ki a rádiót, pedig az első szám éppen a Jingle Bells volt, amitől szabályosan kiver a hideg. Még Krall sem tudta megszerettetni velem.
Végül. Nem illene a zene két klasszisával egy napon említenem, de a Danubius újabban napi 2-3 alkalommal lejátssza Tóth Gabi Fekete virág című számát. A második meghallgatás óta most már rutinszerűen csavarom odább a keresőt. Végre rájöttem ugyanis, mi zavar ennek a nőnek a hangjában. Az, hogy egészen egyszerűen közönséges.
Eljátszva a szó etimológiájával: talán éppen ezért is van Gabinak nagy közönsége.
Cseke Gábor virtuális barátomnak (még nem volt szerencsénk személyesen találkozni, de hosszabb ideje levelezünk és több irodalmi interakció is összehozott minket) fut egy izgalmas sorozata a Gergely Tamás szerkesztette KÁFÉ-n Lírai tőzsde címen. Ezzel a bevezetővel indul:
Az olykor többre érdemesnek látszó, valójában üres személyiségű Liptai Klaudia nagyon vigyázott arra, hogy csakis sztereotíp kérdéseket tegyen fel, és roppant módon szeretett volna egy kis nyomoronc kárpátaljai tipródást celebrálni, például arról hogy a beregszászi színház és talán egész Kárpátalja a magyar nyelv használatáért vívott harcban vérezi el magát - de ez nem adatott meg számára. Mármint Claudia számára.
Ma reggel a szórakoztatóipari szolgáltatás terén élenjáró TV2-n rövid beszélgetés a Mokkában Trill Zsolttal és Kubik Annával abból az alkalomból, hogy Trill Zsolt megkapta a Bubik István-díjat, amelyet most először ítéltek oda (ez egy hír).
A beszélgetést vezető Liptay Claudia nagyon vigyázott arra, hogy csak és kizárólag sztereotip kérdéseket tegyen fel, és roppant módon szerette volna azt hallani, hogy a beregszászi színház és talán egész Kárpátalja a magyar nyelv használatáért vívott harcban vérez - de Zsolt nagyon okosan nem volt hajlandó eljátszani a határon túli üldözött magyar szerepét. A jó fülű néző megérthette, hogy itt egzisztenciális, és nem pedig nemzetiségi problémákról van szó. Ami persze nem könnyíti meg a helyzetüket, sőt. (Szó esett az egy éve tragikusan elhunyt Bubik Istvánról és magáról a díjról is, amelynek értékéből - szeretném hinni - semmit nem von le a mögötte álló, népszerűség-optimalizálás terén megbukott Gubcsi Lajos igencsak kétes szellemisége.)
Trill Zsoltról (akinek ezúton gratulálok) és a beregszásziakról egyébként nagyon szépen írt Koltai Tamás az az eheti Ésben.
>> Trill Zsolt Bubik-díjat kapott 2005-ben
Trill Zsolt Bubik-díjas - Kárpátalja, Beregszász, színház, kult hír, kultúra, tv
__________________________
Keresőmarketing szolgáltatások BudapestenFővárosi vállalkozások, cégek honlapjának optimalizálása jobb Google helyezéshez. Részletekhez tovább:
Nagy Zoltán Mihály Jószef Attila-díjas író Kettős befutó c. kisregényéből (Ungvár, 2002.):
"Zsuzsa messzenéző tekintettel emelte fel a fejét."
"Lelkesedése jól láthatóan megtorpant, szinte felhorkant."
"Zsóka szégyenlősen pironkodott"
"Zsóka hamvasfehér arcát újra befutotta a pír."
"Mélyen, a legbelső zugokban mocorgott a tiltakozás."
"A vörösre vált napkorong megérintette a horizontvonalat."
"[...] eltérítette Balázst a felmondási szándék fontolgatásától."
"[...] egyre aggasztóbban mérlegelte a lehetséges következményeket."
"Mihelyt hálóingbe bújt, Balázs mohón megragadta, magára húzta, játékosan megpaskolta popóját. A szétbomló hajkorona csiklandozva borult az arcára."
"Maga is meglepődött, mennyire jólesett az egyébként kívánatos csillogással barnálló féldeci."
"Zsuzsa ráérzett apósa bánatának kettős gyökerére."
"[...]szemében megcsillanni látszott a szeretet és hála halvány fénye."
"Zsuzsát meghatotta a keresetlen szavakban megtestesülő őszinteség."
"Ferkó fejébe szöget vert a hír."
"[...] kemény tekintete a fia arcába döfött."
"Zsuzsa kitartó volt, s néha úgy tűnt, a kopogó érvek gondolkodóba ejtik Balázst. Reményt leginkább az ajakharapdáló szótlanság sejtetett, amellyel a mindenesti, hosszúra nyúlt vita végén reagált a feddő intelmekre."
"Személyre szóló, fásultságot okozó vereségtudattal lépett be a kilencedik osztályba."
"Zsuzsa állta a zaklatottan fürkésző tekintetet."
"Kéjesen ringatózott a megvalósulni látszó vágyálmok csodálatos tengerén. Mindaddig, amíg a képzeletbeli csónak zátonyra nem futott Zsuzsa alakján."
"Ferkó pillantása végigsujtott a helységnév jelzőtábláján."
"A halálos veszély túlélőjének zaklatott elégedettségével figyelte az utat."
"A részben tudatosult felismerés szüntelenül mocorgott belsejében, legömbölyítette a sérelmek élét."
"Kovácsnéra sujtott a tekintetével"
"A vészjósló nyugalom, amely mögött sejteni lehetett a kavargó zaklatottságot, megbénította Zsuzsát."
"Hóvége volt, Ferkó számára jóleső bizsergést keltően eredményes nap."
Penckófer János "Tettben a jellem" c. monográfiájából (Bp. 2003.):
"A korszakolás természetéhez hozzátartozik a művelet, hogy évszámokat nevez meg."
"A jellegzetesség kialakulásának a kezdete az irodalmi hagyomány korszakolási szándékában fedezhető fel. Így a korszakolás sokkal inkább minősíthető jellegzetességet létrehozó magatartásnak, mintsem tudományosan megalapozott ténynek. Különös tekintettel arra, hogy ez a szellemi beállítottság a hagyomány gazdagításának a fölmutatását célozza meg és elsősorban történelmi fordulópontokon meg kisebb társadalmi, helyi érdekű kulturális eseményeken alapul."
"Ami tehát a korszakolás jellegzetességlétesítő szándékában logikusan építkező világot mutat, azt valójában nem irodalmi, hanem más tudás határozza meg."
(A monográfia kimeríthetetlen tárháza a hasonló mondatoknak; a fentiek egyetlen rövid fejezetből valók...)
Végül - ezzel zárom a sorozatot - Nagy Zoltán Mihály főszerkesztő az Együtt c. folyóirat koncepciójának alapjait megvetve (2002/1. szám):
"Az írott szó hitele és felelőssége kell, jövőhitet fecske-suhanással építő igék. Fajtánk megszólítása, a szüntelen kommunikáció szükségszerű, mert közös jellemzőnk a megmaradás akarása."
Dupka György 1989. március 15-én, mintegy 2000 ember előtt az ungvári Petőfi téren (akkor még Újraegyesülés tér):
"Tisztelt ünneplő gyülekezet, kedves március idusai!"
Ugyanő egy szerelmi kalandját szűk baráti körben részletezve:
"tulajdonképpen szűz volt."
Felirat az Anna presszóban (Bp., Váci utca) a 80-as években:
ÜLŐVENDÉG FOGYASZTÁS CSAK A FELSZOLGÁLÓ ÁLTAL
(értelmezésem: az ülővendégeket csak a felszolgálók ehetik meg)
Szerelőszekrény felirata a budapesti Benczúr utcában a 90-es években:
SZÁRAZ TŰZIVÍZ VEZETÉK CSATLAKOZÓ
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban:
Béres Barna olvasószerkesztő az ezredfordulón arra a kérdésre válaszolva, hogy mit vár a 21 századtól:
"Nem kérnék arcpirítóan túl sokat. ... Csupán annyit, hogy a hullámveréstől valami érdemtelenül kegyes véletlen folytán nálam felejtett egérrágta vászonvödörrel megkíséreljek legalább annyi vizet kimerni a mindennapok kaján vihara korbácsolta tengeren bukdácsoló, hollandisajt-monolitságú sajkánból - amilyenben honfitársaim tízmilliói is evickélnek -, aminek híján hozzákezdhetnék legalább a lélek nagyjának az eltömítéséhez." (Kárpáti Igaz Szó, 2000. dec. 30.)
Az egyik helyen kihagyták a költő egyik verseskötetét, egy másik helyen pedig egy másik szerző könyvét tulajdonították neki, még ám egy nyelvészeti monográfiát...